Fejér Megyei Hírlap, 1993. február (49. évfolyam, 26-49. szám)

1993-02-16 / 39. szám

1993. FEBRUÁR 16. KEDD Képzés a Váciban Két év alatt érettségi A szakmunkásképzőt vég­zett diákok elhelyezkedése az u­­tóbbi évek egyik aggasztó gond­ja. A szakképző iskolák külön­böző megoldásokkal próbálkoz­nak, hogy értelmes és hasznos elfoglaltságot kínáljanak a „par­kírozópályára” kényszerített fiataloknak. A székesfehérvári Váci Mi­hály Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézet ebben a tanévben kísérletképpen új kép­zési formát indított be: a szak­munkásképzőt végzett diákok szakközépiskolai érettségit sze­rezhetnek. A két éves nappali ta­gozaton oktatják a a közismereti tárgyakat, az általános művelt­ség megalapozását segítik elő. Figyelembe veszik a formálódó magyar piacgazdaság követel­ményeit és azt, hogy a szakkép­zésnek szembe kell néznie a munkanélküliséggel is. Az eu­rópai gazdasági rendszerbe való integrálódás mindenképpen új feladatok elé állítja a szakmun­kásképző intézeteket. Ezért kö­telező jelleggel tanulja a kísérle­ti osztály a vállalkozási ismere­teket. E tárgy oktatását kiváló szakemberekkel oldják meg. Lehetőség van a német és angol nyelvtanulásra fakultációban. Az 1993/94-es tanévben u­­gyancsak várnak érdeklődőket, indítják a kísérleti osztályt. Ter­vezik a tanagyag szerkezetének átalakítását, kötelezővé teszik az idegen nyelvet, lehetőség lesz a számítástechnikai ismere­tek elsajátítására. Azok jelent­kezhetnek, akik szakmunkásbi­­onyítványt vagy gép-és gyors­író képesítést szereztek. Bővebb információt a felvételi követel­ményről az iskolában adnak. Művészfórum: tanárok és diákok kiállítása A képesség öröme A Képző- és Iparművészeti szakközépiskola osztálya és az ott tanító művészpedagógusok közös kiállításon mutatkoztak be a Tóparti Gimnáziumban. A tanárok színvonalas munkái mintegy közrefogták (kicsit megtámogatva is, szeretőn­ a te­hetséges diákok kísérleteit; nem elsősorban a szigorú megméret­tetésen volt a hangsúly, sokkal inkább saját képességük öröme fejeződött ki a darabokban, s egy kicsit ennek az érzésnek a másokra való átvitele is megfo­galmazódott. Érezhető volt a diákok mun­káiban a látvány tökéletes meg­ragadásának az igénye, a hű megjelenítés kísérlete, a tónu­sok és a formák kóstolgatása, önmaguk lehetőségének „kita­­pogatása”; a magabiztosságot itt a pontos visszaadás jelentette, kevesen mertek még elrugasz­kodni a kollázsok, a színd­ci­­mák, a kusza vonalhálók vilá­gába. Pallós Kornélia csendéle­tében már jobban magáévá tette a látványt, „megdolgozta”, át­transzponálva valami mást is megcsillantott. Üde színfoltnak számított Takács Andrea, Papp Gergely, Zics Brigitta, Köpf Gabriella, Gulyás Boglárka, Schrenk Rita kedves naptárai és karácsonyi üdvözlő lapjai. Finom bájuk többet jelenthetne a szabvány képeslapoknál, megérné a bol­tok polcain is látni belőlük. A festett textileken már kevés fantázia mutatkozott meg, in­kább egyfajta lehetőség kipró­bálása, az anyag, a technika megismerése volt a lényeg. A kerámiák már ügyesebbek vol­tak, a darabok nem kis mester­ségbeli tudásról árulkodtak. Ki­rály Enikő áttöri a hagyományo­kat, alkotásaiban a képzeletek­nek lényeges szerepe van. Pinke Miklós akttanulmányai ugyan a korábbi művészi kor­szakából valók , de a megszer­zett tudást és tapasztalást őrzik — átlényegítve, gondolatgazda­gon. Kovács Árpád alakvázlatai visszafogottabbaknak, kevésbé szárnyalóknak tűntek. Végvári Beatrix plakáttervei (különösen Baudelaire-féle jelentős) és fek­vő aktja kiforrott művészt mu­tattak. A tanárok és diákok kiál­lítása örömteli bemutatkozás. (V. Z. Zs.) Színvonalas és dekoratív munkák,­­ „ízelítő” a grafikai, a ke­rámia és a textil tanszak tehetséges diákjainak alkotásaiból Kitüntetések, plakettek, pénzek és hamisítványok Érmék a sárban... Dunaújvárosban 1975 óta mű­ködik éremgyűjtőkör. Jelenleg mintegy harmincan tagjai a cso­portnak, jellemző, hogy főként középkorú férfiak kedvelik ezt a szép hobbit, az érmék, kitünteté­sek gyűjtését, de a kéthetenként rendezett összejövetelen fiatalok is érdeklődnek, megcsodálják i­­dősebb „sporttársaik” irigylésre méltó gyűjteményét. Meghall­gatják a hozzá fűződő története­ket, de a kívánatos ritkaságok ára gyakran kedvüket szegi. Többen tagjai az Alba Regia éremgyűjtő körnek is. Az itteni csoport vezetője Asztalos And­­rásné, aki részt vesz a újonnan ki­bocsátott érmék terjesztésében. Ilyen a nemrég megjelent ezüst emlékérme, a Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázoló alkotás. Belelapozva az egyik album­ba békésen megférnek egymás mellett a numizmatikai különle­gességek. Ezek az ókori görög, római érmék minden gyűjtő leg­féltettebb kincsei. Itt hallottam a történetet: Sztálinváros építésé­nél, szántáskor sokszor fordultak ki római pénzérmék, a mai pin­cesor akkor még földes utcáján felballagva, csak úgy csillogtak a a sárban az antik pénzek egy na­gyobb eső után (tekintélyes légió állomásozott itt akkoriban). Egy másik történet algériai példával szolgál, itt római amforákból ke­rültek elő régi pénzek, az értékre a kormány is igényt tartott. Nemzetközi, minden évben megjelenő katalógusok jelzik az érmék, kitüntetések árfolyamait, a bélyegvilághoz hasonlóan. A kitüntetések, érdemrendek „bi­rodalmában” igen megszaporo­dott a hamisítványok száma, mióta a divat felkapta viseletü­ket... Keresett darab például az első, 1946-os ötforintos, amely ötszázas, azaz felerészben ezüst­tartalmú pénz, de a mai kétszázas érmék is hamar bekerülnek a gyűjteményekbe. Az 1973-ban kiadott egyforintosból hat-hét­százezer darabot vertek — a ké­sőbbi tízmilliós szériákhoz ké­pest keveset —, így ma már en­nek is van árfolyama a világon. A rendszerváltás itt ,is érző­dött. Míg 1990 előtt csak a BÁV boltokon keresztül lehetett a­ranyérméket cserélni, addig ma már szabadon foroghatnak az a­­ranyérmék is, két megkötés van csupán: az MNB és a gyűjtő ér­mekörének engedélye nélkül nem szabad kivinni őket az or­szágból. Érdekes világ az érmegyűjtők világa. Az apákkkal olykor a fiúk is eljönnek, barátkozni, ismer­kedni vele. Sokszor pont úgy csillan meg a felnőtt szeme egy­­egy ritka darab láttán, mint a gyermeké, ha új videojátékot kap. A kíváncsiság, a játékos kedv, — ez a titok, ami minden gyűjtőszenvedélyt áthat. Jó meg­ismerkedni vele, kapcsolatba ke­rülni a régi korok művészetének eme kézzel fogható, sokak által elérhető területével, a numizma­tikával... Szegedi MŰVELŐDÉS FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 5. OLDAL Sajtóplakátok Rikkancs az „oszlopon” Jeges Ernő, Bíró Mihály, Vértes Marcell, Vadász Miklós és sok más híres művész plakát­ja is látható azon a kiállításon, a­­mely Rikkancs a hirdetőoszlo­pon A sajtóplakátok 1897-1951 címmel nyílt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épü­letében. A Budapest Gyűjte­mény ritkaságaiból válogatott tárlaton többek között a Pesti Napló, a Nyugat, a Pesti Hírlap, Az Est egy-egy plakátja tekint­hető meg. A plakátremekeket március 8-áig láthatják a Wenckheim palota vendégei. Puskin-díj Az abház mesélőnek Az 1992 évi Puskin-díjat a Moszkvában élő írónak, Fazil Iszkandernak ítélték oda. Pus­­kin-különdíjjal jutalmazták to­vábbá a 93 éves Oleg Volkov moszkvai írót, aki 29 évet töltött szovjet munkatáborokban és csak 1956-ban bekövetkezett szabadulása után tudott irodal­mi tevékenységet kifejteni. Isz­­kander abház származású. A te­rület Grúziához tartozik. Orosz nyelven ír lírát éppenúgy, mint prózát. A díjat április 27-én ad­ják át Moszkvában. / Ia­oJM&fate-­ Az én váram? Akad ismerősöm, aki ordítva kapcsol át egy másik csatorná­ra, valahányszor a telvízióban feltűnik az „Én váram” sorozat főcíme. Azt mondja, egyszerűen idegesíti, ha egy műsor szün­telenül saját elérhetetlen álmait juttatja eszébe... Osskó Judit so­rozatának alcíme: „lakáskultúra mindenkinek”. Jó, jó, tudom, az alapvető cél itt az ízlésformálás — de kíváncsi vagyok hány honfitársam sóhajt fel borúsan lakótelepi panellakásában, mondván, ízlése még csak lenne... Mi tagadás, a bemutatott pél­dák láttán többségünket elfogja a sárga irigység. A magam részéről sajátos taktikát dolgoztam ki: „ összes ter­memben” gondosan lekapcsolom a villanyt , és igyekszem úgy tévét nézni, mint amikor a készülék távoli idegen tájakra „röpít”, vagy például bemutat egy híres múzeumot. Egyszerűen átadom magamat a látványnak. Mert tetszetősek az izgalmas, különleges építészeti megoldások, szemet gyönyörködtetőek a bemutatott lakásbelsők, sőt, nagy ritkán, akadnak nem túl zseb­bevágó, megvalósítható ötletek is. A látvány tehát valóban „mindenkié” — ha képesek vagyunk elvonatkoztani, megfe­ledkezni a csillagászati bútorárakról, nem beszélve milliós érté­ket képviselő panellakásunk törlesztési részleteiről. Ne szidjuk a gólyát, csak mert olyan helyre pottyantott, ahol nem örököl­hettünk sz­ette, értékes bútorokat. És nyugodjunk bele, ha a mi falainkon nem lógnak kortárs alkotók értékes művei. Továbbá ne rágjuk véresre a körmünket, ha nem tartozunk ahhoz a szűk réteghez, amelyik időnként „kiugrik” Bécsbe egy „édes” kis ta­pétáért, íróasztalt pedig a napfényes Itáliából hozat. Ha így te­szünk, élvezettel nézhetjük az igényesen fényképezett műsort, és még a vérnyomásunk is normális marad... — gábor— Nemzeti és egyetemes Dinamikusan változó világunkban az iskola helyzete is ne­hezül, ellentmondásokkal terhes. Egyrészt megnőtt a szerepe, kibontakozóban a közoktatás általánossá válása. Egyre több funkciót kell átvennie a családtól. Ugyanakkor megfigyelhető egy másik folyamat is: a személyiség, a tudás fejlődésében, a képességek kibontásában folyamatosan csökken az iskola e­­gyedüli jelentősége. Növekszik az a tudásmennyiség, amit a tanórákon kívüli színtereken szereznek az ifjak és felnőttek. Ez azzal is összefügg, hogy az oktatás piacosodik, növekszik az ára a friss, a használható, az eladható ismereteknek. Minderről egy rádiós kerekasztal mellett beszélgettek, a­­melynek témája a VI. nevelésügyi kongresszus volt, amelyre készül a szakma. A tantervkészítés új tendenciáitól, a világné­zeti meghatározottságon és nyitottságon át az értékátadásig és fejlesztésig számtalan kérdéskör vár megvitatásra.Olyan témák is asztalra kerülnek, mint az európai integrációt szolgáló, erősí­tő nevelés. A '90-es évek nagy kihívása az, hogy a nevelést, az oktatást megszabadítsuk a nacionalista, provinciális eszmék túlsúlyától és összeurópaivá, sőt globálissá tegyük — hangsú­lyozták a rádiós beszélgetésben. Mennyire legyen a tudás, a műveltség, általános, európai és egyetemes, milyen mértékig legyen nemzeti és helyi? Nem könnyű dilemmák ezek, különösen ilyen szegényes körülmé­nyek közepette, mint ami ma térségünket jellemzi. Az új straté­giákhoz jelentős anyagi, tárgyi, személyi, intézményi feltételek szükségesek. Alapvető kérdés, hogy tudunk-e újabb áldozato­kat hozni jövőnk érdekében. —zágoni — Karinthy, az újságíró A Pannon Könyvkiadó nemrég megjelent kötetében váloga­tást közöl Karinthy Frigyes műveiből. Az író még könyv alak­ban meg nem jelent tárcáit gyűjti egy csokorba, az újságíró Ka­­rinthy­ t mutatja be. Az 1933-as tárcasorozata a legkisebb pesti emberről és a legnagyobb dalekról, Richtig bácsiról szól. Ő mindent szó szerint vesz, rögtön megméri a lázát, ha megkérde­zik, hogy van, pont olyan nehéz vele zöldágra vergődni, mint a szomszédos irodalmi figurával, Hacsekkal. A válogatás legkisebb darabja is ízig-vérig Karinthy. Szóvic­cek pukkanak, a csúfondáros képes beszédből lesz a legkegyet­lenebb szatíra. Richtig bácsit először kinevetjük, azután ráébre­dünk, mennyire szimpatikus: mi is pont ilyen kiszolgáltatottak vagyunk, csak elhallgatjuk történeteinket, amelyekben sokszor elhangzik: richtig.... És akkor továbblépünk, „ csak azért is” be­bizonyítjuk, hogy küzdelmeink értelmes célt szolgáltak. A tár­caíró Karinthy briliáns gyakorlatnak szánta e sorozatot, alkal­ma nyílt a napi politikai és közéleti véleménynyilvánításra. Az újságíráshoz pont úgy viszonyult, mint az irodalomhoz: a paró­diák segítségével „szerepeket” vállalt, bebújt mások bőrébe, ma­ hirtelen „levedlette” a felesleges rétegeket. Ő volt Ka­rinthy, a maga pőre bírálatával. A kötet válogatásának legizgalmasabb része a második cik­lus. Ebben a hírlaptudósítói magatartását ismerjük meg. A Mennyei riport első személyű hősének foglalkozása nem vélet­lenül újságíró. Cikkei a lapzártában edződött zsurnaliszta eré­nyeit mutatják, hű és átélt képet nyújt az olvasónak. —kulich—

Next