Fejér Megyei Hírlap, 1993. január (49. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-22 / 18. szám

1993. JANUÁR 22. PÉNTEK Könyvespolc Rotterdami Erasmus, a keresztény nevelő Furcsa és szomorú pillanata a történelemnek, amikor az ural­kodói kasztból a szellem kihal és nem marad más belőle, mint egy mutatós üres héj, amely o­­lyan tanításra szorítkozik, amit igazán nem is kíván. Példa sok van, s ma egyre több lesz, ám úgy látszik, hogy a történelem örvényében már a tudásvágy is kihal. Tanító? Igazán halk hang­on hallható csak, mindinkább a könyvek lapjairól beszélnek hozzánk, s tudjuk, hogy életük is ilyen volt — szelíden nyújtották tudásukat és ha csak egy kis re­ménysugár látható volt, hát ne­kiláttak a lehetetlennek, a taní­tásnak és a nevelésnek. Kungfu­­tse, vagy Seneca nevelésének szelídsége és nagyszerű követ­kezetessége éppúgy egyazon alapon áll, mint Rotterdami Erasmus Philosophia_Qirstijg, — az erkölcsön. A tiszta világos értelmen, a nagylelkűségen, a folttalan gondolatok által irá­nyított tetteken és a tiszta­ idea szolgálatán. Ellenkező­ esetben? ■Látjuk. Kungfutse és Seneca nem emelte fel a hangját, mert haragudni nem volt hajlandó, csak sajnálni. De Erasmus? K­eresztény. Hangjában erő van elszántság. Az apokalipszis ..órában egy lépést nem enged hátra. Ha hibát lát szól, ha ve­szély fenyeget figyelmeztet, ha romlást tapasztal nekilát taníta­ni, és nem enged tévedni, mert mindent szemmel követ és bírál. Képletesen a kor, gyakorlatban pedig az uralkodó lelkiismerete. És tükör. Szavainak villanásá­ban mindenki megnézheti és fel­ismerheti magát. A Keresztény Fejedelem Ne­veltetése igen feszes, követke­zetes és könnyen olvasható mű. Károly hercegnek ajánlott, de minden fejedelemnek célzott é­­les tanításgyűjtemény. Minden fontosat leírt, amit egy uralko­dónak tudni kell. Igen részlete­sen és pontosan, int, és megfon­tolásra kényszerít, mert a gon­dolat folyását visszafelé fordít­ja. A következményeket soha nem vizsgálja az­ okok nélkül. Nem gazdasági, hanem szellemi ember, aki az emberek által állí­tott eszményeken keresztüllát és szemmel követi azok tragédiát. Felvetődhet a kérdés, hogy mi lett volna akkor, ha Erasmus maga lett volna a Fejedelem. Fontos gondolat. Egyfelől érde­mes a hindu hagyományra utal­ni, ahol a királyság nem a leg­magasabb rang volt, mert felette állt a brahmin, a pap, aki taná­csokkal látta el az uralkodót. Tudták, hogy bár a brahminok nem igazak, de közelebb állnak az igazsághoz mint mások. (Eckhart írja, hogy ember nem lehet igaz, csak igazságos.) Másfelől tudni kell, aki uralko­dik, az,elsősorban hős és mitoló­gia és másodsorban tisztán látó. Ezzel ellentétes a pap, aki első­sorban szellemi, és másodsor­ban mitológia, vagy felvállalt szerep. Erasmus? Fejedelem volt, de annál nagyobb, hogy hercegi álnevek mögé bújjon. Folyamatosan tanult és így jogot formált arra, hogy tanítson. Ilye­nek a teljességre éhes emberek, akik a kor színvonala fölé kerül­nek, és elejtett szavaikból or­szágok épülnek. Ezen igényes kötésű könyv az Európa kiadó gondozásában jelent meg. Ivanics Zsolt Erzsébet királyné egérrágta levelei Hetven levelet, és sokféle más feljegyzést tartalmaz az a leveleskönyv, amely Erzsébet királyné felolvasónőjének ha­gyatékából került elő. Ferenczy Ida gyűjteménye szerencsésen átvészelte a II. világháborút, a felsőabádi családi kastély pad­lásán maradtak meg a levelek, táviratok, üzenetek. Az egérrág­ta papírok között nemcsak a ki­rályné sorait lelték meg, Ferenc József, Andrássy Gyula gróf és Schratt Katalin, a „királyi szere­tő” írásait is. Valamennyien Idá­nak címezték, ezért lett a kötet címe,— amelyet Tolnayné Kiss Mária gondozott és válogatott — Kedves Idám! Az Akadémia Kiadó leveles­könyve nemcsak személyes val­lomások sora, kordokumentum is, amely sokat elárul a bécsi ud­var légköréből és a királyné nagy rokonszenvéről a magya­rok és a magyarország iránt. Do­kumentálják a sororok Erzsébet és Andrássy Gyula vonzódását is, amit aztán a „Sisi-filmek” alaposan eltúloztak. Olvasha­tunk még vadászszenvedélyé­ről, az udvari intrikákról, gyer­­meke nevelési gondjairól, utazá­si élményeiről, meg arról, hogy gyakran családja körében is „i­­szonyú magyar honvágya” volt. A feldolgozás mintasze­rű,gazdag információk egészí­tik ki a hetven levélben olvasha­tó tudósításokat, amelyek a kor szubjektív tükrei. —ze — MŰVELŐDÉS FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 5. OLDAL Himnuszunkról — a magyar kultúra napján „MEGBŰNHŐDTE MÁR E NÉP...” Himnuszunk szövegét 1823. január 22-én írta Kölcsey Fe­renc, Csekén. A 170 esztendős sorok nem avultak el. Erkölcsi i­­gazságát nem kezdte ki az idő és ellenállt minden elnémítási kí­sérletnek a zene. Illyés Gyula ír­ja, hogy Rákosiék új himnuszt a­­kartak, s Kodály lakonikusan visszaüzent: nem helyettesíthe­tő. Himnuszok parancsra Az ünnep és az évforduló kapcsán üssük fel a nemzeti himnuszok sorstörténetét. An­nál is inkább, mert több is ma­gán viseli a kor nehezen leva­karható bélyegét, bár a zene né­hol jótékonyan elfedi a politi­kailag disszonáns szöveget. A bolgárok például egy évtizede még azzal erősítették magukat az ünnepeiken, hogy:­ „Bolgár testvér, összefogj! /Béke? Harc? Moszkva velünk/Hős párt vezet győzelemre,/ diadalmas rend­szerünk.” (Majtényi Z. fordítá­sa) A román himnusz utolsó vál­tozatában — csupán a szocialis­ta korszakban három volt — egy versszak évszám nélkül is utal a nehezen feledhető korra: „Szép román hazánk nagy pártja/hír­­deti: itt élni jó/s élni szép a nép javára,/vallja minden dolgozó.” (Szabó M. fordítása) Mindez úgy került be a nem­zeti imádság strófáiba, hogy 1978 októberében határozatot hoztak arról, hogy a himnusz­nak a szocialista célokat is ki kell fejezni. A leghívebben a­zonban a volt NDK állami him­nuszának születése érzékelteti, hogy milyen szempontok sze­rint rendelték, szerkesztették a magasztos fogyasztási termé­ket. Három nappal az NDK meg­alakulása után, 1949 októberé­ben Wilhelm Pieck himnusz megírására adott megbízást két szövegírónak. Az egyikük - Jo­hannes R. Becher költő - versét ketten is megzenésítették és november 5-én, Pieck lakásán a Politikai Bizottság el is döntöt­te, hogy melyik dallamot kell é­­nekelni. Grotewohl miniszterel­nök még aznap a kormány elé terjesztette a javaslatot, s az NDK himnusza megszületett. Hivatalosan 1949. november 7- én, az októberi forradalom tisz­teletére rendezett ünnepségen hangzott fel először. Erkel pályázata A magyar diákokról azt je­lentették a titkosrendőrök a múlt század harmincas éveiben, hogy tüntetőleg némák, amikor a ki­rályhimnuszt kellett volna éne­kelni. A Gott erhalte csak hiva­talosan váltotta fel a 18. századi néphimnuszt. A Boldogasszony anyánkat ugyan nem felejtették el, de a hivatalos ünnepeken a császárhimnuszt kellett tudni, németül. Erősödött az igény — Toldy Ferenc szavaival — hogy­ megszülessen egy bár­mely ünnepélyes alkalommal é­­nekelhető nemzeti dal. A Nem­zeti Színház igazgatója — je­gyezzük meg a nevét: Bartay Endre — két költői művet is al­kalmasnak vélt; 1843-ban Vö­rösmarty Szózatára, egy év múl­va pedig az 1828-ban nyomta­tásban közölt Kölcsey-vers, a Hymnus megzenésítésére írt ki pályázatot. A Szózatot, Egressy Béni el­ső dallamával akkor már him­nuszként tartották számon és ez a rang erősödött azzal, hogy Eg­ressy egy másik dallamával megnyerte a pályázatot és vele a 20 aranyat. A Hymnus-pályázatot vi­szont Erkel Ferenc nyerte. Gár­donyi Géza később, Erkelre hi­vatkozva írta, hogy a zeneszerző nem is akart pályázni, Bartay a­­zonban betuszkolta egy szobá­ba, ahol zongora is volt és rázár­ta az ajtót. Erkel elolvasta a Hymnust és elgondolkodott. E­­szébe ötlött első mesterének a tanítása: ha valami szent zenét komponál, először a harangok szava jusson eszébe, így kom­ponált harangzúgást a himnusz zenéjébe. A bemutatón harangzúgás vezette be a zenét, áhítatra kész­tetve a közönséget, a végén pe­dig a tapsolásnak és éljenzésnek orkánja rázta meg a színházat. Tehát most márkát szent me­lódiája is volt a nemzetnek. Ám ahhoz, hogy az egész magyar­ság énekelje, hogy nemzeti imá­vá váljon, hosszabb út, évek kel­lettek. A Honderű nyomon kö­vette, s cikkeiből kitűnik, hogy melyik vásáron, milyen ünnepe­ken, miféle összejöveteleken hangzott el — a Szózattal együtt. A reformkorban ugyanis népszerűbb volt a Szózat. Talán azért, mert a felegyenesedő nemzet számára több biztatást a­­dott Vörösmarty, mint az Isten­hez fohászkodó Kölcsey. A vers nem udvarképes Hogyan fogadta az udvar? Erre is van utalás. Petrichevich- Horváth Lázár szerint kár, hogy nem élteti a királyt, ehelyett a nemzetet emeli fel, így a Köl­csey vers nem udvarképes... Ugyanis, ha a katonák és a hi­vatalnokok énekelnék, akkor szembekerülnének a dinasztiá­val. Toldy Ferenc mindezek u­­tán felkérte Vörösmartyt, hogy írjon királyhimnuszt. A költő megírta a maga Hymnusát, anél­kül, hogy dicsőítette volna az u­­ralkodót. A verssel együtt a zene is megbukott, a nép Kölcsey versét és Erkel zenéjét fogadta el, annak ellenére, hogy 1854- ben a Gott erhalte hivatalosan is kötelezővé vált. Sőt, még ezt kellett volna énekelni a monar­chia utolsó évében, 1918-ban is. Nemzeti imádságunk a maga külön életét élte, hol búvópatak­ként, hol harsonaként erősítve é­­neklőinek hitét. Megbűnhődte már e nép... Kár, hogy a himnuszok törté­nelmét nem tanítják, pedig min­den himnusz őrzi az idők nyo­mát, egy-egy nemzet történel­mét. A magyar kultúra ünnepe alkalmat ad a megemlékezésére. Régészeti kiállítás a Barátság Házában Ír Ősi kínai kerámiák és réztárgyak „Meg kell ismernünk a tegna­pi és a mai napot a holnap érde­kében”— idézte a régi kínai mondást a magyarul kitűnően beszélő Huang Hai Ling, nagy­követségi tanácsos a székesfe­hérvári Barátság Házában meg­rendezett kínai régészeti kiállí­tás megnyitóján. Hiszen a Ba­rátság Házában immár ötödik alkalommal mutatják be a hatal­mas távoli országot , s termé­szetesen mindig más-más olda­láról ismerhettük meg a gazdag, sokszínű kínai kultúrát. Az ed­digi kiállítások elsősorban a mai Kínáról adtak képet a magyar közönség számára, most azon­ban feltárul a múlt egy szelete... Ezúttal kerámiák és réztár­gyak sorakoznak a tárlókban. A kerámiakészítés hétezer éves múltra tekint vissza. A kínaiak már az új kőkorszakban kerámia főző- és tárolóedényeket hasz­náltak, sőt, később művészeti tárgyakat alkottak kerámiából. Ki ne halott volna például az 1974-ben Hszian közelében fel­tárt, híres régészeti leletről, a Csin dinasztia első császárának síremlékéről? Li Huang-ti csá­szár ugyanis meghagyta, hogy — erős hadseregre támaszkodó hatalmát jelképezve — harco­sainak és lovainak életnagyságú kerámiaszobraival temessék el. Ám az ősi Kína földjén még szá­mos régészeti lelet látott napvi­lágot, amelyek a kínai kultúra és művészet eredményeit, fejlődé­sét tanúsítják. A kiállításon be­mutatott apróbb szobrok sejtetik az ősi Kína hétköznapjait: kerá­mia örökítette meg a lovát veze­tő kínai parasztot, a lóháton dél­cegen ülő katonát, a kecses tán­cosnőt, s az ember szolgálatába állított állatokat: zömök kutyá­kat, kecses lovakat. A szép ívű korsókat különös állatok — kí­gyók, sárkányok — díszítik. Kezdetben egyszínű, később színes kerámiákat készítettek — a tárlat nyomon követi a fejlődés állomásait is. A Sui dinasztiától a Tang dinasztiáig pompás alko­tások születtek kerámiából. A három színnel festett ló és a teve a Tang dinasztia jellegzetes fi­gurája. A réz felhasználása i. e. 2266 körül kezdődött, s különösen a Sang korszakban indult gyors fejlődésnek. Kezdetben haszná­lati tárgyakat, később fegyvert, hangszert, majd dísztárgyakat is készítettek rézből. A kiállítás ezekből a tetszetős dísztárgyak­ból is bemutat néhányat.

Next