Fejér Megyei Hírlap, 1994. március (50. évfolyam, 50-75. szám)
1994-03-19 / 65. szám
8. OLDAL FEJÉR MEGYEI HÍRLAP HÉTVÉGI MELLÉKLET 1994. MÁRCIUS 19. SZOMBAT Kossuth Lajos ma is tizen Kevesen épültek be olyan mélyen a magyarság írott és íratlan emlékezetébe, mint Kossuth Lajos. Legjelesebb történelmi személyiségeink közül csak Szent István, Mátyás király, II. Rákóczi Ferenc vetélkedhet vele ebben a nemes versengésben. S mivel időben hozzánk a legközelebb éppen Kossuth tevékenysége áll, indokolt, hogy róla tudjuk a legtöbbet. Ez alighanem így is van, mégis a köztudat olyan rejtélyes és csodálatos dolog, hogy maga Kossuth még csak élete derekán járt, máris megindult személye körül a szép legendák képződése. Nem volt előzmények nélküli, az a korán kialakuló kép és képzet, amely Kossuth apánknak nevezte el, még nála idősebbek ajkáról is kiváltva e megtisztelő megnevezést. E legendásodás a Megváltó, a számunkra rendeltetett igazi magyar megváltó jelképévé magasztosította az emigrációban szenvedő és küszködő államférfit, hiszen az a tény, hogy élt, őrizte a történelmi realitásokon is átlépő reményt, hogy vissza is térhet, s ha igen, akkor csakis szabadságot hozó seregek élén. S mivel négy és fél évtizedet élt távol hazájától, halála után már nem módosult a látomás: elődeink visszavárták akkor is. Szinte Csaba királyfi mitikus alakjával került azonos szintre a múlt századi értelemben modern államférfi: ha valaki, akkor biztosan ő segíthet nemzeti nyavalyáinkban bennünket. Ez a kép, ha némi hullámmozgással is,de a mai napig eleven. Van azonban egy olyan vonása is Kossuth életművének és legendájának, ami el is határolja megnevezett elődeitől. Még Rákóczi is a régi típusú, feudális eszmekörű és berendezkedésű Európa államférfija volt. Kossuth már egyértelműen a felvilágosodás utáni polgári világé, így bámennyi is a legenda körülötte, személyisége és igazsága nem ragyoghat minden mást elhomályosítva. Két olyan hazai kortársa is van, akivel mind a mai napig rendre összevetjük. Egyiküket ráadásul a legnagyobb magyar nevezettel tiszteljük meg. Igen, Széchenyi István az egyik államférfi, s Görgey Artúr, a leghatásosabban éppen Kossuth által árulónak nevezett, a másik: Kossuth vagy Széchenyi? Másfél évszázada megunhatatlan és megoldhatatlan kérdése ez szellemi életünknek, magunkról való gondolkodásunknak. Akárcsak az: valóban áruló volt-e Görgey? Kibékíthetetlen ellentét-e a lassú reformok politikája és a forradalmi cselekvésé? 1848 Kossuthtot igazolta vajon, s 49 ősze Széchenyit? És mi lett volna, ha Görgey nem teszi le a fegyvert? Elképzelhető-e más megoldás? S persze nem a gondolkodói vagy fizikai bátorságról van szó. Széchenyi nem volt gyávább ember Kossuthnál, s Görgey sem magával törődött, hanem a rábízottakkal. Mondják, hogy a gördülékenyen működő demokráciákban a leggyakoribb két nagy párt parlamenti-kormányzati váltógazdálkodása. Számunkra is ez a legjárhatóbb út. Tévedés volna azonban azt képzelni, hogy mondjuk egy Kossuth és egy Széchenyi-pártra volna szükségünk. Az igazán eredményes, a múltunk tanulságait igazán kamatoztató az, volna, ha mindkettejük pályájának eredményeit—és buktatóit—figyelembe venné minden nemes szándékú politikai-ideológiai erő. Kossuthnak — és társainak — legfontosabb üzenete a kései utókor számára az érdekegyesítésnek a nemzet felemelkedését lehetővé tevő politikája, s ennek a körülményeket okosan figyelembe vevő volta. Vasy Géza Kossuth Lajos, ahogy Degré Alajos látta Kossuth-emlékkiállítás a Nemzeti Múzeumban Éppen száz évvel ezelőtt történt, hogy a Nemzeti Múzeum átvette Kossuth Ferenctől a turini aggastyán több mint négyezer kötetes könyvtárát, irathagyatékát és utolsó turini lakásának berendezését. Az eseményre Kossuth Lajos halálát követően került sor, de a megegyezés korábban, az önállóságra sokat adó, öntudatos száműzött anyagi létalapját — az emlékiratok tiszteletdíja mellett — biztosítandó jött létre. A Kossuth Lajos személyiségéhez köthető relikvia-együttes története is egy a megemlékezésre késztető momentumok közül. Kossuth Lajos halálának centenáriuma évében, március 14-én emlékkiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban. A Kossuth politikai pályaképét és személyes sorsát átfogó tárlat eredeti dokumentumokból, Kossuth korában készült ábrázolásokból és a személyéhez kötődő relikviákból építkezik. A Magyar Nemzeti Múzeum anyaga és az országos közgyűjtemények — mint az Országos Levéltár, az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Természettudományi Múzeum— mellett a Ceglédi Kossuth Múzeum gyűjteményeiből válogatva igyekeztek minél nagyobb teljességre a rendezők. A teljesség igénye az ország múzeumaiban fellelhető Kossuth-relikviák tekintetében a legkövetkezetesebb. Ezeknek öszszegyűjtése és a kiállításon való bemutatásán kívül egy Kossuth relikvia-kötet lapjain való közzététele is szándéka a Magyar Nemzeti Múzeumnak. A Magyar Nemzeti Múzeum 1924-ben rendezte meg az első Kossuth-emlékkiállítást, majd az újonnan szerveződő Parlamenti Múzeum gyűjteményébe került, és az ottani Kossuth-szobában tárult a közönség elé. A Parlamenti Múzeum 1945 utáni felszámolása során annak anyaga, és köztük a Kossuth relikvia együttes sem került vissza eredeti őrzési helyére, így a főváros ostroma, illetve az 1848-49- es centenáriumi rendezvények óta nem volt látható ez az anyagegyüttes. A történelmi hányattatás és szétszóródás mellett bizonyos gyarapodás is kimutatható, ugyanis a világosi fegyverletétel másnapjától — hol rejtőzködő társadalmi ellenállásként, hol állami szintre emelt politikai hitvallásként — létező Kossuthkultusznak köszönhetően az ország csaknem minden múzeumában található Kossuth Lajoshoz kötődő relikvia. Egyszeri és megismételhetetlen politikai, államférfiúi pályájának és a hozzá kapcsolódó személyes sorsnak a tárgyi dokumentumai ezek. Az írott forrásokat jól kiegészítik a tárgyi rekvizítumok, segítségükkel színesebb, árnyaltabb és dokumentáltabb kép rajzolható Kossuh Lajos tevékenységéről, személyiségéről. Az emlékkiállításnak a Nemzeti Múzeum kupolaterme és díszterme ad helyet. Vitrinek, enteriőrök az országos politika színterére lép Kossuth Lajos pályaképét mutatják be, a tér adta lehetőségeket kihasználva, és a korlátokat elszenvedve. Látható itt a Kossuth-család Mátyás királytól 1479-ben kapott címeres nemesi levele, Kossuth keresztelő kannája, jogi diplomája, a francia forradalomról 24 évesen írott jegyeztet, Vécsey Pál megbízólevele, amely révén a távollévő arisztokrata követeként a pozsonyi országgyűlésre került 1832 decemberében. A kézzel írott Országgyűlési Tudósítások, a Törvényhatósági Tudósítások, a Pesti Hírlap, majd iparegyesületi és pénzügyminiszteri íróasztalai, az a fiumei kormányzói palotában álló szalon, amely Széchenyivel való fiumei találkozásának színhelye volt. Kormányzóelnöki díszruhája, párizsi útlevele, angol asztala, sakk-készlete, torinói szobája, könyvtárának kötetei, őslény- és növénygyűjteményei, apró személyes tárgyai, halotti maszkja, s halotti címere, amely 1894. április 1-jén a Magyar Nemzeti Múzeumban álló ravatalát díszítette. 1994. október 15-ig megtekinthető kiállítás céljaként álljanak itt végül Kossuth Lajos szavai: „Az ember még az istenség eszméjét is személyesítette a művészetben: szükség van, hogy a polgári erényt, s azt, mit az emberben nagynak nevezünk, szembesítve lássa maga előtt. Bírnunk kell nagy férfiaink képmásait szoborban és rajzokban, hogy felül szolgáljanak, melyhez naponként elvezessék az apák fiaikat honszerelemre buzdítani. Dr. Körmöczi Katalin Pontosan száz esztendeje, 1894 március 20-án Torinóban örökre lehúnyta szemét a „turini remete”, Kossuth Lajos, akinek neve együtt cseng a szabadságharccal, a magyar függetlenség eszméjével. Személye még életében vált az önfeláldozó hazaszeretet jelképévé. Történelmi szerepét tömérdek könyv, cikk és szónoklat méltatta és értékelte, sokszor az éppen időszerű politika tükrében, s az idő haladtával Kossuth alakja egyre elvontabbá vált. A kortársak azonban, akik látták, találkoztak vele a dolgozószobájában vagy kormányzati munkája közben, még az eleven, hús-vér férfiúval álltak szemtőlszemben. Közülük az egyik, Degré Alajos, ifjú jurátusként arra a napra következő délelőttön találkozott Kossuthtal, amikor az visszatért Bécsből Pozsonyba a nagy vívmánnyal, gróf Batthyány Lajos miniszterelnöki kinevezésével. Degrét Pestről küldték Pozsonyba, hogy megtudja, mit intézett a küldöttség az uralkodónál, és hogy tájékoztassa az országgyűlést, mindenekelőtt Batthyányt és Kossuthtot a pesti eseményekről: „Reggel nyolc órakor Pozsonyban valók... Rövid időzés után mentem egyenest Kossuth Lajoshoz. Kimerülten, betegen találtam íróasztalánál. Igen nyájasan fogadott. Megkérdeztem tőle annyit, amennyire megbízásom volt. — Beteg vagyok — mond ő —, egy hét óta nem alszom. Emberfeletti munkát végeztem, s erőm sincs arányban akaratommal, lelki vágyaimmal. Mindegy, azért megküzdök. Itt van — folytatá egy csomagra ütve —, a föld szabad, a jobbágyság el van törölve, s a nemzet tizenötmillió polgárt nyert. Bécsben még a hadügy- és pénzügyminiszterség miatt akadékoskodnak, de mi nem fogunk engedni. — Ezeket hát elmondhatom küldőimnek? — Szó szerint. És most hadd hallom, mik folynak Pesten... Kossuth az íróasztalra könyökölve, tenyerébe fektetett fővel hallgatta elbeszélésemet. És midőn elvégeztem, ily kérdést ten: — Az a föllelkesült fiatalság, az a szabadságért rajongó tömeg, nem fog-e az első ágyúlövésre szétfutni? — Nem. Csak látná, hallaná azt az elszántságot, harci kedvet, azonnal meggyőződnék, hogy a legkomolyabb vállalkozásra kész hívekkel van dolga. — Helyes! Mondja meg tehát nekik, ha Bécsben ügyünk hajótörést szenved, lemegyek, s magam állok a fiatalság élére. Elbúcsúzván, egyenesen a hajóra siettem, s fél óra után már útban voltam Pest felé...” Degré később is találkozott Kossuthtal a pamdorfi táborban, 1848 október 23-án, de akkor már honvéd huszárhadnagy Móga János altábornagy törzsében. Kossuth érkezéséről így ír: „A hír villámgyorsan bejárta a tábort, mire a lelkesedés az egeket verte. E három szó: Itt van Kossuth, egy nagy kötet hazafias verset, elragadó szónoklatot s buzdító történelmet foglalt magában... A huszárezredek felállítva négyszöget képeztek, ünnepélyes kifejezés volt arcukon. Kossuth Lajos köznemzetőr-ruhában, fehér tollal, kerek kalappal, szürke, nagy lovon a négyszög közepére léptet. Meglátszott, az arcokról lehetett leolvasni, hogy a menték alatt azok a bátor szívek hevesebben dobognak. Kossuth az ő szíveket hódító s idegeket érintő varázshangján megszólalt. Elmondta, mik ezentúl a tisztek kötelességei, mit vár tőlük a magyar haza, és ennek kormánya... Én nem tudom, minő szótárból szedhette azon lelkesítő szavakat? Megfoghatatlan, hogyan és honnan származhattak azok a megragadó eszmék. Mintha nem is emberi alakról hangzottak volna e szavak... oly megrázók, meghatók és magasztosak voltak. Olyan áhítatra indító volt, mikor azoknak az edzett katonáknak napbarította arcukon végigperegtek a könnyek. Végre annyira elragadta őket e beszéd, hogy lovaikról leugrálva kardot rántottak, s térdre esve, kardjaikat a magasba emelve kiáltották: Az Istenre esküszünk, e kar és kard a hazáé!” dr. Csonkarézi Károly Batthyány Lajos és Kossuth Lajos. Tyroler József rízynetszyte Ithey Henrik rajza nyomán. (Magyar Történelmi Képcsarnok) A „turini remete” lakása Kossuth, 1848-ban, a Batthyány kormány minisztereként