Fejér Megyei Hírlap, 1991. június (47. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-29 / 151. szám

I MEGYEI HÍRLAP 1991. JÚNIUS 29. SZOMBAT portrék A haldokló magánya BÁBI TIBORRÓL mig több, mint két évtized ott Bábi Tibornak az alkotás­­a versre. Korai halála fájó teség. A szlovákiai magyar­ázón költője volt, aki a ki­­■séginek tartott hagyomá­­sból indult ki. Roncsol­­ló szerint „verseiben a kor­minden lényeges társadal­­politikai és nemzetiségi prob­­lját exponálta.” 154-ben jelent meg első ver­sötete (Ez a te néped), s hat­ezót publikált a hatvanas évek­­ig. A pálya utolsó harmada­­el apad versíró kedve, útirai­­ról, elbeszéléseiből, tanulmá­­ból és kritikáiból adott közre­­ kötetet. Bábi az első költő­­tzedék tagja, ő is - mint a há­zi után jelentkező szlovákiai igar költők mindegyike - az Szó hasábjain tűnt fel versek­kel. Első két kötete a hazátlan­­ság érzését párolja verssé; szen­vedélyes, panaszos a hang, ön­életrajzi elemekkel átszőtt az al­kotás: Édesanyád, gyermek? ...Az volt ám az asszony! / Éjfél­kor ébredt, hogy kenyeret da­gasszon, / s téged hogy szere­tett!... Mint fájt érte szívem! / Cseh földön van sírja - cseh föld­ben -, ott pihen...” Bábi úgy ér­zi, sehol sem lel hazára, család­tagjait a történelem örvénylései szétszórták, olykor egymással is szembefordították. A személyes hitel, a megélt sors természetes és frázistalan verseket terem, s ő az első, aki az akkori idők politi­kai torzulásai ellen is szót emelt. Verseinek világa drámai. Tudatosság jellemzi a hatvanas évek alkotásait is. A Tízezer év ár­nyékában című kötetben (15­64) jelképesek lesznek a versek, az életművek betetőző utolsó két kötetet készítik elő, s Bábi ter­mészettudományos szemlélet­­módja is ebben a könyvben sejlik föl először. Egyik legszebb verse a Sic itur ad astra, amely a vi­lágba vetett ember szorongásait, kételkedéseit, vívódásait mutatja föl, az emberi létezés alapkérdé­seire keresi a választ: „A szere­lem gyűlöl, / a fagy megperzsel, akár a tűz, / s kormoz a láng, / ami él, haldoklik, de mondd, for­dítva igaz-e?” A forrás éneke (1965) és a Könny a mikroszkóp alatt (1966) egységes formanyelv szerint szer­kesztőtlen, ciklusokba sorolt, címtelen, csak sorszámokkal megkülönböztetett szabad verse­ket tartalmaz. Létösszegző alko­tások ezek. Bábi gondolatvilágá­nak központjában a közösségvál­lalás áll. Úgy látja, hogy a ha­talmi erőszak által irányított vi­lágban nem lehet tartósan bol­dog az ember, s szeretné, ha „hő­sét”, a kisebbségi embert nem használnák eszköznek, hanem végre érte is élnének. A Könny a mikroszkóp alatt négy könyvében egyéni és közös­ségi sors képei villannak egymás­ra, otthon és haza, múlt és jelen vibrál; a költői szubjektum, a tű­nődés fogja keretbe: „Micsoda látvány, istenem: / túl a szem bor­­zongó, hártyás üvegén­­/ parányi kozmosz! Egy végtelenbe táguló vízcsepp vagy / könny a mikrosz­kóp alatt”. A történelem kavarog e versekben; indulatmentes szembenézés a múlttal e könyv.“ 1966 után csak néhány vers jel­zi, hogy Bábi nem lesz egészen hűtlen a lírához. Még egy évtized adatott Bábi Tibornak, s 53 év alatt érzett árvaság után 1978- ban merült alá az időbe, megélve a „haldokló magányát” is. Az „Ezernyi ismert részlet mögött” megismerkedve „az ismeretlen, egyöntetű lényeggel”. Böröndi Lajos Gábi Tibor ■ ' 's ■ v?^lvi ; B : T : ■ r ■ ' . . . ■ . . '■ . ..■ s ' : ' s • • .................... lm.* - ■ EZ VAN A mozdulatlan, mégis elkeringő világot érdes bőrömmel tapintom, ízét, szagát is érzem, látom, hallom, megátalkodott ésszel, aggyal belül s belülről szemlélem. Van és én is vagyok, s félek e permanens és mégis elmúló csodától. Vajon mi van? Mi van?! Ezernyi ismert részlet mögött az ismeretlen, egyöntetű lényeg, tülekedő sokféleségében a szerves egynek és egésznek ordító árvasága -ez van, ez van, mint karácsony éjjelén a haldokló magánya. A járőrkocsi a mesterséges tó mellett hajtott el, amikor Lion őr­mester felkiáltott: - Állj meg, Charly! Világít valami a víz alatt. Mintha autó fénye lenne. Úristen, csakugyan egy autó van a tóban. A két rendőr egy csuromvizes em­bert talált a parton, aki eszelősen kiabált. - Csináljatok valamit! Hank még az autóban van! - Már késő - mondta az őrmes­ter. - Mélyen fekszik az autó. Hívd a műszakiakat, Charly. Meg a bűn­ügyet. Aztán a tanúhoz fordult. - Azt mondta, hogy Hank? Ki­csoda maga tulajdonképpen? - Az én nevem Victor Ashley. Hank Sulla feleségének, Maudnak a kollégája vagyok. A férje pikniket rendezett a hétvégi házukban. Maud azonban korábban elment, mert reggel műsora van a tévében, meg aztán rossz néven vette, hogy meztelen lányok lubickoltak a me­dencében. Amikor a mulatság véget ért, Sulla felajánlotta, hogy haza­visz. Nem tudom, miért engedtem, hogy olyan ittas állapotban vezes­sen. És itt, ebben a kanyarban kivá­gódott a kocsi, bele a tóba. Én kie­­vickéltem. ő azonban bentmaradt. A rendőrökkel együtt mentőautó is érkezett. A felügyelő felvette a jegyzőkönyvet. Sokáig tartott, amíg a kocsit kiemelték. Amint a daru a felszínre húzta, látszott, hogy az egyik ajtó nyitva volt és ezen át ki­vehető volt, hogy Sulla a vezető­üléshez kötve ült. A szemüvegét is viselte, bár az összetört üveg véres nyomokat hagyott az arc és a hom­lok bőrén. - Szegény Hank - sóhajtott Ash­ley. - Ki mondja meg a feleségé­nek?... - Ez az én feladatom - jegyezte meg a felügyelő és azon csodálko­zott, hogy a szerencsétlen ember­nek sem az arcán, sem a testtartá­sán nem látszott a haláltusa nyoma. Nyilván önkívületi állapotban volt, amikor a víz betört a kocsiba. A felügyelő másnap a stúdióban kereste fel az özvegyet. Az asszony fegyelmezetten vette tudomásul fér­jének halálhírét. Csupán a kezének reszketése árulta el az izgalmát. - Rá kellett volna vennem Mister Ashleyt, hogy velem jöjjön el a mu­latságról... Akkor talán a férjem sem ült volna autóba. A felügyelő mondott néhány vi­gasztaló szót, aztán elköszönt. Másnap azonban újra megjelent az asszonynál és szenzációs újságot közölt vele. - Asszonyom, a férje boncolása­kor néhány üvegszilánkot vettek ki a homlokából. A szilánkok a napel­­lenző tükréből valók. Tehát amikor az autó a vízbe zuhant, a férje nagy erővel ütközött az ellenzőnek. Ez pedig azt jelenti, hogy gyilkosság történt. Maud rémülten nézett a felügye­lőre. - Gyilkosság? Dehát hogyan? - Nos, a férje nem ütközhetett volna a napellenzőnek, ha a bizton­sági öv fogta volna. Mi pedig le­kötve találtuk. Aztán­ csak a veze­tőülés feletti ellenzőn van tükör, s ez is összetört. Tehát mindez azt je­lenti, hogy amikor az autó a vízbe zuhant, nem a férje vezetett, hanem Ashley úr. És amikor az autó süly­­lyedni kezdett, Victor Ashley kimá­szott a partra és megjátszotta a sze­rencsétlenség rémült túlélőjét. Maud a fejét rázta. - Ez lehetetlen! Hank ült a volán­nál, amikor kiemelték a kocsit. - Igaza van - bólintott a fel­ügyelő és hangjából kitűnt az iró­nia. - Ezt láttuk, valóban. Mert ezt kellett látnunk. Csakhogy ez a meg­tévesztés volt. Sullát ugyanis ké­sőbb ültették oda. - Ugyan! - vetette közbe az asz­­szony. - Ki csinált volna ilyet a víz alatt? És főleg, hogyan bizonyítja naiv elképzelését? A felügyelő higgadtan válaszolt. - Nem ez az első eset, sajnos, hogy ilyen történik. Meg aztán egy jó búvár számára nem is nehéz fel­adat. A környéken mindenki tudja, hogy ön, asszonyom ismert sportbú­vár. És hát a kocsijának a csomag­tartójában megtaláltuk a búvárfel­szerelést. Már meg is vizsgáltattuk a laborban és az oxigénpalackon lévő sárnyomok döntő bizonyítékul szolgáltak arra, hogy a felszerelést a mesterséges tónál használta. - Ez nagyon szépen hangzik - próbálkozott Maud de mit gon­dol, miért tettem volna mindezt? - Mielőtt folytatná - szakította félbe a felügyelő - tudnia kell, hogy letartóztattuk a szeretőjét, Victor Ashleyt és ő mindent bevallott. Azt is, hogy a férje nem akart válni. De ennél érdekesebb, hogy maga az egyetlen örököse. Elég ennyi? Mert nekünk igen.. (A Quizból fordította: KM.) M. Mellory Piknik, halottal A legnagyobb magyar Széchenyi-kiállítás a budai várban Soha méltóbbat nem köszön­tött ebben az épületben kiállítás. A falak több emelet magasság­ban kétmillió könyvet és három­százötvenezer kéziratot őriznek. A nemzet könyvtárának alapját 1802-ben az a tizenötezer kötet könyv és kétezer kézirat alapozta meg, amelyet gróf Széchenyi Fe­renc adományozott az ország­nak. Most a Budavári Palota F épü­letében az impozáns lépcsők fölé hajló pálmák azokig a termekig kísérnek, amelyekben az adomá­nyozó fia, István életének, mun­kásságának dokumentumai lát­hatók. A bemutatót születésének kétszázadik évfordulója alkalmá­ból rendezték, Gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar cím­mel. Ő az, akinek tevékenysége nemcsak történelmet alakított; emelt hidakat, szervezett közle­kedést és gazdaságot. 1825-27- ben „tudós társaság” létrehozásá­hoz egy évi jövedelmét adta. Vál­lalkozása volt a Duna Gőzhajó­zási Társaság (1831), a Pesti Jó­zsef Hengermalom (1837), a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank (1841). Ő irányította az Al- Duna szabályozását a Vaskapu­­nál, és 1836-tól a Lánchíd építé­sét. „A magyar nem bírja magát oly jól, mint körülményei enge­dik” - írja 1830-ban. Az okok fel­tárását nem hagyja másokra, nem halogatja „Fogadjátok Ha­zám érdemes Lányai Tiszteletem 's Szeretetem jeléül ezen kis mun­kám ajánlását... A Hitelrül szó­lok, 's a' mi belőle foly, a’ becsü­­letrül, az adott szó szentségérül, a’ cselekedetek egyenességé­rül,...” „Tudnivaló. Homály és tévedés elhárítása végett az Olva­sót mindenek előtt szükségesnek tartom arra figyelmeztetni, hogy én ezen kifejezést ’Hitel, azon ér­telemben veszem, mellyet köz­életben a' Creditum jelent, a’ mi nem egyéb, mint bizonyos lekö­­telezések által más kezében levő ingó vagy ingatlan vagyonunkrul nyert bizodalom és bátorság. Minnél nagyobb bizodalmat és bátorságot nyújthat valaki az ő kezei között levő vagyonunkrul, annál több Hitele­s Credítuma, van; ’s mennyivel nagyobb bizo­­dalommal és bátorsággal bírja a közönség saját javait másoknál, annál tökéletesebbnek mondatik az Ország Hitel-állapotja.” Tevékeny életének, elméleti munkásságának gazdagságát na­gyon sok írásos emlék őrzi. De olvashatjuk itt a miniszterségről lemondó levelét is. Jajonganak a betűk. Sejthette Világost, Ara­­dot, a Bach-korszakot, de talán Trianont is? 1848 szeptemberé­ben, a diadalmak idején, mielőtt még elkezdődtek volna a fegyve­res harcok, roppant össze lelki­leg. Önvád gyötri: a többiek az ő kezdeményezéseit követték, ő az, aki katasztrófába sodorta az országot... Tizenkét év a döblingi elmegyógyintézetben... Tisztult aggyal nem bírja azt az idegi meg­próbáltatást, amelyet a rendsze­res rendőri zaklatás jelent. Önke­zével vet véget életének. Itt a pisztoly a tarló rideg üveg­ablaka mögött. Vádol és önvizsgálatra kény­szerít: ,,a’ mi belőle foly, a' becsü­letről, az adott szó szentségérül, a cselekedetek egyenességé­rül...” Hány év telt el azóta! Bezárt az Óbudai Hajógyár, de a Lánc­híd ma is a város éke. A hosszá­ban hajózható, keresztben átsé­tálható Duna a jelenvalóságát erősíti. Működik a Tudományos Akadémia. A legnagyobb ma­gyar nevét utcák őrzik. (A kiállítás megtekinthető: ok­tóber 31-ig hétfőn 13-18 óráig, vasárnap zárva, Budapest, Buda­vári Palota F. épület, az Országos Széchényi Könyvtár falai kö­zött.) Józsa Ágnes Lánchíd-ábrázolás az 1800-as évekből Korabeli Széchenyi-portré NYELVMŰVELŐ JEGYZET Sziszegők, sustorgók és raccsolók Hallgatom a rádiót, nézem a tévét. A Danubius egyik-másik műsorvezetője úgy sziszeg, mintha a fo­gát húznák érzéstelenítés nélkül. Ugyanakkor úgy susog, mint két hektár fenyveserdő. A „sebesség” és az „asszony” szót olyan „s”-sel és „sz”-szel ejtik, hogy a macskám behúzza a farkát, hármat ugrik ijed­tében, és bepréseli magát a komód alá. A tévé be­mondónői újabban „vazsi” tájszólásban beszélnek: „kedvezs nézőink”-nek titulálnak, nyilván a tévé idősebb intendánsának hatására, aki kiskegyednek szólítja a kisasszonyokat. Ö mond ilyeneket: dezs­­zsék, kérem szépen, jóscakát. A riportalanyok sorra nyögdécselnek, s mivel ez divatnak látszik, maguk a riporterek is átveszik: „ÖÖÖ.•kérem szépen, ö, ezt meg, hogy kell érteni?”Talán úgy, hogy rajtuk kívül senki sem tartozik a vájtfülűek fajtájához. A raccsolás nyilván az előkelő származás átmenté­sét igazolja, mert országgyűlési képviselőtől, a TV-el­­nökén át a kártalanítási igényt benyújtó Csekonics unokáig mindenki így beszél. Kimondom: ez most a módi, „kérem szépen”. A köznyelv normáinak, sza­bályainak felrúgása szemünk előtt, fülünk hallatára folyik. Az igazi demokrácia kibontakozásának va­gyunk tanúi: mindenki úgy beszél, ahogy tud. Ha még nem lenne világos a gunyoros hangnem miatt mondandóm lényege, öntsünk tiszta vizet a po­hárba. Valaki ötvenévesen már nem tehet arról, hogy beszédhibásan képezi a hangokat. Nyilván olyan környezetben és olyan körülmények között nőtt fel, amelyben ilyen apróságra nem fi­gyelhettek föl, gyermekkorában nem volt lehető­sége a korrigálásra. Attól még tehetséges és sikeres üzletember lehet valaki, ehhez nem kell a szépkiej­tési verseny első h helyezését megszerezni. A sziszegő, a susogó, a raccsoló tanár, riporter, bemondó, nyil­vánosság előtt rendszeresen szereplő miniszter azon­ban nem bizalomgerjesztő. A rádió és a tévé szakmai berkeiben újabban minden hivatásos megkaphatja az ún. mikrofon-engedélyt? A követelményeket ad­ták lejjebb, vagy a lobbizás lett erősebb? Nem a be­szédhibásakat ítélem el, hanem azokat, akik mikro­fon elé engedi őket. Attól tartok azonban, hiába sziszegek, sustorgok itt magamban, ezek a „vazsi” gyerekek nagyon beás­ták magukat a stúdiókba, s mindig ott vannak a mik­rofonvégeken. Beszédhiba van, felelős nincs, ahogy a divat megkívánja... Salga Attila 9. OLDAL

Next