Fejér Megyei Hírlap, 1994. május (50. évfolyam, 101-125. szám)

1994-05-24 / 119. szám

1994. MÁJUS 24. KEDD Adony —Sukoró 1-0 (1-0) Szmilek mentett a zakótól Adony, 500 néző, vezette: Koszorús. Adony: Katona — Balassa, Barócsai, Kiér, Simon, Karsai, Nebucz, Ecsődi, Kollár, Král (Faragó), Killer (Müller). Edző: Pölöskei Tamás. Sukoró: Szmilek — Csontos (Kovács), Pál,­ Kiss, Lukács, Horváth, Sárközi, Juhász, Tiha­nyi (Csernyi), Tóth, Kovács. Edző: Röszler Károly. Az első negyedórában hul­lámzó játék folyt a pályán. Az első gólveszélyes helyzet a 16. percben volt. Nebucz 11 méter­ről lőtte kapura a védők lábai kö­zött a labdát, a kapus pedig bra­vúrral szögletre mentett. A 30. percben szabadrúgáshoz jutott az Adony a vendégek térfelének közepénél. Karsai előreívelését Ecsődi lőtte kapura, Szmilek pe­dig a mezőnybe ütötte a labdát. A 38. percben gyönyörű hazai támadás futott végig a pályán. Simont szöktették a jobb szélen, Nebuczhoz passzolt, ő Kollár­hoz juttatta a labdát, aki higgad­tan lőtt a kapuba, 1-0. A máso­dik félidőben gyorsabb lett a já­ték, adonyi fölénnyel. Előbb E­­csődi, majd Barócsai előtt adódott helyzet, két perccel ké­sőbb pedig Simon fejelt nem sokkal a kapu fölé. Egy ritka su­­korói támadás után szabadrú­gáshoz jutottak a vendégek 20 méterre az adonyi kaputól, ám lövésük elakadt a sorfalban. A 60. percben Simon sarokkal tet­te maga elé a labdát, a beadásból Král kapura lőtt, a kapus pedig fölé ütötte a labdát , szép táma­dás, szép védés volt. A hazaiak végigtámadták a mérkőzést, de a jó napot kifogó Szmilek—egy kivételével — mindent megfo­gott. Jók, Adony egész csapata, illetve Szmilek, Pál, Horváth. Ifjúsági mérkőzés: 3-6 Kard csak a bicskei térfélen folyt. A 26. percben a játékvezető Bese­­nyeit két sárga lapja miatt kiállí­totta. A 32. percben Magyar a mérkőzés legnagyobb helyzetét hagyta ki, tíz méterről alig vágta kapu mellé a labdát. A második játékrész is csák­­vári támadásokkal telt, a tíz em­berrel játszó bicskeiek csak vé­dekezni tudtak. Ebben a időben is egykapus játék folyt, de a ha­zaiak nem tudták kihasználni helyzeteiket. A játék képe alap­ján a csákvár együttese győzel­met érdemelt volna, így meg kell elégedniük az egyik bajnoki ponttal. Jók: Csákvár egész csapata, illetve Bakó, Udvardi, Erdész. Ifjúsági mérkőzés: 2-1. Schneider A mérkőzés eredménye — a két együttes helyzeteinek alapján — a Sukoróra nézve hízelgő­ MEGYEI I. OSZTÁLY Biztosan vezet a Polgárdi A listavezető különösen a második félidőben játszott jól és ered­ményesen Baracskán, s ezzel megtartotta vezető helyét Pusztaszabolcs — Aba 3-0 (1-0) Egykapuzott a Szabolcs Pusztaszabolcs, 650 néző, vezette: Osztos. Pusztaszabolcs: Petrás — Becséri, Gölöncsér, Árendás, Tallér, Lengyel, Antoni (Ha­mar), Kunczár, Fogas (Szabó T.), Vágó (Wermola), Fülöp. Edző: Fülöp János. Aba: Boros Z. — Varga, Bar­­si, Vinklár, Lovasi, Ormándi, Burka, Nagy, Szabó, Kovács, Major. Edző: Bor Dezső. Mindjárt a 3. percben Fogas előtt adódott lehetőség, de a sza­bolcsi játékos kapu fölé lőtt. Két perccel később Vágó gurította a kapus kezébe a labdát. A 7. perc­ben Koncsár lapos lövése suhant el a léc mellett. A 20. percben egy ragyogó hazai támadás vé­gén Lengyel 20 méterről óriási gólt lőtt az Aba kapujába, 1 -0. A 22. percben Becsérit szabályta­lanul szerelték az abaiak 20 mé­terre kapujuktól. Fülöp szabad­rúgása a felső lécről pattant ki. A második félidőben feltá­madt az Aba, ám egy kontrából Fogas futott el, lövését Boros épphogy megfogta. A 60. perc­ben ugyancsak Fogas nagy lövé­se pattant szögletre. Az Aba egy kicsit kemény játékstílust vett fel, de a játékvezető a helyzet magaslatán volt. A 80. percben Fülöp szabadrúgása kipattant, Becséri viszont nem hibázott, 2-0. Az utolsó percben Lengyel szabadrúgását Becséri a hálóba fejelte, 3-0. Jók: Pusztaszabolcs egész csapata, illetve Barsi, Lo­vasi, Burka. Ifjúsági mérkőzés: 1-1. Kormos Csákvár — Bicske 0-0 Másfél óra meddő harc Csákvár, 700 néző, vezette: Hernádi. Csákvár: Kardos — Mundi, Medve, Molnár, Knausz, Oszo­­li, Gulyás, Magyar, Fodor, Nagy, Szoboszlai. Edző: Bori Lajos. Bicske: Bakó — Lóczi, Ud­vardi, Besenyei, Mihajlov, Er­dész, Szekeres, Nelitó, Bánits, Németh, Horváth (Szabó). Ed­ző: Nagy Győző. A mérkőzés első tíz perce egyforma erők küzdelmét hozta. Ettől kezdve a Csákvár fokoza­tosan fölénybe került, a játék SPORTMAGAZIN FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 9. OLDAL Velencetours — Martonvásár 3-3 (1 -0) Sok gól és izgalom Agárd, 300 néző, vezette: Pamminger. Velencetours: Fejes — Bor­­sányi, Ádám, Marinicza, Podt, Onea, Góhér, Kádár, Májer, Hu­szár, Fejes E. Edző: Májer Jó­zsef. Martonvásár: Kövesfalvi — Dömök, Kapu, Süle, Szűcs G (Rehus), Rása, Szűcs O., Czik­­lin, Szűcs Z., Kozma, Csáp. Ed­ző: Magasházi László. A hazai együttes lépett fel tá­madólag, és mindjárt a mérkő­zés 3. percében Fejes E. a hálóba juttatta a labdát, 1-0. A továb­biakban változatos volt a játék, mindkét csapat nyílt sisakkal játszott, a kapuk felváltva forog­tak veszélyben. Az első játék­részben azonban már nem válto­zott az eredmény, a hazaiak egy­gólos vezetéssel vonulhattak a szünetben az öltözőbe. A második játékrész elején a vendégek két perc alatt 1-2-re fordítottak, a 48. percben Szűcs O., egy perc múlva pedig Csáp talált a hálóba, 1-2. A hazaiak sem adták fel, Góhér élmény­számba menő góljával egyenlí­tettek a 60. percben, 2-2. A 65. percben egy korszerű, tapsot ér­demlő hazai támadásnál Fejes elviharzott a jobb oldalon, pon­tos beadását pedig Huszár rúgta be, 3-2. Továbbra is élvezetes volt a játék, a 71. percben Szűcs O. egy kapu előtti kavarodásban 3-3-ra alakította az eredményt. Jók: Gohér, Fejes E., illetve Szűcs O., Kapu. Ifjúsági mérkőzés: elmaradt. Májer Magyaralmás — Perkáta 2-0 (0-0) „Lefogyott” a Perkáta Magyaralmás, 150 néző, ve­zette: Jánosi. Magyaralmás: Sántha — Kaszner, Végh, Kaiser, Pánzél, Király, Viczina, Kolarovszki, Bálla (Pentz), Moór (Kindl), Lengyel. Edző: Neubauer Ist­ván. Perkáta: Papp — Demsé, Ruppert, Szávuly, Vajda, Vincze, Szöllősi I., Fekete (Szöllősi II.), Bogó, Bódi, Fink. Edző: Vajda István. A vendégcsapat késése miatt fél órával később kezdődött a mérkőzés. Nagy lelkesedéssel kezdett mindkét együttes, de jobbára csak mezőnyjátékra fu­totta. A 30. percben Vinczét a já­tékvezető kiállította. A második játékrészben ro­hamozott a hazai csapat, de a vendégek kontrái „életveszélye­sek” voltak. A 70. percben Len­gyel szerezte meg szabadrúgá­sával a hazaiaknak a vezetést, 1 - 0. A 75 p­ercben a játékvezető Bódit is kiállította, így 9 főre fo­gyatkozott a vendégcsapat. Az ezt követő időszakban a kitűnő­en játszó Viczina vezényletével jobbnál jobb helyzeteket dolgo­zott ki a hazai együttes, de azok sorra kimaradtak. A 85. percben egy hazaadás miatt az ötösről rúghatott szabadrúgást a Perká­ta, de csúnyán elpuskázták. A 88. percben Viczina sokadik jó átadásából Lengyel gyönyörű gólt szerzett, 2-0. A nagy aka­rással küzdő hazai csapat meg­érdemelten győzött. Ifjúsági mérkőzés: 1-1. Boros Sárbogárd — Dunaferr II. 5-3 (2-2) Gólzáporos mérkőzés Sárbogárd, 300 néző, vezette: Horváth II. Sárbogárd: Teslicz (Deák) — Derecskei, Híres, Purger, Domán, Szabó, Roszkopf (Tóth), Safranyik, Sarga, Nagy, Bóka (Lóth). Edző: Nagy Lajos. Dunaferr II.: Gyalus — Ba­kos, Szentandrássy, Gál, Éliás, Tóth, Lehota III., Varga, Sárdi, Jakab, Vágány, Csizmadia. Ed­ző: Andriska Vilmos. Már a 4. percben vezetést sze­reztek a hazaiak, amikor Híres átadását Nagy lőtte a kapuba, 1-0. A 15. percben Nagy húsz­méteres lövése a felső lécen csattant. A 25. percben Éliás 8 méterről egyelített, 1-1. A kö­vetkező percben Híres labdáját Sarga helyezte a kapuba, 2-1. A 28. percben Tóth 22 méteres lö­vésből egyenlített, 2-2. Szünet után a 49. percben Bóka 19 mé­teres lövése akadt meg a háló­ban, 3-2. Az 57. percben ismét Bóka volt eredményes 4-2. A 67. percben Lehota III. jól elta­lált lövéssel szépített 4-3. A 88. percben 1­­-eshez jutottak a ha­zaiak, amelyet Nagy biztosan értékesített, 5-3. Nagyiramú, változatos mérkőzést vívott a tét nélküli mérkőzésen a két csapat. A Sárbogárd minden tekintet­ben jobbnak bizonyult ellenfe­lénél, a csapatból Hírest, Pur­­gert, Salgát és Nagyot dicsérhet­jük elsősorban. A vendégek kö­zül csupán Éliás játszott jól. A találkozó játékvezetője Horváth II. kitűnően bíráskodott. Ifjúsági mérkőzés: 0-3. Jakab Baracska A BVFC — Polgárdi 0-3 (0-1) Éltek a lehetőséggel Baracska, 300 néző, vezette: Fánczi. Baracska: Paulusz — Va­das, Vagyóczki, Panyik, Csonka (Földi), Kovács Zs. (Becsei), Henrik, Bodoki, Pál (Kovács P.), Szente, Csányi. Edző: Tep­­szics Ignác, Kovács Péter. Polgárdi: Csizmadia — Láng, Borsos, Komáromi, Szi­lágyi, Balogh, Fodor (Antal), Király, Pusztai, Végh, Algács. Edző: Burka Imre. Az első félidő játékán egyál­talán nem látszott meg, hogy a listavezető érkezett vendégsze­repelni a kiesés ellen küzdő Ba­racska otthonába. Igazán nagy helyzet egyik kapu előtt sem tu­dott kialakulni. A 27. percben született meg az első gól: a kint álló baracskai kapus felett Ki­rály átemelte a labdát, ezzel megszerezte csapatának a veze­tést, 0-1. A hazaiak közül Szente próbálkozott az áttöréssel, de a polgárdi védők rendre ügyesen megállították a gólra törő ba­racskai csatárt. A második félidőben a hazai csapat megpróbálta egyenlíteni hátrányát, de mint az ilyenkor lenni szokott, újból ők kaptak gólt, melynek szerzője ezúttal Algács volt, 0-2. Továbbra is el­keseredetten rohamozott a Ba­racska, de ezen a délutánon szá­mukra nem sikerült a góllövés. A 87. percben egy újabb hazai védelmi megingást követően Végh megszerezte a polgárdi együttes harmadik találatát, 0-1. A látottak alapján a háromgólos vereség túlzottnak mondható, a két csapat között nem volt ilyen arányú különbség, a polgárdi csatárok azonban a felkínált le­hetőségeket kíméletlenül ki­használták. Jók: Bodoki (a me­zőny legjobbja), Henrik és Szente, illetve Balogh, Király és Pusztai. Ifjúsági mérkőzés: 1-1, Kiss T. Sakk: presztízscsata?­­ KASZPAROV HAJTHATATLAN Minden idők legjobb sakko­zója, az orosz Garri Kaszparov nem hajlandó a jelenleg fennálló szakadást megszüntetni azzal, hogy asztalhoz ül ősi vetélytár­­sával az egyesített világbajnoki címért. Kaszparov, aki a Nem­zetközi Sakk Szövetségtől (FI­DE) elszakadt Profi Sakk Szö­vetség (PCA) újdonsült világ­bajnoka, kijelentette: — Én vagyok „a” világbaj­nok, míg Karpov csak a FIDE legjobbja. A címek egyesítésé­nek gondolata sértően hangzik azok számára, akik nehéz küz­delmet folytatnak jogaikért, hogy a PCA trónjáért mérkőz­hessenek. Itt elsősorban Short­­ra, Kramnyikra és Anandra gon­dolok — közölte Kaszparov, miután megnyerte az Amszter­damban a rendezett tornát. Ugyanezen a versenyen nem vett részt a FIDE-világbajnok, Anatolij Karpov. Az orosz nagymester azután lépett vissza, hogy megtudta: azon indulnak mindkét 1993-as világbajnoki sorozat legjobbjai, azaz tulaj­donképpen a hollandok nagy PCA-FIDE presztízscsatát akar­tak „összehozni”. A szakértők sem látnak esély­t arra, hogy egység jöjjön létre a két szervezet között. A világbaj­noki titulus egyesítésére majd csak akkor kerülhet sor, ha a mai feltörekvő nemzedék tagjai kö­zül valaki, például a mindkét so­rozatban induló indiai Anand, vagy az orosz Kramnyik képes lesz felülni mind a két trónra. TOTO 1 4. Ravenna-Padova X 1. Pécs • BVSC X 2. Újpest • Parmalat FC 1 3. Siótok • Sopron 2 4. Csepel - Ferencváros 2 5. Essen • Jena 2 6. Chemnitz ■ Mainz X 7. Hertha BSC - Bochum X 8. Rostock - Stuttgarter Kickers 1 9. Wolfsburg - Saarbrücken t 10. Cosenza ■ Brescia 1 11. Modena -Acireale X 12. Venezia ■ Cesena 2 13. Vicenza ■ Verona 1 +1

Next