Fejér Megyei Hírlap, 1993. augusztus (49. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-23 / 195. szám

1993. AUGUSZTUS 23. HÉTFŐ NÉMET ÍRÓ írd be az alábbi meghatáro­zásokra a megfejtéseket az ábra megfelelő soraiba! Helyes meg­oldás esetén a középső függőle­ges oszlopban egy világhírű né­met író nevét olvashatod! 1. Csigaféle 2. Bagoly fajta 3. A lakás része 4. Düledező 5. Védelem 6. Sebességét csök­kentő 7. Rázkódik 8. Hamisan játszó 9. Áraszt 10. Figyelmez­tet A megfejtéseket 1993. szep­tember 1-jéig küldhetitek be a következő címre: Zsibongó, Fe­jér Megyei Hírlap, 8000 Szé­kesfehérvár, Honvéd u. 8. MEGFEJTÉS Két héttel ezelőtti matematikai fejtörőnk eredménye: a domi­nó felső számát úgy kapjuk meg, hogy mindig a három többszö­rösével növeljük a sort. Az alsó számokat úgy kapjuk meg, hogy a felül lévőket annyival szorzom, ahányadik a sorban, így felül 36, alul 180 az eredmény. Könyvjutalmat nyertek: Havranek Mária —­ Lajoskomárom, Zsigmond Nóra — Székesfehérvár, Vörösmarty Ilona — Kálóz, Egyedi Regina — Székesfehérvár, Pintér Péter— Kőszárhegy. Nyereményeiteket postán küldjük el részetekre. Gratulálunk! Szegedi Kovács György A kisfiú és a mókus Mókusom, szép állatkám, igen tetszel te nekem ám. Olyan karcsú, kellemes vagy, ugrálsz, repülsz minden felé. Ó ha a szobámba bejönnél, de kedves vendégem lennél. Gyere hozzám, tied lesz minden jó, kalácska, mogyoró és a legszebb dió. Magadnak lesz egy kis csinos aranyláncod. Azt a derekadra tűzzük, hogy az unalmadat elűzzük. A kis mókus hirtelen fönnterem az ághegyen: Hallod-e jó fiúcska! Én nagyon szeretem mit te ígérsz, kivált, ha diócskát, kalácskát rágcsálhatnék, és rá friss vizet szürcsölhetnék, így akkor a tied lennék. De a lánctól megvallom, még ha arany is irtódzom. Jobb nekem a szabadon, ugrálni a faágon. Pá kicsi gyermek, most már én elmegyek. Huss, a mókus elfutott, fiúcska búsan haza­ballagott. Egy nap a vakációból Anyu munkába indul, láb­ujjhegyen oson be a szobám­ba, hogy a homlokomra egy búcsúpuszit adjon. Végigsimítja az arcomat, én meg úgy teszek, mintha a­­ludnék. Pedig alig várom, hogy meghalljam cipőjének kopo­gását a lépcsőn, és máris fel­­öltözök, megmosom a foga­mat, és percek alatt lebocsá­­tom a gyomromba a reggelit. — Hogy ez nem jellemző rám? Ez igaz! De elhatároztam, hogy örö­met szerzek anyunak. Elsőként tiszta vizet öntöt­tem a papagáj itatójába, moso­gattam, söpörtem, aztán elő­vettem barna tokjából anyu re­ceptjeit. Krumplit hámoztam, tojást főztem, kolbászt szeleteltem. Mire hazajött, a kedvenc, hímzett térítője volt az aszta­lon, és középen egy csokor mezei virág. Fáradtan ült le a konyhá­ban, körülnézett és magához szorított. Én pedig felnéztem a nagy barna szemébe és azt kérdez­tem: Teríthetek? Meleget éreztem a szívem tájékán, amikor jóízűen láttam enni anyut az én főztömből. Dreska Ildikó Törő István Erdőben jártam Erdőben jártam, fürjecskét láttam, patak folyt előttem, nedves partjában siklót találtam, bent az erdőben zöld égerfákon, fészkelt a varjú, s szarka barátom, erdőben jártam, fűz hajtását vágtam, abból van sípom, hallgasd hogy fújom! Az énekes rigó Sokfelé „szőke rigónak” em­legetik, bizonyára halvány, vi­lágos drappos mellének színe után, mely sötétebb barna pöt­työkkel tarkított, beszórt. Háta olajbarna, szeme felett egy vilá­gosabb szemöldök sáv figyelhető meg. Feketerigó nagyságú, igen szép küllemű és tartású madár. Hát még az éneke! Melyet már kora tavasszal hallat, kiülve alko­nyat előtt egy erdőszéli fa ághe­gyére, úgy hangzik, mint lágy fu­volaszó. Melankolikus szép stró­­fájú dala, talán a legszebb rigó­szó. Vonuló madár, a telet Dél-Eu­­rópában (Olaszország, Spanyol­­roszág) tölti. Fészkelési területét már máciusban elfoglalja, vonu­lása szeptember, október hóna­pokra tehető. Elsősorban a hegyes, dombos területek ritkás erdő széleit része­síti előnyben a letelepedést illető­en. Kedveli a fenyőerdőt, de a ve­gyes lomberdőkben is szívesen tanyát üt. Általában magasan, vastagabb fák törzséhez közel é­­píti fészkét, de sűrű bokrokban is ismert fészkelése. Jól megfér kö­zel egymáshoz fajtatársával, a fe­keterigóval is. Fészke valóságos remekmű, mély, öblös, gyökér­szálakból, egyéb növényi anya­gokból készül. A fészek belsejét nyálával összekevert fakorha­­dékkal, törmelékkel kitapszalja, majd vékony agyagos sárréteggel bevonja. Sok mesterembernek is dicséretére válna a mű, így fész­kéből kizárja az élősködőket. 4-5 fiókát nevel. Kétszer költ. Élelme igen változatatos, me­lyet a földről az avarból gyűjt. Gilisztát, rovarlárvát, igen sokfé­le káros rovart, pókfélét és csiga­fajt fogyaszt. A házas, kisebb csi­gákat a kövön feltöri. Ősszel bo­gyós termésen is él. Nyugati országokban sokfelé városi madár lett, ugyanúgy, mint nálunk a feketerigó. Az u­­tóbbi időben több helyen nálunk is kultúra­követővé vált, elsősor­ban nagyobb üdülőkörzetek kert­jeiben, parkjaiban kerül szemünk elé. A túlságosan rendezett terü­leteket nem kedveli. Elég óvatos, félénk madár, nem úgy, mint a feketerigó. Igen sok fészket elpusztítanak a kis­­emlős ragadozók (pl. nyest), de a szajkó és az erdei sikló is. Vonu­lásuk alatt rengeteg esik áldoza­tul Dél-Európába, ahol hálókkal befogják a csapatokban vonuló rigókat, így nem csoda, ha jóval kevesebb a számuk, mint a feke­terigóké. Bízva a természetvé­delmi törvények betartatásában és az emberi humánumban, talán lesz még nálunk is városi madár ez a szép énekű rigófaj, mely nem hiába kapta a neve elé az „éne­kes” jelzőt. Védett! Dr. W. E. nem elértek az alvégnek is a legvégére, amikor előugrik egy kisegér: — Ott jön Csupaész! Vág­juk le a fülét, farkát, főzzünk egy kis jó kocsonyát! Aztán eltűnt a lyukban, mert Lógóbajszú megrándí­totta lógó bajuszát. Bezzeg Csupaész! Zsebrerakta fülét, farkát, és pucolt volna, mint aki ott sincs. De a vadmacska rákiáltott: — Ne légy mamlasz Csu­paész! Hát még egy egértől is megijedsz? — Nem félek én egy ko­­mám, csak azért nem szeret­nék ettől a gyönyörű faroktól megválni! Lógóbajszú nagyokat ha­­hotázott. Aztán felkiáltott: — Megjöttünk! Itt vannak azok a finom túrós lepények! De a kisegér megint csak e­­lőbújt a lyukból és rázendített: — Vágjuk le a fülét, farkát, főzzünk egy kis jó kocsonyát! Lógóbajsza erre olyan dü­hös lett, hogy lógó bajsza oly nyílegyenesen állt felfelé, hogy aki látta, hagyott-hom­­lok menekült. — Hozzál nekem is egy ko­­mám abból a túrós lepényből, míg móresre tanítom ezt a nagyszájú egerentyűt! — ki­áltott oda Csupaésznek, és az egér után vetette magát. Csupaész pedig összesze­dett a túrós lepényből annyit, hogy alig tudta elvinni. Lete­lepedett a rókalyuk előtti tisz­táson, és várta Lógóbajszút. De Lógóbajszú mégiscsak ci­ca volt, letelepedett az egér­lyuk szájához és megszűnt számára a világ. Csupaészt rettenetesen csá­bította a túrós lepények illata: ,bárcsak megkóstolom!” Így aztán szép sorjában, e­­gyiket a másik után, addig kóstolgatta, míg mind az össszeset meg nem ette. Lehe­­veredett, és aludt akkorát, hogy már a nap is lemenni ké­szült, amikor jött Lógóbajszú. — Na, elláttam ennek a nyámnyilának a baját! Ez sem fog többet csúfolódni! De úgy megéheztem. No, hadd kós­toljam meg azokat a finom tú­rós lepényeket! Csupaésznek nemhiába volt ilyen felmagasztalt neve, hamar kivágta magát szoron­gatott helyzetéből: — Hát az úgy volt — va­karta az üstökét rettenetesen — hogy idejött a karvaly, és azt mondta, ha nem adom oda neki a túrós lepényeket, akkor levágja fülemet, farkamat! Hát odaadtam neki! — De jól tetted egy ko­­mám! Inkább a lepény, mint a farkad! — vigasztalta Lógó­bajszú. — Gondolom ala­posan megéheztél! Gyere meghívlak, egy kis verébpe­csenyére! Ment a róka boldogan. Ez­úttal nem féltette sem a fülét, sem pedig a farkát. T.I. MAGAZIN Csupaész és Lógóbajszú Csupaész, a róka egyszer összetalálkozott kedvenc ko­májával, a vadmacskával: — Szervusz Lógóbajszú! — kiáltotta már messziről. — Nahát! Te még élsz, Csu­paész? Azt mesélték az alvé­gen, hogy se füled, se farkad, tán még csodálatos eszedet is kikaparták a karvalyok! Csupaész megrettent: „Még­­hogy a karvaly, fülét, farkát!” Aztán nyugalmat erőltetve ra­vasz képére, így válaszolt: — Amint látod mindenem megvan. Nem mondom, egy­néhányszor én is azt hittem, hogy már nincs meg! —Ha...ha...ha...!—nevetett a vadmacska. — Tudod mit Csupaész? Tekeregjünk el az alvég felé! — Most nem érek rá! Nem látod milyen lapos a hasam, ki­­gúvadva szemeim, olyan éhes vagyok! — Annál jobb! Az alvégen annyi ennivaló van, hogy de­geszre tömheted a bendődet! A múltkor még túrós lepényt is láttam! A rókának felcsillant a sze­me: — Micsoda?! Túrós lepény? Akkor menjünk Lógóbajszú! Mentek az alvég felé. A vad­macska ment elől huszárosan, peckesen. A róka csak úgy tisz­tes távolságból követte. Az alvég lakói mind az abla­kokban csüngtek, és a kezüket összecsapva álmélkodtak: — Nézzétek már ott megy Csupaész, és megvan keze, lába! Pedig már azt híresztel­­ték, hogy a karvalyok dicsek­szenek a szemével! Nahát! Mi­lyen pletykásak az alvégiek?! A két cimbora meg ment. A vadmacska daliásán, felemelt fővel. A róka meg összegör­nyedt testtel, körbeforgatva szemét, mintha attól félne, hogy valahonnan megrohan­ják, és levágják gyönyörű, lom­pos, hosszú farkát. Már majd­ FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 9. OLDAL Pálinkás Zoltán A méhecske grófok Fullánkjukat álmom túlra hagyták, nehogy téged bántson. Nektárszagú szélnek szárnyán kergetőznek minden nyáron. TUDOD-E?... hogy a világ legveszedelme­sebb, és talán egyben éppen ezért a legnevezetesebb állata az ízeltlábúak, mégpedig az e­­gyenes szárnyú rovarok közül kerül ki. Ez a rovar az 50-60 mm nagyságú, hatalmas afrikai vándorsáska. Megjelenésétől még ma is úgy félnek az embe­rek, mint a pestistől. Ezeknek a sáskáknak a kártételét még a Biblia is megörökítette. „E­­gyiptomban mindent elpusztí­tottak, semmi zöld nem maradt a fákon, mezőkön.” Egy ilyen sáskaraj 1,5-2 milliárd egyedből is állhat. Nyitom-zárom kertem kapuját, virágmagot szórok széjjel. Virágkertem ablakában gyűlnek a Méhecske-grófok éjjel. Egy nap alatt másfél grammos testsúlyával megegyező nö­vényt pusztít el egy sáska, így, egy ilyen népes csapat 1500- 2000 tonna zöld növényt is fel­falhat egyetlen nap. Ez bizony tetemes mennyi­ség, ami a lakosság komoly élelmezési gondjait is jelen­tette. Ma a Földközi-tenger tér­ségének, s attól keletre, Észak- Indiáig még sokfelé otthonos. Igaz, hogy nagymértékű elsza­porodásának természeti felté­telei egyre szűkebb területekre zsugorodnak. Még ez a szeren­cse! Zöngicsélnek erről­­arról, mézesítik lépes álmom. Ablakomat sarkig tárom, virágkertem tőlük népes. Balajthy Ferenc Nyár(fás) Karika, karika csappantyú zöld tavon úszik hét hattyú. Hét hattyú táncol a nádas zenés domb lába éppen a tóig elér. Tisztáson nyárfás hava fehérült szellő furulyát­ ég köténye kéklik.

Next