Fejér Megyei Hírlap, 1993. február (49. évfolyam, 26-49. szám)
1993-02-16 / 39. szám
1993. FEBRUÁR 16. KEDD Képzés a Váciban Két év alatt érettségi A szakmunkásképzőt végzett diákok elhelyezkedése az utóbbi évek egyik aggasztó gondja. A szakképző iskolák különböző megoldásokkal próbálkoznak, hogy értelmes és hasznos elfoglaltságot kínáljanak a „parkírozópályára” kényszerített fiataloknak. A székesfehérvári Váci Mihály Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet ebben a tanévben kísérletképpen új képzési formát indított be: a szakmunkásképzőt végzett diákok szakközépiskolai érettségit szerezhetnek. A két éves nappali tagozaton oktatják a a közismereti tárgyakat, az általános műveltség megalapozását segítik elő. Figyelembe veszik a formálódó magyar piacgazdaság követelményeit és azt, hogy a szakképzésnek szembe kell néznie a munkanélküliséggel is. Az európai gazdasági rendszerbe való integrálódás mindenképpen új feladatok elé állítja a szakmunkásképző intézeteket. Ezért kötelező jelleggel tanulja a kísérleti osztály a vállalkozási ismereteket. E tárgy oktatását kiváló szakemberekkel oldják meg. Lehetőség van a német és angol nyelvtanulásra fakultációban. Az 1993/94-es tanévben ugyancsak várnak érdeklődőket, indítják a kísérleti osztályt. Tervezik a tanagyag szerkezetének átalakítását, kötelezővé teszik az idegen nyelvet, lehetőség lesz a számítástechnikai ismeretek elsajátítására. Azok jelentkezhetnek, akik szakmunkásbionyítványt vagy gép-és gyorsíró képesítést szereztek. Bővebb információt a felvételi követelményről az iskolában adnak. Művészfórum: tanárok és diákok kiállítása A képesség öröme A Képző- és Iparművészeti szakközépiskola osztálya és az ott tanító művészpedagógusok közös kiállításon mutatkoztak be a Tóparti Gimnáziumban. A tanárok színvonalas munkái mintegy közrefogták (kicsit megtámogatva is, szeretőn a tehetséges diákok kísérleteit; nem elsősorban a szigorú megmérettetésen volt a hangsúly, sokkal inkább saját képességük öröme fejeződött ki a darabokban, s egy kicsit ennek az érzésnek a másokra való átvitele is megfogalmazódott. Érezhető volt a diákok munkáiban a látvány tökéletes megragadásának az igénye, a hű megjelenítés kísérlete, a tónusok és a formák kóstolgatása, önmaguk lehetőségének „kitapogatása”; a magabiztosságot itt a pontos visszaadás jelentette, kevesen mertek még elrugaszkodni a kollázsok, a színdcimák, a kusza vonalhálók világába. Pallós Kornélia csendéletében már jobban magáévá tette a látványt, „megdolgozta”, áttranszponálva valami mást is megcsillantott. Üde színfoltnak számított Takács Andrea, Papp Gergely, Zics Brigitta, Köpf Gabriella, Gulyás Boglárka, Schrenk Rita kedves naptárai és karácsonyi üdvözlő lapjai. Finom bájuk többet jelenthetne a szabvány képeslapoknál, megérné a boltok polcain is látni belőlük. A festett textileken már kevés fantázia mutatkozott meg, inkább egyfajta lehetőség kipróbálása, az anyag, a technika megismerése volt a lényeg. A kerámiák már ügyesebbek voltak, a darabok nem kis mesterségbeli tudásról árulkodtak. Király Enikő áttöri a hagyományokat, alkotásaiban a képzeleteknek lényeges szerepe van. Pinke Miklós akttanulmányai ugyan a korábbi művészi korszakából valók , de a megszerzett tudást és tapasztalást őrzik — átlényegítve, gondolatgazdagon. Kovács Árpád alakvázlatai visszafogottabbaknak, kevésbé szárnyalóknak tűntek. Végvári Beatrix plakáttervei (különösen Baudelaire-féle jelentős) és fekvő aktja kiforrott művészt mutattak. A tanárok és diákok kiállítása örömteli bemutatkozás. (V. Z. Zs.) Színvonalas és dekoratív munkák, „ízelítő” a grafikai, a kerámia és a textil tanszak tehetséges diákjainak alkotásaiból Kitüntetések, plakettek, pénzek és hamisítványok Érmék a sárban... Dunaújvárosban 1975 óta működik éremgyűjtőkör. Jelenleg mintegy harmincan tagjai a csoportnak, jellemző, hogy főként középkorú férfiak kedvelik ezt a szép hobbit, az érmék, kitüntetések gyűjtését, de a kéthetenként rendezett összejövetelen fiatalok is érdeklődnek, megcsodálják idősebb „sporttársaik” irigylésre méltó gyűjteményét. Meghallgatják a hozzá fűződő történeteket, de a kívánatos ritkaságok ára gyakran kedvüket szegi. Többen tagjai az Alba Regia éremgyűjtő körnek is. Az itteni csoport vezetője Asztalos Andrásné, aki részt vesz a újonnan kibocsátott érmék terjesztésében. Ilyen a nemrég megjelent ezüst emlékérme, a Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázoló alkotás. Belelapozva az egyik albumba békésen megférnek egymás mellett a numizmatikai különlegességek. Ezek az ókori görög, római érmék minden gyűjtő legféltettebb kincsei. Itt hallottam a történetet: Sztálinváros építésénél, szántáskor sokszor fordultak ki római pénzérmék, a mai pincesor akkor még földes utcáján felballagva, csak úgy csillogtak a a sárban az antik pénzek egy nagyobb eső után (tekintélyes légió állomásozott itt akkoriban). Egy másik történet algériai példával szolgál, itt római amforákból kerültek elő régi pénzek, az értékre a kormány is igényt tartott. Nemzetközi, minden évben megjelenő katalógusok jelzik az érmék, kitüntetések árfolyamait, a bélyegvilághoz hasonlóan. A kitüntetések, érdemrendek „birodalmában” igen megszaporodott a hamisítványok száma, mióta a divat felkapta viseletüket... Keresett darab például az első, 1946-os ötforintos, amely ötszázas, azaz felerészben ezüsttartalmú pénz, de a mai kétszázas érmék is hamar bekerülnek a gyűjteményekbe. Az 1973-ban kiadott egyforintosból hat-hétszázezer darabot vertek — a későbbi tízmilliós szériákhoz képest keveset —, így ma már ennek is van árfolyama a világon. A rendszerváltás itt ,is érződött. Míg 1990 előtt csak a BÁV boltokon keresztül lehetett aranyérméket cserélni, addig ma már szabadon foroghatnak az aranyérmék is, két megkötés van csupán: az MNB és a gyűjtő érmekörének engedélye nélkül nem szabad kivinni őket az országból. Érdekes világ az érmegyűjtők világa. Az apákkkal olykor a fiúk is eljönnek, barátkozni, ismerkedni vele. Sokszor pont úgy csillan meg a felnőtt szeme egyegy ritka darab láttán, mint a gyermeké, ha új videojátékot kap. A kíváncsiság, a játékos kedv, — ez a titok, ami minden gyűjtőszenvedélyt áthat. Jó megismerkedni vele, kapcsolatba kerülni a régi korok művészetének eme kézzel fogható, sokak által elérhető területével, a numizmatikával... Szegedi MŰVELŐDÉS FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 5. OLDAL Sajtóplakátok Rikkancs az „oszlopon” Jeges Ernő, Bíró Mihály, Vértes Marcell, Vadász Miklós és sok más híres művész plakátja is látható azon a kiállításon, amely Rikkancs a hirdetőoszlopon A sajtóplakátok 1897-1951 címmel nyílt a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi épületében. A Budapest Gyűjtemény ritkaságaiból válogatott tárlaton többek között a Pesti Napló, a Nyugat, a Pesti Hírlap, Az Est egy-egy plakátja tekinthető meg. A plakátremekeket március 8-áig láthatják a Wenckheim palota vendégei. Puskin-díj Az abház mesélőnek Az 1992 évi Puskin-díjat a Moszkvában élő írónak, Fazil Iszkandernak ítélték oda. Puskin-különdíjjal jutalmazták továbbá a 93 éves Oleg Volkov moszkvai írót, aki 29 évet töltött szovjet munkatáborokban és csak 1956-ban bekövetkezett szabadulása után tudott irodalmi tevékenységet kifejteni. Iszkander abház származású. A terület Grúziához tartozik. Orosz nyelven ír lírát éppenúgy, mint prózát. A díjat április 27-én adják át Moszkvában. / IaoJM&fate- Az én váram? Akad ismerősöm, aki ordítva kapcsol át egy másik csatornára, valahányszor a telvízióban feltűnik az „Én váram” sorozat főcíme. Azt mondja, egyszerűen idegesíti, ha egy műsor szüntelenül saját elérhetetlen álmait juttatja eszébe... Osskó Judit sorozatának alcíme: „lakáskultúra mindenkinek”. Jó, jó, tudom, az alapvető cél itt az ízlésformálás — de kíváncsi vagyok hány honfitársam sóhajt fel borúsan lakótelepi panellakásában, mondván, ízlése még csak lenne... Mi tagadás, a bemutatott példák láttán többségünket elfogja a sárga irigység. A magam részéről sajátos taktikát dolgoztam ki: „ összes termemben” gondosan lekapcsolom a villanyt , és igyekszem úgy tévét nézni, mint amikor a készülék távoli idegen tájakra „röpít”, vagy például bemutat egy híres múzeumot. Egyszerűen átadom magamat a látványnak. Mert tetszetősek az izgalmas, különleges építészeti megoldások, szemet gyönyörködtetőek a bemutatott lakásbelsők, sőt, nagy ritkán, akadnak nem túl zsebbevágó, megvalósítható ötletek is. A látvány tehát valóban „mindenkié” — ha képesek vagyunk elvonatkoztani, megfeledkezni a csillagászati bútorárakról, nem beszélve milliós értéket képviselő panellakásunk törlesztési részleteiről. Ne szidjuk a gólyát, csak mert olyan helyre pottyantott, ahol nem örökölhettünk szette, értékes bútorokat. És nyugodjunk bele, ha a mi falainkon nem lógnak kortárs alkotók értékes művei. Továbbá ne rágjuk véresre a körmünket, ha nem tartozunk ahhoz a szűk réteghez, amelyik időnként „kiugrik” Bécsbe egy „édes” kis tapétáért, íróasztalt pedig a napfényes Itáliából hozat. Ha így teszünk, élvezettel nézhetjük az igényesen fényképezett műsort, és még a vérnyomásunk is normális marad... — gábor— Nemzeti és egyetemes Dinamikusan változó világunkban az iskola helyzete is nehezül, ellentmondásokkal terhes. Egyrészt megnőtt a szerepe, kibontakozóban a közoktatás általánossá válása. Egyre több funkciót kell átvennie a családtól. Ugyanakkor megfigyelhető egy másik folyamat is: a személyiség, a tudás fejlődésében, a képességek kibontásában folyamatosan csökken az iskola egyedüli jelentősége. Növekszik az a tudásmennyiség, amit a tanórákon kívüli színtereken szereznek az ifjak és felnőttek. Ez azzal is összefügg, hogy az oktatás piacosodik, növekszik az ára a friss, a használható, az eladható ismereteknek. Minderről egy rádiós kerekasztal mellett beszélgettek, amelynek témája a VI. nevelésügyi kongresszus volt, amelyre készül a szakma. A tantervkészítés új tendenciáitól, a világnézeti meghatározottságon és nyitottságon át az értékátadásig és fejlesztésig számtalan kérdéskör vár megvitatásra.Olyan témák is asztalra kerülnek, mint az európai integrációt szolgáló, erősítő nevelés. A '90-es évek nagy kihívása az, hogy a nevelést, az oktatást megszabadítsuk a nacionalista, provinciális eszmék túlsúlyától és összeurópaivá, sőt globálissá tegyük — hangsúlyozták a rádiós beszélgetésben. Mennyire legyen a tudás, a műveltség, általános, európai és egyetemes, milyen mértékig legyen nemzeti és helyi? Nem könnyű dilemmák ezek, különösen ilyen szegényes körülmények közepette, mint ami ma térségünket jellemzi. Az új stratégiákhoz jelentős anyagi, tárgyi, személyi, intézményi feltételek szükségesek. Alapvető kérdés, hogy tudunk-e újabb áldozatokat hozni jövőnk érdekében. —zágoni — Karinthy, az újságíró A Pannon Könyvkiadó nemrég megjelent kötetében válogatást közöl Karinthy Frigyes műveiből. Az író még könyv alakban meg nem jelent tárcáit gyűjti egy csokorba, az újságíró Karinthy t mutatja be. Az 1933-as tárcasorozata a legkisebb pesti emberről és a legnagyobb dalekról, Richtig bácsiról szól. Ő mindent szó szerint vesz, rögtön megméri a lázát, ha megkérdezik, hogy van, pont olyan nehéz vele zöldágra vergődni, mint a szomszédos irodalmi figurával, Hacsekkal. A válogatás legkisebb darabja is ízig-vérig Karinthy. Szóviccek pukkanak, a csúfondáros képes beszédből lesz a legkegyetlenebb szatíra. Richtig bácsit először kinevetjük, azután ráébredünk, mennyire szimpatikus: mi is pont ilyen kiszolgáltatottak vagyunk, csak elhallgatjuk történeteinket, amelyekben sokszor elhangzik: richtig.... És akkor továbblépünk, „ csak azért is” bebizonyítjuk, hogy küzdelmeink értelmes célt szolgáltak. A tárcaíró Karinthy briliáns gyakorlatnak szánta e sorozatot, alkalma nyílt a napi politikai és közéleti véleménynyilvánításra. Az újságíráshoz pont úgy viszonyult, mint az irodalomhoz: a paródiák segítségével „szerepeket” vállalt, bebújt mások bőrébe, ma hirtelen „levedlette” a felesleges rétegeket. Ő volt Karinthy, a maga pőre bírálatával. A kötet válogatásának legizgalmasabb része a második ciklus. Ebben a hírlaptudósítói magatartását ismerjük meg. A Mennyei riport első személyű hősének foglalkozása nem véletlenül újságíró. Cikkei a lapzártában edződött zsurnaliszta erényeit mutatják, hű és átélt képet nyújt az olvasónak. —kulich—