Fejér Megyei Hírlap, 1994. március (50. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-01 / 50. szám
1994. MÁRCIUS 1. KEDD GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOM FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3. OLDAL EGY IGAZI PIACI MEGOLDÁS Folytatás az I. oldalról A Hotels Rt., a Pannonplast Műanyagipari Rt., a Soproni Sörgyár Rt. és egy észak-nyugat magyarországi élelmiszerkereskedelmi hálózat, a Global TH Rt. azon részvényeit ajánlják fel, amelyek a Vagyonügynökség tulajdonában vannak. A többségi tulajdonos mind a négy vállalat esetében egy-egy tőkeerős stratégiai befektető. A forgalomba kerülő, majd tőzsdére bevezetendő részvények összértéke becsült bevezetési áron meghaladja a 4 milliárd forintot. A program teljes funkcionalitást biztosító második szakasza ez év őszén kezdődik. A forgalmazással az AVÜ, az 1993 decemberében meghirdetett pályázat győztesét, az OTP Bank Rt. vezette konzorciumot bízta meg. A KRP keretében az érdeklődők kétféle módon juthatnak részvényhez: ötéves kamatmentes részletfizetéssel vagy a kárpótlási jegyek részvényekre történő cseréjével. A kamatmentesség kedvezményét minden állandó magyarországi lakhelylyel rendelkező magyar állampolgár igénybe veheti. Aki a programban való részvételi szándékát a forgalmazó OTP fiókban bejelenti, százezer forint összegű részvényvásárlási keretet kap. E keret erejéig vásárolhat részvényeket. A jelentkezőnek kétezer forint egyszeri regisztrációs díjat kell fizetnie. Amennyiben egy-egy részvény forgalombahozatalánál a jelentkezők több részvényt igényelnek, mint amennyi rendelkezésre áll, akkor allokációra kerül sor, vagyis a részvényeket elosztják a jelentkezők között. A megszerzett részvények árát a kisbefektetőknek öt év alatt, évi egyenlő részletekben kell törleszteniük. Részvényeiket nem adhatják el, amíg valamennyit ki nem fizették. A részvény után járó osztalék az utolsó törlesztőrészletet csökkenti. A részletfizetésre vásárlók is törleszthetnek kárpótlási jeggyel. A második lehetőség a kárpótlási jegyek részvényekre történő cseréje. A KRP-be bekapcsolódhat minden kárpótlásijegy-tulajdonos, s az alanyi jogon kárpótoltaknak nem kell jelentkezési díjat fizetni. A KRP-ben a kárpótlási jegyeket kamattal növelt címletértéken cserélik részvényre. Fontos tudnivaló, hogy aki kárpótlási jegyért cserél részvényt, arra nem vonatkozik a részletfizetési lehetőségnél említett százezer forintos kerethatár. A KRP ezen „ágában” mindenki annyi részvényt igényelhet, amennyi kárpótlási jegyet kíván részvényre cserélni. A kárpótlási jegyek tulajdonosai ezenkívül jelentkezhetnek a részletfizetési lehetőségre is, ők tehát a KRP mindkét ágában részt vehetnek. Kérdésre válaszolva elhangzott az is, hogy a mindenkori részletfizetés, illetve előtörlesztés összege leírható a személyi jövedelemadó alapból. A sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy a KRP lökést adhat a tőzsde fejlődésének, s ez a tőkepiac fellendüléséhez vezethet. E.A. Kevesebb busz — ideiglenesen Mivel nem minden megrendelés esetén rendelkezik a szükséges pénzügyi garanciákkal az ikaris székesfehérvári gyára, csökkenteni kényszerült a termelését. Csökkenteni, és nem leállítani. Egyébként ez így, az év első negyedében nem szokatlan dolog — hangsúlyozta lapunknak nyilatkozva Gángő László igazgató. Az év első két hónapjában az üzem „előre” termelt: mintegy háromszáz autóbusz áll raktáron. A dolgozók közül van, akiket ideiglenesen a cég budapesti gyárába irányítanak át; akit pedig lehet, itt helyben foglalkoztatnak, például a fejlesztésekkel kapcsolatosan. Vannak, akiket „csúszóra” küldenek. Ők — a munkaidő alap védelme érdekében — az év későbbi szakában, esetleg szombat, vasárnap dolgozzák le a kiesett munkanapokat — mondta el az Ikarus székesfehérvári gyárának vezetője. Gángó László kérdésünkre válaszolva kifejtette: a termelés ideiglenes csökkentéséből a dolgozóknak anyagi hátránya nem származik. A tervek szerint egyébként az Ikarus az idei esztendőben legalább 3010 darab autóbuszt fog gyártani. Ebből 2410 darabot, melyek között egyaránt van csuklós-, illetve szóló busz, a cég megközelítőleg 3200 főt foglalkoztató fehérvári gyárában készítenek el. (bkl) —papirzsebkendő^—, vásár (Jgh amíg a kosztol tart!!! 100-as csomag csak 44,- -.3 * További ajánlasokuk: lécig ón * /borait kannába/, viszont eladóknak további textil öblít a 39,- Ft/lit kedvezményt mosogató 69,-Ft/lit RE.I termékek lerakata ,91 ,!!!! Szivár. ZRÍNYI U. 4. 36^rosFovorit mosópor ’VI.- 4 tek. EÜ. papír 46. nyitva: 8-17 tvig, 4 lit, textil obitó 199. szp.:8 12 hig. (9741/1 K) Mázt ártéri és egyéb gépek Páraelszívók Olasz 60 cm -es, fehér/barna színben 8.498,Whalpool 60 cm-es fehér színben 10.998,Olajradiátorok NORDICA 12 tag 2,5 kW, termosztát 8.998,SOLAC 6 tag, 1,2 kW, termosztát 8.498,SOIJEC 8 tag, 1,5 kW termosztát, időkapcsoló 11.998,Mosópépek akciós áron! Olasz elöltöltős, 24 hónap garanciával 33.998,Olasz elöltöltős, szárítós, 24 hónap garancia 56.998,Porszívók, lisztítógépek Premier 1100 W, állítható teljesítmény 10.998,Elektrolux 1100 W, állítható teljesítmény * 11.998,HITAaiHiOOW 12 498,Moulinex 1000 W szövetzsákos 12.998,DeLonghi univerzális takarítógép 26.998,ROWENTA univerzális takarítógép 30.998,Mikrohullámú síitók GOLDSTAR 17 L, forgótányéros 18.998,SAMSUNG 23 L, forgótányér, programozható 34.498,SAMSUNG 29 L, forgótányér, grill, forrólevegő 44.998,Whirlpool 27 L, crisp, grill, programozható 47.998,Whirlpool 27 L, crisp, grill, „6 érzék” program 50.998,(9584/12) MÁJER DISCOUNT KFT. Székesfehérvár, Nefelejcs u. 47. TeL: 329-376, Nyitva: H-P: 9-17-ig; szombat: 9-13-ig AKCIÓ! AKCIÓ! 2 literes olajsütő csak most 20%-kal olcsóbban: 4.498,-Ft Amíg a készlet tart! Forgókosaras olajtakarékos fritense: óra nélkül 9.998, óra, kémlelő ablak 10.998,olajteeresztés 11.998,olajteeresztés órával 12.998,TV-k, videók, music centerek, vasalók, borotvák, kávéfőzők, mágneslemezek, audio- és videokazetták, írógépek és még sok minden más! Műholdvevők. Kötelezettséggel jár a győzelem (Folytatás az 1. oldalról) Ugyanaz év szeptemberében a tárca az 54 primer körzet közül abban a 25-ben, ahol az önkormányzatok többsége kérte azt, ki írta a koncessziós pályázatot. A pályázatokat ez év január 4-én bontották fel, s tegnap a miniszter nyilvánosan kihirdette a pályázat eredményét. Schamschula György elöljáróban kijelentette, hogy a 25 primer körzetre összesen 41 ajánlat érkezett, amelyek mind megfeleltek a kiírás formai követelményeinek. Hangsúlyozta, az elbírálás során nem az ígért koncessziós díj nagysága volt a döntő. Ha így lett volna, 20 százalékkal nagyobb összeget tudtunk volna beszedni mondta a miniszter, majd hozzátette, így is 8,2 milliárd forint bevétel származik a konceszsziós díjakból. Ezt követően Schamschula György kihirdette az eredményt. Eszerint a fehérvári primer körzetben a Matáv pályázatát részesítette előnyben a miniszter által felkért független szakértői bizottság, az UTS-Fejértel Rt.-vel szemben. A dunaújvárosi primer körzetben könnyebb volt a döntés, hiszen ott egyetlen pályázó volt, a United Telecom Services — Dunatel konzorcium. A pályázat nyertesei 25 évre szóló koncessziót, ezen belül 8 évig terjedő kizárólagos szolgáltatási jogot nyernek a koncessziós szerződésben megfogalmazott fejlesztési és eljárási kötelezettségekkel. A helyi koncessziós társaságok 1997. januárt jétól kötelesek az előfizetői igény 90 százalékát 6 hónapon belül, a helyi koncesszió alá tartozó primer körzetben valamennyi előfizetői igényt 12 hónapon belül kielégíteni. Székesfehérvár körzetében azonban megkezdődtek a központbővítési munkálatok, így itt hamarabb juthatunk telefonhoz. Erre azonban még visszatérünk. -elekes- A privatizáció versenyfutás az idővel „Az emberi sorsok figyelmeztetnének” Illéssy István, egyéni körzetben megválasztott MDF-es országgyűlési képviselő két esztendeig az önkormányzati bizottságban dolgozott, aztán a gazdasági bizottság alelnöke lett. Itt lett „izgalmas” a légkör, mondja a gazdaságszociológus. —Az önkormányzatiban nem volt izgalmas? — Dehogyisnem. Az első időben azonban elkészültek az alapvető törvények, amelyeket bírálnak ugyan, de meggyőződésem, hogy csupán halvány módosítások lesznek rajtuk. Egy rendszeren — közigazgatásin, önkormányzatin — változtatgatni nem szerencsés dolog addig, míg nem látszik, hogyan működik. A belga önkormányzati törvény 1832-re datálódik. — A gazdasági bizottságban mit csinál a szociológus? — Mint gazdaságszociológus vállalkozáskutatással, munkaerőpiaccal foglalkoztam. A képviselői tevékenységemben pedig adódtak a munkaintézményi törvények — a munkatörvénykönyv, a privatizációs törvény, a munkavállalói résztulajdonosi program stb. — megalkotásának izgalmas feladatai. Privatizációs filozófiánk középpontjában ez áll: minél szélesebb rétegek jussanak tulajdonhoz. Persze a gazdaság általános érdeke, hogy felelős magántulajdonosok döntsenek, így kell lennie egy, vagy néhány nagy szakmai, stratégiai befektetőnek is. — Pont a privatizációt támadják jobbról is, balról is. — Az igazi nagy „disznóságok” a spontán privatizáció előtt történtek. Igazán ellenőrzötté és nyilvánossá '92 -től vált a privatizáció. Egyébként nincs több visszaélés itt sem, mint bárhol másutt. Mivel óriási állami vagyon került-kerül magánkézbe, társadalmi különbségeket hoz magával, amely a legnagyobb konfliktusokat is gerjeszti. Megalapozott vádak nélkül senkit nem lehet támadni egy demokráciában. S egy lezárult folyamat csak bírósági úton kérdőjelezhető meg. — És a gyakran hangoztatott, áron aluli értékesítések? — Versenyt futunk az idővel. A vagyon értékelése és az értékesítés között nem lehet sokat várni, mert az eltelt idő lenyomja az árat. A tulajdonosnak sem mindegy, hol lép be. A keleti piac teljes elvesztése sokkolta a magyar gazdaságot. Mintha Ausztria elveszítené a német piacait, vagy Franciaország a németet, meg a hollandot. Válságmenedzselést végeztünk, nem gazdaságpolitikát csináltunk. — Mennyiben határozta meg feladatait, hogy dunaújvárosi? — A városnak sajátos a gazdaságszerkezete, jellemző (volt?) a nehézipar túlsúlya. Az egyéb iparágakban nem önálló vállalatok működtek, hanem többnyire budapesti leányvállalatok. Erőteljes „fogyókúrán” ment át az ipar, illetve számos cég felszámolódott. Egyébként Dunaújvárosban nem oly látványosan történt az összeomlás, mint Fehérváron. Dunaújváros nem volt úgy a hadiiparhoz és a Szovjetunióhoz kötve. Ám a lassú visszaesés következtében ma már a munkanélküliség 11 százalékos. Minden vállalatot egyedileg kell kezelni, fölépíteni a stratégiát, hogyan lehet megtartani minél több munkahelyet. Ebben az országgyűlési képviselői munka meghatározó. Ez a legfontosabb helyi feladatom a parlamenti törvényhozói munkám mellett. Olyan állapotba hozni a cégeket, vállalatokat, hogy a privatizáció során komoly befektető is vonzónak találja őket. Sajnos, az önkormányzat szinte semmit nem mutatott föl új húzóágazatok telepítése érdekében, mint például Fehérváron. A külföldi tőke elenyésző Dunaújvárosban a megyeszékhelyhez képest. — Most mi a legfontosabb „elintéznivaló” helyben? — Sok minden. Elsőként a híd megépülése, s hogy az orosz laktanya helyén beinduljon a főiskola. Ezek is, s a fejlesztési elképzelések beindítása napi tárgyalásokat, tájékozódást, kapcsolattartást jelent. A városért végzett munkám során értek sikerélmények, s több törvénynek voltam a frakciófelelőse, amelyek közvetetten befolyásolták a mindennapi életet. Nyilvánvaló, hogy az emberek türelmetlenek és elégedetlenek. Az átmenetnek nagy az ára, amit a társadalom fizet meg. Mi nem kelet-németek vagyunk, ahol a nyugatiak háromszáz milliárd (!) dollárt pumpáltak a lepusztult gazdaságba. A saját hajunknál fogva kell kihúzni magunkat a bajból. — Mit nehezményez? — Leginkább az bánt, hogy sok fölösleges, ideológiai töltésű, a politikai szisztémát lejárató vita uralta a terepet. A hihetetlenül gyors változásnak sok ember a vesztese, akik úgy érzik, nem részesei a folyamatoknak, hanem áldozatai az átalakulásnak. A gazdaság megindult, ám marad bőven feladat, nem lesz kisebb a teher. De hamarosan érezhetőek a javulás jelei, érdemes lenne megélni kormányzati pozícióban... — Korábban nem politizált, miért vágott bele? — Mióta az eszemet tudom, mindig az emberi viszonylatok érdekeltek. A családomat iszonyatosan meghurcolták a negyvenes évek végén. Nehezen találtam meg, amit igazán szeretek, ami kitölti az életem. Négy évet váltóműszakban dolgoztam a Vasműben, állandó tanulással telt az életem. '88-ban kínálkozott az új lehetőség... Remélem, nem veszítettem el a realitásérzékem. Ha mégis, a fogadóóráimon hozzám fordulók — akik megtisztelnek a bizalmukkal, s akik beavatnak olykor tragikus sorsukba — figyelmeztetnének. Pontosan tudom, mivel küzdenek az emberek. S ha ezt elfelejteném, már nem én lennék. Zsohár Melinda GUMIFLEX KFT. Személy, teherautó és mezőgazdasági gumiabroncsok nagy választékban kaphatók telephelyünkön. /MATADOR, TAURUS, UNIROYAL, OROSZ/ Cím: Székesfehérvár, Börgöndi út 14. Tel.: 22/327-892, 321-649, 329-454. (9542/10) AJÁNLATA: ■ import gipsz (G-4) sOFt/kg • import hullámpala 230 Ft/db ■ fenyő fűrészáru 16 ZSOFt/ml • farostlemez 3.2 vtg. 90 Ft/m • öntött vasradiátor 625 Ft/tag • BK-1800 légkondicionáló 30 000 Ft/db AZ ÁRAK AZ ÁRAT TARTALMAZZÁK. ÉRDEK LCOM: Diitor Kft. Debrecen-Apafa Tel.: (52) 315-273 Mitsubishi - a brilliáns megoldás Nálunk már tavaszodik! Tavaszi akciónkban 15%-os árengedménnyel kínáljuk az ötajtós Láncért, nyolc változatban. Március végéig valamennyi Mitsubishi autót 5% kedvezménnyel árusítjuk.