Fejér Megyei Hírlap, 1995. június (51. évfolyam, 127-151. szám)

1995-06-02 / 128. szám

1995. JÚNIUS 2. PÉNTEK Hóbor Péter hazai siker előtt Quadriatlon Dunaújvárosban Egy fiatal sportágnak, a quadriatlonnak a bemutatkozá­sát láthatják vasárnap a dunaúj­városi sportbarátok. Az első verseny nem akármilyen lesz, hiszen rögtön egy Európa Kupa viadalnak ad otthont a város, a­­mely egyben magyar bajnokság is. A quadriatlont Sergio Ferre­­ro olasz herceg „találta fel”. A triatlon három számát, a futást, a kerékpározást és az úszást egé­szítette ki a kajakozással a nyolcvanas évek második felé­ben. A magyarok hamar bekap­csolódtak a küzdelmekbe. Az elmúlt évek legeredményesebb hazai versenyző a dunaújvárosi Hóbor Péter volt. Háromszoros junior-világbajnok, és egy évvel ezelőtt az abszolút világbajnok is ő lett. Péternek egyébként két testvére, Gyula és Andrea is ver­senyez. A magyarokat Vecseri, Rétfalvi és Warvasovszky is képviseli. A nők között pedig ott lesz a kétszeres junior-világbaj­nok Vass Henriette. De nem csak a magyar élme­zőny, hanem az európai elit is el­látogat Dunaújvárosba. A ver­seny vendége lesz Sergio Ferre­­ro, a kilencvenkettes belga vi­lágbajnok Patrick Hanssens, a cseh Martin Dvorak, aki három­szor volt már vébén második. Indul az EK tavalyi ezüstérme­se, a francia Philippe Parmanti­­er és a legjobb spanyol quadria­­tlonista Antonio De La Rosa Suarez. A Dunaferr Quadriatlon Európa Kupa vasárnap 10 óra­kor kezdődik az öbölben. Itt lesz a 2,5 kilométeres úszás, majd a 10 kilométeres kajakozás. A ka­jak után következik, az 50 kilo­méteres kerékpározás a 62-es úton, majd végül a 10 kilométe­res futás a Duna-parton. Agárdy SZŐNYEGRE, MAGYAR! Kötött- és szabadfogású birkózó ob Egész évben erre készülnek, hiszen rangja igazából a „ma­gyarnak” van. Mint ahogyan a világversenyeken úgy a hazai bajnokságokon is igazából a bajnok a menő, a második he­lyezettet villámgyorsan elfelej­tik. A ma kezdődő kecskeméti birkózó hét végén megyénk mindkét szakosztálya képvisel­teti magát. Az aranyéremre iga­zán a dunaújvárosiaknak van e­­sélyük, közülük is elsősorban Vadász Csabának. — Lassan olyan leszek, mint Fehérváron Seres Feri. Ismét elindulok a bajnokságon és ha már indulok, akkor nyerni sze­retnék. Riválisomról, Hamzók Józsefről szinte semmit sem tu­dok, de nem is érdekel különö­sebben "- mondta a tizenhárom­­szoros magyar bajnok Vadász. A hét végén a szabadfogá­­súak kezdenek. Érmes remé­nyeink itt is lehetnek. A Duna­ferr sportolói közül Valentényi­­nek és Berecznek vannak jó esélyei a dobogóra, míg a szon­­disok közül Vígh és Magnucz kerülhet a legjobbak közé. A szakemberek egyébként a sza­badfogású válogatott eredmé­nyes nemzetközi szerepléséből kiindulva izgalmas és nézőcsa­logató mérkőzéseket jósolnak. A kötöttfogásúaknak az utóbbi időszakban a nemzetközi me­zőnyben nem sok babér termett. Ennek ellenére a bajnoki címek sorsa valószínűleg érdekes és látványos csatákban dől el. Ami a megyei versenyzőket illeti, nos ebben a fogásnemben van több esély a jó szereplésre. A már említett Vadász Csabán kí­vül kedvező sorsolás esetén akár aranyat szerezhet még dunaúj­­városnak Kovács Tibor és Va­­lentényi Sándor, aki itt is elin­dul. Pontszerző helyre várják Mátyást, Somogyit és Farkast. A Szondi SE versenyzőinek esé­lyeiről Rácz Lajos vezetőedzőt kérdeztük: — Nagyon nehéz anyagi kö­rülmények között készültünk a bajnokságra. Ez némileg beha­tárolta a lehetőségeinket. Elma­radt az ilyenkor szokásos „ösz­­szetartó” tábor. A katonai veze­téstől minden segítséget meg­kaptunk, amit a Honvédség lehetőségei engedtek. Persze a munka eredménye a szőnyegen mutatkozik meg. Bajnoki esé­lyeink igazából nincsenek, de érmes helyezésekben kollégáim­mal együtt nagyon bízunk—fe­lelte Rácz Lajos. Mint mondta, elsősorban Bartal Péter, Mics­­kei László és Paksa Ferenc áll­hat a dobogó valamelyik fokára. Remélhetőleg mindegyik szak­osztálynak lesz oka az örömre a versenyek végén. - mat­ek -A bajnokság során szőnyegre lép szinte minden „nagyágyú”, a nézőit testközelből láthat­ják Farkast, Repkát és a többieket ! UDANYAI 50R1 ■Hr mm y v ^ 'mm■ SPORT A végén csattant az ostor Mérlegen a Cerbona NB I-es női kézilabdacsapata Az 1994/95-ös női kézilabda­bajnokság kezdetén látható volt, hogy az Alcoa-Köfém SC női ké­zilabdacsapata az egy évvel ko­rábbiakhoz képest (amikor csak a legjobb kieső jogán maradtak bent) is gyengült, s legfeljebb csak a remény élhetett a bentma­­radást illetően, s Zupkó József megszállotságában lehetett hin­ni, és abban, hogy az új játé­kosok olyan játékerőt képvisel­nek, amivel pótolható lesz pél­dául Czeglédi, vagy Derdákné hiánya. De minden hiába, a csa­pat zsinórban és simán veszítet­te el találkozóit. A sokat akaró, sokat követelő Zupkó József fel­állt a kispadról, előbb Babiczky Tibor vezényelte a társaságot, majd jött a legjobb „igazolás”: Honáth Ervin, a Bp. Spartacus edzője lett a csapat mestere. Közben az együttes addig bi­zonytalan jelene és jövője masz­­szívvá vált, Alcoa-Köfém SC u­­tán Cerbona néven versenyez­tek, a Cerbona cég a „nevükre” vette őket. Igaz, a biztos jövő szempontjából feltétel volt a bentmaradást, ám ez törékeny reménynek bizonyult ekkor még. A gyenge kezdés — 12 vereség sorozatban — miatt az utolsó előtti fordulóig, majd az osztályozón is élet-halál harcot vívott az együttes. Az állandó harc megedzette őket, bírták az idegölő sorozatot, a végére biz­tosították az osztályozó lehető­ségét, az osztályozó utolsó ösz­­szecsapásán pedig a bentmara­dást. Kemény menet volt... Hor­váth Ervint dicséri, hogy ilyen rövid idő alatt fazont tudott adni az együttes játékának, minden­kit megnyert a munkához, s a mindenki egyért szlogen alap­ján harcoltak, tevénykedtek, küzdöttek keményen, megalku­vás nélkül a játékosok. Sokat lesz jövő! Csoda Tibor, a Cerbona elnök-vezérigazgatója kijelentette, hogy ígéretüknek megfelelően — mivel a csapat bentmaradt —­, jövőre is támogatják őket, és a nyári erősíté­sek, majd a felkészülés után szebb, merészebb célt jelölnek meg a következő bajnoki szezonra. A 8-10. helyek egyikét kell elérniük. Ha a tervezett játékosok leigazolása sikerrel jár, rév­be érhetnek, tekintettel arra, hogy öt csapat kiemelkedik a ma­gyar mezőnyből, és a 6-14. között pedig a biztosabb háttér és az erősebb szakmai munka dönt. Székesfehérváron mindkettő adott: Csodó úr és a Cerbona, Horváth Ervin és játékosai... sejtetett, hogy a Győr és a DVSC-Symphonia csapatai Székesfehérváron az utolsó két percben már a megváltó sípszót várták, s örültek minimális ará­nyú győzelmüknek, a Cerbona egyenrangú partner volt. Persze ennek az ellenkezője is igaz volt: a fontos meccseken időn­ként megremegett a játékosok keze, de egy-két kivételtől elte­kintve a hajrában végül nyerni tudtak. Szót kell ejteni a bíráskodás­ról: nem véletlen, hogy volt o­­lyan bírói páros, akit a Cerbona mérkőzésén való ténykedésük miatt „pihentettek”. Tény, hogy a sípmesterek nem minden eset­ben „szerették” a fehérváriakat. Persze ez nem jellemzője a honi kézilabdának, kivétel, ami erő­síti a szabályt, a cerbonások pechje, hogy éppen náluk for­dult elő. Éppen a sordöntő ösz­­szecsapásokon... Túlélték. A játékosok teljesítményéről: a kapusoknak voltak jó, és fe­lejthető mérkőzései egyaránt, Vass volt közülük a legjobb, de Gergely és Kurucz is megfelelt. A szélsők közül Horváth Lenke egyenletesen játszott, találatai többségét büntetőkből szerezte, ám jónéhány akciógólt is lőtt. Pulaynak voltak szép villanásai, de néha szertelensége fosztotta meg csapatát a góltól. Vincze és Horváth Gabriella fiatalok, ők a jövő emberei. Lázár átlövőként csalódást okozott, védekezés­ben jó, támadásban halvány volt, az osztályozón remekelt, Ráczné és Kisova menet közben jöttek, sokat tettek a sikerért. Nagy irányítóként az egyik leg­jobb volt, de a hajrát fejben nem­ bírta el. Madár néhány forduló után talált „haza”, ha fegyelme­zettebb lesz, értékes játékossá válhat. —silye— Bírták a Cerbona játékosai a „gyűrődést”, a felső képen ketten is a földre kerültek, de ezért góllal „büntettek” (alsó kép) Csalódott vasiak Ötvenezret követel a Haladás VSE Az MLSZ Végrehajtó Bizott­ságának szerdai döntése szerint nem játszhat az esetleges osz­tályozón a Haladás VSE színei­ben a kettős igazolással rendel­kező Preisinger, Illés és Hamar. „Nincs kommentár” — ez volt Nagy Mihály, a vasiak szakosztály-igazgatójának első reakciója a döntéssel kapcsolat­ban. „Anyagi kár ért bennünket, körülbelül 50 ezer forintot igé­nyelünk vissza az MLSZ-től. Já­tékosonként ugyanis 5 ezer fo­rintot kell befizetni a kettős iga­zolások esetében, a fennmaradó részt pedig az ezzel járó utánajá­rás, jórészt az utazási költségek teszik ki. Tehát hivatalos kiadá­sok címén 50 ezer forintot köve­telünk, ezzel a döntéssel minket ekkora kár ért. Ha tudjuk előre, hogy az osztályozókon nem játszhatnak ezek a játékosok, akkor ebbe az egészbe nem is vágunk bele.” Duplán nyerhetsz Ma délután mountain bike verseny Egyre népszerűbb a moun­tain bike... E fiatal sportág elérte serdülőkorát, s művelői egyre több versenyt rendeznek, és egyre több viadalon vesznek részt. így kerül sor ma a Coca- Cola Mountain Bike versenyre, melyet a rendezők általános és középiskolás korú fiataloknak írtak ki. Az 5., 6. osztályos fiúk egy négykilométeres kört, a többi korosztály pedig nyolc ki­lométert kell teljesítsen. A rajt ma 14 órakor, az Aranybulla emlékműnél lesz. (Az Öreg­hegyen, ahol régen a tank állt.) A verseny mellett még van egy jó lehetőség, de a sikerhez nem csak kitartás, hanem sze­rencse is kell: az indulók között ugyanis egy remek mountain bi­ke kerékpárt sorsolnak ki a ren­dezők. A verseny fő szponzora, a Coca-Cola cég képviselői pedig mindenkit vendégül látnak egy frissítőre. A rendezők: székesfe­hérvári városi sporthivatal, NBI Sport Bt., Heavy Tools ITJ Kft., Caprinae Kerékpárgyártó és Ér­tékesítő Bt., és az Arbau. (1.) FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 15. OLDAL Szuper Kupa — döntő nélkül? A Fradi idén mindent megnyerhet... Közeli ismerősöm — gyerek­kora óta Fradi drukker, leg­alábbis azt mondja, főleg mosta­nában, amikor megy a csapat­nak — jegyezte meg pár héttel ezelőtt: idén nem lesz Szuper Kupa döntő. Arra gondolt, hogy a Fradi megnyeri a bajnoki cí­met és a Magyar Kupát is. Ha ez bejön, valóban nem találkozik a nyár végén, a szezonkezdés előtt a bajnok és a kupagyőztes. A Fradi minek játszana ön­magával... Utoljára ilyesmi 1976-ban fordult elő, akkor is a Ferencvárossal. Ráadásul az akkori csapatban még futballo­zott is a mai gárda pályaedzője, Mucha József. Arra, hogy nem lesz Szuper Kupa-döntő, még nem lehet mérget venni, egyelő­re pusztán valószínűsíthető, ugyanis a fővárosi zöld sasok szerdán este a Magyar Kupa fi­náléjának első felvonásán, az Üllői úton, 2:0-ra legyőzték az i­­dén szelídet produkáló Vác FC­­Samsungot. Visszavágó három hét múlva, minden a Fradi mel­lett szól. Csak Novák Dezsőt sajnálom. Szegényt utálják a drukkerek. Nem tudom, akkor mi lenne, ha a csapatnak ráadá­sul gyengébben menne... (hor) SZELLEMI OLIMPIA Folytatódik a centenáriumi szellemi olimpiai vetélkedő. Ezúton közöljük az előző forduló kérdésének helyes válaszát, illetve a kö­vetkező, XI. forduló kérdését. A X. forduló kérdésének helyes válasza: Az első olimpiai falut 1932-ben, Los Angelesben építették. Elő­nye, hogy összehozza, egybegyűjti az ellenfeleket. A XL for­duló kérdése: Melyik volt az a sportág, amely 1924-ig már szerepelt a nyári o­­limpia programján, lekerült erről, és újra 1988-ban került vissza? A válaszok beküldésének határideje: 1995 június 9. A válaszokat az alábbi címre kell megküldeni: Fejér Megyei Testnevelési és Sporthivatal, Székesfehérvár, Ady E. u. 21, 2003.

Next