Fejér Megyei Hírlap, 1994. augusztus (50. évfolyam, 178-203. szám)

1994-08-05 / 182. szám

1994. AUGUSZTUS 5. PÉNTEK MÉGIS LESZ CSAPAT ERCSIBEN Megyeszerte elterjedt a hír, hogy a nagy múltú Ercsi Kinizsi feloszlik, azaz nem lesz labda­rúgócsapat Ercsiben. Mi is az i­­gazság? Erre kerestünk választ.­­ A régi vezetőség mandátu­ma lejárt, le is mondtak, így tisztújításra került sor. Békésen váltunk el Soós István szakosz­tályelnöktől és Hodula Péter szakosztályv­ezetőtől. A tisztújí­tás során engem választottak el­nöknek, míg Rideg Ferencet szakosztályvezetőnek — mond­ta Békés György, az új SE elnök. — Kik távoztak, és kik az új játékosok? — Furják László edző helyett Matusz Gyula lett az edző. Schmidt, Csányi, Losonci tá­voztak. Új játékosok: Holló Százhalombattáról, Hering, Henrik, Lehota, Murguly (ő visszatért) és Tolnai. — Ezek után mit vár az új baj­nokságban csapatától? — Nagyon nehéz feladat elé álltunk. A játékoskeret meggyengült, sajnos nincs csa­tárunk, próbálkozunk még áti­gazolásokkal, ez azonban nem megy máról holnapra. Az új ed­ző vezetésével lelkesen készül a csapat, hogy aztán mire megy a bajnokságban, azt előre nem tudjuk. Ercsiben — örömünkre — te­hát újra lesz labdarúgócsapat. HU Székesfehérvári körzet Augusztus 21-én őszi rajt A székesfehérvári körzeti labdarúgó-bajnokságban au­gusztus 21-én kezdődik az é­­szaki és a déli csoportban a baj­nokság. Északi csoport I. augusztus 21. (16.30): Sárkeresztes — Seréd, Alba Re­gia — Isztimér, Kajászó — Csákberény, Junior FC — Fe­hérvárcsurgó, Balinka Mecsér — Vereb. II. augusztus 28. (16.30): Vereb — Junior, Fehérvárcsur­gó — Kajászó, Csákberény — Alba Regia, Isztimér — Sárke­resztes, Seréd — Kincsesbánya. III. szeptember 4. (15.30): Kincsesbánya — Isztimér (szeptember 3-án), Sárkeresztes — Csákberény, Alba Regia — Fehérvárcsurgó, Kajászó — Veréb, Junior — Balinka Me­csér. IV. szeptember 11. (15.30): Balin­ka Mecsér — Kajászó, Veréb — Alba Regia, Fehérvár­csurgó — Sárkeresztes, Csákbe­rény — Kincsesbánya, Isztimér — Seréd. V. szeptember 18. (15.00): Kincsesbánya — Fehérvárcsur­gó, Sárkeresztes — Vereb, Alba Regia - Balinka Mecsér, Kajá­szó Junior, Sőréd — Csákbe­rény. VI. szeptember 25. (15.00): Junior — Alba Regia, Balinka Mecsér — Sárkeresztes, Vereb — Kincsesbánya, Fehérvár­csurgó — Sőréd, Csákberény — Isztimér. VII. október 2. (14.00): Kin­csesbánya — Bal­inka Mecsér, Sárkeresztes — Junior, Alba Regia — Kajászó, Isztimér — Fehérvárcsurgó, Sőréd — Vereb, Vili. október 9. (14.00): Ka­jászó— Sárkeresztes, Junior — Kincsesbánya, Balinka Mecsér — Sőréd, Vereb —­ Isztimér, Fe­hérvárcsurgó — Csákberény. IX. október 16. (13.30): Kin­csesbánya — Kajászó, Sárke­resztes — Alba Regia, Csákbe­rény —­■ Vereb, Isztimér — Ba­linka Mecsér, Sőréd — Junior. X. október 23. (13.30): Alba Regia — Kincsesbánya, Kajá­szó — Sőréd, Junior — Iszti­­mér, Balinka Mecsér — Csák­berény, Vereb — Fehérvárcsur­gó­ XI. október 30. (13.30): Kin­csesbánya — Sárkeresztes, Fe­hérvárcsurgó — Balinka Me­csér, Csákberény— Junior, Isz­­timér— Kajászó, Seréd — Alba Regia. Déli csoport I. augusztus 21. MÁV Előre — Enying, Dég — Dinnyés, LMSK — Kisláng, Csór— So­­ponya, Nádasdladány — Sárke­­resztúr. II. augusztus 28. Sárkeresztúr — Csór, Soponya — LMSK, Kisláng — Dég, Dinnyés — MÁV Előre, Enying — Jenő. III. szeptember 4. Jenő — Dinnyés, MÁV Előre — Kis­láng, Dég — Soponya, LMSK — Sárkeresztúr, Csór — Ná­dasdladány. IV. szeptember 11. Nádasd­ladány — LMSK, Sárkeresztúr — Dég, Soponya — MÁV Elő­re, Kisláng — Jenő, Dinnyés — Enying. V. szeptember 18. Jenő — Soponya, MÁV — Sárke­resztúr, Dég —­ Nádasdladány, LMSK — Csór, Enying — Kis­láng. VI. szeptember 25. Csór — Dég, Nádasdladány — MÁV, Sárkeresztúr — Jenő, Soponya — Enying, Kisláng — Dinnyés. VII. október 2. Jenő — Ná­dasdladány, MÁV — Csór, — Dég — LMSK, Dinnyés — So­ponya, Enying — Sárkeresztúr. VIII. október 9. LMSK — MÁV, Csór — Jenő, Nádasdla­dány — Enying, Sárkeresztúr — Dinnyés, Soponya — Kis­láng. IX. október 16. Jenő — LMSK, MÁV — Dég, Kisláng — Sárkeresztúr, Dinnyés — Nádasdladány, Enying — Csór. X. október 23. Dég — Jenő, LMSK — Enying, Csór — Dinnyés, Nádasdladány — Kis­láng, Sárkeresztúr — Soponya. XI. október 30. Jenő — MÁV, Soponya — Nádasdla­dány, Kisláng — Csór, Dinnyés — LMSK, Enying — Dég. Labdarúgás Megérkezett a Parmalat FC Rangos nemzetközi labdarú­gó kupán szerepel az elkövetke­zendő napokban a székesfehér­vári Parmalat FC együttese Bra­zíliában, Sao Paulo városában. A csapat kisebb, az utazással kapcsolatos kellemetlenségek után tegnap megérkezett a távoli országba, ahol több mérkőzés­sel készülnek majd a honi baj­nokság küzdelmeire. SPORT Body building Rubos Katalin, a budapesti KokoGym versenyzője az Egyesült Államokban vett részt a Miss Jantana elnevezésű profi body building megméretteté­sen. A 23 éves Rubos a 20 induló közül a tizedik helyet szerezte meg. SENNA EMLÉKÉRE Nem mindennapi kiállításra várják augusztus 11-én csütör­tökön a Békásmegyeri Közössé­gi Házba az autósport szerelme­seit, közülük is elsősorban azo­kat, akik a május 1-jén elhunyt Forma-1-es pilóta, Ayrton Sen­na csodálói voltak. Az imolai pályán halálos balesetet szenve­dett brazil versenyző tiszteletére ugyanis „Senna emléknapot” tartanak a Békásmegyeri Kö­zösségi Ház, az OTP III. kerületi Igazgatósága, az Óbuda-Békás­megyer Önkormányzat Polgár­­mesteri Hivatala és az IBUSZ Utazási Irodák Kft. támogatásá­val. A kiállítás azért lesz szokat­lan, mert maguk a látogatók ál­lítják össze az anyagot. A szer­vezők várnak minden, a kitűnő sportemberrel kapcsolatos re­likviát, fotót, rajzot, videofelvé­telt, amit közszemlére lehet bo­csátani. A program érdekessége lesz az úgynevezett élménybe­számoló-rész, amikor is min­denki elmondhatja a háromszo­ros világbajnokkal kapcsolatos élményeit, érzéseit. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 15. OLDAL [MI I 1 ÉLELMISZER DISZKONTHÁLÓZATI I I ÁRAINKAT I I HŰTVE TARTJUK! I | 5 M^ROMFI VIRSLIK I ■ —^ \ \& ■ 1 41 | I | jégkrémtorta I I (^^okoládé) ■ BUDAPEST: III. Boglár u. 3., III. Kiscelli út 14., III. Szentendrei út 30., IX. Haller u. 84-86., X. Újhegyi sétány 10., XI. Budaörsi út 115., XI. Vegyész u. 1., XIII. Reitter Ferenc u. 107., XIII. Kárpát u. 39., „ A XIV. Hungária krt. 140-144., XV. Legénybíró u. 2., XIX. Üllői út 241., XX. Orsolya u. 17.,­­ XXI­­II. Rákóczi F. u. 119., XXI. Duna u. 10. XXII., Nagytétényi út 238. KOMÁROM, Igmándi út 44., TATABÁNYA, Győri út 3., OROSZLÁNY, Rákóczi út 94-96. (Busz p.u.), ■ DUNAÚJVÁROS, Szabadság út 1., KISKŐRÖS, Árpád út 13., ■ MONOR, Gera kert., VECSÉS, Fő út 187., VÁC, Derecske dűlő 4., BALASSAGYARMAT, Rákóczi út 34-36., B HATVAN, Horváth Mihály út 16., GYÖNGYÖS, Mérges u. 13., MISKOLC, II. Szentgyörgy út 22.

Next