Fejér Megyei Hírlap, 1994. március (50. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-19 / 65. szám
1994. MÁRCIUS 19. SZOMBAT HÉTVÉGI MELLÉKLET FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 9. OLDAL Ferenczes István Egyetlen himnuszom Megy nagyapám a Szék úton. Megy az öreg közepén a nyílegyenes csíki sugárútnak, a főgimnázimtól a csíksomlyói kegytemplomig szédülő útján a sokaságnak, s nem és nem, nem hagyja magát. Pedig kétemberes bor — kettő töltse, egy igya — gyötri békétlen lelkét, rokkantaná, sodorná szélére a mennybevivő útnak, ahol megroggyanva, tartás nélkül is lehetne szidni a csendőrt, a zsandárt, a fináncot, a bírót, a prefektust, a királyt, Antoneszkyt, s ezt az egész cudar nagyzási mániát, minek Székelyföldön Trianon óta Románia lett a neve. Megy az öreg a csillagpatkószeggel kivert, a bújdosókat időnként hazahozó úton, hazafelé, a csíkpálfalvi cimbalommal kirakott utca felé, kinek közepében rezgő nyárfa hullatja levelét, mert Erdély be vagyon kerítve. Megy az öreg haza, a törvénytevő, hazudozó városból, két korsó bort cipel, a sírást és a kacagást, jobb válláról a bal vállára, bal válláról a jobb vállára hullanak hollókárogásai a szégyennek, melyet elviselni csakis így, a két lator, két korsó borok között lehet. Megy az öreg a Szék út közepén a megalázottak dühével, a hatalmat tyúkkal, libával, kappannal kiengesztelő kisember gyalázatos kiszikkasztottságával, viszi a tehetetlenség valami ködlő, zűrzavaros, kavargó keperenciás tenger felé, ahol ölni volna jó... — De azét és Isten áldd meg a magyart! — kiáltja, ordítja bele az őszi szürkületbe, az elnéptelenítő lombhullásba, ahonnan hétszer visszhangzik vissza, de azértis, de azértis az Isten áldd meg a magyart. Megy az öreg, feje fölött már a felhőket is rongyosra tépte a balsors, lám ilyen sötétre, hószagúra borult az idő. Alóla emelt fővel kimenni, hazamenni a csöppnyi kicsi asszony Mária-csillámos szemei elé csupán a kacagás váltott lovain lehet, kikre menetiránynak háttal ül az ember, hogy a nyomában vizslató hivatal szamárfülekkel való felékesítését a legfennségesebb kárörömmel szemlézhesse: hehehe, hahaha, a királyotokról szóló himnusznak, a zecsemájnak a belémverése csak nem sikerülne, miként a miénknek a kiűzése, kifüstölése sem. Az országot elvehettétek, de a lelkemet nem. Ha bőséggel nem is, de jókedvvel megáldott varyok, éppen most készülök két korsó borral megbűnhődni a múltat, de legfőképpen a jövendőt... Megy hazafelé az öreg székely a városból, ahová közrendfelháborításért vezettetett elő, mert nem a hivatalos himnuszt énekelte, hanem a sajátját, a vigyázállásosat. Viszi a két korsó bort, felgyújtani szomorúságát a csakazért is Isten áldd meg a magyarnak, és egyre öregebb lesz. Öreg lesz az este is, mire az ódon kegytemplom falai alá ér. Megkondul a harang. Hirtelen, egyből, meszszehangzóan brong az esti harangszó, mintha a kötélbe kapaszkodó vén szerzetes lelke szállna az égbe. A két lator, a cserbenhagyást felsőfokon művelő komatázs, a korsók között az öreg a toronyból ménkőként ledobbanó éteri rögbe botlik, s arcra esik... így sem rossz. De azért mégiscsak jobb lesz, négykézlábon bár, kisodródni csöndben az utánunk dübörgő út közepéről legalább az árokpartig. Ül a himnuszért megbírságolt öreg székely a zúzott kőhalom tetején, lelkében, mint tigris és szelíd őz, béke és borzadály időz, nézi, nézi az ingó tornyokat, csóválja a fejét, nem hiszi, nem érti, hogy vele ilyenek meg hogyan történjenek. — A szentségit a barátjának, úgy harangoz, hogy nem látom az utat... — motyogja, kiáltja a torony felé, emígy lelvén meg az egyetlen lehetséges, tündén magyarázatot válságos helyzetére; mámoros, álomi, metafizikai derűvel oldva békévé a hétköznapi útszéli, piszkos valót, melynek ilyen ordenáréan elkátyusodtak útjai. Mert ezzel vagyon a vita. Az úttal! — Én tudom, hogy honnan jön, hogyan hozott idáig, s azt is tudom, hová visz. Haza. Haza Csíkpálfalvára. Hát akkor minek aggatnak búskomor gyászhuszárok új himnuszokat a szánkra, hogy ki tudja merre, merre...? Nekem elég az egyetlenegy. Az, amelyik megáld. Az egy nehezebben vész el, mint a kettő. Lám, az egyik korsó is eltörő, mert Buridán szamaranként azon tusakodom, hogy melyikkel kezdjem a megbűnhődést; bizonyos, hogy az asszony is jobban fog örvendeni az egynek, mint a kettőnek... Jól megvolnánk mi itten, úgy is mint székelyek, úgy is mint boromisszák, kötényét teríti elénk a csodatevő kicsi Mária, midőn megesettjeivé leszünk az elsötétlő útnak. De mi lesz, Uram, az utánunk jövőkkel, mi lesz az unokákkal, ha nem lesz velük az ének, a megváltó, egyetlen ima, ha lelküket senkiföldjévé perzselik majdan a jöttment himnuszok? Ki nyújt feléjük védő kart, Uram? Megy az Unoka a Szék úton, viszi hazafelé a halottak napi havazást, mint egy kialudt viaszgyertyát. Nincsen se bora, se éneke. Csupán a harangok zúgnak, összezúgnak a csíksomlyói nagyharanggal, liberát, requiescant in pace-t, siratókat konganak. Megy az unoka emberöltő testén a nagyapa nyomán a csíksomlyói úton, kiégett lelkében riadalom, gyűlölet és félelem. Ama régi, primitív dühöket csakazértis szító hatalom helyére rafináltabb, civilbe öltöztetett, de ugyanolyan színű és célzatú gyarmatosítók ültek. Az unokát nem verték meg, nem kísérték megkötözve hivatal elé, nem bírságolták meg, csupán sűrű kihallgatásokra idézték, csupán nyilatkozatokat írattak vele hajnalokig, csupán lehallgatták a telefonját, csupán felbontották a leveleit, csupán elkobozták könyveit, csupán számonkérték külhoni barátait, csupán felrótták neki, hogy miért nem ír verset a kondukátor dicsőségére, hogy miért nem tapsolt, hogy miért nem vonult fel, hogy miért nem akkor ünnepelt, hogy szilveszterkor lakásán miért ütött kétszer éjfélt az óra, miért káromkodott, ha feszengték a világot a Dnyesztertől a Tiszáig egy akolba terelő himnuszok... Megy az unoka hazafelé és számol. Eddigi, porszemnyi életében, országának négy himnuszát próbálta belésulykolni a soros hatalom. Először volt a királyos, aztán jött, együtt a nagy szovjetével a kommunistás, az áldunk büszke Románia, majd következett a színvakás, amelyik csupán három színt ismer el a színskáláról, melynek najmádi szövegét a világ legnagyobb susztere írta, végül itt van a legutóbbi, mely ébredésre szólítja a nemzetállam többségi fiait. Végeredményben mindegyik kizárta őt. Ez tehát négy. A szovjettel annyi mint öt. Ötven év alatt egy kicsit sok, kontinensnek is elég lenne. Én is tudok még kettőt — szól közbe az egyik dédunoka. Melyiket? Hát a két székely himnuszt... Mert abból is kettő vagyon. Az egyik a régi, ó én édes Jóistenem, a másik pedig ki tudja merre, merre visz, amelyet minden vendéglőben, lagzin, bulin, bálon eldanolnak. Az unoka épp az este hallotta, az egyik resztorant illemhelyén danászta egy megmátyásodott atyafi, csak úgy pisilés közben, hogy asszongya, hogy asszongya, maroknyid székecej porlink mintaaaa... Aztán lehányta magát... Megy az unoka a Szék úton, himnusz számlálásban már a hétnél tart, amikor bejön a nyolcadik is, az újabban gyártott csángó himnusz. Kilencediknek épp az egyet, számára a legszebbet, legszentebbet szeretné előszámlálni, amelyet ötven, hetven év alatt a locsogó felszínen sikerült kitörölni a többi nyolcak által, de töredékesen a hallgatag mélyben mégis megmaradt. Miként a szökőár sóhajtott fel a pünkösdi nyírfaágas sokaság ajkán a legutóbbi csíksomlyói búcsún is. Ekkor jutott eszébe az unokának a nagyapa. Nincsen kilenc, nincsen hét, nincsen öt, nincsen négy! Kettő sincs! Még úgy sem lehet, ahogy az egyik székely faluban az ötvenes évek táján, valamilyen hivatalos ünnep végén, az ügyeskedő elöljáró próbálta a kecskét is jól laktatni, emígyen szólítva fel a tisztelt publikumot himnusz éneklésre: — Hát akkor énekeljük el a román Isten áldd meg a magyart... Kettő talán úgy lehetne, ha az országomé mellett következmények nélkül énekelhetném egyetlen népemét is, ha az Ébredj román mellett elmondhatnám az Isten áldd meg a magyart is. Amíg el nem jön ama boldog, toleráns, demokratikus idő, miként a nagyapa mondta, addig csak egy van nekem. Csakazértis. Egyetlen himnuszom. Marafkó László CAMERA VIVA — HÁROMSZOR Surló biciklikerék—a küllők fűmagot kaszálnak. Bogáncsvirágot, ösvényszéli gazt. A kukoricásban gyalogcsapás visz a sírhoz. Összeütött fakereszt, rajta rohamsisak. A közelben kis ház — ők művelik a földet. Mindig megáll. Sehol senki, de belül, mint dinamó surrogása, aggodalom, hátha meglátják. Mintha ez a katona, aki itt, a város szélén esett el, még holtában sem létezhetne. Pedig a sírja ugyanakkora, mint az indulók hőseié, akikről a gyári hangszórók bömbölnek hajnalonta, betöltve az ő utcájukat is, mígnem műszakkezdéskor hirtelen megszakadnak. Az ösvény porlisztjében szarkalábak, a bicikligumi mintázata. Ellegyinti a bóklászó szél. A kukoricás helyén később sportstadion. Ahol a sír kidudorodott a szántásból — egy reflektorernyő óriás betonlába. Mint egy gigászi csizma. Amiből acélvirág nőtt. * Egy lánnyal a korzón. Új ismeretség a strandról — az uszodából, ahogy ők mondják. Vasárnaponként csoportok róják itt útjukat, oda-vissza. Egyszer estefelé egy patkány tévedt elő egy pincéből a város legelőkelőbb utcájában. Riadalom, vérszomj: „Üsd agyon!” De azért mindenki a másiktól várta a hősi aktust. A patkány cikázott, néha sikerült belerúgni, de aztán elmenekült. Most hétköznap van, valamilyen évszak valamilyen délutánja. Beszél a lányhoz, s minduntalan attól fél, kifogy a szóból. Valaki azt mondta: „Bírni kell dumával.” A lány itt lakik a főutca közelében. Sápadt, kicsit szeplős, de szép, karcsú és hallgatag. Az utca közepén sétálnak, testük közt távolság, nem sok az együvé tartozáshoz, sok a meghittséghez. A cipőbolt előtt alacsony, jelentéktelen asszony közeledik a járdán. Nem sietősen, célirányosan. Ruhája rendes, de kissé viseltes. Cipőjének bőre kidudorodik, ott, ahol egy fájós bütyök lehet. Mintha izzadság fagyna rá — az anyja. Karoljon a lányba, s terelje elébe? De az olyan, mint egy megszervezett véletlen. Köszönni sem tud innen, az utca közepéről, mert nem néz feléjük. Tényleg nem látta meg őket, vagy csak úgy tesz? A lány semmit sem vett észre, talán csak a hallgatása tűnik fel. S abban a pillanatban, amikor egyvonalba érnek, bent mintha egy ér vékonyodna, s pattanna meg. Végigszivárog majd az életén. * Vele villan a reggel. A hegyoldalban egy ablakszem tűzcsóvája beleöli magát a tengernyi zöldbe és kékbe, szembogáron pattogzik fénye. Mint azon a reggelen, mikor a tömegszállásról elindult, hogy a sűrű alvásból kiszakadva, az emberszagú villamos rézfogantyúján lógázva, a veszélytelenség boldogságában, a hajnal lélegzetében bevegye álmai városát, miközben a folyó túlpartján, a hegyoldalban fellángolt egy ablakszem, melyet soha nem fog megtalálni, de az időtlenség önkívületében úgy villogtatta üzenetét, mint egy fárosz. Lokot vet ez az üvegtábla a napban, már nem tudja, mi volt az a sugallat, csak az ízét érzi, mint szikkadt ínyű öregek. POLITIKAI HIRDETÉS EGYÜTT MEGOLDJUK! Kedves Olvasó! Ezzel a játékkal mától még 5 hétig találkozhat. A VÁLASZTOTT kérdéseit a hétköznapok vetik fel, a megoldást az SZDSZ kínálja. A játék legfontosabb nyereménye maga az információ, de 9 991., ha összegyűjti mind a 13 ellenőrző szelvényt, és felragasztva 1994. április 25-ig elküldi címünkre ifj 9 (SZDSZ-VÁLASZTOTT, 1537 Budapest, 114. Pf. 453/408.), sorsoláson vesz részt. Főnyeremény: egy Volkswagen Golf személyautó, ezenkl 30 további értékes nyeremény. A sorsolást 1994. április 30-án tartjuk Budapesten. A nyerteseket leséiben is értesítjük az eredményről. Jó szórakozást, tanulságos játékot és sok szerencsét kívánunk! MEZŐGAZDASÁG 1. Hány ha-ral csökkent a megművelt termőterület hazánkban 1990 és 1993 között? 1.800.000 ha-ral 2.36.000 ha-ral X. nem csökkent ITISE 2. A 6 millió ha termőföldön kb. hány tulajdonos osztozik a nyomán? 1.2.5 millió___________2.1.8 millió___________X. 780.000_______________LJ 9^9 3. Lehet-e külföldi állampolgárnak hazai termőföld-tulajdona? I^ 1. nem lehet 2. lehet X. csak 300 ha-ig I—I ” 4. A XX. században -leszámítva a háborús éveket - mikor volt a legalacsonyabb a hazai szánasmarha állomány ? X. 1993-ban U ^■^^■9.5. Hogyan segítene az SZDSZ -kormányra kerülése esetén -a mezőgazdasági termelők tőkehiányán? 1. az állami dotáció növelésével 2. az állami felvásárlás növelésével |_| M X. a termelőkhöz eljuttatott kedvezményes hitelekkel |—| 6. Hogyan erősítené a mezőgazdasági termelő piaci helyzetét az SZDSZ? 1. Import Utalommal, maximált árral, felvásárlási törvénnyel 1 kötelező felvásárlással, piaci felügyelettel, árbefagyasztással _ ^ X. garantált árral, export-támogatással, készletezési támogatással |—! ^ 4-’A 7. Mit tehet a hazai kistermelő, ha a bécsi kereskedőnek éppen nem kell az általa termelt spárga? 1. feltekert spulnira 2. hálót szó belőle _ X. elkezd gondolkodni tartós értékesítési társulások létrehozásán I—!8. Mi az SZDSZ megoldási lene arra a problémára, ha a megszerzett földtulajdonon más szemű tulajdonában ?•$§£ van? 1. kedvező hitelek az idegen tulajdon megvásárlására 2. a kisajátítási törvény kifejlesztése _ X. a felekre bízza az egyezséget mert ebbe nem szabad beleszólni. II I 9. Mennyivel csökkent a mezőgazdasági vállalkozások főfoglalkozású dolgozóinak száma hazánkban 1989 óta? _ ára 1.400.000-rel__________2.285.000-rel__________X.65.000-rel______________LJ J AC 10. Szükségszerű-e, hogy az aratáskor 8,- Ft/kg árú búzából 70,- Ft/kg ám kenyér készüljön? Ligen 1 nem, ha a pékek lemondanának a hasznukról _ X. nem, ha a termelők, a molnárok és a pékek együttműködnének 1—I Art . ‘ 11. Milyen nagyságúnak kell lennie Magyarország mezőgazdasági termelésének? 1. csak a hazai szükségleteket fedezze 2. teremtsen a hazai piacon túlkínálatot _ ! X. jelentős exportbevétellel segítse külkereskedelmünket !—! 12. Ki döntsön a mezőgazdasági termelők helyi közösségeit közvetlenül érintő kérdésekben az SZDSZ szerint? 1. a Parlament 2. a minisztérium X. községi mezőgazdasági bizottságok FORDÍTS!Á