Fejér Megyei Hírlap, 1992. augusztus (48. évfolyam, 181-205. szám)
1992-08-21 / 197. szám
FEJÉR MEGYEI HÍRLAP • 1992. AUGUSZTUS 21. PÉNTEK Iberhung-kupa, öttusa ob A BAJNOK: KATONA FERENC Tudósításunk fonalát az országos öttusabajnokságról az úszásnál kellett megszakítanunk. Mint ismeretes, akkor - három szám után - két fehérvári öttusázó, Kalocsai László és Katona Ferenc állt az élen, igaz, minimális különbséggel. Szerdán délelőtt a pákozdi arborétum sok látványosságot kínáló lankáin gyűltek össze a bajnokság résztvevői és az érdeklődők. Természetesen a versenyzőknek nem volt módjuk és idejük gyönyörködni a táj szépségeiben, a futás várt rájuk, meglehetősen nehéz pályán és izzasztó hőségben. Ahogy az várható volt, az addig vezető Kalocsai László alaposan visszaesett a negyedik számban, Katona Ferenc azonban továbbra is tartotta jó pozícióját, sőt átvette a vezetést. De ne vágjunk a dolgok elébe... A négy kilométernek az állás fordított sorrendjében vágtak a versenyzők, így az esélyesek közül elsőként Fábián László bizonyíthatott. A Budapesti Honvéd Barcelonát is megjárt versenyzője 13:44,2 perccel érkezett célba, ami 1093 pontot jelent a végelszámolásnál. A köztudottan gyenge futó Fábiántól ez szép teljesítmény, nem csoda, hogy gyengébb lövészete után ismét felkapaszkodott a képzeletbeli dobogóra. Ily módon megint csak az esélyesek között tarthattuk számon. Katona Ferenc futását előzte meg a legnagyobb érdeklődés, hiszen a fehérváriak többszörös junior világbajnoka köztudottan igen erős ebben a számban. Katona most sem okozott csalódást: 13:36,7 perces idővel 1117 pontot gyűjtött, s nála gyorsabban csak a csepeli Hanzély Ákos futotta a 3000 métert: 13:28,2 perccel, 1141 pontot gyűjtve. Futás: 1. Hanzély Ákos, 2. Katona Ferenc, 3. Madaras Ádám, 13:38,8 1111 pont, 4. Kálnoki Kis Attila 13:40,1 1105 pont, 5. Hegedűs Sándor Alba Volán SC 13:43,9 1096 pont, 6. Fábián László. Rövid számolgatás után kiderült, hogy a lovaglás előtt 4227 ponttal Katona vezet, a 4205 pontos Kálnoki Kis és a 4174 pontos Fábián előtt. A másik fehérvári, Kalocsai László sem volt reménytelenül lemaradva, 4163 ponttal a negyedik helyen állt. Mintha csak megismétlődött volna a két évvel ezelőtti junior világbajnokság befejező száma. A fehérvári közönség jó érzékkel sejtette meg, hogy sportcsemegére van kilátás, szép számmal látogatott ki tegnap délelőtt a Volán Börgöndi úti lovardájába. A lovak és az öttusázók teljesítményét egyaránt dicséri, hogy sok volt az 1100, illetve 1070 pontos teljesítmény. Így alakulhatott ki végére aztán az a tényleg izgalmas helyzet, hogy Katona Ferenc, ha egy hibát vét, ezüstérmes, ha kettőt, bronzérmes lehet. (Két közvetlen vetélytársa, Kálnoki és Fábián egyaránt hibátlanul ment végig az amúgy nem könnyű pályán.) Ebben a tekintetben is lekopírozta Katona a junior vb utolsó perceit, nagyszerűen elviselve az esélyesség nyomasztó terhét, Csufi nyergében egyszer sem vétett az akadályok fölött. (Két ízben is koccant a rúd, ám ezúttal Fortuna asszony is a hazaiak kedvence mellé állt.) Sporttörténelmet írt ezzel az Alba Volán SC fiatal versenyzője, a sportág mindenkori történetének nem volt még vidéki magyar bajnoka! A rengeteg gratuláción és a díszes serlegen túl Katona Ferenc egyszemélyben vehette át a Fagyi Kft. által a bajnoknak és a legjobb fehérvárinak felajánlott 30, illetve 50 ezer forintos tiszteletdíjat. A Magyar Köztársaság 1992. évi felnőtt férfi öttusabajnoka Katona Ferenc (Alba Volán SC) 5327 pont, 2. Kálnoki Kis Attila (UTE) 5305 pont, 3. Fábián László (Budapesti Honvéd) 5274 pont, 4. Kalocsai László (Alba Volán SC) 5233 pont, 5. Hanzély Ákos (Csepel) 5216 pont, 6. Madaras Ádám (UTE) 5154 pont. - sáringer - Bár Kalocsai László volt már bronzérmes is magyar bajnokságon, negyedik helyezése ezúttal sem lebecsülendő teljesítmény Fotó: GREGORITY ANTAL Magyar Kupa Továbbjutott: Videoton-Waltham, Dunaferr, Bakonycsernye, Sukoró Szerdán délután a labdarúgó Magyar Kupában a legjobb 64 közé jutásért mérkőztek a csapatok. Négy csapatunk, a Videoton- Waltham, a Dunaferr, a Bakonycsernye és a Sukoró biztosan vette az akadályt és továbbjutott. Kiesett a Sárbogárd, a Perkáta, a Velencetours és a Lajoskomárom. Részletes beszámolóink a mérkőzésekről. HEREND-VIDEOTONWALTHAM 0:5 (0:3) Herenden, 1000 néző előtt a fehérvári csapat: Tőkés - Lőrincz, Németh, Vadász - Salacz (Takács), László, Czéh, Bekő - Jónás, Sallói (Varga), Horváth F. összeállításban szerepelt. Simán nyert a Videoton-Waltham, a gólokat Horváth (2), Sallói, Lőrincz és Czéh szerezték. Sajnálatos, hogy Lőrinczet a játékvezető kiállította, Sallói pedig sárga lapot kapott. BALATONFÖLDVÁRDUNAFERR SE 1:5 (0:1) A Balaton partján a dunaújvárosiak, különösen a második félidőben remekeltek. Góllövők: Szauer T., Kiss, Szauer Z., Sánta, Halász. LAJOSKOMÁROMBVSC-NOVÉP 2:5 (1:2) Lajoskomáromban nézőcsúcs született, 1500-an tekintették meg a találkozót. A tartalékos fővárosiak a második félidőben kerekedtek felül. Góllövők: Fekete, Strammer, illetve Borgulya, Huszák, Szekula, Nagy, Bognár. BAKONYCSERNYEKAPOSVÁRI ÉPÍTŐK 3:1 (1:1) A hazai csapat a második játékrészben biztosította be továbbjutását. Góllövők:Trampler, Képesi, Horváth II. VELENCETOURSKOMLÓI BÁNYÁSZ 2:3 (0:0) Az Ikarus-pályán lebonyolított találkozón a Komló 3:0-ra vezetett, a Velencetours Cserny (11- esből) és Tóth T. góljával szépített. PERKÁTAKAPOSVÁRI RÁKÓCZI 1:2 (0:0) Perkátán - a második félidőben -jobb volt az NB II újonca. A hazaiak gólját Somogyi M. szerezte. SUKORÓBALATONLELLE 3:2 (1:0) A Bregyó közi összecsapáson már 3:0-ra vezettek a sukoróiak. Ezután könnyelműsködni kezdtek és a lelleiek két gólt is szereztek. A sukorói csapatból Németh T. (2) és Büki volt eredményes. A Sukoró továbbjutása nem forgott veszélyben a Bregyó közben Fotó: KARÁCZY SZILÁRD AGROKOMPLEX IPARI RT. Velence, Felszabadulás u. 19-21. lakossági börzét tart 1992. augusztus 24-től 1992. augusztus 29-ig naponta 8-14 óráig, rendkívüli árkedvezménnyel az alábbi anyagokból: - Fenyőfűrészáru - Különféle rúd- és idomacélok - Nyílászárók - Építési anyagok - Kötőelemek, csapágyak, ékszíjak - Különféle gépalkatrészek - Egyéb legyártott egyedi termékek -Használt gépjárművek 67 878 1'' 1 ■'» ■' ■ MŰSOR Péntek Labdarúgás Megyei II. osztály: Iváncsa- Enying (17.00). Az ifjúsági találkozó 15 órakor kezdődik. Szombat Rögbi Bregyó köz, 13.00: Trend Kupa nemzetközi torna. Labdarúgás Siófok 19.00: Siófoki Bányász-Videoton-Waltham (NB I). Sóstói stadion 10.00: Videoton-Waltham-Siófok (NB I ifjúsági mérkőzés). A serdülőtalálkozó, a Máv Előre pályán lesz. Természetjárás A Pénzintézetek szakosztálya Mór-Kőhányás-Csákberény útvonalon rendez túrát. Vezető: Nagy Lajos. A „Vértes 50” természetjáró teljesítménytúrát Mór— Csákberény-Mór útvonalon rendezik meg. Indulás: 5.30-tól a következő helyeken: Mór 321-es számú szakközépiskola, Mindszentpuszta, Kőhányás, Gánt, Gránás turistaház. Vasárnap Rögbi Bregyó köz, 9 órától Trend Kupa nemzetközi torna. A döntő mérkőzés 16 órától, utána eredményhirdetés. Természetjárás A Pénzintézetek szakosztálya csákvári napok alkalmából Csákvár és környékére tervez túrát. Találkozás 8.20 órakor a Volán pályaudvaron, vezető: Rátkai Zsuzsanna. Labdarúgás Dunaújváros, 17.00: Dunaferr-Mohács (NB II), Lajoskomárom 17.00: Lajoskomáromi TSZ SE-Solymár (NB III). Velence, 17.00: H. Szondi- Velence SE-Szigetszentmiklós (NB III). Nyergesújfalu 17.00: Magyar Viscosa-Ercsi Kinizsi (NB III). Megyei I. osztály: Sárosd-Perkáta (Kajári S.), Bakonycsernye-Velencetours, (K. Papp), Polgárdi-Vajta (Szűcs Cs.), Adony-Dunaferr II. (Martin Z.), Csákvár-Aba (Márku), Pusztavám-Sárbogárd (Kassai), Etyek-Magyaralmás (Horváth L), Baracska- Martonvásár (Tóth L.). Az ifjúsági mérkőzések 15, a felnőtteké 17 órakor kezdődik. Megyei II. osztály: Óbarok-Lovasberény (Móritz), Egyetértés-Tác-Csősz (Felcsút, Jánosi), Hantos-Sukoró (Futó), Cece-Nagylók (Nagy J.), Pázmánd-Bicske (Fésű), Seregélyes-Pusztaszabolcs (Csörgi), Tordas-Kajászó (Pamminger L.). A kezdési idő 15, illetve 17 óra. Dunaújvárosi körzet: Szabadegyháza-Dég, Sárszentmiklós-Rácalmás, Mezőfalva-Sáregres, Mezőszilas- Beloiannisz, Alap-Nagyvenyim, Baracs-Előszállás, Nagykarácsony-Káloz, Sárszentágota-Sárkeresztúr (17.00). Birkózás Videoton, Oktatási Központ (Berényi út) 10 órától: junior kötöttfogású birkózó Európabajnokság selejtezői. Kézilabda Alap, 13 óra, Alap-Ercsi (NB II.) "" .............................................. Kerek Labdarúgás. Megkezdődött a küzdelem az NB I-es ifjúsági és serdülő bajnokságban. A Videoton-Waltham csapatai Pécsen vendégszerepeltek. Az ifjúságiak Ábrahám góljával 1:0-ra, míg a serdülők 3:0-ra nyertek. Ezen a mérkőzésen Topos (2) és Juhász G. volt eredményes. Kézilabda. Az NB II-es bajnokságban az Alap hazai pályán 37:22 arányban verte a békéscsabai Mirelit együttesét. A legeredményesebb góllövők Takács L. (13),Tóth Gy. és Biber (5-5). Játékvezetői tanfolyam. A Székesfehérvári Városi Labdarúgó Szövetség alapfokú játékvezetői tanfolyamot indít. Jelentkezni augusztus 30-áig a szövetség címén (Székesfehérvár, Jókai út 15.) lehet. Megyei I. osztály Az elmúlt öt év mérlege A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban vasárnap már a második fordulót bonyolítják le. Földes László, a megyei labdarúgó szövetség elnökhelyettese statisztikát készített az elmúlt öt év mérlegéről. Sárosd-Perkáta Az elmúlt 5 évben a megyei I. osztályban nem találkoztak. Bakonycsernye-Velencetours Az elmúlt 5 év mérlege: 4 12 1 5-5 Baracska-Martonvásár Az elmúlt 5 évben a megyei I. osztályban nem találkoztak, ebből: Bakonycsernyén: 2 - 2 - 3-3 91/92-ben: 2 11-3-2 Polgárdi-Vajta Az elmúlt 5 évben a megyei I. osztályban nem találkoztak. Adony-Dunaferr II. Az elmúlt 5 év mérlege: 6 3-3 10-10 ebből: Adonyban: 3 2 - 14-3 91/92-ben: 2 1 - 15-5 Csákvár-Aba Az elmúlt 5 évben csak a mostanit megelőző 1991/92-es bajnokságban találkoztak: 2 1-1 5-3 ebből: Csákváron: 5-2 Pusztavám-Sárbogárd Az elmúlt 5 év mérlege: 8 - 4 4 8-16 ebből: Pusztavámon: 4 - 4 - 6-6 91/92-ben: 2 - 1 1 4-5 Etyek-Magyaralmás Az elmúlt 5 év mérlege: 8 2 5 1 12-11 ebből: Etyeken: 4 1 3 - 6-5 91/92-ben: 2 1 - 1 2-2 KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET (Szombat reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig). Székesfehérvár város környéki községek központi ügyelete: Székesfehérváron, az Engels F. u. 7. sz. alatt (földszint jobbra, telefon: 11-137) a következő községek részére: Csór, Iszkaszentgyörgy, Sárkeresztes, Moha, Szabadbattyán, Kőszárhegy, Tác, Urhida, Soponya, Csősz, Sárszentmihály, Sárkeszi, Nádasdladány, Jenő, Lovasberény, Seregélyes, Pátka, Zámoly. Székesfehérvár környéke: 1. körzet (Enying, Mátyásdomb, Lepsény, Mezőszentgyörgy): 22-23- án: dr. Nemesvári Aladár Enying, Szabadság tér 14. 2. körzet (Polgárdi, Kisláng): 22-23-án: dr. Rácz Géza Polgárdi, Kossuth L. u. 80.Tel.: 66-068. 3. körzet (Martonvásár, Tordas, Baracska): 22-23-án: dr. Simon Endre Martonvásár I. 4. körzet (Velence, Kápolnásnyék, Pákozd, Pázmánd, Vereb, Nadap, Sukoró, Pettend). 22-23-án: dr. Szabó Irén Velence, Tópart út 34. Tel.: 68- 242. Gárdonyban: Agárd, Gárdony, Zichyújfalu, Dinnyés. Ügyelet helye: Gárdony, Szabadság út 12. Telefon: 55-151. (Szombaton fogorvosi ügyelet nincs). Bicske és környéke: 1. körzet (Bicske és környéke, Szár, Szárliget): Bicske, Kossuth téri orvosi rendelő. 2. körzet (Csákvár, Vértesboglár, Vérteskozma, Gánt, Bodmér, Móriczmajor, Kőhányás): dr. Kovács László Csákvár, Szabadság tér 6.Tel.: 54-269. 3. körzet (Alcsútdoboz, Vál, Felcsút, Vértesacsa, Tabajd): dr. Goda Lajos Felcsút, orvosi rendelő. Tel.: 53- 047. 4. körzet (Etyek, Háromrózsa, Dávidmajor, Göbölpuszta): dr. Papp Ferenc Etyek, orvosi rendelő. Tel.: 53- 034. Sárbogárd és környéke. 1. körzet (Sárbogárd, Pusztaegres): Folyamatos orvosi ügyelet. Sárbogárd, rendelőintézet. 2. körzet (Lajoskomárom, Mezőkomárom, Szabadhídvég): dr. Szabó József Szabadhídvég. 3. körzet (Dég, Igar, Mezőszilas): dr. Vámos Júlia Igaz. 4/1 körzet (Sárkeresztúr, Sárszentágota, Kálóz): dr. Glávits István Kálóz. 4/2 körzet (Aba): dr. Niczky Gabriella. 5. körzet (Sárosd, Szabadegyháza, Nagylók, Hantos): dr. Baki Gyula Sárosd. 6. körzet (Cece, Alap, Alsószentiván, Vajta, Sáregres): dr. Dobrovotzky Imelda Sáregres. Dunaújváros környéke: Az alábbi körzetek részére összevont körzeti orvosi ügyelet Dunaújvárosban, a Vasmű út 10. sz. alatt. Előszállás I—II., Nagykarácsony, Baracs I—II., Adony I—II., Besnyő, Beloiannisz, Iváncsa, Nagyvenyim, Mezőfalva I-II., Rácalmás I., Kurcs II., Perkáta I—II., Pusztaszabolcs I—II., Ercsi I-III., Ercsi, Esze T. u. központi ügyelet. Mór város és vonzáskörzete, központi orvosi ügyelet Móron, a rendelőintézetben, telefon: Mór 41. Fogorvosi ügyelet szombaton, vasárnap 8- 11 óráig. Felnőtteknek Székesfehérváron, a Vízivárosi lakónegyedi orvosi rendelőben, telefon: 11-456. Gyermekeknek Székesfehérváron, a Vízivárosi lakónegyedi orvosi rendelőben, telefon: 11-021. Fogorvosi ügyelet az Engels F. út 7. szám alatt szombaton, vasárnap, reggel 7 órától este 7 óráig. Dunaújvárosban: Felnőtteknek és gyermekeknek a rendelőintézetben, Vasmű út 10. szám alatt. Fogorvosi ügyelet az Építők útja 2. szám alatt szombaton 8 órától 15 óráig, vasárnap 9 órától 18 óráig. ÁLLATORVOSI ÜGYELET A Fejér Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer Ellenőrző Állomás értesíti az üzemeket és az állattartó lakosságot az állatorvosi ügyeleti szolgálat beosztásáról. Az ügyelet szombaton reggel 8 órától hétfő reggel 8 óráig tart. Bicske és környéke: 1. körzet (Alcsútdoboz, Vál, Bicske, Etyek, Szár, Mány, Vértesacsa,Tabajd): dr. Berecz BotondVál, Bem u. 4.Tel.: 53-444. 2. körzet (Csákvár, Vértesboglár, Gánt, Vérteskozma): dr. Halász György Csákvár, Kálvária u. 35.Tel.: 54-034. 3. körzet (Mór, Bodajk, Csókakő, Pusztavám, Balinka, Bakonycsernye, Nagyveleg, Magyaralmás, Isztimér, Seréd, Fehérvárcsurgó, Csákberény, Kincsesbánya, Bakonykúti): dr. Karády Sándor Magyaralmás, Sárbogárd és környéke: 1. körzet (Sárbogárd I—II., Pusztaegres, Mezőgazdasági Kombinát IV. ker., Nagyhörcsök): dr. Mezei Gábor Sárbogárd, Baross G. u. 27.Tel.: 260. 2. körzet (Alsószentiván, Cece, Igar, Mezőszilas): dr. Lauber János Cece,Tanácsköztársaság u. 95. 3. körzet (Dég, Lajoskomárom, Mezőkomárom, Szabadhídvég, Pélpuszta): dr. Bónis Áprád Lajoskomárom, Komáromi u. 9/B. 4. körzet (Sárosd, Kálóz, Hantos, Nagylók, Szabadegyháza, Sárkeresztúr, Sárszentágota): dr. Zelcsényi László Szabadegyháza, Kossuth u. 2. Székesfehérvár környéke. 1. körzet (Baracska, Gárdony, Gyúró, Kajászó, Kápolnásnyék, Martonvásár, Pázmánd, Sukoró, Tordas, Velence): dr. Pápai Péter Martonvásár, Hunyadi u. 39.Tel.: 79-181. 2. körzet (Aba, Seregélyes): dr. Dombóvári István, Seregélyes, Alkotás Tsz. Sertéstelep. 3. körzet (Csór, Iszkaszentgyörgy, Lovasberény, Pákozd, Moha, Pátka, Sárkeresztes, Vereb, Zámoly): dr. Rónai László Székesfehérvár, Budai u. 256. Tel.: 15 708. 4. körzet (Füle, Jenő, Csősz, Kószárhegy, Nádasdladány, Polgárdi, Sárkeszi, Sárszentmihály, Soponya, Szabadbattyán, Tác, Urhida): dr. Hetényi László Soponya, Petőfi u. 206. 5. körzet (Kisláng, Enying, Mátyásdomb, Lepsény, Mezőszentgyörgy): dr. Kovács György Kisláng, Fő u. 14. Tel.: 74-520. Dunaújváros és környéke: 1. körzet (Besnyő, Ercsi, Pusztaszabolcs, Ráckeresztúr, Iváncsa): dr. Tamás Sándor Besnyő,Táncsics u. 5. 2. körzet (Dunaújváros, Adony, Rácalmás, Perkáta): dr. Szlávik Ferenc Rácalmás, Gorkij u. 8. 3. körzet (Mezőfalva, Nagyvenyim, Nagykarácsony, Előszállás, Baracs, Kisapostag): dr. Képes György Nagykarácsony, Rákóczi u. 8. Székesfehérvár (A megyeszékhely közigazgatási területe): dr. Radics József Székesfehérvár, Feledi u. 3. Az Állatorvostudományi Egyetem Szivári Gyakorló Klinika Kft. állandó ügyeleti szolgálattal áll az állattartók rendelkezésére. Cím: Szivár, Homoksor, telefon: 16-419. 11. OLDAL