Fejér Megyei Hírlap, 1995. március (51. évfolyam, 51-76. szám)

1995-03-31 / 76. szám

1995. MÁRCIUS 31. PÉNTEK A helvéteken túl túljutottunk Svájcon. Minden szinten. Mármint olimpiai és nagyválogatott tekintetben. Előbbi ígérkezett könnyebb feladatnak, hiszen a mieink vezették csoportjukat két győzelemmel, tehát papí­ron jobbnak tűntek a helvéteknél. A meccs előtt mindenki bizako­dott, volt aki visszafogottan csak győzelmet említett, más történel­met írt nyilatkozatával. Mint Mátyus János, a Kispest-Honvéd vé­dője, aki az ilyenkor megszokott, már-már unalomig ismételt „ha­zai sikert remélek”, vagy „mindent megteszünk a győzelemért” frázisok helyett mindössze annyit mondott: emberem vérét kiszí­vom... Aztán összejött ugyan a magyar győzelem az újpesti Egressy góljával, de a meccsről ennél sokkal többet nem is érdemes elmon­dani. Nem tudni, ha nem eszmél időben Dunai kapitány, s csereként nem állítja be a második játékrészben az egerszegi Preisingert, va­lószínűleg nem vezettünk volna egyetlen épkézláb támadást sem. A felnőttek kevesebb jóval kecsegtettek a kezdés előtt, titkon a döntetlenben reménykedtünk. S jön csoda, a mieink nem álltak be védekezni, szelíd mezőnyfölényre is szert tettek, de az elején helyze­tekig nem jutottak. Aztán mint a mesében, fordulás után Kiprich, majd a játékrész derekán Illés is betalált. Már-már karneváli volt a hangulat, illetve lett volna, ha Subiat nem fejel rögtön gólt közép­kezdés után, majd zárás előtt öt perccel nem kotorja be a labdát Petry kapujába. Öt perc. Alig öt perc. Visszaköszönt a múlt, a törö­kök elleni Eb-selejtezőn is ké­tgólos vezetésről adtuk döntetlenre a meccset. Akkor sem játszottunk rosszul, most sem. Kettő null ide, de a vége döntetlen. Ilyet is csak mi tudunk csinálni... (Horog) A helvétek elismerik: szerencséjük volt A svájci kapitány örül a döntetlennek Fortuna elengedte a kezün­ket... Szerdán este lejátszotta harmadik Eb-selejtező mérkő­zését a Népradionban a magyar labdarúgó-válogatott, Mészöly Kálmán legénysége hiába veze­tett 2:0-ra, a vendégek, ha sze­rencsével is, de megmentettek egy pontot. A mieink érthetően bosszúsan nyilatkoztak a lefújás után. „Nehéz helyzetben va­gyok, hiszen közel álltunk a si­kerhez, és nagyon nagy dolog lett volna legyőzni a svájci válo­gatottat. Másodszor fordult elő, hogy 2-0-ra vezetünk és percek alatt elúszik a győzelem, amiért mindenki lelkesen dolgozott. Sajnálok mindenkit, a közönsé­get, végig buzdítottak minket, de a játékosokat is. Nem tudok ,senkit hibáztatni” — mondta Mészöly Kálmán. Roy J Jodgson, a svájciak szö­vetségi kapitánya: „Elégedett vagyok a döntetlennel. Az első félidőben a magyarok meglep­tek minket jó játékukkal, reme­kül építették a támadásokat és váltogatták a széleket. A máso­dik félidőben nagy egyéni hibák után gyorsan két gól hátrányba kerültünk, de ekkor sokkal job­ban játszottunk, ezért sikerült e­­gyenlíteni. Úgy érzem, a cso­portban nincs nagy különbség a svéd, a svájci, a török és a ma­gyar csapat között.” Benkő László, az MLSZ el­nöke: „Nem gondoltam volna, hogy 2-0 után ez lesz a végered­mény. Igaz, arra sem számítot­tam, hogy két gól előnyt tudunk szerezni a kitűnő svájci csapat Süllői István elkeseredett ellen. Úgy érzem, minden játé­kos becsületesen hajtott, meg­tette a magáét.” Berzi Sándor, az MLSZ főtit­kára: „Sajnálatos, hogy már a második hazai mérkőzésünket nem tudjuk 2-0-ás vezetésről megnyerni. Úgy érzem, a csapat lelkesen játszott, mindent meg­tett a győzelemért.” Bognár György, a BVSC­­Dreher sérült játékosa, a H­i­vatá­­sos Labdarúgók Kamarájának elnöke: „Rendkívül bosszantó, hogy 2-0-ról nem tudtunk nyer­ni, hiszen ez a svájci csapat ver­hető lett volna. Jól játszottunk, de ez az eredményben nem mu­tatkozott meg.” Kozma István: „Úgy érzem az erőnléttel nem volt baj, de csak 80 percig tudtunk megfe­lelően koncentrálni, a végén bu­ta hibákat vétettünk. Sosem gondoltam volna, hogy a török mérkőzésen történtek mégegy­­szer megismétlődhetnek. Egy világ omlott össze bennem.” Sallói István: „Még most is érthetetlen számomra ami tör­tént. Szerintem kimondottan jól futballoztunk, főleg a második félidő elején, meg sem fordult a fejemben, hogy itt még baj is le­het. Úgy látszik, ha a fejünk tete­jére állunk, akkor sem tudunk győzni. El vagyok keseredve, de nem adjuk fel!” Alain Sutter, a svájciak kö­zéppályása: „Ma számunkra na­gyon hízelgő eredmény ez a 2-2. Az első félidőben elég gyengén játszottunk és szerencsénk volt, hogy egyenlíteni tudtunk.” Mészöly Kálmán bosszús SPORT Kézilabda: kupasiker után, bajnoki(k) előtt „Tudtam, ők nyernek, de mi jutunk tovább” Példa értékű siker. A Duna­­ferr SE női kézilabdacsapata először indult rangos európai kupasorozaton. A dunaújvárosi lányoknak sikerült az első neki­futásra egészen a KEK-döntőig menetelniük. Laurencz László szaktanácsadó néhány nap táv­latából már higgadtan értékel. " Az első mérkőzés után is az volt a meggyőződésem, hogy mi tulajdonképpen jobb csapat vagyunk, csak még nem értünk eléggé össze. Ez a játékosállo­mány nyolc hónapja van csak együtt, így állandó kérdőjel, hogy a heti kétmérkőzéses, szo­katlanul erős terheléshez miként tud felnőni. Utalok itt elsősor­ban a gondolkodásmódra, élet­vitelre és a lelki tényezőkre. Er­re a mérkőzésre rendkívüli mó­don rákészült a csapat belülről. Az igazi „nagycsapattá” válás felé óriásit léptünk Volgográd­­ban, de csak akkor tudunk to­vábbfejlődni, ha ezen a mérkő­zésen mutatott pozitív magatar­tásforma állandósul. — Voltak a mérkőzésnek a döntőbe jutás szempontjából kritikus pillanatai? — A kritikus szituációkban magára talált egy két ember, és átléptette a többieket ezeken a holtpontokon. Az egyéni telje­sítményeket nézve nagyon sok maradt az emberekben. — Ilyen kupameccseken sok kritika éri a játékvezetést... A dunaújvárosiak ünnepe véget ért, megyei élvonalbeli csapataink számára ma már hétköznapi hazai bajnoki mérkőzések következnek. A diadalmas Dunaferr SE Bé­késcsabára utazik, s mérkőzik 17.30 órától a hazaiakkal. A Duna-partiak az esélyeseb­bek a Viharsarokban, de ezt, és a nagyszerű kupasikert aligha értékelik a csabaiak, s igyekeznek majd megnehezí­teni vendégeik dolgát. A Cerbona is ma, 17 óra­kor mérkőzik a Mecsekaljátt, a PMSC ellen. A találkozó háromesélyes is lehetne, kér­dés, hogy a bírók kit tartanak majd „jobbnak"...? — A vezetőinkkel ellentét­ben már a mérkőzés közben is az volt a véleményem, hogy nem vezetnek rosszul a bírók. Elég ö­­reg vagyok ebben a szakmában, és húsz perc után már tudtam, hogy ők fognak nyerni, de mi ju­tunk majd tovább. — A döntőben idegenben kezd a Lützellinden ellen az együttes... — A világ egyik legjobb klubcsapata lesz az ellenfelünk. A szerencse nekünk kedvezett, hiszen először kint játszunk, él­ni kellene ezzel a lehetőséggel. Nem tartom lehetetlennek a végső diadalt sem. Pergel István edző tősgyöke­res dunaújvárosi szakember. Vajon ő miként élte meg ezt a si­kert? — Ez mindenképpen a csú­csot jelenti számomra. A já­tékosaink azért jöttek Dunaúj­városba, hogy egy jó csapatban szerepelhessenek, és ilyen ered­ményeket érjenek el. Büszke va­gyok arra, hogy részt vehettem ebben a munkában. Mint a csa­pat körül lévő ember azt érzem, hogy a játékosok többsége is pá­lyafutása csúcsának érzi ezt az eredményt. Perjámosi Sándor, a Duna­ferr SE ügyvezető elnöke nem titkolta, hogy a lefújást követő­en kicsordultak a könnyei. — Beérett az elkezdett mun­ka, ami elsősorban a szakveze­tők és a játékosok érdeme. Oko­san és fegyelmezetten játszott mindenki. Részese voltam már egy-két sportsikernek, de ez fe­lülmúlt mindent. Ez a csapat o­­lyan bravúrt hajtott végre, ami az egyesület életében példa érté­kű. A döntőt már úgy tekintem, mint habot a tortán. A játékosok részéről a kapus Meksz Anikó foglalta össze a mérkőzést. — Ezt a csapatot még nem láttam így küzdeni. A befekte­tett energia azonban megtérült. A viszontagságos utazást elfe­ledtette a döntőbe kerülés örö­me. Kész szerencse, hogy a finá­lé második mérkőzését a lelkes hazai szurkolótáborunk előtt vívhatjuk, ami növeli végső esé­lyeinket. G.A. Darnyi visszatér? A Reuter hírügynökség szen­zációs információként közölte, hogy a négyszeres olimpiai baj­nok magyar úszó, a visszavonu­lását bejelentett Darnyi Tamás ismét nemzetközi versenyen in­dul. A 27 éves sportember ápri­lis 14-én Edinburghben áll rajt­hoz, s a 200 méteres vegyesú­szásban összeméri erejét a finn Jani Sievinennel, aki a legutób­bi, a római világbajnokságon ebben a számban világcsúccsal győzött. A Reuter szerint Dar­nyi, aki az 1993-as sheffieldi Eb óta nem indult világversenyen, az atlantai olimpián való részvé­tellel is foglalkozik. Falco - Albacomp 75-101 (38-51) Vasárnap vége? Az Albacomp férfi kosárlab­dacsapata tegnap Szombathe­lyen, a Falco csapata ellen vívta második pároscsatáját a kosár­labda-bajnokság 5-8. helyéért. Az albásoknál Szirov és Abelja­­nov edző megbetegedett, így el sem utaztak. A mérkőzés első 13 percében a hazaiak vezettek, ez­után a Matus (6), Trusin (22(3), Rajkó (27/15), Dávid (32), Ra­­donjic (9), csere: Sam­i (2), He­gedűs (3) összetételű fehér­váriak lelépték ellenfelüket, s ha vasárnap itthon a harmadik mér­kőzésen nyernek, rövid pihenő után az 5-6. helyért játszhatnak. Lakatos kiesett Velencében Újabb három magyar ökölví­vó lépett ringbe Velencében, a hagyományos nagy nemzetközi tornán. A mérleg: két siker, egy vereség. Farkas György (51 kg) a német Golnitz, Szűcs László (63,5 kg) pedig a svéd Vikealo ellen aratott pontozásos győzel­met. Hidegzuhany viszont, hogy az Eb-ezüstérmes Lakatos Pál (48 kg) ugyanilyen módon szenvedett vereséget az olasz Molarótól, igaz, ebben a „hazai ring előnye” is szerepet játszott. Az ICL Hűtőlánc Kft. pályázatot hirdet titkárnő / ügyintézői állás betöltésére. Olyan németül tudó jelentkezőket várunk, akiknek nem jelent gondot e sokrétű, változatos tevékenység ellátása és ismerik az MS-Word szövegszerkesztő programot. Címünk: 8002 Székesfehérvár, Pf. 191. AKCIÓ A „LIGA KFT.” RAKTÁRÁBAN! Tomi Kristály 3,6 kg 499,- Ft Tomi Sztár 3,6 kg 539,- Ft Fersil 2,4 kg 569,- Ft Clorox 2/1 hypo 119,- Ft Pur ut.mosogató 57,- Ft Pur mosogató 71,-Ft Clin ablaktisztító 750 ml 149,- Ft Sofix padlóápoló 149,- Ft Opti bútorápoló 500 ml 199,- Ft Blu Star komplett 109,- Ft Pril mosogató 109,- Ft Weiser Riese 2,4 kg499,- Ft Fa kozmetikumok - 10% kedvezménnyel LIGA KFT. | Pápa, Juhar­o 45 u. 3. x ----------____| FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 15. OLDAL Szuper Payton Az amerikai profi kosárlab­da-bajnokság (NBA) együttesei újabb hat mérkőzéssel kerültek közelebb a rájátszáshoz. A világ legerősebb kosárlabda-bajnok­ságának legutóbbi fordulójában a legnagyobb örömet Gary Pay­­ton, a Seattle SuperSonics (49 győzelem, 20 vereség) erőssége érezhette, aki pályafutása legsi­keresebb mérkőzését vívta a Minnesota Timberwolves (19, 51) ellen: a hazai pályán győztes SuperSonics fiatal játékosa szu­per volt, ugyanis 33 pontot ért el. MEGNYÍLT A DREHER DISZKONT! SzÉkesfEhÉRVÁR, Móricz Zs. u. 66. TeljES VÁlASZTÉkuNK diszkoNT ÁRON. Nyim: K'P 6'16 óRÁig, szó: 8'12 ÓRÁig.I?»»«/TM) Értesítjük ,­­ kedves vásárlóinkat, hogy a BÁV RT Ékszerboltjában Szivar, Várkörút 38. szám alatt 1995. április 5-én 9.00-15.00-ig nemesfém felvásárlást tartunk 14-18 karátos arany ékszerekből. Felvásárlás alatt az árusítás zavartalan 14-18 karátos ékszerek bő­ választékkal. Réz és porcelán tárgyakkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. Olcsó nyaklánc­­ és karlánc érkezett Telefon: 311-390.­?

Next