Fejér Megyei Hírlap, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-19 / 193. szám
1993. AUGUSZTUS 19. CSÜTÖRTÖK SZÍNHÁZ —FILM FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 11. OLDAL Sztárleltár Claude Lelouch, az Egy férfi és egy nő című film rendezője a vörös hajú római lányra bízta legújabb filmje főszerepét, és az a hír járja, egyben a szívét is. Nem zavarja, hogy a volt táncosnő és manöken Allesandra Martinez mindössze 24 éves, és a lánya lehetne a neves francia filmrendezőnek. A filmforgatások Casanovája büszkén vallja, csak szerelmesen képes az alkotásra, s hogy pikáns legyen a dolog az új filmben együtt szerepelteti Allesandrával elvált feleségeit is. * Daniel Gelin, a franciák kedvelt filmszínésze tizenöt kilóval nyom ma kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Csodadiétájának titka: tizenkét hónapja hetente csak egy pohár whiskyt enged le a torkán, míg azelőtt naponta egy egész üveggel fogyasztott. A titokra úgy derült fény, hogy mindenféle pletykák terjengtek egészségi állapotáról. Valami súlyos betegséget gyanítottak, sőt, néhányan már rákot emlegettek. Az ok azonban valójában nem más, mint a színész harminc évvel fiatalabb, új felesége és Gelinnek, be kellett vallania az igazi „indítékot”: párja nem akar egy kövér, öregemberrel élni, megszervezte a szigorú fogyókúrát. Azóta sárgarépát, kevés húst fogyaszt..., semmi alkoholt! Beszélgetőpartnerünk: az év színésze,Tordy Géza NYARAL, DE KÖZBEN FILMET IS FORGAT Mint minden „becsületes” színészhez illik, ezekben a hetekben az „év színésze” is nyaral. Pontosabban: nyaralt mindaddig, amíg a Kisváros című tévésorozatban fel nem kérték egy epizódszerepre. A tihanyi üdülést azért függesztette fel, hogy egy kábítószercsempész „bőrébe bújhasson”. Nem túl hálás feladat... — Jut is, marad is a nyárból. Ez a nyolc nap nem a világ. Tihany a második otthonom. Jobban szeretek ott nyaralni, mint bármelyik elegáns dél-európai fürdőhelyen. S az sem utolsó szempont: Tihanyban úgy érzem, az emberek szeretete vesz körül. — Fontos, hogy környezete szeresse? — Szeretném ha szeretnének. Nagyon jó érzés, amikor elfogadják az embert jó és a rossz tulajdonságaival együtt olyannak, amilyen. Buták és önzőek vagyunk. Sokszor elmegyünk azok mellett, akikben nagy ígéret van, pusztán azért mert ott és akkor a pillanat nem volt alkalmas az érték felismerésére. Nem tudom világos-e mire gondolok? Erről szól az egész életem. A pályámon megadatott minden lehetőség és meg is tudtam ragadni a szerencsém lábát. A magánéletben sokkal gyarlóbb, keservesebb, ügyetlenebb voltam. Talán mert mindig, mindent görcsösen meg akartam oldani, vadul próbáltam boldog lenni... Talán ezért is lett a magánéletem a sikertelenségek sorozata. De végül is színészként, rendezőként el vagyok kényeztetve. Miért akarnék még többet? — A Lear király alakításáért elnyerte az „Év színésze” díjat. Nem gondolja, hogy ez mérföldkő az életében? — Ez felér egy Kossuth-díjjal. Nem régen múltam 55 éves, szinte úgy érzem, meg sem érdemelhettem még ezt a kitüntetést. — A „nagy" pályatársak közül kikkel dolgozott együtt a legszívesebben? — Nagyon hosszú volna, ha mindenkit sorra vennék. Kezdő színészként Kaposvárott dr. Németh Attila volt a rendezőm, Szegeden Komor Istvánnal, Horvai Istvánnal, Demján Editte, Lehoczky Zsuzsával dolgozhattam együtt. Pesten partnere lehettem Ruttkai Évának, Bulla Elmának, Sulyok Máriának, Szakács Miklósnak, Gábor Miklósnak, Tomanek Nándornak, Pécsi Sándornak, Latinovits Zoltánnak. Játszottam Kállaival, Bessenyeivel, Darvassal... Atyaúristen! Magam sem hittem, hogy ilyen tekintélyes a névsor! — Kik voltak a tanárai? — Ok, az előbb felsoroltak. Anélkül kerültem a pályára, hogy elvégeztem volna a színművészetit. Ezért hiszem, hogy az életben szinte minden tudást el lehet lesni másoktól, a mesterektől, csak nyitott szemmel kell járni-kelni a világban. — Mit vár az új szezontól? — Nagyszerű feladatokat. Győrött a III. Richárdot rendezem, a Vígben egy Miller darabban és az Oidipusztban játszom és egy amerikai komédiát rendezek. A főiskolán mesterséget tanítok Harminc éves koromig nagyon türelmetlen voltam, aztán rájöttem, hogy az életet nem szabad sürgetni, nem szabad bosszankodni ha elkerüli az embert egy remélt szerep. Vagy később megtaláljuk azt az elveszett szerepet is, vagy ad a sors helyette egy még jobbat. László Zsuzsa 9Bf m 3 FUVARVÁLLALÓ IRODA TATABÁNYA Ságvári E. u. 9.1/121. Tel.: 34/316-688 Fax: 34/311-386 Telex: 27-484 TESC ■ Nemzetközi és belföldi árufuvarozás, szállítmányozás (száraz, hűtött, konténeres, túlméretes és túlsúlyos áruk) Gyűjtőforgalom Európa 17 országában 40 gyűjtőponton Vámügyintézés, határspedíció Kombinált fuvarozás Kompfoglalás,kompjegyértékesítés HUNGAROCAMION Per rágalmazásért Joan Collins győzelme Joan Collins, a Dinasztia tévéfilmsorozat egykori sztárja győzelemnek könyvelte el a peren kívüli egyezség létrejöttét a The Globe című bulvárlap ellen indított 20 millió dolláros perben. Az 58 éves színésznő rágalmazásért és magánlaksértésért perelte be a lapot még két évvel ezelőtt, amikor francia villájának hálószobájában és kertjében készült fotókat közöltek róla és 32 éves partneréről. — Mindenkinek joga van magánéletet élni, és joga van távol tartani a hívatlan vendégeket —jelentette ki a színésznő a minap otthonában tartott sajtótájékoztatóján. A szenzációhajhász lap képviselője szerint az újság nem követett el semmi rosszat, de elégedett volt a bíróság döntésével. JÖJJÖN EL EZ HOZZÁNK, NEM BÁNJA MEG! Holland és német import bútorok széles választéka az INTER - BÚTOR KFT.-nél. Jó minőségű, egyedi bőrés plüss kárpitos ülőgarnitúrák, kanapék, étkezők, szekrények, kiegészítő bútorok és polcok közül választhat. VÁLTOZATOS ÁRUKÉSZLET, SZOLDÁRAK Székesfehérvár, Major u. 23. HGM áruház mellett. Nyitva: \ H-P: 10-18 Szó.: 9-13. \ M*g Az operettől az alternatív produkciókig Mit kínál az új színházi évad? A szokásos nyári felújítás ideje ez a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Persze, nem csupán az épület megszépítésével készülnek a következő színházi évadra. Az idén nyolc bérlet közül választhat a közönség, a kínálat pedig két csoportra osztható. A bérletsorozatokban szerepelnek a Pelikán Udvarban bemutatott nyári produkciók közül a legsikeresebbek is, ezért A Vörösmarty Színház igazgatóját, Péterffy Attilát mindenekelőtt arra kérem, értékelje az idei nyári játékokat... — Az utóbbi tíz év legsikeresebb nyara volt ez, hiszen szinte minden előadást telt „ház” azaz — szabadtéri produkció lévén —, udvar előtt játszottuk — mondja. A kőszínházi produkciók között két nyári bemutatónk szerepel majd: a Régi nyár című zenés vígjáték, és a Rémségek kicsiny boltja című horror musical. — Ezek az előadások is a fehérvári színház saját produkciói. Milyen új bemutatókat terveznek? — Szeptembertől próbáljuk a Svejket, amelyet egy cseh vendégművész rendez. Érdekesség, hogy mindent kitűnően ért magyarul, mert saját bevallása szerint, nagy szerelme éppen egy magyar lány volt. Még a szerződést is fonetikusan, a magyar kiejtés szerint, így írta alá: Jirzsi Danyek. Svejket Kocsis György, a lelkész híres szerepét pedig Szacsvay László alakítja. Dániel Keyes Virágot Algernonnak című novellájából nagysikerű film, majd színdarab készült. A darabot most a Fehérvárról indult neves színész, Méhes László rendezésében állítják színpadra. A főszereplőt, Charlie-t Koroknai Károly alakítja. Bujtor István pedig újból megrendezi nálunk az egykor páratlan sikert aratott Kakukkfészek című színművet. Mi mindent láthatunk még, s hogyan állították össze a bérletsorozatokat? — Az első csoportban több a könnyedebb, zenés mű: itt operett, musical egyaránt szerepel, a másodikat a felnőtteken kívül középiskolásoknak is ajánljuk, hiszen Shakespeare két drámája, a Lear király és a Vízkereszt szerepel a programban — az utóbbi a frissen alakult Művész Színház produkciója. Ebben a csoportban mutatjuk be Arthur Miller Az ügynök halála című színművét is, Koltai Róbert főszereplésével. — A legnagyobb újdonság, hogy az idén bérletsorozatot indítanak a Pelikán Teremben is... — A Pelikán Terem mindig az alternatív színházi produkciókkal igyekezett megismertetni a közönséget, főként a fiatalok, és a színházi újdonságokra nyitott felnőttek nagy örömére. Ezért most Egyetemi bérletet indítunk, amelynek kockás, pötytyös, csíkos és sima változata lesz. A Nyitott színházzal közösen itt is saját bemutatóra készülünk: Dosztojevszkij A Karamazov testvérek című művének színpadi változatát angol vendégünk, Fayna Williams rendezi. A sorozatban fellép a Kerekasztal Színházi Társaság, az Utolsó Vonal, az Andaxínház, a Dream Team Csoport és az Arvisura Színházi Alkotóközösség. De lesz egy „májusi meglepetés” is: azaz azt ígérjük, hogy elhozzuk Fehérvárra az évad legsikerültebb alternatív színházi produkcióját... G.G. A Pelikán Udvarban mutatták be a Rémségek kicsiny boltja című horror musicalt, amely most szerepel a bérletsorozatban Bodrogi főz Bodrogi Gyula mindig okoz valami meglepetést. Most például színházi teendői mellett könyvírásra vállalkozott: A vadász néha főz is című szellemes kötete joggal számíthat az olvasók érdeklődésére. Vadászkalandjairól mesél, anekdotázik elegánsan, szórakoztatóan. Aki arra kiváncsi, tartalmaz-e a könyve „igazi vadtanácsokat”, nem fog csalódni. Bodrogi tudja, hogy mitől térül a vad. Sőt! Néhány hamis mítoszt is eloszlat, s ami valóban csoda, meggyőz arról az állatokat senki sem szereti jobban a vérbeli vadásznál. A könyvet ne olvasd gyorsan, készítsd el a recepteket sorban, tanácsolja. Megszívlelendő. Bodrogi pompás szakács!