Fejér Megyei Hírlap, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-29 / 305. szám
■ 992. DECEMBER 29. KEDD Az Újpesté az Opel-Szuna Kupa Remek karácsonyi labdarúgó csemege volt A Videoton Oktatási Közontban régen láthattunk már anyi embert. Vasárnap koraélután folyamatosan érkeztek azurkolók az Opel Szuna Kupalnevezésű labdarúgó viadalra, s bizony zsúfolt ház volt a portcsarnokban. Alig telt egynap az utolsó labdarúgó bajnoki találkozó óta, de ennyi idő után már hiányzik a labda pattogása, az összecsapások szikrázása, a gólok öröme. Három napos ünnepet követen az embernek bizony már nehetnékje van, vágyódik valami nagyszerű esemény után, ahol „kikapcsolódhat”, főleg ha karácsonykor hagyományosan átélték a pihenéssel, a konyhaművészet finomságaival. A labdarúgó teremtorna is igazi csemegét kínált ezúttal. Újra itt voltak a nagy csapatok, a korábbi sztárok. A Videoton sikergárdája, akik egészen az UEFA-kupa döntőjéig meneteltek hajdan. Disztl Péter hazai környezetben védhetett, Májer, Csongrádi, Heber együtt támadhatták az ellenfél kapuját, Burcsa Győző nyíregyházi „kiruccanása” előtt még a Videoton szerelésében feszíthetett. Bobory „mester” bőség zavarával küszködhet , mert majdnem húsz fős keretből válogathatott. A MÁV Előre összetartó legénysége szinte hiánytalanul megjelent. Az Újpest színeit a nagyok közül Tóth, Herédi, Sarlós, a Videotonból igazolt Kovács József képviselte többek között. A Vasasban Müller, Birinyi, az „idegenlégiós” Eperjes Károly, Nemcsák Károly, a Bp.Honvédban Tussinger, Tóth K., Nagy A., Kuti játszott, míg a Siófok együttesében a régi nagy gárda szerepelt. Igazi sztárparádé volt tehát. A székesfehérvári nézők számára a jó alaphangulatot a MÁV Előre játékosai adták meg, miután simán legyőzték a Vasas csapatát. Annak ellenére, hogy következő mérkőzésükön vereséget szenvedtek, a döntőbe jutottak. A többi mérkőzésen is sűrűn ragadtatták tapsra a publikumot a pályán történtek. Nagy várakozás előzte meg a Videoton bemutatkozását, ám első mérkőzésükön fejet kellett hajtaniuk a Siófok előtt. Az Újpest ’,5 ’a döntetlenre futotta csak, a helyosztón kárpótolták ki.» »Két, a Honvéd legyőzésével. A „bronzrangadón” a Siófok a Vasast verte, Horváth egymaga négy gólt rámolt be. A döntőt az Újpest vívta a MÁV Előrével. Szikrázóan kemény összecsapáson nem bírt egymással a két csapat, 4 perccel a vége előtt vitatható büntetővel nyertek a lilák 3:2-re. Dicséret illeti a csapatokat, mert remek szórakozásról gondoskodtak a nézők számára. És mindenképpen dicséret illeti a rendezést, mivel gördülékenyen ment minden. Az Opel Szuna Kupa torna eredményei: MÁV Előre — Vasas 3:1; UTE — Siófok 3:2; Kispest — Vasas 1:3; Siófok — Videoton 4:2; Kispest — MÁV Előre 1:0; Videoton — UTE 1:1. A helyosztók, az 5. helyért: Videoton — Kispest 5:1, 3. helyért: Siófok — Vasas 5:3, az első helyért UTE — MÁV Előre 3:2. A torna végeredménye: 1. UTE, 2. MÁV Előre, 3. Siófok, 4. Vasas, 5. Videoton-Waltham, 6. Kispest — Honvéd. A torna gólkirálya a siófoki Horváth lett, a legjobb mezőnyjátékos Kovács József (UTE). Az Opel Szuna Kupa kispályás labdarúgó tornán a Videoton 4:2 arányú vereséget szenvedett a Siófoktól. Felvételünkön Tieber a Videoton-Waltham második gólját rúgja (Fotó: Fási László) Vendée Glory Fa Nándor harmy ' . A Vendée Govzésű földkörüli vita ven a magyar s 7.nele, Fa Nándor a KH élzetén továbbra is rzielőharmadik helyét. Az élcsapat sorrendje: 1. Alain Gautier (francia) 2. Bertrand de Broc (francia) 3. Fa Nándor (magyar) 4. Philippe Poupon (francia) 5. Jean-Luc van den Heede (francia) 6. Jose- Luis de Ugarte (spanyol) Szuper Liga . Folytatás: január 3-án A kosárlabda Szuper Ligáin január 3-án folytatódnak a mérkőzések. A legjobb nyolc izé került együttesek — közt két magyar — közül a nemy csoportban játszók találkozik oda-vissza alapon. A cseh lapátok visszaléptek, így a 9- 5. helyet körmérkőzéssel dönt el. Mindkét csoportban janur 3-án rendezik az első mérkőseket. A Szuper Liga döntő csoportjnak állása: 1. Tungsram-Honéd 6 4 2 530.488.833 2. Krmek Olimpija (szlovén) 6 4 2 10.475 .833 3. Banik Cigel Kevidza (szlovák) 6 4 2 25.538 .833 4. Basket Flyers Jenna (osztrák) 6 3 3 496.458 '50 5. Optimizen Postojn(zlovén) 6 3 3 448.430 .750 6. Ormend Hunor 6 3 3 500.521 '50 7. Helios Domzale (szloén) 6 2 4 452.495 .667 8. Tostiba Klosterneuburg (osztrák) 6 5 510.566.583 SPORT Gyorsuló ping-pong Az asztalitenisz jelentős fejlődésen ment keresztül az utóbbi években. A labdamenetek felgyorsultak, az adogatásokat követően csak néhány labdaérintésből áll a játék. A szélvészgyors ütések meghonosodását számos technikai vívmány segítette elő, és ezek között is főszereplő volt az úgynevezett „ragasztás”. Az ütőborítás friss felragasztása jelentősen növeli az ütő rugalmasságát, ami a támadójátékban erőteljesebb pörgetéseket és lényegesen gyorsabb ütéseket eredményez. Az új módszer „feltalálása” a kétszeres világbajnok horvát Dragutin Surbek nevéhez fűződik, aki a nyolcvanas években kísérletezett a felgyorsított ütőborítással. Totó-tájékoztató A Totó 52. játékhetének nyerőszámai: 1,X, 1,1,X,2,2, X, 1, 1, X, X, X, a pótmérkőzés: X A nyeremények: 13 plusz egy találatos 5, nyereményük egyenként 833410 forint, 13 találatos 8, nyereményük egyenként 329 488 forint, 12 plusz egy találatos 151, nyereményük egyenként 33 039 forint, 12 találatos 436, nyereményük egyenként 6 549 forint, 11 találatos 5268, nyereményük egyenként 542 forint, 10 találatos 36 480 darab, nyereményük egyenként 161 forint. A MATAZ Kerékpárgyártó és Értékesítő Kft. PÁLYÁZATOT HIRDET igazgatói állás betöltésére az alábbi feltételekkel: - Felsőfokú műszaki, vagy közgazdasági végzettség; - középfokú nyelvvizsga angol, vagy német nyelvből; - legalább három év vezetői gyakorlat; - közgazdasági, pénzügyi ismeretek, tájékozottság a bel- és külkereskedelemben. Az állás betölthető 1993. február 1-jétől. A pályázatokat írásban kell benyújtani a végzettséget igazoló okiratok másolataival 1993. január 15-ig az alábbi címre: MATAI Kft. Székesfehérvár, Berényi u. 13. 84 694 A Farmer Rt. Fejér megye kizárólagos RENAULT márkakereskedője VÁLLALKOZÓT KERES a móri RENAULT SZALON üzemeltetésére. Bővebb információ a (22) 327-678-as telefonszámon. Székesfehérvár, Takarodó u. 2. 15 902 Innen-onnan Passo Della Presolana Érdekes eredménnyel, holtversennyel zárult az a karácsonyi bemutató síverseny, amelyet az alpesi szakág két legnevesebb tagja, az olasz Alberto Tomba, és a svájci Paul Accola vívott. Az úgynevezett párhuzamos műlesiklásban a két világsztár a cél előtt nem sokkal bevárta egymást, majd kéz a kézben egyszerre haladták át a célvonalon. (AP) Bangkok Átütő kínai sikerrel ért véget a női súlyemelők Ázsia-bajnoksága. A sportág nagyhatalmának számító ország versenyzői vihették haza mind a 27 aranyérmet. A kilenc súlycsoportban összesen 16 világcsúcsot adtak át a múltnak a kínaiak. (AP) London Szerdán, ugyanazon a napon, amikor a Brit Atlétikai Szövetség négy évre eltiltotta a doppingoláson ért vágtázót, Jason Livingstont, egy másik szigetországi sportot is elért a doppingbotrány. Vizsgálatot indítottak ugyanis amiatt a vád miatt, hogy az agárversenyeken futó kutyákat az atlétákéhoz hasonló tiltott szerekkel doppingolják. (AP) New York Az amerikai profi kosárlabda bajnokságban (NBA) közzétették az 1992/93. évi idény kereseti listáját. A legtöbbet kereső NBA-kosarasok élcsoportja: David Robinson (San Ántonio Spurs) 5.7 millió dollár Michael Jordan (Chicago Bulls) 4.0 John Williams (Cleveland Cavaliers) 3.7 Vlade Divac (Los Angeles Lakers) 3.6 Dominique Wilkins (Atlanta Hawks) és Robert Parish (Boston Celtics) 3.5-3.5 A klubok közül a legtöbbet a Boston Celtics költi játékosaira: 24.9 millió dollárt. (Reuter) FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 11. OLDAL Junior jégkorong vb Dobogón végezhetnek a magyar fiatalok Kedden utazik el Dániába Ocskay Gábor szövetségi kapitány vezetésével a magyar junior jégkorong válogatott, hogy részt vegyen az észak-európai országban sorra kerülő C-csoportos világbajnokságon. A 20 éven aluliak tornáján nyolc ország válogatottja szerepel, a csapatokat két négyes csoportba sorsolták. A magyarok december 30-án a spanyolokkal mérkőznek, majd következik a Koreai NDK együttese, végül pedig a torna legnagyobb esélyesének tartott Ukrajna. A másik ágon a házigazda Dánia, valamint Anglia, Bulgária és a Koreai Köztársaság küzd egymással. A helyosztók során a két csoportelső vívja a döntőt, az utolsók pedig a kiesés ellen játszanak. Az MTI munkatársa az elutazás előtt az esélyekről kérdezte a juniorok kapitányát: " Milyen eredményeket érhet el a magyar válogatott a csoportellenfelekkel szemben? — Én képesnek tartom az együttest két győzelem megszerzésére, de minimum ötven százalékos teljesítményt várok a fiúktól — válaszolta. — Csapatunk egyébként rendkívül fiatal, a játékosok nagy része még ifjúsági korú. A reális célkitűzés a 3-5. hely valamelyikének megszerzése. Csoportellenfeleinket azonban jól ismerjük és a 22 utazó játékos között sok tehetséges korongozó található. A másik csoport sokkal könynyebbnek tűnik. — Igen, ezúttal is „lejtett” kicsit a hazai pálya. A döntőt valószínűleg Dánia és Ukrajna vívja majd, a dobogó harmadik fokát mi is elérhetjük. Hogyan készültek a világbajnokságra? — A felkészülés nagy része a kluboknál zajlott, ezután Palla Antal segítőmmel közösen következtek az összeszoktató edzések. A legtöbb játékos egyébként Székesfehérvárról és az FTC-ből érkezett. A magyar junior válogatott január 4-én érkezik haza Dániából. Ocskay Gábor lesz a juniorválogatott szakvezetője Labdarúgás A válogatott tavaszi programja Viharosan zárult a magyar labdarúgás 1992-es esztendeje, hiszen a közelmúltban a klubok leszavazták Jenei Imre szövetségi kapitány elképzelését (belgiumi edzőtábor, Wales elleni előkészületi mérkőzés). A szövetségben azonban nem áll és állhat meg az élet, az új esztendő küszöbén készül az új program. Berzi Sándor főtitkár is ezzel foglalatoskodott, amikor Kozák Mihály, az MTI munkatársa nyilatkozatot kért tőle. — Miként viselte el a kapitány az egyesületek álláspontját? — Bizonyos, hogy nem találkozott az elképzeléseivel, de tudomásul vette, s remélem, a karácsonyi-újévi szabadsága után, amelyet otthonában, Nagyváradon tölt el családjával, már el is felejti a történteket — válaszolta a főtitkár. — Mire visszajön, naprakész program áll a rendelkezésére, ami azért is fontos, mert a szokottnál korábban, február 20-án kezdődik a bajnokság. — Nem kockázatos a téli kezdés? A múlt szombaton például Angliában a jeges pályák miatt elmaradtak mérkőzések. — Ilyen okok miatt márciusban és novemberben is történt már halasztás, de nemrég a hazai bajnokság több novemberi mérkőzését zavarta meg a nagy havazás. De emlékszünk enyhe februárra is. Ha viszont szükséges lesz, később kezdünk. — Miként alakul a válogatott tavaszi programja? — Hat mérkőzést kötöttünk le, ezek közül kettőt Japánban játszunk. Március 7-én Fukuokában Japánnal, 10-én pedig Nagoyában az Egyesült Államokkal küzdünk meg egy torna keretében. Bizonyos, nem mindenkinek tetszik a bajnokság egy hetes megszakítása, de olyan kedvezőek az anyagi feltételek, hogy a mai nehéz gazdasági helyzetben nem tudtunk nemet mondani. — Hallhatnánk a feltételekről? — Hogyne. Csak a részvételért 60 ezer dollárt kapunk, ami csaknem ötmillió forint, ehhez jöhet a prémium. Ha megnyerjük a tornát, akkor összesen 110 ezret hozhatunk haza, a második helyért pedig 80-at. S természetesen az utazást és a kinntartózkodást is a vendéglátók fizetik. Tavasszal három világbajnoki selejtezőnk lesz, s egy barátságos mérkőzésre hozzánk látogat a svéd válogatott, de kérésükre ezt csütörtöki napon játsszuk le. A Jenei-társaság mérkőzései: március 7., Fukuoka: Japán. Március 10., Nagoya: Egyesült Államok. Március 31., Budapest: Görögország, vb-selejtező. Április 15., Budapest: Svédország. Április 28., Moszkva: Oroszország, vb-selejtező. Június 16., Reykjavik, Izland, vb-selejtező. Őszre csak az Oroszország és Luxemburg elleni budapesti visszavágók maradnak.