Fejér Megyei Hírlap, 1992. december (48. évfolyam, 283-307. szám)
1992-12-30 / 306. szám
1992. DECEMBER 30. SZERDA IDÉN IS: PEZSGŐFUTÁS A hagyományokhoz híven, idén is megrendezik a Velenceitó mellett az óév- búcsúztató futóversenyt, a Pezsgőfutást. Az Agárd és Velence közötti, úgynevezett alsó úton kijelölt pályán öt és tizennégy kilométeres távok között választhatnak a részvevők. A rövidebbik távon a 14 év alatti fiúk és lányok — no és a bátortalanabb felnőttek —, a hosszabbikon a felnőtt férfiak, nők és a szeniorok mérhetik öszsze tudásukat. Jelentkezni Agárdon, a Vizi Sportiskolában lehet, december 31-én, 8.30— 9.30 óráig. Rajt: 10.00 órakor. A világ sportja sorokban Bukarest Az olimpiai bajnok tornásznőt, Lavinia Milosovicit választották az év legjobb sportolójának Romániában. A második helyen az evezős Elisabeta Lipa, a harmadikon az atléta Alina Astafei végzett. (Rompres) Párizs Az utcai futóversenyen a férfiaknál a marokkói Khalid Skah (9.6 km/26:13 p), a nőknél a skót Karen Hargrave (6.3 km/20:41 p) győzött. (AFP) Bonn Franz Beckenbauer,a német labdarúgó válogatott egykori — nagyon sikeres — kapitánya, úgy vélekedik, hogy szerencsésebb lenne, ha a címvédő csapatot nem emelnék ki, hanem a többi résztvevőhöz hasonlóan besorolnák valamelyik labdarúgó vb-selejtező csoportba. Oslo A háromszoros olimpiai bajnok sífutót, Vegaard Ulvangot választották az év legjobb norvég sportolójának. (ITARTASZSZ) Belgrád A jugoszláv sportolók, a szakszövetségek és a nemzeti olimpiai bizottság remélik, hogy már a közeljövőben feloldják a velük szemben hozott ENSZ- szankciókat, s jövőre ismét indulhatnak a legrangosabb viadalokon, világversenyeken is. (Tanjug) Koncentráció Jörgen Bongarts (VIP) felvétele Német lapvélemény a magyar doppingbotrányról Történelmi sérelmek és a siker Lassacskán a diplomáciai egyeztetés szintjére érnek el a 12 perces dokumentumfilm kavarta botrány hullámai. A német ZDF televízió december 6-án mutatta be a Magyarországon , és ezzel együtt az egykori szocialista országokban — uralkodó, a doppinggal kapcsolatos, úgymond elképesztő helyzetet. Akik látták a filmet, — és ez az időközben nálunk is közzétett szövegből kiderül — azt mondják: a meglehetősen tendenciózus szerkesztés vitathatatlan. Az alábbiakban — az MTI tálalásában—a rangos német újság, a Frankfurter Allgemeine Zeitung értékelését adjuk közre. Még előtte azonban érdemes talán szót ejteni a legújabb fejleményekről. A film két „főszereplője”, Andreas Sollwedel és Jancsikics István (az MTK súlyemelőinek edzője) egyaránt beperelte a ZDF-et tetemes — hírek szerint egymillió márkás — kártérítésre. A Magyar Televízió sportosztálya kérte a ZDF-től a film vetítési jogát, ám azt — példa nélkül álló módon—nem kapta meg. Budapesten járt viszont a műsor szerkesztő-riportere és a TeleSport kamerái előtt kijelentette: tevékenysége nem a magyar sport ellen, sokkal inkább a gondok feltárására irányult. Döntsenek önök... Jogosak azok a kételyek, hogy Magyarországon nem minden sportvezető, edző és sportoló azonosítja magát a tiszta versenysportért folyó erőfeszítésekkel. „A feltétlen sikerkényszer szelleme - ugyanúgy, mint az egykori NDK- ban - még mindig jelen van, s visszaesések nem zárhatók ki. Ezt beismerni azonban a magyarok nehezére esik” — írta hétfői számában a Frankfurter Allgemeine Zeitung a december elején vetített ZDF-film viharos magyarországi fogadtatásával foglalkozva. Mint ismert, a rövid riportfilm német készítői azt igyekeztek bizonyítani, hogy Magyarország a doppingosok paradicsoma, rendkívül könnyen hozzá lehet jutni ajzószerekhez, s le is filmezték, amint a Budapesten élő német súlyemelő, Andreas Sollwedel és magyar partnere, Jancsikics István éppen átad egy tablettákkal töltött műanyagzacskót. A felháborodott magyarországi fogadtatást a frankfurti lap cikkének szerzője történelmi okokkal magyarázta: az első világháború után megcsonkított nemzet, majd a második világháborúban ismét vereséget szenvedő országban a letörtséget a sportsikerek gyógyították. „Most, negyven évvel később, a helyzet hasonló. A demokratikus Magyarország a szocialista államgazdaság nehéz örökségével küzd, gyötrő szülési fájdalmak közepette ismeri meg az új, szabad társadalmi rendet, szenved a politikusok tapasztalatlansága és civakodása miatt. A sportegyesületek és szövetségek anyagi túlélésük miatt aggódnak. Aztán jött Barcelona, ismét születtek győzelmek. A sport ismét biztosította az oly gyakran hiányzó sikerélményt. A magyarok nem akarják, hogy a pozitív képet elrontsák, még akkor sem, ha a szemrehányások jogosak” — volt olvasható a frankfurti újság hétfői kiadásában, amely szerint nyílt titok, hogy az egykori szocialista tömb országaiban virágzik az üzletelés az anabolika-tablettákkal, a ZDF-filmet Moszkvában is lehetett volna forgatni... Labdarúgás: válogatottak rangsora Magyarország a tizenötödik Az APA osztrák hírügynökség sportszerkesztősége összeállította az európai labdarúgó válogatottak éves rangsorát. Az idei listán az Európa-bajnok dán válogatott az első, annak ellenére, hogy Laudrupék négy győzelem mellett, három vereséget is szenvedtek és a világbajnoki selejtezőkön sem megy valami fényesen a csapatnak. Három válogatott, Olaszország, Oroszország és Spanyolország veretlenül zárta az 1992- es esztendőt, a világbajnok német gárda csak a szerénynek nevezhető nyolcadik helyet foglalja el. Magyarországot a 15. helyre rangsorolták, öt győzelem mellett, három döntetlen és három vereség Jenei Imre legénységének a mérlege. A góllövők között az élen található Kovács Kálmán, méghozzá előkelő társaságban. A magyar csatár a holland Bergkamphoz, és a francia Papinhez hasonlóan hét gólt szerzett az idei válogatott találkozókon. SPORT Kispályás labdarúgás Femszisz Kupa Szombaton és vasárnap a VOK-ban folytatódik a Femszisz kispályás labdarúgó torna. Szombat 8.00: Cs+V — MÁV Előre junior, 8.45: Monaco — Black Pizza, 9.30: Sukoró — Fekete bárányok, 10.15: Autóelektronika — Mohai Ágnes, 11.00: Zseton Bt. — Newstarts, 11.45: Velencei-tó környéke Áfész — Szerkesztés, 12.30: IKV—Animals, 13.15: TTH Bútorkészítő — Csehi fogtechnika, 14.00: Snoocer — GTA Canon, 14.45: Gardella — Amatő, 15.30: Pince Söröző — Tolatócsiga, 16.15:Aba öregfiúk, Hegy Gyöngye, 17.00: Laza srácok — MÁV Előre öregfiúk, 17.45: Patex Alba Color — Plútó, 18.30: Milan Opel Szuna — Reménység, 19.15: Mosómedvék—Topogó, 20.00: Aranyászok—Pocok kocsma. Vasárnap 8.00: Cerbona — MÁV Vontatás, 8.45: Vitamin FC — FC Csibepuszta, 9.30: Black Bulls — Fehérvár Áruház SC, 10.15: Alba Volán — Milan Opel Szuna, 11.00: Ráckert — Reménység, 11.45: Exbrocker — Alba Complett, 12.30: IKV — Hűtőház, 13.15: Lake City — Autoelektro, 14.00: Mohai Ágnes — Fedél Kft., 14.45: Szigma Pilsner— Geng Vízmű, 15.30: Fortuna — Vasco de Gama, 16.15: Hegy Gyöngye — Aranyászok, 17.00: Pucok — Aba, 17.45: Animals — Zámoly, 18.30: Tolatócsiga—Gardella SC, 19.15: Szondi — AS Róma, 20.00: Hero Tours — Zöldért. Nagy Antal a közelmúltról A körülmények okolhatók...! Nagy Antal a magyar labdarúgás legutóbbi sikerkorszakának egyik kiemelkedő egyénisége volt. A pályán, és annak környékén egyaránt. Az ominózus bundaügyekben az ő nevét emlegették legtöbben, mivel felső parancsra megúszta azokat, míg másokat egy életre leparancsoltak a pályákról. — Követtünk el olyan dolgokat, melyeket mai eszünkkel már nem tennénk meg. Ami engem illet, csak a szépre emlékezem. A bajnoki címekre a Honvéddal, a válogatottnak arra a három évére, amikor szinte mindenkit megvertünk. Mexikóban tehettük volna fel a koronát, de sajnos, a „király” meztelen maradt... — mondta Nagy Antal Székesfehérváron, a karácsonyi teremlabdarúgó tornán. — Mi szükségük volt a bundákra? — Az égvilágon semmi! Az okok rendkívül összetettek, melyekről most sem beszélek. Legyen elég annyi, hogy a körülmények hajszoltak bele minket a bundákba. —Arról is szó volt, hogy nem akar hazajönni külföldről... — Ezt hallottam, és mérges voltam emiatt. Honnan veszik egyes emberek a bátorságot, hogy helyettem döntsenek? Most itthon vagyok, mégpedig végleg. Igaz, annak idején nem jöttem haza, de a körülmények nem engedték meg... — Mexikó rég volt, már lehet beszélni a nagy bukás okairól... — Az a baj, hogy nem tudjuk a választ. Rossz volt a vb előtt minden. A körülmények, és a szakmai felkészítés egyaránt... — A mai hanyatlást az önök nyakába varrják... — Ezt határozottan visszautasítom! Nem mi zavartuk szét a csapatot!___________—silye— Nagy Antal végleg hazatért, nem akart küföldön maradni Röplabda Eredményes évet zártak Jelenleg a bajnokságok többnyire szünetelnek, a játékosok erőt gyűjtenek a jövő évi folytatásra. Sinka László, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára elégedetten gondol vissza a leköszönő esztendőre. " Az idén sikerült elmozdulnunk a holtpontról, valami megindult a sportágban, jobb mérkőzéseket láthattak a nézők. A nyári strandröplabda bajnokság is jól sikerült. A Szuper Liga beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Elégedettek lehetünk, hiszen két női csapatunk, a Tungsram és az Eger várakozáson felül szerepelt az első szakaszban. Bízunk benne, hogy valamelyiküknek a „végelszámoláskor” sikerül dobogós helyen zárnia. — Hogyan alakul a jövő évi menetrend? — Január 13-án folytatódik a Liga. Közben január 20-án és 27-én sor kerül az európai kupák újabb fordulójára, itt mind a négy női együttesünk még érdekelt. A bajnokság március végén zárul, hiszen májusban Európa-bajnoki selejtezőt kell játszaniuk válogatottjainknak. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 11. OLDAL Totó .....-........-........-...................................................................................;_____ A Totó első heti szelvényén csupa olasz mérkőzés szerepel. Tippjeink az első játékhétre: 11. Bologna —Cosenza 1,X 12. Reggiana — Cremonese X 13. Venezia —Verona X,1 Tóth Józsefnek, az UTE volt válogatott játékosának az Opel Szuna Kupán leadott tippjei: Ancona — Lazio X, Brescia — Udinese 1, Cagliari — Torino X, Fiorentina — Atalanta 1, Internazionale — Genoa 1, Juventus — Parma 1, Napoli — Pescara 1, Roma — Milan 1, Sampdoria — Foggia X, Bari — Pisa 2, Bologna — Cosenza X, Reggiana — Cremonese X, Venezia — Verona 1, Spa! — Lecce X. 1. Ancona —Lazio 1,X 2. Brescia — Udinese X,1 3. Cagliari —Torino X 4. Fiorentina — Atalanta 1 5. Internazionale — Genoa 1 6. Juventus — Parma 1 7. Napoli —Pescara 1 8. Roma — Milan X,2 9. Sampdoria — Foggia 1 10. Bari —Pisa X + 1 14. Spal —Lecce X,1