Fejér Megyei Hírlap, 1991. június (47. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-22 / 145. szám
6. OLDAL A nyugdíjak a kereseteknél jobban, de az inflációnál kevésbé emelkedtek Nyugdíjasok, nyugdíjak 1991 márciusában Az Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság adatai alapján a nyugdíjasok száma és népességen belüli aránya az országban évről-évre növekszik. Az 1960. évi 800 ezerrel szemben, 1990. évben már több, mint 2,5 millió ember részesült nyugdíjban, járadékban, s részarányuk a népességen belül 8 százalékról 24,7 százalékra emelkedett. Fejér megyében 1991 márciusában a saját jogú nyugdíjasok száma 72 599 fő,6,9 százalékkal több volt, mint egy évvel korábban) mintegy fele férfi, fele nő, s közel háromnegyed részük öregségi, egynegyedük rokkantsági nyugdíjat kapott. A rokkantnyugdíjasok a férfiak között jóval nagyobb arányban fordulnak elő (több, mint egyharmad), mint a nőknél, ahol mintegy 20 százalék. A saját jogú nyugdíjasok 15,9 százaléka a nyugdíjkorhatárnál fiatalabb volt, a férfiak 22 százaléka 60 éves kora előtt, a nők egytizede 55 éves kora előtt részesült nyugellátásban. A múlt évtől jelentkező munkaerő-gondok következtében megindult korkedvezményes nyugdíjazások a megyében is éreztették hatásukat. Ez a lehetőség az öregségi nyugdíjkorhatárnál legfeljebb 5 évvel fiatalabbakat érintette, évit 5-60 év közötti nyugdíjas férfiak száma az 1990 márciusi 1180 főről 1991 márciusára 1954 főre, az 55 évesnél fiatalabb nyugdíjas nők száma 183-ról 802 főre emelkedett. A megyében a saját jogú nyugdíjasok átlagos havi nyugdíja 1991 márciusában 8055 Ft volt, 28,4 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az átlagnyugdíj emelkedését a nyugdíjemelések és az újonnan megállapított magasabb nyugdíjak eredményezték. 1991 januárban a saját jogú nyugdíjak emelését egyrészt a nyugdíjban töltött idő, másrészt a nyugdíj megállapításának alapjául szolgáló szolgálati idő szerint differenciálták. Az átlagos 8055 Ft-os nyugdíj jelentős különbséget takar nemtől, kortól, munkában töltött időtől stb. függően. A megyében 71-en 4500 Ft alatti, 5-en 30 000 Ft feletti nyugdíjat kapnak havonta. Lényeges különbség van a férfiak és nők nyugdíja között. A férfiak mintegy 9 ezer Ft-os átlagnyugdíjával szemben a nőké 7 ezer Ft, s ez a 2 ezer Ft-os különbség megtalálható az öregségi és rokkantsági nyugdíjasok esetében is. Az öt évvel alacsonyabb nyugdíjkorhatár, és a nők alacsonyabb keresete tehát a nyugdíjas években hosszú időn át érezteti hatását. Legnagyobb a különbség az 55- 59 éves korcsoportban, ahol a férfiak nyugdíja átlagosan 4791 Fttal (65,3 százalékkal) haladja meg a nőkét. Ettől kezdve az idő múlásával csökken a különbség, s csupán a 85 évnél idősebb nők öregségi nyugdíja haladja meg a férfiakét. A múlt év márciusában a nyugdíjasok közel fele 6 ezer Ft alatti nyugdíjat kapott, 1991 márciusára már csupán egytizedük, s a férfiaknak több, mint fele, a nőknek csupán 14 százaléka ezer Ft feletti nyugdíjban részesült. A megyében 1990 év folyamán 4543 fő ment nyugdíjba, akiknek kétharmad részére öregségi nyugdíjat állapítottak meg 9352 Ft, egyharmad részére rokkantsági nyugdíjat 8455 Ft átlagos értékben. Az újonnan megállapított nyugdíjak összege a férfiaknál másfélszerese volt a nőkének. A Központi Statisztikai Hivatal létminimum-számítása szerint - mely azt határozza meg, hogy mekkora az a havi nettó jövedelem, amelyből egy háztartás, egy család a legszerényebben, de a társadalomban még elfogadható fogyasztási színvonalon képes megélni - a nyudíjas háztartások esetében 1991 márciusban a létminimum egy főre jutó értéke 5206-6738 Ft között volt. Ez attól függ, hogy a háztartás hány főből áll, illetve városban vagy községben él. A megyében 5 ezer Ft alatti nyugdíjból 163 fő, a nyugdíjasok 0,2 százaléka él, viszont 6500 Ft alatti nyugdíja 18 ezer embernek, a nyugdíjasok 24,8 százalékának van. Az aktív keresővel rendelkező háztartások esetében a létminimum egy főre jutó értéke 5258 és 9383 Ft között van. Figyelembe véve azt, hogy a foglalkoztatottak havi nettó átlagkeresete mintegy 12 ezer Ft, és az aktív keresés háztartások többségében gyermekeket tartanak el, továbbá, hogy a megyében március végén 4725 fő munkanélküli volt, feltételezhető, hogy az aktív keresés háztartásokban még gyakrabban fordul elő az, hogy létminimum alatt élnek, mint a nyugdíjasoknál. Kőrös Endréné dr. KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Fejér megyei Igazgatósága A SAJÁT JOGÚ NYUGDÍJASOK SZÁMÁNAK MEGOSZLÁSA A NYUGDÍJ NAGYSÁGA SZERINT, MÁRCIUSBAN MELEG-HEGYI PANORÁMA 1 HÖl/fttO* 1 ( (százalék) ---------------------~7~Trrr-----r—n-------------------------------------------------A nyugdíj Saját jogú nyugdíjasok Ebből összege összesen férfi 1 nő 1990 1991 5000 Ft alatt 19,7 0,2 0,1 0,3 5000-5999 28,1 10,0 1,9 18,0 6000-6999 32,1 24,0 15,7 32,2 7000-7999 8,5 30,5 25,7 35,2 8000-8999 4,5 14,1 20,6 7,8 9000-9999 2,6 7,2 11,3 3,3 10000-10999 1,7 4,3 7,4 1,3 11000-12999 1,8 5,0 8,7 1,3 13000-14999 0,6 2,5 4,5 0,4 15000 Ft és több 0,4 2,2 4,1 0,2 ÖSSZESEN 100,0 100,0 100,0 100,0 KARÁCZY SZILÁRD felvétele FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 1990 JÚNIUS 22. SZOMBAT Az amerikai-japán háború Mielőtt az elkövetkezendő amerikai-japán háború teljes abszurditásáról beszélnénk, szenteljünk egy emlékező pillanatot Pearl Harbornak és a Csendesóceáni háborúnak. Emlékezhetünk persze Harrison Salisbury Az Oroszország és Kína közötti háború című könyvére is, mely 1969-ben, a Damanszkij-sziget elleni kínai támadás évében jelent meg. Emlékezzünk és soha ne legyünk biztosak a dolgunkban, mert sem a történelem nem ismétlődik, sem a jövőbe vetített jelen nem ad elegendő támpontot annak a kérdésnek a megítéléséhez, lesz-e háború a modern világ két vezető ipari hatalma között. Dehát akkor minek morfondírozni erről? Érdemes-e parabolákban és paradoxonokban gondolkodni egy hipotetikus, meglehet, érdekes szituáció kedvéért? Csakhogy a téma beleerőszakolta magát a köztudatba. Az amerikaiakéba, de a japánokéba is. Ez persze lehet bizonyos fajta kölcsönös félelemgerjesztés vagy öngerjesztés eredménye, meg véletlen is. De nem maradhat észrevétlen az a körülmény, hogy egy amerikai-japán háború valószínűségéről féltucat könyv látott napvilágot az utóbbi hónapokban, s közülük a legutóbbi már ezzel az ellentmondást nem tűrő címmel: A következő háború Japánnal. George Friedman és Meredith LeBard könyvében nem japán komputerek és személyautók támadó seregéről van szó, hanem arról, hogy a két politológus véleménye szerint, mely, mint a téma egyik kiváló amerikai ismerője, James Fallows állítja „nem meggyőző, de nem is ostoba”, a háború a két ország között „elkerülhetetlen”. Ezt a tételt nehéz bizonyítani, de ezen elvetélt kísérlet közepette a szerzők képesek elhitetni, hogy ha a pusztító energiák nem is szabadulnak el minden körülmények között, Amerika és Japán érdekei a következő években rohamosan és megállíthatatlanul fognak távolodni egymástól. Áprilisban, amikor az említett tanulmány napvilágra került, Kaifu japán kormányfő történetesen épp az Egyesült Államokban járt, hogy a kaliforniai Newport Beach-ben randevúzzon az amerikai elnökkel. Kaifa politikailag éppen gyengélkedett, mert az év elején képtelen volt rávenni parlamentjét, hogy ápolónők elküldésével támogassák az amerikaiak és partnereik Öböl-háborúját. Szó volt menekültügyi szakemberek kiküldéséről, de ezt sem engedte a törvényhozás, nem is szólva a közvélemény-kutatásokról, melyek jelen esetben is azt sugallhatták Washingtonnak, hogy a távol-keleti szövetséges igencsak kényszeredetten támogatja „civilizációmentő” erőfeszítéseit. Végül Japán mégiscsak befizetett az Öböl-háborúra - 13 milliárd dollár megtérítését vállalta a közös nyugati költségekből. Ez a döntés azonban oly megkésetten született, hogy a japánok jelentős része már ellenőrizhetetlen pénzpocsékolásnak tartotta az egész akciót. És ha Washingtonnak volt emiatt egy kis rosszérzése, azt tovább növelhette a tudat, hogy a japán kormány letartóztatással fenyegetett amerikai diplomatákat, amiért „illegálisan” amerikai rizseszsákokat állítottak ki egy tokiói kereskedelmi vásáron. Végül fontoljuk meg, hogy az iraki háborúban felhasznált amerikai fegyverek jelentős része csütörtököt mondott volna a japán elektronikai ipartól kapott alkatrészek nélkül, s hogy az Egyesült Államok Japánba irányuló exportjának több mint fele nyersanyag. Bush elnök MacArtur modorában alakította a Nagy Testvért, akit kevéssé foglalkoztatnak egy nagyszerű kapcsolat jelentéktelen fogyatékosságai. Épp ezt kifogásolják „A következő háború” szerzői. „Ha azt a benyomást keltik, hogy minden a legnagyobb rendben van, hogy minden így mehet tovább a végtelenségig - írják -, olyan feszültségek keletkeznek, amelyek elidegenítik egymástól a két országot, s amelyek a felszín alatt fortyogva fejlődnek láthatatlanul és kontrollálhatatlanul”. A fenomenális változások, amelyek a háború utáni ötven évben Japán gazdasági helyzetében bekövetkeztek, nem látszanak döntő mértékben befolyásolni az amerikai szerzőket abban, hogy párhuzamot vonjanak. Azt mondják, a kilencvenes években ugyanolyan nagy a japán kereskedelmi többlet és a nyersanyaghiány, mint a harmincas években volt, s Japán gazdasági ereje, mely egy katonai erőfeszítés alapját alkothatja, hatalmasabb, mint valaha. És az atomfegyver előállítása a japán műszaki kapacitással hetek kérdése lenne... De mégis, mitől robbanhat ki egy amerikai-japán fegyveres konfliktus. Erre vonatkozóan kevés meggyőző érvet hallani. Az amerikai szerzők legfeljebb arra hivatkozhatnak, hogy a századforduló nyugalmas és gazdag Európájában senki el nem hitte volna, hogy nyakunkon az első világháború. Ez az érv nem látszik elégségesnek, s ha igaz, amitől legtöbben félnek, hogy az Egyesült Államok hamarosan kénytelen lesz erőszakosan kitessékelni a japán konkurenciát az amerikai piacról, s a japánok ugyanerre törekednek majd az amerikai árukkal szemben Ázsiában. Bokor Pál A Fejér megyei németek kitelepítése Németországba (1) (1946-1948) A Fejér megyében élő németek Németországba történő áttelepítése, az országos eseményekhez hasonlóan, alig több mint két esztendő alatt zajlott le. Az áttelepítés két szakasza, 1946 tavasza-nyara és 1948 tavasza között lényeges különbséget kell tennünk. Ugyanis az első szakasz rendkívül radikális megoldást eredményezett. Míg a második sok esetben pártpolitikai szempontok érvényesülését tette lehetővé. De különbséget kell tennünk a két áttelepítési hullám között abból a szempontból is, hogy az elsőnél, tehát az 1946 tavaszán-nyarán lezajlott áttelepítésnél, az antifasiszta koalíció nagyhatalmainak potsdami konferenciáján meghatározott elvek közvetlenül érvényesültek. A második áttelepítésnél figyelembe kell vennünk a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény gyakorlati végrehajtását. Mindkét áttelepítési hullám mögött, jóllehet 1948 tavaszára egyre csökkenő hatással, de meghúzódott az a belpolitikai küzdelem, amely a földreform során kibontakozó belső telepítési mozgalmat ösztönözte, s legradikálisabban a Nemzeti Parasztpárt koncepciójában fejeződött ki, nevezetesen: a hazai németség, a kor általános szóhasználata szerint a svábok, elkobzott ingatlanaiba az agrárnincstelenek települjenek. Tehát három tényező hatott a németség áttelepítésének időszakában: a földosztás gyakorlati végrehajtásával párhuzamosan kibontakozó belső telepítési mozgalom, a II. világháború győztes nagyhatalmainak potsdami határozata, és a csehszlovák-magyar lakosságcsereegyezmény. 1945 tavaszától Fejér megyében is németellenes közhangulat uralkodott. Különösen azon falvakban, ahol jelentős volt a német nemzetiségűek lélekszáma, s ahol a II. világháború esztendei alatt zászlót bontott a Volksbund. Ugyanis a Volksbund der Deutschen in Ungarn községi szervezeteinek létrejötte erőteljesen szembeállította a magyar és német lakosságot, de konfrontálódott a Volksbundba tömörült németség a szövetségen kívül maradt, annak ideológiájával, tevékenységével egyet nem értő német nemzetiségűekkel is. Fejér megyében a török kiűzése után megjelenő németajkú telepesek és utódaik több mint két évszázadon át jelentősebb konfliktus nélkül éltek magyar környezetben; a történelem jelentős átalakulásának időszakait a legtöbb esetben a közös sors vállalásával élték át. Most az újabb sorsforduló, amely a demokratikus átalakulás lehetőségét is magában hordozta, egyetemlegesen kitaszított nemzetiségnek nyilvánította a németeket. Az 1938-ban megalakult Volksbund a Bakony és a Vértes falvaiban, Fejér megye gabona- és erdőövezetébe települt németségre terjesztette ki befolyását. Ezen térségben, zömében a móri és a váli járás 12 településében tömörült a Fejér megyei németek nagy többsége. A székesfehérvári járásban csupán egy község, Nadap, s a mezőföldi térségben is egy, az 1811-ben benépesített Hercegfalva, volt zömében németek lakta település. Négy esztendő alatt, 1939-től 1942-ig épültek ki a Volksbund Fejér megyei szervezetei. 1939- ben Vértesacsán, 1940-ben Móron és Pusztavámon, 1941-ben Bakonysárkányban, Bakonykútiban, Balinkán, Diósdon, Etyeken, Gánton, Hercegfalván, Isztiméren, Száron, Újbarkon, Nadapon és Vértesbogláron. A Volksbund befolyása nemcsak az említett községekben érvényesült, hanem még olyan településeken is, mint Martonvásár, ahol a német nemzetiségűek elenyésző kisebbségben voltak. Martonvásáron 1942-ben alakult meg a magyarországi németek szervezete. A Fejér megyei németség 16 településén volt meghatározó gazdasági és politikai tényező. Az 1941. évi adatok szerint ezen helységekben az összlakosság létszáma 41 149. Németnek, anyanyelve, illetve nemzetisége szerint 25 850 fő vallotta magát. A Volksbund létrejötte nemcsak a német nemzetiségűeket osztotta meg. Felizzott a magyar-német ellentét, néhány esztendő alatt, olyan helyzet alakult ki, hogy a megyei adminisztráció és a római katolikus egyház is élesen reagált. Az egyház a KÁLOT mozgalomban látta azt az erőt, amely eredményesen szállt szembe a Volksbund ifjúsági tagozatával, a megyei adminisztráció a gazdakörök támogatásával teremtett ellenpólust. Dr. Erdős Ferenc (Folytatjuk)