Fejér Megyei Hírlap, 1991. november (47. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-16 / 269. szám

FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 1991 NOVEMBER 16. SZOMBAT ­ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk ÖZV. CSABAI JÓZSEFNÉ szül. SZAJKÓ VERONIKA BAKI LAJOS 65 éves korában elhunyt Hamvasztás utáni búcsúztatása 1991. november 19-én kedden, temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek. __________tizennégy órakor lesz a autóra temetőben. Gyászoló család. 37480 részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 37141 Mély megrendüléssel, a jó Isten akaratában megnyugodva tudatjuk, ——" ■ —— — hogy férjem, édesapám és apósom Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik ERDÉLYI ISTVÁN LUKÁCS JÁNOS hosszan tartó betegség után, 78 éves korában elhunyt temetésén részt vettek, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Hamvasztás utáni szertartás: 1991. november 19-én kedden, 12 órakor lesz külön köszönet a csákvári kórház D-osztály főorvosának, orvosainak, a Csutora temetőben. Gyászoló család. Kisteleki u. 38. 37586 ápolóinak odaadó lelkiismeretes munkájukért Gyászoló család. 37418 Hálás szívvel mondunk köszönetet minden kedves rokonnak,­­ ismerősnek, munkatársaknak, akik felejthetetlen testvérünk Köszönetet mondunk mindazoknak, akik TÓTH MÁRIA HARANGOZÓ FERENC temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkat részvétükkel enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 7026 részvétüket fejezték ki. Gyászoló család. 37225 ÁLLÁSHIRDETÉSEK x Szakképzett cukrász munkatársat keresünk egy mőszakos foglalkoztatásra. „SÜRGŐS 37594” jeligére a kiadóba. 594 x Felveszünk autómosógép kezelésére és adminisztrációs munkára női munka­erőt Érettségizettek előnyben. Jelentke­zés rövid szakmai önéletrajzzal. „Azonnali kezdés 37723” jeligére a kiadóba. 37723 SOROS HIRDETÉSEK X Ne költse pénzét szerelőre! Használ­jon mosógépéhez KALMEN vízkőlerakó­­dás-gátló. Gyárba SEPTUM KFT, 8157 Füle, Pf.: 1. Tel.: (06-22) 66-148. Fax: (06-22)66-117. 34298 x Változatlan áron már új FIAT M­ON is tanulhat gépkocsit vezetni, ha most jelentkezik induló tanfolyamainkra. Jelentkezni lehet:­­DINAMIKA KFT, Székesfehérvár, Sárkeresztúri út 4. Tele­fon: 15-118. 202 x Szilveszter PÁPA - Platánfa Panzió XI. 30. - jan. 1. 2 és 2907,- - 3.476,­­FT-ig. 2 ágyas pótágyazható szobák és appartmanok. Teljes ellátással. SZEGED - Royal Szálló XII. 31. - jan. 2­2 és 3.278,- - 3.368,­ Ft-ig. 2 ágyas sima ill. fürdős szobákban, félpanzióval. Téli szü­net idejére: Parád - Szanatórium jan. 2-6. 3-979,- Ft Mátraháza - Bérc Hotel Mátra jan. 2-6. 4.980,- Ft Aggtelek - Cseppkő Szálló jan. 2-6. 3.872- Ft Galyatető - Nagyszálló jan. 2-6.4.242- Ft Kékestető - Kékes Fogadó jan. 3-6.1.228,- Ft Sop­ron - Lővér Szálló jan. 3-6.3-365,- Ft és még számos ajánlatunk, megjelent 1992 évi belföldi programfüzetünkben. IBUSZ Szivár, Ady E u. 2 Tel: 1B7PT2P x Trieszt-Tarvisio nov. 21.1.200,- Ft, Bécs dec. 17. 500,- Ft Szilveszteri prog­ramok: Párizs 16.999,- Ft, Athén 11.499,­­Ft Isztambul 9.500,- FT. Érdeklődni a MISSIO TOURS Irodában a Munkácsy u. 6/C-vel szemben. Tel.: 16­770. 37591 x Hely- ár- és típusismeret­tel rendelkező autószerelő se­gítségével vásároljon olcsón autót Svájcban. Tel.: (22) 25-266. 36432 x 24 hónapos, terepes, pla­tós ARO eladó. Irányán 310.000,- Ft Nyugati gépkocsi csere is érdekel. Érd.: Seregé­lyes-Szőlóhegy, Petőfi u. 14. 36640 X Használt gépjárművek most még kedvezőbb áron! Érd.: Fiat Autószalon. Tele­fon: 15-370/278. 408 x Samara 1300 köbcm­es, 5 ajtós, másféléves, sürgősen el­adó. Érdeklődni: Murányi út 25. vagy 24-313 tel. 36903 - 316-os BMW személy­­gépkocsi eladó. Székesfehér­vár, Bem J. u. 4. sz. 272809 x Utazzon velünk gépkocsi vásárlás céljából Németor­szágba, Svájcba, modern Ford Tranzit buszokkal. Az utazás önköltséges. A kivá­lasztott gépkocsik teljes ügy­intézését KFT-nk vállalja. A részvételi díj a személyi bizto­sítást tartalmazza. Jelentkezni lehet: BROKER TRADE KFT. Szivár, Sziget u. 13. Tel.: 22/25-726,22/22-341. 37085 ÚJ! ÚJ! ÚJ! MAZDA gépjárművek Székesfehérvárott. Procar KFT. Tel.: 15-421.37131 x 1310 TLX Dacia vonóho­­roggal eladó, 18 hónapos. Ér­deklődni: minden nap 15 óra után. Agárd, Sándor u. 7. 37184 x Peugeot 309 GTI 4 éves, kitűnő állapotban eladó. Érd.: 13­494 tel. 37408 x Eladó Fiat Ritmo D sze­mélygépkocsi. Érd.: Szabad­­egyháza, Marx u. 2 Ipartelep, Némethék, munkanapokon 16 óra után, hétvégén egész nap. 36950 x Eladó ARO 10.3 4x4-es (benzines) 2 éves (22 ezer km­­t futott), 5 személyre vizsgáz­tatva. Érd.: munkaidőben 27-577 tel. 18 óra után 18-711 tel._________________37525 x Eladók, vagy nyugatira cserélhetők. Maruti Suzuki kétéves, Dacia TLX három­éves gépkocsik. Tel.: 12-927, vagy 55-517. 37530 x Eldúrósított 5 éves ETZ 125-ös motorkerékpár eladó. Érd.: a 14-859-es telefonon, este. 37284 x PA-s TRABANT HYCO­­MAT 93-ig érvényes műszaki­val eladó. Érd.: Vértanú út 50. 37275 x Eladó Ford Scorpió 1,8 CL 4 éves és vegyeshasználatú Barkasz gépkocsik. Érd.: a 26- 669-es telefonszámon, min­den nap 19 óra után. 37271 xEladó hároméves Trabant Combi, friss műszakival. Ma­gyaralmás, Fő u. 101. 37672 x G1. frsz., hátul karambo­los Zastava 1100 GTL-55, üzemképes állapotban olcsón eladó. Érd.: Malom u. 31. 37635 x Eladó Opel Kadett 1600. Diesel Combi. Érd.: Szivár, Szeredi út 28. 37710 x 1 éves, 2000 km-t futott, 1300-as Samara eladó. Attila u. 70. 7673 x Eladó jó állapotban lévő 1985-ös Renault 11 GTX szgk. Érd.: 14-519-es telefon­­számon. 37307 Ponyvázhajtó és zárt felépítményű 1,5 tonnás kistehergépkocsik beszerzése, megrendelése. Raktárról kedvező áron, eladó felújított Fiat, Fiorino és VW Póló kistehergépkocsik. VW-245 D transporter diesel áruszállítók eladók. Sóstó Kft. Szivár, Sárkeresztúri út 14. Tel.: 29-486. x Eladó Citroen GSA-X3 1300 kbem-es, 5 sebességes, vonóhorgos, felújított, friss műszakis gépkocsi. Ugyanitt Mercedes és IFA alkatrészek is eladók. Érd.: 16 óra után. Sárszentmihály, Fő út 139. vagy a 62-078-as telefonszá­mon. 37179 X L6-os OPEL Kadett el­adó. Érd.: Pestispincék 6/A. ___________________37145 x 1500-as Zsiguli, friss mű­szakival eladó. Szabadbat­­­tyán, Platánfa 19. 37128 x 10 éves Skoda 105 vonó­horoggal olcsón eladó. Iszka­­szentgyörgy, Rózsa u. 8.37377 x VW GOLF 1,1 L kitűnő állapotban, extrákkal eladó. Érd.: Szivár, Tóvárosi In. 27. 11/1. Naponta 17 óra után. ___________________37378 x Volkswagen 1303 kitűnő állapotban, teljesen felújítva eladó. Melencei u. 2 Tel.: 26-398. 37451 x 50-es Robi és 1200-as La­­da, bontásra eladó vagy alkat­részként. Kószárhegy, Fő út 53. 37455 x IFA BILLENŐS eladó. Kószárhegy, Rákóczi u. 6. ___________________37535 x 10 éves KofTeros Barkas friss műszakival eladó. Gorkij út 39. 37543 X Ford Escort 1,6 automat 6 éves, 57000 km-es, jó álla­potban eladó. Érd.: Lajosko­­márom, Batthyány út 1.37513 x Maradt vennék kétéves korig. Tel.: (06)80-71-852 ___________________37574 x Garázsban tartott, 5 éves Trabant Lim. eladó. Érd.: Ma­darász Szivár, Munkácsy M. u. 4/C. 1/8. Hétköznap 16 óra után. 37625 x Opel Kadett Combi 1300 kbem-es, 1981-es évjáratú,jó állapotban eladó. Szivár, Él­­munkás út 48. Friedl. 37630 x Polski 126. E. Három éves, 27 ezer km-rel eladó. Irányár: 110 ezer forint Érd.: 22­ 940 telefonszámon. 37655 x 3 éves Trabant Combi el­adó. 1994-ig új műszakival. Érd.: Gárdony,Thököly út 23. Iricsek. 37659 x Friss műszakival, reális áron eladó Lada 1200-as 5 éves, 2107-es 5 éves, 1500-as 4 éves, Polski 126-os 4 éves. Szivár, Kőszegi F. u. 61. IV.2 Fecskepart 37664 x Eladó 2 év 8 hónapos Da­cia TLX személygépkocsi. Érd.: Szivár, Brassói 102 37642 x Eladó keveset használt kétütemű Trabant írszetter fiúkutya 4 hónapos. Tel.: 63-137. Szabadbattyán, Köl­csey 4. 37711 x 1 éves Simson kismotor 43000 Ft-ért eladó. Érd.: min­den délután 15-19 óráig. Szivár, Budai út 165.8/36. 37720 x Székesfehérváron, a Pin­tér K­ ltp-en 1,5 szob­ás lakás eladó. Érdeklődni: (65) 12-863 /este/.________36609 x 52 nm-es, telefonos, erké­­lyes öröklakás eladó. Érdek­lődni: Széchenyi u. 27.1/1. Te­­lefon: 18-080.________36298 x Elcserélném budapesti X. kerületi, 1 szoba összkomfor­tos, tanácsi lakásomat székes­­fehérvári, lehetőleg megvásá­rolható tanácsb­a. Érdeklődni: hétköznap, 7-16-ig a 11-339-es telefonszámon. 37039 x Gázfűtéses, 2 szobás la­kásáron alul eladó. Érd.: Her­nádi György u. 8. IV/1. Ba­racskai. Tel.: 26­ 502 7319 x 2 szobás, gázfűtéses, víz­­órás lakás kiadó, vagy eladó. Tel.: 27-178.________37352 x Kétszoba + hallos lakás nyári költözéssel, fizetési könnyítéssel eladó. Irányár: 20.000,- Ft/nm. Széchenyi u. 35.111/15. 37404 x Rác utcában 55 nm-es OTP öröklakás sürgősen el­adó. Építési telket beszámí­tunk. Tel: 22-884. 37409 X Össze­költözők, befekte­tők, vállalkozók! Budai úton VI. emeleten 3 egymás mellet­ti tehermentes lakás eladó. Érd.: a 12-517-es vagy a 16-245-ös telefonszámon le­het 17 óra után. 37442 x29 nm-es garzonlakás el­adó. Érdeklődni: Kelemen B. u- 26.1/2____________37347 x Eladó 3 szoba hallos OTP lakás. Eladás az OTP-n ke­resztül is lehetséges, kölcsön­nel. Érdeklődni: délután, Csa­­pó u. 2 IV/10.________37351 x Gárdonyban 33 nm-es, összkomfortos, telefonos, pa­­rabolaantennás öröklakás el­adó. Tel.: 1291-741, 19 óra után, vagy hétvégén: (22) 55­ 753. 37371 x Központban 1 szoba 2 fél­szobás lakás és ház lakottan eladó. Telefon: (22) 28-340. ___________________37431 x Azonnal beköltözhető 2 szoba hallos lakás (53 nm) fi­zetési könnyítéssel eladó. Érd.: Óvári, Élmunkás u. 41. IV/13. este 7-től. 37453 x54 nm-es lakás a Benke F. utcában eladó vagy kisebbre cserélhető. Érd.: Benke F. u. 4. II/4.________________37624 x I. em. 1+2 félszobás pa­lotavárosi, tanácsi lakásomat 2 vagy 1 + fél szobás, gázfűté­ses nem panel lakásra cserél­ném. „Palota 37651 "jeligére a kiadóba. 37651 x Kétszoba hallos lakás el­adó. Komjáttér 3. fsz. 3.17 óra után. Halászné. 37636 x Eladó 2 szobás öröklakás a Technika házánál. Fekete­hegyi építési telket beszámí­tok. Telefon: 24­ 990. 37667 x Elcserélnék egy 2 szobás megvásárolható tanácsi la­kást, egyszobásra. Érd.: min­den nap. Új­csóri út 35.37677 x Négy emeletes épület el­ső emeletén tehermentes, két­szobás, összkomfortos, üresen álló öröklakás kitűnő állapot­ban, vízórával a Kelemen Béla úton eladó. Iskola, városköz­ponttól 5 percre. Érd.: 17 óra után. Tel: 11­843. 37678 * 2 x Fecskeparti lakótelepen 2 szobás, gázfűtéses, nagyer­­kélyes, harmadik emeleti te­hermentes lakás eladó. Érd.: 11-188/30-as telefonszámon. Baloghné.___________37279 x Téglaépületben, 4 szobás, gázkonvektoros öröklakás el­adó, vagy azonos adottságú ki­sebbre cserélhető. Telefon: 18­ 997. 37456 x Belvárosi, műemlék ház­ban lévő 2 szobás, telefonos, frissen felújított tanácsi laká­somat hasonló házban na­gyobbra cserélném. „Vörös­marty tér 37516” jeligére a ki­adóban_____________37516 x Eladó 53 nm-es telefo­nos, tehermentes, IV. emeleti lakás a Skála mögött, vagy ki­sebb lakásra cserélném. Érd.: Komját A. 9. IV/15. Tel.: 10-401. A reggeli vagy esti órákban. 37707 . Belvárosi lakásunkat - téglaépületben, 3 és fél szo­bás, gázfűtéses, földszinti, igé­nyes kivitelű - eladnánk vagy városközponthoz közeli csalá­di házra cserélnénk. „EURO­­PE 37688” jeligére a kiadóba, vagy tel.: 15­661 üzenetrögzí­tő______________37688 x Eladnánk vagy kisebbre cserélnénk 68 nm-es lakásun­kat Árban megegyezünk. Horváth Szivár, Budai u. 88. X. 28. este. 37686 - Pusztavámon régi pa­rasztház 900 n­ői telekkel el­adó. Érd.: Mór, Szent Borbála u. 88. Tel.: Mór 8362 272781 x 3 szobás családi ház csen­des, belváros közeli utcában eladó. „Útépítő technikum 36285” jeligére a kiadóba. ____________________36285 x Többgenerációs, közpon­­ti fűtéses, telefonos, bármilyen ipari tevékenységre alkalmas családi ház igényesnek eladó. Úrhida, Újszőlók 3/a. Jakab. 36322 x 570 n.ös őszibarackos el­adó. Víz, ipari áram van. Érd.: Seregélyes-Szőlőhegy, Petőfi u. 14. 6640 x Kertes családi házat gáz­fűtéses, nem panel lakásra cserélnék. „II. emeletig előny­ben 36837” jeligére a kiadóba. 36837 x Mór, Pince u. 64. szám alatti, 3 szobás, összkomfor­tos, telefonos, kertes családi ház eladó. Érd.: Mór, Rákóczi u. 28/A. alatt egész nap. 36515 x Perkáta központjában 2 szobás, komfortos családi ház kis telekkel eladó. Csuka László, Perkáta, Arany J. u. 10. 37030 x Eladó Iszkaszentgyör­­gyön kétszintes családi ház. Minden megoldás érdekel. Érd.: Iszkaszentgyörgy, Köl­csey u. 5. 36901 x Eladó Székesfehérváron a Varjú ill. a Virág utcában építési telek. Érdeklődni: (22) 16-190 tel. 36921 x Nagyméretű, telefonos, gázpadlófűtéses, igényes kivi­telű, több generáció együttla­kására /kisipari tevékenységre alkalmas/ családi ház az Öreg­hegyen eladó. Belvárosi ház, ill. nagyméretű lakás cseréje is érdekel. Érd.: 21­ 723 tel. hét­köznap 17-18-ig, vasárnap 16- 18-ig._______________37231 X Szabadbattyánban új családi ház eladó. „Reális áron 37226” jeligére a kiadó­ba. 37226 x Nádasdladány központ­jában telefonos, összkomfor­tos családi ház különálló üz­lethelyiséggel eladó, vagy szivári lakásra cserélhető ér­tékegyeztetéssel. Érd.: a 75­ 518 tel. vagy a helyszínen Vörös­­hadsereg u. 41. 37336 x Eladó Kőszárhegyen 1000 n.ős zártkerti szántó ásott kúttal, 270 m bontott drótkerítés és diófa rönk. Érd.: Heizer Bodakajtor. 37343 x Szivár, Gellért u. 59. alat­ti összközműves családi ház eladó. Érd.: (22) 23­ 098 tel. este. 37413 x Családi ház eladó falu központjában 3 szoba össz­komfortos, központi fűtéssel, 330 n­ői telekkel. Érd.: egész nap, Szabad­battyán, Árpád út 29/A. 37500 x Pátka, Varga-hegyen 230 női telek eladó. 850 Ft/nől. Érd.: a 20-293-as telefonszá­mon. 37287 x Eladó Pákozdon 300 nő­ies üdülőtelek, faházzal. Érd.: Rádió út 30/A.IV. 10. Munka­napokon: 9-15 óráig a 27-545- ös telefonszámon. 37249 x Eladó Székes­fehérvár­Öreghegyen 3454 nm-es épí­tési telek a Kosztolányi u. 9. sz. alatt Érd.: 18-503-as tele­fonszámon. 37346 x Eladó Tésen kétszobás, konfortos családiház garáz­­­zsal, kerttel. Azonnal beköl­tözhető. Érd.: Csór, Ady E. u. 32 37086 x Magyaralmáson 1320 nm (366 nöl) térmértékű zártkert sürgősen eladó vagy bérbe ve­hető. Vételár: 65000 forint Érd.: (22) 25-934-es telefon­­számon, egész nap. 37072 x Iszkaszentgyörgyön két­szobás, új családi ház eladó. „Kétmillió 37064” jeligére a kiadóba. 37064 x 2 szobás, komfortos, csa­ládi ház, 600 női telken, mel­léképülettel sürgősen eladó. Sárbogárd, Tisza út 9. 37052 x 2 és fél szobás, összkom­fortos családi ház eladó. Sár­bogárd, István út 58/B. 37051 x Három szobás, gázütéses, családi ház azonnali beköltö­zéssel eladó. Érd.: hétköznap du., szombat-vasárnap egész nap. Szivár, Zala u. 10. Major. 36954 x Sukoró, Gádé dűlőben 380 női zártkerti ingatlan sző­lővel, gyümölcsössel, kis fa­házzal, építési agyaggal eladó. „Sürgős 37391” jeligére a ki­adóban______________37391 x Sárkeresztes központjá­ban, régi típusú családi ház, nagy telekkel eladó. Tel.: 22-399._____________37401 x Fehérváron Őrhalmi sző­lőknél, építési telek eladó. Víz, villany, gáz. Érd.: 27-431. Benke F. 5.2/10. vagy 23-305- ös telefonszámon. 37438 x Szőlő utcában 300 női közművesített szóló, építési teleknek eladó. Érd.: Szivár, Domb u. 8. 37473 x Kassai út 32 szám alatt ház eladó. Érd.: Szivár, Palo­tai út 73.1. em. 124. 37475 x Sinatelepen kétszintes társasház, nagy telekkel, sző­lővel, melléképülettel sürgő­sen, olcsón eladó. Gáz van. Irányár 1,5 mFt Érd.: minden nap 2453 Sinatelep, Szamuely út 1/4.______________37541 x Agárd­on 4 szobás, új, összkomfortos, családi ház áron alul eladó. Ugyanitt Tra­bant lejárt műszakival, egyben vagy alkatrészenként olcsón eladó. Érd.: Dinnyés, Rákóczi út 16.16 óra után. 37607 x Eladó vagy elcserélhető Pákozd, Móga János V. 9. sz. alatt található családi ház, amely központi fűtéses, tele­fonos, két lakásra is cserélhe­tő. Érd.: vasárnap 8-13 óráig. ____________________37615 x Székesfehérvár, öreghe­gyen 300 női telken 75% -ban kész kétlakásos, családi ház eladó. Komjáti u. 2 Érd.: 16 óra után. 37618 x Eladó 800 nőlen lévő, 2 szoba, konyha, spejz. Sárkeszi, Deák Ferenc utca 15. 37619 x Budai út 148. számú gáz­fűtéses, ötszobás, új családi ház, garázzsal, pincével eladó. Lakást beszámítunk. Érd.: a helyszínen egész nap vagy a 27-136-os telefonon. 37620 x Gazdálkodásra alkalmas, kertes családi ház valamint szobabútor eladó. Érd.: Sárke­­reszter, Kossuth u. 57. 37542 X Eladnám vagy elcserél­ném 90%-ban kész, lakható családi házam. Kb. 70 nm-es lakásra. Kadocsa u. 17/B. (dél­után). 37658 X 2 szobás családi ház el­adó. Szivár, Csór (régi) út 1. ___________________37634 x Borszéki út elején telek eladó. Budai u. 70.1/4. 37683 x Seregélyes-Szőlőhegy Is­kola u. 9. szám alatt családi ház 500 női telken eladó. Érd.: Seregélyes, Bocskai u. 65. ___________________37704 x Szabadbattyánban kertes, 2,5 szobás családi ház eladó. „Megegyezünk 37705” jeligé­­re a kiadóba._________37705 x Eladó új, telefonos, para­­bolás, családi ház, presszóval és berendezéssel, nyerőjáté­kok és videojátékok, valamint nyugati személygépkocsik Fi­at Ritmo 84 évj. 210000 Ft, BMW 323 78 évj. 180000 Ft, Renault 5 82 évj. rendszám­mal 200000 Ft, Opel 1,3 SR­ E 81 évj. rendszámmal 285000 Ft, Opel Record 20E 80 évj. 210000 Ft Toyota Tercel 4 WD 84 évj. 400000 Ft Ford Mustang 81 évj. 175000 Ft Opel Kadett 1,3 85 évj. 440000 Ft rendszámmal. Érd.: minden nap, Úrhida, Kossuth út 114. Tel.: 63-382 37719 x Új családi ház gazdálko­dásra alklamas, vagy telekkel eladó, az öreghegyen. Tel.: 26-551. 37692 2 2= zr\ ■Ejnj ■ x MŰHOLDVEVŐK TE­LEPÍTÉSE Egyéni és társas kivitelben. Igény szerint kü­lönböző választékban és ár­ban. Astra-set: már 28.000,­­Ft-tól. SZAT-SZOL, Székes­­fehérvár, Dobsinai u. 6.36270 x Természetszerető, mo­dern gondolkodású házaspár keresi hasonló beállítottságú házaspár Ismerettségét a sza­badidő kellemesebb eltöltése végett 8002 Szivár 2 Pf.: 290. ____________________33815 x Bútorozott 1,5-2 szobás albérletet keresek „Sürgős 36414” jeligére a kiadóba. 36414 LÍZING VISSZAZING INGATLANLIZING (22)19-311,19-322 x Üzlethelyiség 20 nm, be­rendezéssel, árukészlettel át­adó. Szivár, Sziget u. 45. „Sportbazár”. 37675 x 3 db vemhesíthető úszó, 1 Simson Schwalbe motor elad­­dó. Polgárdi, Batthyány Tje. ____________________37647 x Angol-magyar Kft keres középfokú angol nyelvtudás­sal, pályakezdő női munkatár­sat Tel.: 27­780. 37648 g AKCIÓ­­K Fenyő a fűrészáru A hulladék I 14 Ft/m + ÁFA A III. o. faáru P 9000 Fim?* ÁFA T Sárpentele x HONDA aggregátor 1900 W-os eladó. Megtekinthető: „SZIGMA” Autósbolt, Má­jus 1. tér Garázssor. 37299 KORRÓZIÓ ELLENI VÉDELEM MŰANYAG BETÉTLEMEZEKKEL műanyag lökhárító JAVÍTÁS SZABÓ ZOLTÁN Szivár, Ond u. 4. Tel.:21-329. 119 x38 éves, egyedülálló szak­munkás fiatalember megis­merkedne olyan hölggyel, aki szimpátia esetén a társa lenne. »Őszi találkozás 37376” jel­igére a kiadóba. 37376 x Kötött nagyobb törme­léktől mentes töltésföld folya­matosan lerakható! Cím: Do­­nát u., Budai út által határolt ingatlanegyüttes északi része. /A Faház borozóval közvetlen szemben/. 37396 x GARÁZS eladó Ligetsor végén. Érd.: 13­ 494 telefonon. 7408 n­ígus­fölssaíp Számítógépszerviz Szivár, Benke F. u. 14. Új és használt számtógépek VÉTELE -ELADÁSA TeVFax: 27-682, 20-999. 33631 X Törzskönyvezett bernát­hegyi kiskutya /szuka/ eladó. Érd.: Seregélyes-Szőlőhegy, Petőfi u. 14.__________3664 x Telefonos lakás Novák K. stp. bejáratánál kiadó. „For­galmas hely 36801” jeligére a kiadóba.____________36801 x Szervestrágya megren­delhető szállítással Sebellá­­tól 17-tól 18.30-ig, Kószár­hegy, Széchenyi u. 20. 35712 Hajlékony alumínium keménybéléscsövet és különféle idomokat kedvező áron vásárolhat a Reluxalu & Stempl-nél. Szivár, Móri úti 4. x „Amíg a készlet tart” rán­tani való csirkék eladók Nyit­ni u. 88. sz. a 24/A busz Zobo­­ri úti megállónál. 6984 x Goromba szülőktől törzskönyvezett komondor­­kölykök eladók Érd.: délutá­nonként, Erős Levente, Pol­gárdi, Kossuth u. 9. 37342 x 90 nm-es helyiség raktár­nak kiadó. Szivár, Széchenyi u. 81/B. 35751 Cédrus­­KERESKEDÉS Szhér, Kraszn­­a 33 gerenda 16-22.000 FtKShrn­pad 14-20.000 Ft/köbm deszka 12-20.000 Ftíköbm teteléc 24-30 FVfm lambéria 480-700 FVnm hajópadló 540-720 FVnm Lo. parketta 600 FVnm-tól szalagparketta 600 FVm­-tól 15 féle kerítésléc 80 Ftm­m-151 lépcsőlap 760 FVfm-tól betonyp lap 310 FVnm rétegen lemez 240 FVnm-tól ferostlemez 96 FVnmtól faforgécelap 220 FVnm-től lemesül bútorlap 380 FVnm-tól Araink ÁFA-t nem, de «Midget tartalmaznak. 35950 X Fjord fagyasztóláda 120 literes, jótállással, Lajostele­­pen 278 n­ői zirtkert olcsón eladó. Tolnai u. 24. IV/10. 37312 x Modern, 4 személyes re- Isamlé 2 fotellal jó állapotban eladó. Érd.: Szivár, Bátky Za u. 6. VI/22. Mészáros, 4 óra után, hétvégén egész nap. 37158 x Választási malacok el­adók. Cím: Szántó, Bakony­­aárkány, Vasút sor 2 37485 Javuhatot megjavítjuk, a javíthatatlan helyen újat kínálunk. Minden típusú gépkocsira .MONROE” lengéscsiapzó, 20%-kal olcsóbban mint Ausztriában. 8000 Szfvár, Fiskális u. 45. Tel.: (22) 22­ 515.27658 x Mosógép eladó. Szfvár, József Attila u. 41. VII/3. ____________________37291 x Gázfűtéses, fürdőszoba nélküli, parkettán, bútorozott szoba konyha gyermektelen házaspárnak, vagy két sze­­mélynek kiadó dec. 15-től, 2 db nagyobb kisebb teljesítmé­nyű olajkályha eladó. Szivár, Nefelejcs u. 27. 37262 x Fogkaeltávolítás fájda­lommentesen ultrahanggal, a Kórház régi szájsebészetén hétfőn és szerdán 3-5 között Bejelentkezhet a 14­ 859 tele­fonon ette. 37255 C­D LEMEZEK ADÁS-VÉTELE Pintér Károly u. 10.­­ Mindenféle építőanyag szállítását vállalom Műviár + házhozszállítási áron. Pl. tég­lák: kisméretű 11,80/db, HB- 38 42,60/db, B-30 26,- /db, 10- es válaszfal 41,30/db stb. Be­tongerendák EZ-24-10l E7-66 méretig, 860,- Ft-tól 2160,­­Ft/db áron. Betonbéléstest 53,- /db, Szilikepala 24,40/db. Áraink az anyagárat, ÁFÁT és a fuvardíjat is tartalmazzák, Szivárra és 30 km-es körzeté­be. Ugyanitt fuvarvállalás is. Megrendelhető: Szfvár, Bébic u. 10. Telefon: 21-203. 35623 50% ÁRENGEDMÉNY DECEMBER 31-IG Minden tőlünk vásárolt ÚJ GUMI Felszerelési díjából. CONTINENTAL MICHELIN, KUMHO Minden méretben nálunk a legolcsóbban. FUTÓMŰ ÉS GUMISZERVÍZ Berényi u. Puskin u. sarok Szivar, Tel.: 22­18-799. X Szerelőaknás garázs el­adó a Gellért úti garázssoron. Érd.: 10-576-os telefonon, es­te 9 és 10 között 36666 x Kaukázusi juhász kö­lyökkutyák eladók, sporttársi áron. Érd.: 8151 Szabad­ba­ttyán, Dózsa Gy. u. 21/A. 36508 x Polgárdin 12-13 ezret csirséból 1/3 bérleti joga és technológia fele eladó vagy jövőre 2 turnus átadó. .Hoz­záértőnek 36802” jeligére a kiadóba. 36802 Lambéria 450,-Ft-tóVnm, •két kerKételem 70,-Ft-tóVdb, tölgy parketta olcsón, amíg a készlet tart. Szivár, SzM u. 51. /Orhalni szőlőágf. 36852 X Kettő* sírhely a Csutora temetőben eladó. Telefon: 20­044,_____________37237 x Szakképzett élelmiszer el­adókat felveszek kétműszakos üzletembe. Szivár, Attila u. 56. 37221 13. OLDAL

Next