Fejér Megyei Hírlap, 1991. július (47. évfolyam, 152-178. szám)
1991-07-06 / 157. szám
~B. OLDAL A KUTATÓ IS CSAK TALÁLGAT A | • / • / i 1 Túl keveset tudunk , A fejér megyei németek a munkanélküliségről kitelepítése Németországba (3.) Május végén 160 ezer munkanélküliről volt tudomása az Országos Munkaügyi Központnak, és 130 ezer segélyezettről adtak hírt. Ma az országban a munkaképes korúak 3,4 százaléka állástalan a nyilvántartások szerint, száz munkanélkülire már mindössze 9 üres állás jut. Július elsejétől a munkavállalók és a munkáltatók a bérek után összesen két százalékos járulékot fizetnek be a Szolidaritási Alapba. Ám már most sejteni lehet, hogy az év vége előtt kimerül ez a segélyezést szolgáló pénzügyi forrás. A munkanélküliek száma ugyanis gyorsabban nő, mint azt korábban feltételezték, ráadásul a Szolidaritási Alapba éppen feleannyit fizetnek az érintettek, mint amennyit a foglalkoztatási törvény eredeti változata javasolt. De nem ez az egyetlen bizonytalanság a hazai munkanélküliséggel kapcsolatban. Hárs Ágnes a Munkaügyi Kutatóintézet tudományos kutatója, a mélyebb összefüggéseket firtató kérdéseinkre többnyire azzal kezdte válaszát: sajnos minderről alig vannak vagy egyáltalán nincsenek ma adatok Magyarországon. A munkanélküliségre vonatkozó adatok ma kizárólag az Országos Munkaügyi Központtól (OMK)származnak. A Központi Statisztikai Hivatal is ezekre az információkra alapoz. Ám az OMK nem a munkaképes korú népesség körében gyűjti az adatokat, hanem csupán összegzi az irodáit felkereső, és magukat munkanélküliként regisztráltató emberek adatait. Összegzi továbbá a munkanélküli segélyben részesülők számát, valamint ez utóbbiak területi, életkor és nem szerinti adatait. Nincsenek azonban adataink és megbízható becsléseink se olyan alapvető kérdésekről, mint a regisztrált és nem regisztrált állástalanok aránya, az állásukat elvesztett, de időközben a munkaközvetítők nélkül elhelyezkedettek száma, a 14-18 közötti, tehát munkanélküli segélyre nem jogosult pályakezdők száma - mondja Hárs Ágnes. - Ön szerint milyen vizsgálatokat kellene a legsürgősebben elvégezni ahhoz, hogy ne csak találgassunk ebbn a mind súlyosabb ügyben? - A munkaképes korúakat felölelő rendszeres reprezentatív vizsgálatok nélkül nem lehet előbbre jutni. Ezek birtokában már tudnánk olyan mélyebb minőségi elemzéseket végezni, amelyekből kiderülne, mennyire nagy valójában a mostani 3,4 százalékos munkanélküliségi ráta. Ha az emberek átlagosan csak 2- 3 hónapig vannak állás nélkül, talán egy ennél lényegesen magasabb arányt is könnyen elvisel a társadalom. De ha fél évig, egy évig állástalanok, már egész más a helyzet. Vizsgálni kellene a különböző munkanélküli életutakat, kik miért és hogyan veszítik el állásukat, kiknek milyen esélyük van az újraelhelyezkedésre. Legfőképpen pedig közelebb kellene jutni a magyar munkanélküliség jellegének feltárásához. Az sem mindegy ugyanis, hogy az állástalanok közül mennyien vannak éppen „úton”, ők azok akik néhány hét vagy hónap alatt állást váltanak. Mások egyes ágazatok, szakmák hanyatlása miatt a strukturális munkanélküliséget élik át. Őket sok esetben csak átképzés után lehet újra munkába állítani. Ismét mások azért szorulnak ki a munkaerőpiacról, mert sem szakképzettségük, sem megfelelő alapismereteik nincsenek, ráadásul egészségük is megromlott, esetleg deviánsok. Vagyis sokféle munknélküli van és sajnos nagyon keveset tudunk róluk. Elég gyakran olvasni nagyon különböző prognózisokat. A szovjet piac összeomlásától önmagában kétszázezer, a mezőgazdaság válságából, a kárpótlás következményeiből további kétszázezer munkanélkülit jósolnak. Ám épp az elmúlt napokban, a kedvező májusi adatok kapcsán már arról is nyilatkozott valaki, hogy megállt a munkanélküliség növekedése hazánkban. Ennyire nem lehet tudni, hogy mi lesz? Ami a májusi, valóban kedvezőbb adatokat illeti, erre egyszerű a válasz: nyár elején mindenütt csökken a munkanélküliség, hiszen például a szezonmunkák sok állástalant felszívnak. De ez sajnos nem alapvető fordulat. A prognózisok ellentmondó voltára pedig azt tudom mondani, hogy a magyar gazdaság elkövetkező hónapjairól tudunk nagyon keveset, és ez tükröződik a nagyon különböző előrejelzésekben is. - Kik vannak ma a legnehezebb helyzetben az újraelhelyezkedés, a munkavállalás szempontjából? - Elsősorban a válságágazatokban dolgozók, a szakképzetlenek, a bejárók, a gazdaságilag elmaradott települések lakói. Ez utóbbi helyeken a mezőgazdasági válság is sújtja a városból kiszoruló ingázókat. A másik nagy veszélyeztetett csoport a fiataloké. A fejlett országokban is az a tapasztalat, hogy először a pályakezdőt küldik el, és őt veszik fel a legnehezebben. Még akkor is, ha az alapképzettsége jobb, mint az idősebbeké. Csakhogy kezdetben a fiatal betanítása plusz idő, költség. A középiskolába be nem került tizenévesek helyzete pedig - ők ráadásul segélyt sem kapnak - véleményem szerint egyre romlik, esélyeik, hogy valaha is biztos álláshoz jussanak, az idő múlásával egyre csökken. (MTI-Press) P. É. KRIMI - Charpentier - mutatkozott be az elegáns, ötvenes férfi. - Denise Simon asszonyt keresem, de a villát üresen találtam. - Denise Simon eltűnését fél éve jelentették. Azóta nyomozunk, sajnos eredménytelenül - közölte vele Brúnót felügyelő. - Ez azt is jelentheti, hogy már nem él? - A látogató arca szokatlan kifejezést öltött. A felügyelő különben is sok furcsaságot fedezett fel rajta. A merev tekintet szinte robotkülsőt kölcsönzött neki. - Bűntényre és öngyilkosságra egyaránt gondolunk, sajnos nyomokat nem találtunk. Bevallom, húszéves pályafutásom során nem találkoztam hasonló esettel - mondta a felügyelő. - Azt mondja, régóta ismeri a hölgyet? Mikor találkozott vele utoljára? - Régen - szólt Charpentier, majd felállt és kinézett az ablakon. - Hét évig külföldön voltam - szólalt meg végre. - Nyolc éve lehetett, akkor még élt a férje. Sajnálom, hogy nem segíthetek - mondta és bocsánatkérően elmosolyodott. Az arcvonásai megváltoztak, elkomorodott. - Szóval nem zárja ki a bűncselekményt. Gyanúsít valakit? A felügyelő kerülte az idegesítően szúrós tekintetet. - Csak elképzelésünk van. - Felügyelő úr, jobb ha megmondom, Denise és köztem volt valami. A férje jóval idősebb volt, de nem akarta elhagyni. Különben összeházasodtunk volna. Most már értheti, hogy nem közömbös a sorsa. Talán segíthetek is, ha bízik bennem. A felügyelő bólintott. Annál is inkább, mert az ügy eredménytelensége idegesítette. Sejtette, hogy mi történt és azt is gyanította, hogy ki a gyilkos. - Nos, egy bizonyos Alain Perran jöhet számításba - mondta megfontoltan. Perran ingatlanügynök, pénzügyi tanácsos, hitelközvetítő volt. Irodájában több alkalmazottat is foglalkoztatott. Alain Perran jóban volt Denise asszonnyal. Az eltűnését is ő jelentette. És azt is közölte, hogy teljhatalmú intézője volt az asszony vagyonának, amelyet férjétől örökölt. Charpentier tudta, hogy ez esetben milliókról lehet szó. A felügyelő is tudta, ám nem állt módjában ellenőrizni Perran tevékenységét. Simon asszony egyébként Perrant nevezte ki egyetlen és korlátlan intézőjévé. Egy este Charpentier vacsorára hívta Perran vagyonkezelőt. - Perran úr? - Jó estét, Charpentier úr! - ugrott fel egy alacsony férfi. - Örülök, hogy megismerhetem. - Perran jó üzletet sejtett a meghívás mögött. Vacsora közben általánosságokról beszéltek. - Nagyszerű volt a vacsora - dicsérte Perran, hogy a feszültséget oldja. - Szabad kérdeznem... - Vennék egy házat. Egy temető mellett. Perran megdöbbent. - Temető mellett? A maga korában? - Nem gondolok a halálra. Nem a halottak csendje vonz. Mozgalmas életem volt - folytatta Charpentier monoton hangon. - Sokat utaztam, gazdag ember vagyok. Most már békességre vágyom. Ki zavarna a halottak közelében? Perran bólintott. Megpróbált kiolvasni valamit a merev tekintetből. Lehet hogy nem épeszű ez a fickó? De gazdag és ez a fontos. - Egy bizonyos temetőre gondol? - Régi árnyas temetőre gondolok. Valami parkosra. Vagy inkább erdőre! Olyan nyughelyre, ahol senki sem zavarja a holtakat. Perran kezdte rosszul érezni magát. Gondolatai akörül az éjszaka körül jártak, képzeletében felbukkantak a részletek... Mi van velem? Biztos a bortól van, vagy a kínai étterem fülledt levegőjétől, gondolta. És ez a különös ember a nézésével és a kívánságaival. - Azt hiszem, eléggé megmagyaráztam mit szeretnék - fordult hozzá Charpentier, ám ezúttal mosolygott. Perran megkönnyebbült. - Már holnap körülnézek uram. Az esős éjszaka ellenére Perrannak melege volt. Azon az éjszakán is esett, amikor erre járt. Fél éve volt, amikor megfojtotta Denise Simont. Tökéletes gyilkosság volt. Semmi nyom, semmi tanú. És a gyilkosság gazdaggá tette. Az asszony minden este sétálni ment az erdőbe. Néha titokban követte. Látta, hogy mindig ugyanazon az úton megy. Egy helyen bokrok voltak, mögöttük pedig egy kis parkoló, ahol rendszerint nem volt senki. Azon az esős éjszakán sem volt ott senki. A bokrok között várt Denisere, aki először véletlen találkozásra gondolt. De aztán megértette... Perran megfojtotta, majd berakta a csomagtartójába. Most lassított és ráfordult az erdei útra. Nem hagyta nyugodni az ügy. Ellenállhatatlan kényszere volt, hogy kijöjjön erre a helyre. Megállt és kikapcsolta a motort. Kiszálljon? Már nincs messze. Á fák lombkoronája alatt eljutott a tisztásra. Ismerte a terepet. Vigyorgott. Hogyan is változhatott volna valami? Denise is ott fekszik, ahová elásta. Aztán a vigyora grimasszá változott. Elemlámpák sora villant fel, mind az arcát világította. - Nem mozduljon! Rendőrség! Brúnót felügyelő rövidesen a gödörbe nézhetett, melyet az emberei kiástak. - Csakugyan itt van - mondta halkan. - Charpentiernek igaza volt, amikor azt mondta, hogy tartsuk szemmel Perrant, mert ma éjjel elvezet bennünket Denise Simon sírjához. Perran csak napok múlva értette meg, mi történt. Akkor, amikor az ügyvédje újságot hozott neki a börtönbe. Eszerint nagy műsor volt az Odeonban. A cím mellett volt egy fénykép is. „Charpentier a nagy mágus és hipnotizőr.” R. Digger A NAGY MŰSOR :::::::... : : • ■ : ■...... FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 1991 JÚLIUS – SZOMBAT A nagyhatalmak határozata, a kormányrendelet és a Szövetséges Ellenőrző Bizottság állásfoglalása a gyors és radikális megoldást sejtette. Ezt erősítette a belügyminiszter rendelete. 1946 februárjában a német települések önkormányzatát felfüggesztette, s a Prest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye területére kinevezett áttelepítési miniszteri biztost bízta meg a Fejér Megyei németek kitelepítésének végrehajtásával. Politikai okok, Budapest viszonylagos közelsége miatt a váli járásban kezdődött meg a kitelepítés, de meghatározta a falvak kijelölését az is, hogy 1945- 1946 fordulóján ebben a térségben már jelentős volt a telepesek száma, s vezetőik a gyors és radikális megoldást sürgették. Különösen Etyeken, ahol a telepesek létszáma megközelítette a 800 főt. Február 12-én kezdődött a kitelepítési eljárás. Ekkor érkezett meg a névjegyzéket összeállító bizottság. Február 24-én már Etyek tartózkodott az áttelepítési miniszteri bizottság a beosztott 120 főnyi leltározó tisztviselővel. A községben tartózkodott a Népgondozó Hivatal kirendeltsége, a Földművelésügyi Minisztérium bizottsága, a mentesítő, az egészségügyi és a vagyonösszeíró bizottság, valamint a rendőri karhatlami zászlóalj 280 fővel. Az áttelepítésben közvetlenül résztvevők száma megközelítően 450 volt. Az áttelepítési miniszteri biztos zárlatot rendelt el, ez azt jelentette, hogy a községbe vezető utakat lezáratta, s eltávozási engedélyt sem adott ki. A mentesítési bizottság az áttelepülésre kötelezett lakosságból mintegy 7 százalékot mentesített. Etyekről 3 vasúti szerelvényen 2336 lakost telepítettek ki Németország amerikai megszállási övezetébe. A kitelepítés előtt, 1946 február elején 4361 volt a népesség száma, 3577 az őslakos és 784 az Erdélyből érkezett telepes. Az áttelepítés után mindössze 2025 lakos maradt a községben. Március közepétől felgyorsult az Országos Földbirtokrendező Tanács szorgalmazta betelepítés, május közepéig újabb 701 telepes érkezett Etyekre. A váli járás németek lakta községeiből további 3315 személyt telepítettek ki: Vértesacsáról 1600, Szárról 642, Mányról 223, Vértesboglárról 806, Újbárokról 44 főt. A móri járásban fekvő Gántról, a hazai bauxitbányászat központjából, 996 főt május közepén, és a sárbogárdi járásban levő Hercegfalváról 1299 főt telepítettek ki. Az 1946 nyaráig kitelepítettek száma 7946 fő. Rendkívüli helyzet alakult ki a 8 községben, a német ingatlanok és ingóságok elherdálása következett be. Etyeken még az utcákon is bor folyt, mondotta egy visszaemlékező. De a német nemzetiségű és kitelepítésre nem kötelezettek is változtattak magatartásukon. Száron a helyettes vezetőjegyző meg is jegyezte: „adót úgyszólván senki sem fizet, mert a jómódú sváb lakosságot kitelepítették..., az ittmaradtak pedig mindenüket elherdálták, hogy mire a kitelepítés jön, ne legyen semmijük. A telepesek teljesen szegények, pedig a község legnagyobb rétegét ők teszik ki”. Láthatjuk, hogy a németség kitelepítéséről átterelődött a figyelem a belső telepítésre. Az 1946 őszén kelt tájékoztató korántsem teljes adatsora szerint (ugyanis a belső telepítés nem zárult le), több mint 2000 telepes család érkezett Erdélyből, Heves, Nógrád vármegyékből. Mórra 41, Pusztavámra 56, Hercegfalvára 196, Előszállásra 130, Nagylakra 128, Ercsibe 188, Szolgaegyházára 8, Nadapra 62, Isztimérre 79, Bakonykutiba 9, Balinkára 17, Bakonysárkányba 12, Gántra 17, Vérteskozmára 34, Újbarokra 32, Szárra 100, Vértesboglárra 141, Vértesacsára 308, Etyekre 1946 végéig 507 család települt. A német községekbe, szám szerint tizenkettőbe, 1092 család települt. A kiutalás ugyan nem szól a részükre biztosított házas ingatlanról, de utalhatunk arra, hogy a családok számával azonos, korábban német nemzetiségűek tulajdonában volt lakóépületeket foglaltak el. Az 1946 tavaszán, nyarán végrehajtott áttelepítést az elkobzott ingatlanok összesítésével zárjuk, azon megjegyzéssel, hogy Gánton és Vérteskozmán a megváltás nélkül igénybe vett és a telepeseknek kiosztott mezőgazdasági ingatlanok összterülete további kutatást igényel. Gánton és Vérteskozmán lefoglaltak 150 lakóházat, Etyeken 580 lakóházat és 2335 kát. hold földet, Hercegfalván 359 lakóházat és 2293 kát. holdat. Mányon 19 lakóházat és 900 kát. holdat, Száron 158 lakóházat és 1878 kát. holdat. Vértesacsán 390 lakóházat és 2160 kát. holdat, Vértesbogláron 149 lakóházat és 2000 kát. holdat, Újbarokon 25 lakóházat és 121 kát. holdat. Összesen 1830 házat és 11 687 kát. hold mezőgazdasági ingatlant. Az áttelepítéssel korántsem oldódott meg a „svábkérdés". Egyrészt, mert a Mór és térségében élőket egyelőre elkerülte a kitelepítés első szakasza, másrészt, mert az 1947-ben kiadott kormányrendelet számba vétette az otthonmaradott svábokat. Az összeírás végrehajtása ismét kitelepítéssel fenyegette őket. Etyeken 509, Hercegfalván 504, Mányon 127, Száron 689, Vértesacsán 443, Vértesbogláron 354 visszamaradt németet regisztráltak. Közel egy esztendőn át szünetelt Fejér megyében a németek kitelepítése, a belső telepítések hullámai elcsendesedtek. Újabb külső tényező, a szlovákiai magyarok erőszakos áttelepítése vetette fel a németek, most már a Mór és környékén élők kitelepítését. A csehszlovák kormány, amely 1945 tavaszától a szlovákiai magyarságot kiáltotta bűnbaknak, az 1946-ban megkötött magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezményre hivatkozva jelentős számú szlovákiai magyar áttelepítését készítette elő. Ennek előfeltétele volt a németek áttelepítésének újbóli megkezdése. Megyénkben az áttelepítés második szakasza a móri járás falvaik Mórt, Bakonykutit, Bakonysárkányt, Balinkát, Guttamásit, Isztimért és Pusztavámot érintette. 1948 februárjától április közepéig tartott a kitelepítés. Mórról 436 családot, 1349 személyt, Isztimérről 66 családot 285 személyt, Pusztavámról 154 családot 611 személyt, Bakonykutiból 11 családot 31 főt, Guttamásiból 3 családot 9 főt. Balinkáról 16 családot 57 személyt telepítettek át Németország nagyobbrészt szovjet, kisebbrészt amerikai megszállási övezetébe. Az 1948. évi áttelepítésnél már pártpolitikai és gazdasági szempontok is szerephez jutottak. Elsősorban a munkáspártokkal szimpatizálók mentesültek, s a Mór környéki szénbányákban dolgozók is felkerültek a mentesítettek névjegyzékébe. Egyébként ebben a térségben 1945 tavaszától megfigyelhető az a folyamat, hogy a volt volksbundosok az internálás, a népbírósági eljárás elől bányamunkásnak jelentkeztek. Ha a visszamaradottakat a térségben számba vesszük, akkor az a szembetűnő, hogy lényegesen magasabb a számuk, mint a kitelepítetteké. Amíg a kitelepítettek száma 2342, a visszamaradottaké 5468. Bakonykutiban a németektől lefoglaltak 67 lakóépületet, 296 kát. hold földet; Bakonysárkányban 93 házat, 1145 kát. hold földet; Balinkán 33 házat, 781 kát. hold mezőgazdasági ingatlant; Pusztavámon 163 házat, 3112 kát. holdat; Móron 525 lakóépületet, 5397 kát. holdat; Guttamásiban 234 kát. holdat; Isztiméren 170 lakóépületet és 1793 kát. hold mezőgazdasági ingatlant. Két esztendő alatt, 1946 tavaszától 1948 kora nyaráig, Fejér megyéből 10 288 németet telepítettek ki. Alig hagyták el a kitelepítették lakóhelyüket, bebocsátásra vártak a szlovákiai magyarok. 1948 április végén 408 család érkezett Kismánya, Hertény, Garamsalló, Szodó, Érsekújvár, Madar, Komáromcsehi, Megyercs településekről. Súlyos megpróbáltatások vártak Németországban az áttelepítettekre, nem kevésbé megpróbáltatásokkal terhes esztendők és évtizedek az itthon maradt németekre. Évszázados családi kapcsolatok évtizedekre megszakadtak. Telepesek és őslakók konfliktusa, hol lappangó, hol feléledő módon évtizedeken át megosztotta a német felépüléseket. dr. Erdős Ferenc