Fejér Megyei Hírlap, 1994. július (50. évfolyam, 152-177. szám)

1994-07-13 / 162. szám

1994. JÚLIUS 13. SZERDA Kosárlabda: a Fehérvár KK felejthető éve KEVÉS EMBER, KIS TELJESÍTMÉNY? A Videoton SC kosárlabda­csapata az elmúlt nyáron nem a legjobb előjelekkel készült a bajnokságra. Szilassy László ed­ző megvált a klubtól, és az addi­gi „másodhegedűs”, Tóth Attila lett a vezetőedző. A játékosok közül Michal Pekarek anyagi okok miatt távozott. Jött a válo­gatott bedobó Rátvay Tamás, a bajnokság kezdete előtti éjsza­kán pedig megérkezett a szlovák Jan Vesely. A nyitányon nyertek, így op­timistán lehetett várni a jövőt. A kezdeti jókedv azonban folya­matosan apadt, majd az alapsza­kasz végére eltűnt. Ugyanis a gárda mindössze 6 alkalommal tudta győztesen elhagyni a já­tékteret, 16-szor vesztesen vo­nultak le a parkettről. Rendsze­rint a hajrában maradt alul a fizi­kailag jól felkészített társaság. Pszichésen nem bírták a folya­matos terhelést, ugyanis Tóth Attila edző leginkább a kezdő ötöst játszatta végig. Gosztonyi, Góczán, Rátvay, Milivojsa, Ve­sely egy ideig bírták a tempót, majd lankadt a figyelmük. Volt olyan találkozó, amikor 16 pon­tos előnyről is veszíteni „tud­tak”. Kárpáti sérült volt, Rajkó katonai szolgálata miatt nem ed­zett rendszesen, és úgy tűnt, a bi­zalmat sem kapta meg. A tehet­séges Varga R. csak perceket játszott, miként Kertész is. Az alapbajnokság végezté­vel, a rájátszás előtt edzőváltás történt, az időközben Fehérvár KK-ra keresztelkedett együttes­nél. Az ifikkel bajnokságot nyert Peresztegi Nagy Ákost bízták meg a csapat irányításá­val. Eredményesen végezte dol­gát a játékosokkal együtt, 8 meccsből hetet megnyertek, így simán maradtak az „A” csoport­ban, s nem kellett a play-offon a jövő miatt idegeskedni. A mór megtette kötelességét, távozha­tott, azaz közölték az edzővel, hogy fel is út, le is út... A játékosok közül a két „ki­csi”, Gosztonyi és Góczán ismét nagyot produkált, a végén mind­ketten elfáradtak. Milivojsa vé­gig meghatározó ember volt a palánkok alatt, kár, hogy távo­zik. Veselynek volt egy, két jó mérkőzése, ezzel együtt csaló­dást okozott. Rátvay sérüléséig hullámzó teljesítményt nyújtott. Kárpáti a rájátszásra épült fel, ekkor mérkőzéseket nyert, illet­ve olyan is volt, hogy elveszett a szürkeségbe. Rajkó is csak a végjátékban kapott bizalmat, a­­mit kitűnő dobóteljesítménnyel hálált meg. (Aláírt az Alba­­compnak.) Varga R. bizonyítot­ta tehetségét, de már a Sopron­ban kezdi a következő szezont. A többiek, élükön Kertésszel e­­pizódisták voltak. A legizgalmasabb kérdés: lesz-e jövő? Az már biztos, hogy a csapat indul a következő baj­nokságban, az még bizonytalan, hogy kikkel. Három játékosnak szerződése van — Gosztonyi, Kertész, Rajkó —, utóbbi távo­­zik Milivojsával,Varga Roland­­dal együtt. Az új játékosokkal tárgyalnak, de amíg alá nem ír­tak, nem nevezik meg őket. Nagy valószínűséggel Kákonyi Lehel lesz az új edző. Tehát jó a hír: Fehérvár KK továbbra is lesz, s talán videotonos múltjuk­hoz méltóan szerepelnek majd az „A” csoportban. —silye— Gosztonyi (a labdával) sérülé­séig jó teljesítményt nyújtott Milivojsa (jobb oldalon) pót­lása nem lesz könnyű A körzeti bajnokságtól a megyei I. osztályig Utcahosszal lett bajnok a Nagyvenyim A megyei II. osztályú labda­rúgó bajnokság végeredménye közismert, az első helyet hét pont előnnyel Nagyvenyim csa­pata szerezte meg, megelőzve Mórt és Szár együttesét. E há­rom együttes került a megyei I. osztályú bajnokságba, amely a­­ugusztus 14-én indul. — Mivel volt elégedett a baj­nokság során? — kérdeztük Móri Imrét, a nagyvenyimiek szakosztályvezetőjét. — Tavaly nyertük meg a du­naújvárosi körzeti bajnokságot. Mint körzeti bajnokok, a biztos bentmaradást tűztük ki célul a csapat elé. Meglepetés volt szá­munkra is, hogy a megyei II. osztályban nagy fölénnyel nyer­tünk. — Kikkel volt elégedett a csa­patból? — A kapuban Rósa remekül védett, rajta kívül Batát, Ková­csot, Garbaczot, Balogh J.-t, va­lamint Pintért dicsérhetjük, az utóbbi az Óbarok ellen négy gólt is szerzett. — Kiknek köszönhetnek a legtöbbet? — Az önkormányzat minden kérésünket teljesítette, a polgár­­mester hozzáállása rendkívül pozitív volt. Nem csak nekik kö­szönhetjük a sikert, hanem lel­kes közönségünknek is. A há­romszázas átlag nézőszám biz­tosított volt, de akadt olyan összecsapás is, amikor hatszá­­zan tekintették meg a találkozó­kat. Rendszeresen elkísérték szurkolóink csapatunkat vidéki mérkőzéseinkre is. — Mit várnak a megyei L osz­tálytól? — Tudjuk, hogy a megyei I. osztályban sokkal nehezebb lesz a dolgunk, mint a megyei II- ben. Egyértelmű célunk a bentmaradás. A 10. helyet cé­lozzuk meg, amely nem elérhe­tetlen a csapat számára. Nagyvenyimen három év alatt szinte a semmiből teremtet­tek egy új sporttelepet és most már megyei I. osztályú csapata is van a községnek. Mindezért dicséret jár! Megtudtuk, hogy a csapat edzője, Magyar Imre eb­ben az osztályban már nem vál­lalja a közreműködést, de nem akar elszakadni az egyesülettől. Lábodi Ferenc, a sportegyesület elnöke is megvált a csapattól, mivel családi körülményei Du­naújvárosba szólítják. Nagyve­nyimen most összefogásra van szükség. HU ÚSZÁS: DELFINES SIKEREK A székesfehérvári delfines ú­­szók közül Szombathelyen, a dunántúli utánpótlás versenyen Sebesi Dorina, Szalai Dóra, Papp Gergely bronz, Kovács György aranyérmet szereztek. Budapesten, az országos béka seregszemlén Sebesi Dorina 50 méter gyorson 3., mellúszásban negyedik lett. Egerben, a nem­zetközi úszóversenyen Kokas Ágnes emelkedett ki, két máso­dik, és egy harmadik helyet szerzett. Ebben a hónapban még egy nagy feladat vár rájuk: a Székesfehérváron megrende­zendő országos utánpótlás baj­nokságon kell helytállniuk. SPORT Horgászat Fejér megye a bajnok A országos II. osztályú csa­patbajnokságon, Debrecenben nagyszerű sikert ért el a Fejér Megyei Szövetség. Tizenkét csapat közül az első helyen vé­geztek, megelőzve a Körösvidé­ki Szövetség és a Szabolcs-Szat­­m­ár Megyei Szövetség együt­teseit. A csapat tagjai: László Ferenc, Valusek Ottó, Léner András, Danó Gábor, Szarka Gábor, Ladányi Béla és Szarka Mónika voltak. Parmalat Kupa Elkészült a sorsolás A Parmalat labdarúgó csapa­ta augusztus elején Brazíliában, Sao Paulóban részt vesz a Par­malat Kupán. A szervezők már megküldték a pontos progra­mot. A tornán hat együttes vesz részt, két Európai és négy Dél Amerikai csapat két csoportban játszik. A Parmalat együttese a brazil Palmeiras és a chilei An­­dax csapataival lesz egy cso­portban, míg a másik ágon, az u­­ruguay Penarol, a portugál Ben­­fica és a brazil Juventude mér­kőzik majd. A selejtezőket augusztus ötödikén játszik, míg a döntőt és a helyosztókat hete­dikén rendezik. Miután a csapa­tok a csoportokon belül körmér­kőzéseket játsszanak, a rende­zők ezen mérkőzések játékide­jét lerövidítették, így is mindegyik résztvevő három ta­lálkozón pályára lép. A Parma­lat küldöttsége várhatóan au­gusztus negyedikén indul és nyolcadikén érkezik vissza. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 15. OLDAL Öttusa: utánpótlás versenyek „Arattak” az Alba Volán versenyzői Az Alba Volán SC öttusa szakosztályának utánpótlása is­mét bizonyított, nemzetközi és hazai versenyeket nyertek. Az ausztriai Wiener Neus­­tadtban nemzetközi háromtusa viadalt rendeztek. A lányoknál a fehérváriak magyar válogatott néven aranyérmet szereztek, egyéniben Molnár Emőke má­sodik, Tapodi Anett harmadik, Hegedűs Tamara negyedik lett. A fiúk között Horváth Viktor nyert, és a magyar válogatott tagjaként is aranyérmet szerzett. Az országos diákseregszem­lén „arattak” a volánosok. Ser­dülőlányok: 1. Molnár,2.Tapo­di, 3. Megyesi Dóra. Csapatban Alba Volán SC „A”, „B”, „C” csapatai végeztek az első három helyen. A fiúk mezőnyében Horváth Viktor és az Alba Vo­lán SC diadalmaskodott. A ka­­dett leányok versenyében az al­­bások végeztek az első három helyen, Szathmáry Adrienn, Vá­ri Mariann, Lokoncz Petra sor­rendben. Csapatban is volános összeállítású együttesek álltak a dobogóra. Kadett fiúk: Csik Gá­bor nyert, Vojtkó István máso­dik, a csapat első. Gyermek le­ány kategóriában Kászó Judit első, Tóth Ildikó második, a fe­hérvári csapat első. A gyermek fiúk mezőnyében is kettős siker született: egyéniben Ábrahám Bence, a csapatok versenyében az Alba Volán SC lett az első. Rögbi: vége a bajnokságnak FÁSÉ:KÖZEPES BIZONYÍTVÁNY A Kispesti Elefántok sikeré­vel fejeződtek be a Stadler rögbi nemzeti bajnokság elsőosztályú küzdelmei. A kispestiek maga­biztosan szerezték meg az a­­ranyérmet a Battai Bátor Bull­dogok és a Kecskeméti GAMF csapat előtt. A Fehérvár Áruház SE ötödik. Az utolsó helyen a Magyarországon tanuló külföl­diek alkotta Budapesti Exiles végzett, tőlük— mivel nem ren­delkeznek kadett csapattal — minden mérkőzésen egy pontot levontak. A bajnokság erősítése érdekében ősztől minden NB I- es csapat kötelezően játszik az Exilessel, de az eredmény nem számít be a bajnokságba. Azt a csapatot, amely nem áll ki elle­nük, pontlevonással büntetik. A nemzetközi szövetség döntött az Európa-bajnoki selejtezők csoportbeosztásáról. A magya­rok ellenfelei: Bulgária, Moldo­va, Grúzia és Ausztria. TOTÓ A totó e heti szelvényén ismét Intertotó találkozók szerepelnek. Tippjeink a 28. játékhétre: Jung Józsefnek, a Parmalat utánpótlás edzőjé­nek tippjei: VácFC—Ikast 1.Dresden — Békéscsa­ba 1 ,X, Sparta Praha — Silkeborg 1 ,X, Hacken — Karlsruhe X,2, Craiova —- Happel Beer Sheva I, AIK Stockholm — FC Innsbruck X, Leverkusen — Sparta Rotterdam 1, Odense — FC Sion X,L Inter Bratislava — C. Budejovice X,2, Dunajská Stieda — Duisburg X,2, Slovan Bratislava — Adntira- Wacker 1, T relleborg—Grasshoppers 2, Lyngby — Austria Wien I.X. Willem II Tilburg — Caen X.2. Wir sind die führende Zeitungsgruppe in Westugam (ca. 280.000 Auflage) und suchen den/die engagierte(n) Anzeigenleiter(in) Wir denken an einen Profi aus dem Tageszeitungsgeschäft, der den Anzeigenverkauf in lokalen Märkten gut kennt. EDV-Kenntnisse sind von Vorteil. Auch für Fachleute „aus der zweiten Reihe” liegt hier eine Chance. Unbedingte Voraussetzung sind gute deutsche Sprachkenntnisse. Wenn Sie sich für die ausgeschriebene Stelle interessieren, sollten Sie konzeptionelles und zielgerichtetes Arbeiten mit Kontaktfreudigkeit verbinden. Auch sollten Führung, Motivation und Organisation zu Ihren Stärken zählen. Bitte senden Sie Ihre Unterlagen mit Foto und Lebenslauf an Magyar Médiaszerviz MAGYAR Kft- 8900 Zalaegerszeg, Kossuth u. 45-49. MEDIASZERVIZ KFT. zu Händen von Frau Mag. Fuhrheer. 1. Vác FC — Ikast X,1 9. Inter Bratislava — C. Budejovice 2 2. Dresden — Békéscsaba X 10. Dunajská Streda — Duisburg X,1 3. Sparta Praha — Silkeborg X 11. Slovan Bratislava — Admira Wacker 1,X 4. Hacken — Karlsruhe X 12. Trelleborg — Grasshoppers X 5. Craiova - Happel Beer Sheva X 13. Lyngby-Austria Wien X 6. AIK Stockholm — FC Innsbruck 1,X +1 7. Leverkusen — Sparta Rotterdam X 8. Odense — FC Sion X,1 14. Willem II Tilburg — Caen 1

Next