Fejér Megyei Hírlap, 1997. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-18 / 15. szám

A FEJÉR MEGYEI HÍRLAP HÉTVÉGE T­örténelemhamisítás bélyegekkel Fehérvári bélyegsorozat valótlanságok sorozatával Most van 25 éve annak, hogy a Székesfehérvári Városi Ta­nács emlékbélyegek kiadására kérte a Magyar Postát. Ezekkel a város ezeréves fennállására ter­vezett 1972. évi ünnepségek eseményeit kívánta gazdagítani. Közölte, hogy Géza nagyfejede­lem és fia, Szent István fehérvári intézkedéseit időszerű a bélye­geken felidézni. Éspedig azért, mert Géza fejedelem 972-ben kezdődött uralkodása alatt, az itt épített vára körül lett Fehérvár népes és virágzó település, Szent István pedig királyi szék­hellyé tette. A posta készséggel eleget tett a kívánságnak és Légrády Sán­dor neves művészt bízta meg a bélyegsorozat elkészítésére. Ő olyan pompás munkát végzett, hogy a nagyalakú, színes bélye­gek a legszebb magyar bélyegek közé tartoznak, az Aranybulla fehérvári hirdetésének 750. év­fordulójára készült darabbal együtt. Sajnos azonban az ábrái és szövegei súlyos történelmi valótlanságokat tartalmaznak. Erről nem Légrády tehet, ő jóhi­szeműen azt ábrázolta, amit a ta­nács vezetői tényként közöltek. Ők viszont feleslegesnek vélték, hogy egy történésszel — főként az akkor Fehérváron dolgozó Kralovánszky Alánnal — meg­beszéljék a bélyegek témáját. Ehelyett önérzetesen saját tudá­sukra támaszkodtak: egy ismert, népszerű, de még a múlt század­ban megjelent történelmi könyv azóta tévesnek bizonyult felté­telezéseiből és naiv legendák­ból, mendemondákból kötöttek csokrot. Ennek következtében a bélyegek és díszes borítékaik szövegei a következőket állít­ják: 1: „Székesfehérvárt Géza nagyfejedelem alapította.” A valóságban senki nem „alapítot­ta”, hanem kialakult a vár körül, mert az védelmet és megélhetést nyújtott. A vár lakóinak és az itt vezető forgalmas nemzetközi út utasainak ellátása, a sokféle munkaalkalom sokakat vonzott itteni letelepülésre. 2. „Az ezer­éves város alapításának éve 972.” Ez a szám azonban isme­retesen csak Géza uralkodása megkezdésének dátuma. 3. „Székesfehérvár az első uralko­dói székhely, főváros.” A való­ságban a jól védhető és a fontos víziutat jelentő Duna miatt Géza Esztergomot választotta állandó székhelyének. A már ott szüle­tett István is annak tekintette. 1014-ben azonban összeomlott a Balkánt elzáró Nagy-Bolgár Birodalom, és a körülményes dunai út helyett megnyílt a rövi­­debb szárazföldi út a Szentföld­re. Ez az út Esztergomot elkerül­ve Fehérváron át haladt és a za­rándokok hatalmas tömegei, az őket kísérő iparosok és kereske­dők sokasága nemcsak Fehér­vár, hanem az egész ország szá­mára nagy gazdasági fellendü­lést hozott. Ezért István Eszter­gomból áthelyezte székhelyét Fehérvárra. 4. „Géza nagyfeje­delem kijelöli Székesfehérvár helyét” — olvasható az egyik bélyegen. Továbbá látható a ko­ronát (?) viselő fejedelem rajza, valamint egy segítője, aki geo­déziai eszközzel tevékenyke­dik, méreget. A valóságban a város helyét, határát az akkori óriási mocsárból a szárazföldi kiemelkedés szabta meg, a mo­csáron csak az méregethet az áb­rázolt eszközzel, aki tudna a vízen járni. Ezeknek a bélyegeknek teljes sorozatával ajándékozták meg ünnepi külsőségek között a tár­sadalmi, gazdasági, politikai és művészeti fehérvári kiválósá­gok csoportját. A sorozat díszes borítékjain is első napi postai bélyegzés ékeskedett: „72, illet­ve 1972. Vni. 20.” A kitüntető ajándék birtokosai joggal gon­dolták, hogy a ritka emlékbé­lyegeknek idővel igen jelentős értékük lesz. Tévedtek. A bélye­geket hatalmas tömegben bo­csátották ki, és kezdték ország­szerte közönséges bélyegként alkalmazni. Ennek következté­ben az idei bélyegárjegyzék sze­rint a város jubileumi 7 bélyeg összesen 120 (!) forintot, és az aranyhullás ugyanennyit ér(ne). De féláron is nehéz vevőt találni rájuk. Szép az, ami érdek nélkül tetszik — állítja az ismert mon­dás. Ezeknek a szép bélyegek­nek az esetében az „érdek” szó­ban a „d” betű megváltozottan mondható, így: Szép az, ami ér­ték nélkül tetszik... - foltényi - Szellőztetés és egészség A fokozott szellőztetés segít­het a beteg­épület-szindrómá­­ban szenvedő irodai dolgozó­kon — állítják kanadai kutatók Az allergiára, szempanaszokra fejfájásra és idegességre pa­naszkodó alkalmazottak problé­mái jelentősen csökkentek, ami­kor olyan épületbe kerültek ahol a levegőbeáramlás jobb volt, a dohányzók csak elkülö­nítve füstölhettek és a fénymá­sológépeket is külön helyiségbe tették. A montreali McGill egyetem egyik kutatója 1300 alkalmazón egészségi állapotát vizsgálta eb­ből a szempontból két alkalom­mal: 1991-1992-ben, majd 1995-ben, miután egy új, az egészségügyi előírásoknak job­ban megfelelő épületbe költöz­tek. Az első épületben a friss leve­gő beáramlása 2,4 liter volt má­sodpercenként egy személyre számítva (az ajánlott érték 10 li­­ter/mp/fő). Az új épületben vi­szont ez a mutató már 15-25 li­terre növekedett. Az új épület­ben ezen felül nagyobb volt a le­vegő páratartalma és a dohányosokat, valamint a irritá­ló porszemcséket képző máso­lógépeket is elkülönítették. Minden emeleten saját ventillá­­ciós rendszert állítottak üzembe. A beteg­ épület-szindróma el­nevezésű tünetegyüttes az új épületben dolgozóknál 40-50 százalékkal csökkent, azzal együtt, hogy a munkahelyi stressz és a zaj még növekedett is az idők során. Mindazonáltal a kanadai ku­tató rámutatott, hogy a friss le­vegő fokozott beáramoltatása — a többi intézkedés nélkül — önmagában nem elegendő a pa­naszok ilyen mérvű csökkenté­séhez. A beteg­épület-szindróma lé­tét az Egészségügyi Világszer­vezet 1982-ben ismerte el hiva­talosan és a definíció szerint a tünetegyüttes a kiterjedt bőr- és nyálkahártya-irritációt, a fejfá­jást, a fáradtságot, és a koncent­rálási nehézségeket mind magá­ban foglalja. Becslések szerint világszerte több millió irodai dolgozó szenved tőle. A menyhal horgászatánál is érvényes az az alapszabály, hogy tudni kell, mikor, mit és hogyan eszik. Ezek a tényezők határozzák meg a reá való horgászat időszakát, módszereit és eszközeit. És természetesen a használatos csalikat is. Táplálkozása A menyhal húsevő. Ez szaba­­tosabb meghatározás, mintha azt mondanánk, hogy ragadozó. Ugyanis amíg meg nem haladja a 10-12 centis hosszúságot, ad­dig gerinctelen állatokat fo­gyaszt, melyekhez a fenéktala­jon jut hozzá, „támadó” manő­verek nélkül. Ahogy növekszik, egyre inkább halak szerepelnek az étlapján, melyeket a téli der­medtségben nyugvó keszegfé­lék közül szed össze, minden különösebb erőfeszítés, tehát hajszolás, „rablás” nélkül. Leg­kedvesebb csemegéje a béka, amiért viszont még arra is képes, hogy fölruccanjon a víz felsőbb rétegeibe, és ott ténylegesen ra­boljon. Mivel a békák vonulása késő őszre, kora télre, tehát no­vemberre, decemberre esik, mondhatjuk, hogy a menyhal a békák kedvéért hagy föl „nyári álmával”, amikor is böjtöl és egyáltalán nem vesz föl táplálé­kot. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a menyhal — a december­től februárig elhúzódó — ívási időszakában intenzíven táplál­kozik. Különösen januárban ak­tív. Mivel éjszakai életmódot folytat, sötétedéstől napkeltéig lehet rá legeredményesebben horgászni. Horgászmódszerek A menyhal horgászatának — a cudar téli megpróbáltatások ellenére — van két jelentős vonzereje. Az egyik az, hogy olyan időszakban kecsegtet a zsákmányszerzés lehetőségé­vel, amikor más halakra már vagy még nem lehet horgászni. A nemes halak egyik része ugyanis ilyenkor nem táplálko­zik, másik részükre viszont ívá­si, kíméleti tilalom van. A másik vonzerő pedig az, hogy — tiszai tapasztalatok alapján — az élő csalihalak közül kimagaslóan a menyhal a harcsa legkedvesebb eledele. Akinek tehát sikerül a téli hónapokban rendesen „be­spájzolni” menyhalakból és azokat márciusig, a harcsa meg­indulásáig el tudja tartani élve, az aratni fog a harcsák között. (Ámbár a frissen lefagyasztott döglött menyhal is fogas harcsa­csali.) A menyhal fenéklakó élet­módja következtében leginkább a fenekező módszer alkalmazá­sa az ajánlatos horgászatánál. Tekintettel arra, hogy a menyhal — még az ívóhelyekre vonuló csapatos bandázásai során is — a tuskós, akadós terepeket ked­veli, nagyon egyszerű, de vi­szonylag elakadásmentes vég­szereléket célszerű összeállíta­ni. Miként az ábrán is látható, pálca alakú végólmot kössünk a zsinórra, mely fölött 30-35 cen­tire fület kötünk és ebbe akaszt­juk a 20-22 centis horogelőkét, melyet parafa dugóval lebegte­tünk. A pálca-ólmot a legköny­­nyebb esetleges elakadás esetén kiszabadítani. Voltaképpen ez­zel a szerelékkel mártogatha­­tunk-tapogathatunk is, akár csó­nakból, akár partról az ismert menyhal-tanyák táján. Eszünkbe ne jusson két hor­got felkötni! Ugyanis a mega­kasztott menyhal azonnal az akadok közé menekül és a sza­bad horog „neki dolgozik”. Felszerelés Használjunk — fenekezés­­hez — 300 centi körüli hosszú­ságú, 0. 50-100 g akciójú botot, 40-es orsót, 0,35 mm vastag zsi­nórral, 2-es vagy 1-es számú süllőző horoggal. Azért kell erős bot és vastag zsinór, mert a megakasztott halat azonnal emelni kell, eltérítendő az aka­­déktól. Ha mártogatunk, akkor a módszer követelményeinek megfelelően, a bot hossza 360- 420 cm körüli legyen. A többi azonos. Legjobb csak­ a vastag gilisz­ta, a csirkebéldarab, vagy bár­milyen állati belsőségből vágott kocka. Domonkos Imre HORGÁSZOKNAK VALÓ A menyhal horgászata A GRAFOLÓGUS VÁLASZOL Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) A felvilágosodás kora legkie­melkedőbb hazai költőjének egyéniségét, húsz és huszonöt é­­ves kora között készült kéziratai segítségével próbáljuk, pár gon­dolatban megközelíteni. E vi­szonylag rövid életszakasz is káp­rázatos változatosságról, lélegze­telállítóan sűrű formagazdagság­ról, csak merész, mohó sietséggel és jobbára a képzelet horizontján bejárható, gazdag belső világról tanúskodik. 1793-ban papírra ve­tett írásán többszörösen összetett, szenvedélyességtől, zaklatottság­tól sem mentes lelkiállapot tükrö­ződik, könnyedén lendült gondo­latvilága emelkedett régióiba, el­szánt lelkesült élménykészséggel, de elragadtatással engedett benső­je árnyasabb, súlyosabb vonzásai­nak is. Megéléseiben nem különí­tette élesen el a szárnyalva vagy kígyózva haladás, a gyűjtés vagy szétszórás, a támadás vagy véde­kezés fogalmait, nem tartott szü­netet, számára az ellenpólusok is táplálhatták egymást. Sokszor annyira lekötötte végletei iránti csillapíthatatlan kíváncsisága, hogy szinte nem maradt ideje ér­zékedést a realitás történéseihez kötözgetni, irányulásait megvaló­sítani, illetve valószínűleg több dolog foglalkoztatta, hasonlóan erős intenzitással annál, hogy a döntéshozatalt egyszerűnek talál­hatta volna. Ritkán érezhetett iga­zi elégedettséget, minden bizony­nyal mindig többre vágyott, kihűlt nyomaiba nemigen lépett vissza, az ajtót legtöbbször nem hagyta maga mögött nyitva. Ötletgaz­dagsága, megérzései eszközével, minden bejárathoz új kulcsot készített és nem lepődött meg, ha az álmok és fantáziák kulcsai ese­tenként a valós zárakat is nyitot­ták. Nem kizárt azonban az sem, hogy a különböző belső vidékek térképei kissé összekeveredtek néha benne, „Ariadné fonala oly­kor összecsomózódhatott”. Ha úgy vélte, hogy valahova megér­kezett vagy valahol megrekedt, bőséges és eredeti „díszítőkedvé­vel” új színezetbe foglalta és újra felfedezve szemlélte állapotát. Követhetetlenül sokoldalú, kifi­nomultan fogékony és sebes fel­fogású volt, környezete legapróbb változásaira is mély érzelmi töl­téssel volt képes reagálni, min­dennek külön árnyalata, dallama és aromája lehetett számára. Áté­lő, azonosuló érzékenysége révén ellenállhatatlanul vonzódhatott és kapcsolódhatott a frissítő, éltető áramlatokhoz, több síkon is, mint gyökér a vízhez, levél a fényhez, virág a szélhez. Szédítő impulzivitása hangula­ti hullámait sokszor szándékosan is gerjesztette, annak ellenére, hogy könnyen kiszolgáltatottá is válhatott nekik, alkalmanként fe­szültség, szorongáskeltőek is le­hettek. Erős hajlamot őrizhetett a vívódó önkritikára és a csalódott csüggedtségre is. Nehezére eshe­tett, szinte lehetetlen feladat elé állíthatta, hogy másokkal valóban megértesse magát, kissé zárt lehe­tett, de kötődései igen szorosak voltak. Később (1798-as íráské­péből úgy tűnik) légvárait nem bonyolította tovább, barlangjait nem vájta mélyebbre, egyes belső tartamaival kiegyezhetett, szövet­séget köthetett, másokat feloldha­tott, elengedhetett. Szerteágazó gondolatait, el­képzeléseit, késztetéseit jelentős részben megzabolázhatta. Éles, érzékeny, külső és belső hatások­ra nyitott látásmódja nem homá­lyosodon, de a szélsőségeket ösz­­szeszedettebb felfogás, a képze­tek, álmok, fantáziák szinte fülledten zsúfolt közegét egysze­­rűsítőbb, talán letisztultabb tuda­tosság ritkább légköre váltotta fel. Lelki élete mozgató rugói, érzelmi tusái nem maradtak el, csak fino­mult és érzékeny belső szerkezetté alakulhattak, kedélyéletét a bo­­rongós lemondó hangulat gyakran járhatta át ebben az időben is. ­o/oft/ At­yf­/Kc/ty­­^: ti' a / tff /KOC Qtityvnyay(fC* ; 1997. január 18., SZOMBAT Jelige: „Lujza” Tisztelt Asszonyom! Belső erőit általában kimért megfontoltsággal, egyenletes rit­musban használja fel az élet leg­több területén, kerülni igyekszik a fölös kitérőket, a kitaposatlan, kockázatos ösvényeket. Szeret biztosra menni, lényeges lehet az ön számára, hogy az események irányítását lehetőleg mindig a ke­zében tartsa, nem kedveli a belát­hatatlan kimenetelű, kétes kalan­dokat. Alaptermészete a környe­zetre nyitott, fogékony és figyel­mes, így annak ellenére, hogy kialakított nézeteihez, viselkedési formáihoz többnyire ragaszkodik, álláspontja nem válik makacsul hajthatatlanná. A gyökeresen újat, merészen rendhagyót gyakran gyanakvással fogadja, sokszor igen visszafogott az elfogadás kérdésében. Nem közelít katego­rikus előítéletekkel, de részletes ismeretek nélkül kevés dolog, ill. kevesen nyerhetik el maradékta­lan bizalmát, közel sem rugalmat­lan, de ritkán adja fel a biztosat a bizonytalanért, így egyes megis­merései esetenként talán kissé túl­zottan részlegesek maradhatnak. Ennek gyökerei hibásnak minősí­tett döntésekbe, esetleg rossz ta­pasztalatokba, csalódásokba nyúlhatnak. Gondolkodása meg­lehetősen fegyelmezett és követ­kezetes ésszerűségen alapszik, döntéseiben, ítéletalkotásában legtöbbször nem enged túl nagy beleszólást a megérzések, készte­tések, spontán hangulatok érvei­nek. Egyénisége jelentékeny ér­zelmi töltését sokszor aláveti az értelem vezető szempontjainak. Akarata határozott, ha nem is mindig sikerül elgondolásainak, terveinek, ambícióinak megfelelő megnyilvánulási teret, irányt, mó­dot találni. Olykor úgy vélheti, hogy a körülmények valós kihívá­sai nem kielégítőek az ön számá­ra, ill. nincsenek összhangban va­lódi természetével, képességei­vel, vágyaival. Lehetnek önmagá­val kapcsolatban megvalósítatlan elképzelései, nem kizárt, hogy az ellentmondások egy részét fantá­ziákban oldja fel. Viszonyulásai többségében álhatatos és kitartó, nem válik elhamarkodottá, tevé­kenységeiben a tettrekészség és a türelem egyaránt jelen van. A gyakorlati problémamegoldásban jó realitásérzéke révén lendületes, ügyel a formákra, fontosnak érez­heti a precizitást, a részletek pon­tosságát, környezetében a rend ér­zetét. Érdekeit ritkán téveszti huzamosabban szem elől. Jó kap­csolatteremtő képességekkel ren­delkezik, kedveli a társaságot, többnyire szűkebb környezetben, lényegesnek vélheti, hogy figyel­jenek önre és elismerjék, hogy be­folyása meghatározó jelentőség­gel bírjon, talán ezért fordulhat elő, hogy nem mindig találja meg a megfelelő hangot. Meglehet, hogy időnként szívesen beszél magáról, ami nem biztos, hogy mindig valódi őszinteségből faka­dó közlési vágy. Elveinek, elgon­dolásainak, szándékainak nagy részét szeretné sokszor elkendőz­ni környezete egy része előtt, nem számításból, inkább önigazoló re­akciók miatt. Tisztelettel: Radetzky Zoltán grafológus 'riCÁU'voL O'- LöfcxJ-vCVv Lj JToÍa XÖ&-— HLLa __ú~ ÁZa-ru-L&w-i___—

Next