Fejér Megyei Hírlap, 1993. április (49. évfolyam, 76-100. szám)

1993-04-13 / 85. szám

8. OLDAL FEJÉR MEGYEI HÍRLAP SPORTMAGAZIN Országos női öttusa csapatbajnokság a Ferroelektrik Kupáért Ezt „ellőttük”... Szombaton délután a lovag­lással befejeződött az országos női öttusa csapatbajnokság. A székesfehérvári két nap tétjét e­­melte, hogy a Magyar Öttusa Szövetség egyéni rangsort, vá­logatót is hirdetett a közeljövő­ben sorra kerülő nemzetközi bajnokságok miatt. A versenyen négy együttes indult: a Honvéd, az Alba Volán, a MAFC és egy vegyes gárda a MAFC és a Hu­nyadi öttusázóiból. Meglepetésre rajthoz állt a Honvéd színeiben Kovács Irén többszörös junior világbajnok is, aki egy korábbi versenyen bokatörést szenvedett. Súlyos sérülése miatt — mint a későb­biekben az kiderült — elsősor­ban a technikai számokban gyűjtötte a pontokat. A Honvéd egyébként roppant megerősö­dött az utóbbi időben, de ennek semmi köze a klub utánpótlás­neveléséhez. Két kitűnő öttusá­zónőt igazoltak Győrből—az e­­lőbb említett Kovács Irént és Tulok Andreát, valamint Simó­ka Beát a MAFC-ból. Nem vé­letlen, hogy megnyerték a fehér­vári CSB-t... De ne vágjunk a dolgok elé­be. Az első versenyszámban, a lövészetben a házigazdák szo­kásukhoz híven ezúttal is gyen­gélkedtek, csupán Kulcsár Ág­nes teljesítménye dicsérhető. Heilig Anita teljesen „ellőtte” magát. A vetélytársak jelentős előnyhöz jutottak. A vívást u­­gyancsak a honvédosok nyer­ték, az Alba Volán második lett, hála Pécsi Mónikának, aki egyé­niben első helyen végzett. Úszásban a MAFC-os lányok szerepeltek a legjobban, a házi­gazdák ismét másodikok lettek, csakúgy, mint Pécsi. A második versenynapon a futással folyta­tódott a program, a fehérvári lá­nyoknak nem sikerült a Honvéd előnyét behozni, de ezen ekkor már senki sem csodálkozott. A MAFC győzött az Alba Volán és a Honvéd előtt. A lovaglás nem hozott szerencsét Kulcsár Antal együttesének, a sorsolás nem kedvezett nekik, a jobb lo­vak a vetélytársaknak jutottak. A Honvéd versenyzői (és lovai) vették legjobban az akadályo­kat, őket az Alba Volán és a MAFC követte. Ez maradt a végső sorrend is... Az országos női öttusa csa­patbajnokság végeredménye: 1. Bp. Honvéd (Tulok Andrea, Ko­vács Irén, Simóka Bea), 2. Alba Volán (Pécsi Mónika, Heilig Anita, Kulcsár Ágnes), 3. MAFC (Füri Csilla, Füri Ilona, Köblő Emese). Az egyéni ver­senyt Tulok Andrea nyerte Pé­csi Mónika és Füri Csilla előtt. A verseny után Hicsák Zsolt szövetségi kapitány Tulokot és Kovácsot az EB- csapat biztos tagjának tekintette, Pécsinek még Köblővel kell küzdenie a harmadik helyért — az ötödik szóba jöhető versenyző Heilig lenne. Mi ehhez csak annyit tu­dunk hozzáfűzni: a kapitány íté­lete Pécsire nézve egy kicsit (?) érthetetlen, de kötelezővé teszi Mónika jó szereplését e hónap­ban a párizsi Világ Kupán, ahol utoljára „tesztelik” az EB- kere­tet. Hír a férfiak „háza tájáról”: szerdától Katona Rómában, Gárdonyi Svájcban áll rajthoz. A verseny fő szponzora a Fer­roelektrik Kft. volt, míg további szponzorai: Albafunk Kft., Alba Volán Rt., Alba Zöhling Kft.,Ar­­tour Kft., Bakony Fűszért Rt., Fagyi Kft., Megyei Sportigazga­tóság, Fejértej - Parmalat Rt., Gumiflex Kft., Hungária Bizto­sító Rt., Raik Kft., Milano Ker. Kft., Székesfehérvár Városi Sporthivatal. (Tihanyi) Megyei ifjúsági siker Budapesten rendezték meg a megyei ifjúsági labdarúgó válo­gatottak csoportmérkőzéseit. Fejér megye együttese Pest, Nó­­grád megye csapatával, vala­mint Budapest válogatottjával került össze. A Jung József, Ke­nyér József irányította ifi válo­gatott szép sikert ért el, hiszen másodiként jutott a Fehérváron megrendezendő országos dön­tőbe. Fejér megye csapata Pest megye válogatottját 4-1-re vert, míg Budapest csapatával 1-1-re végeztek. Az utolsó találkozón Nógrád megyétől 4-1 arányban kaptak ki fiataljaink. A végered­mény: 1. Nógrád, 2. Fejér, 3. Budapest, 4. Pest megye. * Befelyeződött a Mezőföld Kupa, a végeredmény: 1. Ercsi (14.), 2. Adony (14.), 3. Duna­­ferr III. (11.), 4. Sárbogárd (10.), 5. Dunaferr II. (6.), 6. Rácalmás- Kulcs (5.) ponttal. A kupában az utolsó mérkőzésen Ercsi 16-1 a­­rányban verte Rácalmást. TOTO­ ­1 1. Nyíregyháza —Diósgyőr X 2. Vác — MTK 1 3. Bochum — Karlsruhe X 4. Dresden - Saarbrücken X 5. FC Köln — Mönchenglad 2 8.Frankfurt — Bremen 1 7.Parma — Cagliari 1 8-lnler — Milan X 9. Juventus — Torino 1 10. Cesena - Bologna t H.Reggiana — Ascoli X 12.Chemnitz — Duisburg 1 13.0ldenburg - Hertha BSC X 14. Jena — Mannheim 1 1993. ÁPRILIS 13. KEDD Ismét Senna A Forma-1-es autós gyorsa­sági világbajnokság harmadik futamát, az Európa Nagydíjat a brazil Ayrton Senna (McLaren- Ford) nyerte a brit Damon Hill (Williams-Renault) és a francia Alain Prost (Williams-Renault) előtt. A Forma-1-es világbajnoki futam, az Európa Nagydíj vége­redménye: 1. Ayrton Senna (brazil, McLaren-Ford) 1:50:46.570 ó., 2. Damon Hill (brit, Williams-Renault) 1:23.199 p hátrány, 3. Alain Prost (francia, Williams-Re­nault) 1 kör hátrány, 4. Johnny Herbert (brit, Lotus-Ford) 1 kör hátrány, 5. Riccardo Patrese (o­­lasz, Benetton-Ford) 2 kör hát­rány, 6. Fabrizio Barbazza (o­­lasz, Minardi-Ford) 2 kör hát­rány. A vb-pontverseny állása a 3. futam után: 1. Ayrton Senna 26 pont, 2. Alain Prost 14, 3. Damon Hill 12, 4. Johnny Herbert és Mark Blundell (brit, Ligier-Renault) 6-6, 6. Michael Schumacher (német, Benetton-Ford) 4. A háromszoros világbajnok Ayrton Senna, aki pályafutása 145. F-1-es viadalán indult, 38. győzelmét aratta. Idén ez volt a második sikere, megnyerte az e­­lőző futamot, a Brazil Nagydíjat is. A McLaren 33 éves pilótája csak a negyedik rajtkockából vághatott a 305 kilométeres táv­nak. A vizes pályákat kedvelő brazil pilóta nagyon kilógott a mezőnyből, hiszen a második helyezett Hillre is több mint egy percet vert, a többiek pedig ki­vétel nélkül körhátrányba kerül­tek vele szemben. Nemzetközi díjugrató verseny Dégen Négylábúak és kétlábúak Talán akad olvasó, aki sokall­ja sportmagazinunk ezen olda­lán a lovasképeket,de végül is lovasnemzet lennénk... Meglé­vő erényeinket és tradícióinkat pedig ápolni vagyunk kötelesek a sportban is, így tett a hétvégén a Dégi Vrind Kemping Lovas Klub, hiszen ők rendezték az i­­dény első, évadnyitó lovasver­senyét. A meghívásos nemzet­közi díjugrató és kettesfogathaj­tó viadalon igen népes létszám­ban szerepeltek a lósport szerelmesei. (Ezúttal ez a szó i­­gencsak helyénvaló...) Össze­sen mintegy száz ló és hatvan lo­vas küzdött az akadályokkal, rajthoz „ült” például a teljes ma­gyar válogatott keret. Részvéte­lükre azért is szükség volt, mert a dégi „lovasnap” jó felkészítési lehetőséget nyújtott a májusi Vi­lág Kupára, amelyet Kiskunha­lason rendeznek majd. Igazi házigazdája volt a ver­senynek Bálint László főrende­ző, akivel röviddel nyeregbe szállása előtt tudtam egy kicsit beszélgetni. A Dégi Vrind Kem­ping Lovas Klub neves tagja e­­gyébként vállalkozó, de bokros teendői mellett nem akármilyen szinten hódol kedvenc időtölté­sének, hobbijának és sportjá­nak, a lovaglásnak. Mindezt i­­gazolja az alábbi felsorolás is: Bálint úr 1977­ óta első osztályú sportoló, 1985-ben ő volt az év legjobb és legeredményesebb lovassportolója, 1991-ben ma­gyar bajnokságot nyert, majd rá egy évre ugyanezt csapatban is megismételte. Miközben a hátas paripák az akadályokat ugrották — néha kerülték — , a legjobb Fejér Megyei versenyző el­mondta, hogy mennyire elége­dett a dégi eseménnyel, hiszen a várakozásnál jobban sikerült minden, nagyon sokan elfogad­ták a meghívást. Lovagolt Gött­ler Vilmos és Sós Attila is, őket a lósporthoz értőknek nem kell bemutatni. A támogatókat hiá­nyolta Bálint úr, nem értve, hogy a lovasrendezvényeket miért nem tartják a cégek jó rek­lámlehetőségnek: a televízió­kon kívül számos újság érdeklő­dött, dolgozott Dégen. Anyagi gondjaik egy része így megol­datlan, és bizony a lovak sűrűn kérnek enni... A dégi meghívásos nemzetkö­zi díjugrató verseny szombati végeredménye: Kezdő lovak versenye: 1. Rácz Zsolt (Fokospuszta), 2. Bálint László (Vrinci), 3. Juszt Miklós (Kaposvár). Ifjúsági lovasok versenye: 1. Pirik Zsolt (Komárom), 2. Rup­­pert Annamária (Vrind), 3. Ma­­ruzsi Imre (Kecskemét). Nyitott verseny szabadon vá­lasztott pályán: 1. Németh Ist­ván (BLK), 2. Strobl Dorottya (BLK), 3. Csicska István (Ma­gyar Lovaskor). Nyitott verseny 120 cm: 1. Tom­ár Laufer (Szolvénia), 2. Varró József (HÖR Dózsa), 3. Göttler Vilmos (Orosháza). Vasárnap: Kezdő lovak versenye: 1. Sarbu András (BHSE), 2.Csics­­ka István (Magyar Lovaskor), 3. Rózsahegyi Zoltán (Kunfehér­­tó). Ifjúsági lovasok: 1. Pirik Zsolt (Vámospércs), 2. Fábián­­csics Gábor (BLK), 3. Szabó Gabriella (Lajoskomárom). Fokozatos nehézségű ver­seny: 1. Sándor Ferenc (Vámos­pércs), 2. Gorázd Kosár (Szlo­vénia), 3. Bálint László (Vrind). Csapatverseny: 1. Rózsahe­gyi, Eper, Mirella és Bálint. A Vrind Kemping nagydíját Né­meth István (BSK) nyerte Sánd­or Ferenc (V­ámospércs) és Soós Attila (HÖR Dózsa) előtt. Akinek „szívügye”a lósport, bizton kitűnően szórakozott Dé­gen. A versenyzők jól érezték magukat, remélem, a lovak is... Tihanyi Tamás Fotó: Somogyi Tamás

Next