Fejér Megyei Hírlap, 1993. március (49. évfolyam, 50-75. szám)

1993-03-05 / 54. szám

1993. MÁRCIUS 5. PÉNTEK Szószóló a „kegyes halálról” Utolsó injekció? Jobban szerettem, ha az a fia­­al orvos volt ügyeletben. Mert nem hagyta, hogy kínlódjon, sőt, utasította a nővért: ha a be­­eg fájdalmakra panaszkodik, nyugodtan adja be a következő horfiumadagot. A másik orvos szigorúbbnak bizonyult: ritkáb­ban engedélyezte a fájdalom­­állapító kábítószert, hiszen a tervezetet tovább roncsoló norfium sietteti a Véget... Am­i­elyről tudtuk, elkerülhetetlen, azért kedveltem jobban a fiatal lektort, mert — ha a betegség­gel szemben tehetetlennek bizo­­nyult is —, ő legalább igyeke­­zett enyhíteni a kínokat... Sza­­id-e a menthetetlen betegeket Srőnek erejével életben tartani, adva, hogy a kezelés nem jelent gyógyítást, csupán az élet, azaz a szenvedés meghosszabbítá­­sát? Öt évvel ezelőtt érzékeltem­lőször a kérdés igazi súlyát, s­aláltam szembe magam a szó, az eutanázia fogalmának gyötrő értelmezésével. A televízió Szószóló című műsora egy torokszorító film­en foglalkozott az eutanázia, azaz a fájdalom nélküli halál or­­vosi, jogi, erkölcsi, érzelmi problémájával. „Az öreg, beteg kutyát szépen elaltatják, hogy se kínlódjon tovább. Akkor mi­re ítélik szenvedésre a gyógyít­­hatatlan embert?” — idézték­ögtön a műsor elején a szemém­­metlen, szörnyű kérdést, amely - ha sokunkban felmerül is —,­imondani csak kevesen merik.­­ Szószóló azonban szakított a­agyományokkal, az álszem­­­emmel: a műsorban megszólalt­z orvos, a jogász, a lelkész. Lát­­unk magatehetesen agysérü­lt­­­et, kómás betegeket, akikkel apcsolatban mindig felmerül: él a határa mesteséges életben tartásuknak? Megtudtuk: mi a különbség az „aktív” és a „pasz­­szív” eutanázia között. Aktív, ha tudatosan előidézik a beteg ha­lálát, passzív, ha a gyógyíthatat­lan emberért mindent megtesz­nek ugyan, de az utolsó stádium­ban nem „kapcsolják” arra a speciális gépre, amely az életét és a szenvedéseit még egy-két nappal meghosszabbíthatná. Az orvost a legtöbb országban köti az eskü, ő a gyógyítás szolgála­tában áll. És bizonyára kevesen vállalkoznának rá, hogy a beteg kérésére beadják azt a végső in­jekciót. Hiszen bárki tévedhet, és hogyan lehetne kizárni a visz­­szaéléseket? Másrészt: az élet­hez még egy gyilkosnak is joga van, amióta nálunk is eltörölték a halálbüntetést. Talán csak a pap vélekedett kissé másként, hiszen a hívő ember számára megnyugvást jelent, hogy a föl­di gyötrelmek után következik egy másik... A Szószóló megrázó filmjé­ben kimondhatatlannak tűnő, ám az embert időről időre gyöt­rő kérdések és válaszok fogal­mazódtak meg, amelyek kimon­dására az is apropót szolgálta­tott, hogy a holland parlament évtizedekig tartó viták után tör­vényesnek nyilvánította az aktív eutanáziát... Nekem az az öt évvel ezelőtti este jutott az eszembe, amikor az a csontsovány beteg azt mondta az orvosnak: „doktor úr, inkább adja be azt az egyetlen, utolsó injekciót...” Akkor, tehe­­telenségemben, egy pillanatig, mélyen egyetértettem az a­­nyámmal. De a morfium hama­rosan hatni kezdett, s örültem, hogy legalább még egy pár hétig együtt lehetünk... Gábor Gina A Szekszárdi Német Színház Székesfehérváron, a Megyei Művelődési Központban ven­­­gszerepelő Szekszárdi Német Sínház Lotte Ingrisch írónő Hölgyismeretségek című darab­­jt mutatta be. A három egyfel­­onásos művet elsősorban a né­­metül tanuló diákoknak szánták Az Utolsó rózsa meglehető­sen abszurd történet: egy szőke hölgy az ismerős fényképész műtermében különös kalandot él át. A „Vaníliás kifli”-ben két magányos ember találkozik, míg az Este hármasban egy ki­üresedett házasság története. HAZAI­ KÜLFÖLDI ÉRDEKELTSÉGŰ építőelem-gyártó társaság műszaki, gépészeti ismeretekkel és gyakorlattal rendelkező m­űszaki vezetőt keres székesfehérvári üzemébe. Felkészültségéért, hivatásszeretetéért és német nyelvtudásáért szakmai perspektívát kínálunk. Pályázatát: A Beton Kft. 8003 Székesfehérvár Pf. 64. címre várjuk. 28 394 MŰVELŐDÉS FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 5. OLDAL Családtámogató szolgáltatások Bölcsőde új szerepben: gyermeknevelési centrum Két év munkáját, eseményeit tekintették át a közelmúltban megyénk bölcsődéinek vezetői. Azt állapíthatták meg, hogy bár 1990-hez képest csökkent a fé­rőhelyek száma, de a gondozott gyermekeké lényegében válto­zatlan maradt. Újabban ismét emelkedik az ellátás iránti igény, hiszen a gyermekes családok értékben egyre kevesebbet kapnak a gyestől. A dolgozó anyák visz­­szatérését a munkába sürgeti az állásféltés, a félelem a munka­­nélküliségtől, emellett sok csa­ládromló szociális, anyagi hely­zete miatt csak bölcsődében tud kisgyermeke számára jó körül­ményeket, megfelelő ellátást biztosítani. A tehetősebb csalá­dok pedig maguk kívánják el­dönteni, hogy milyen formában gondoskodnak gyermekükről, s ezért készek anyagi áldozatot is hozni. A folyamatot érzékelték a bölcsődéket fenntartó önkor­mányzatok is, s bár központi, normatív támogatást továbbra sem kapnak ehhez, ma már fel­adatellátásuk egyik formájának tekintik a bölcsődét. Nyugodtan támaszkodhatnak a bölcsődék jó szakmai felkészültséggel ren­delkező szakembereire és a ked­vezően működtethető tárgyi fel­tételekre. Igénylik, hogy a böl­csődék alapfeladatuk mellett megfizethető áron családtámo­gató szolgáltatásokat is vállalja­nak. A bölcsődék is feltérképezték lehetőségeiket, ennek megfele­lően alapfeladatukba építve, a napközbeni gyermekellátáson, a hagyományos gondozási-ne­velési tevékenységen belül ki­­tó, hogy elkerüljék az állami lön gondot fordítanak a részé- gondozásba vételt,­lyeztetett helyzetű kisgyermek Mindez a környezet igénye, kék felvételére, hogy gondozó- illetőleg az adott bölcsőde lehe­­sült, nevelésük a családi háttér tősége függvényében eltérő mó­­megtartásával legyen folytatha­­dón valósul meg. Mást jelent Bicskén, ahol a menekülttábor­ban élő családnál a bölcsődés kisgyermek segíti a társadalmi beilleszkedést, mást a székesfe­hérvári Budai úti bölcsődében, ahol több a nehéz sorsú, rossz szociális helyzetű családból ér­kező kisgyermek. Náluk a böl­csődék hatására formálódik a család étkezési és higiénés szo­kásrendje. Mást jelent a dunaúj­városi 5. számú és a székesfe­hérvári József utcai bölcsődé­ben, ahol a károsodott gyerme­kek speciális csoportjai működnek. Megint most a me­gyei módszertani bölcsődében, ahol felkészített szakemberek szervezett szülőcsoport-foglal­kozásokon a Gordon-módszer alkalmazásával nyújtanak segít­séget a szülőszerep kialakításá­hoz, a gondozási és nevelési problémák megoldásához. A helyi igények és a bölcsőde lehetőségeinek egyeztetésével a bölcsődék alapfeladataikon túl különböző szolgáltatási for­mákkal segítséget adnak a gyer­mekeiket otthon gondozó, a gyed-en, a gyes-en lévő anyák­nak is. Székesfehérvárott például vállalnak délutáni gyermekfel­ügyeletet, igény szerint uzson­nával is kiegészítve, illetőleg gyermekebédet szolgálnak ki elvitelre. Sárbogárdon pedig nyitott játszócsoport működte­tésével nyújtanak segítséget a családoknak. Mindez felveti annak lehető­ségét, hogy a bölcsődék az adott településeken családokat segítő kisgyermeknevelési centrummá váljanak. Molnár Jánosné A Fejér Megyei Módszertani Bölcsőde Székesfehérváron, az Ybl lakótelepen működik, ad követhető példát és formát A kicsik szeretik az ügyességi Ki játszik velem? Van véd­­játékokat, a mászókákat röm, tányérom, kockám Papírrepülő vállalkozásban Akik végigizgulták a székes­­fehérvári Jáky József Szakkö­zépiskolában rendezett vállal­kozói vetélkedőt, egyrészt ér­dekfeszítő játékban vehettek részt, másrészt bebizonyoso­dott, hogy egy papírrepülő ké­szítése sem egyszerű dolog. A verseny­feladat szerint a 90 ö­­tödéves, végzős építőtechnikus tanuló az üzleti terv készítésé­től, az eladható kész áruig — a vásárlásig—, kísérte végig a „termékgyártás” folymatát. A diákok gazdaságtani és építész­szervezési tárgy részeként tan­ulják a vállalkozás fortélyait. Egy mosoly a sikeres üzletért Jó az üzleti terv, kezdődhet a vállalkozás, bért is „fizetnek” A SZOMÓD MG-I SZÖVETKEZET FELAJÁNLJA KIS- ÉS NAGYTÉTELŰ ELADÁSRA ALÁBBI TERMÉKEIT - OLTOTT MÉSZ: zsákos és ömlesztett kiszerelésben, telephelyen és kiszállítva (Magdolnapusztán) - BARNA HÉJÚ étkezési tojást kis és nagytételben (Szomód telep) - ÉTKEZÉSI SÓ kg-os és 50 kg-os kiszerelésben (Szomód telep és Magdolnapuszta) A fenti termékeinket kedvező áron kínáljuk. Vevőinknek eladás hétfőtől­­ péntekig 7-15 óráig. Érdeklődni: Szomód 34/51-044, Magdolnapuszta 34/82-183. AN A MAGYAR HITEL BANK RT A PÉNZ CSA­K ESZKÖZ... Értesítjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 1992. március 19-től a 3 éves futamidejű LÁNCHÍD értékjegy jelenlegi ■ évi 20%-os bruttó kamatlába évi 18%-ra csökken - az éven belüli visszaváltás esetén fizetendő bruttó kamat mértéke továbbra is 10%. 1992. március 19-től a 90 és 180 napos futamidejű HÍDFC pénztárjegy jelenlegi kamatlába: ■ 90 napos lekötés esetén évi bruttó 17%-ról évi 16%-ra ■ 180 napos lekötés esetén évi bruttó 19%-ról évi 17%-ra. - Lejárat előtti visszavásárlás esetén évi bruttó 10%-ról évi 8%-ra csökken.­­ Lejárat előtti visszavásárlás esetén, ha a visszavásárlás 31 napon belül történik, kamat nem fizethető. 28 517

Next