Fejér Megyei Hírlap, 1997. november (53. évfolyam, 255-279. szám)

1997-11-01 / 255. szám

1997. november 1., SZOMBAT SPORT FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 15 Mire volt elég a pihenő...? Ma 15 órakor: Gázszer FC—Haladás-Milos 4 Utolsó négy mér­kőzéséhez érkezett az NB I-es bajnokság őszi szezonja. Az újonc Gázszer FC eddigi telje­sítményével alapvetően elége­dettek lehetnek a szurkolók, de nagyon sok múlik majd azon, hogy a hátralévő fordulókban milyen eredményt produkál a csapat. A sorozat roppant ne­héznek ígérkezik. A mai mérkő­zést leszámítva a Vasas, a Deb­recen és végül a Fradi ellen kell bizonyítaniuk majd Bekőéknek. Persze a Haladás elleni talál­kozót sem szabad és nem is illik félvállról venni. Gyanítható, hogy—s ez várható az első osz­tályú mérkőzéseken — a szur­kolók nem felejtették el a „feke­teszerdát”, s a felgyülemlett ke­serűséget azonnal a játékosok nyakába zúdítják majd. A friss élmény hatására egy-egy rossz passznak, a gyatra játéknak így a Sóstón is hangot adhatnak... A két csapat játékosai nyilván kihasználták a kéthetes bajnoki szünetet, s a mutatott teljesít­ménnyel arra is választ adnak, hogy mire volt elég a pihenő... — A Stadler-mérkőzést kö­vető első héten kemény munkát végeztettünk a játékosokkal, majd visszaálltunk az eredeti rit­musba. Úgy érzem, hogy sike­rült felfrissíteni a fiúkat, de ez majd a mérkőzés során derül ki — mondta Hartyáni Gábor, a Gázszer FC vezetőedzője. —Egy nehéz helyzetben lévő, s ultimátum alatt játszó csapatot kellene legyőzniük... — A sors fintora, hogy a Za­laegerszeg és a Stadler után a Haladás-játékosok is az utolsó figyelmeztetés állapotában lép­nek pályára ellenünk. Ez pedig plusz energiákat szabadíthat fel. A találkozón három sárga lap miatt nem játszik majd Nagy Lajos, míg az eltiltását letöltött Vincze Gábor és a Finnország­ból hazatért Árki Gábor játékle­hetőséget kap, így a Gázszer: Matus — Salacz S­zalai, Lő­rinc, Toldi, Vincze, Árki, Be­kő, Medvid, Tiber, Földes összeállí­tásban lép pályára. Matóki. Dorogon — teljes erővel A múlt heti, Csepel felett ara­tott egygólos győzelem feledtet­te a nyíregyházi kudarcot, a Du­­naferr labdarúgói jó hangulat­ban várják a szombati bajnokit. Gálhidi György együttese az NB I/B-ben eleddig nem tün­döklő Dorog vendége. Az újonc­­ legutóbb Szegeden kapott ki 4-0-ra , csak 18., ellenben a vendégek a harmadik helyen várják a folytatást. A Dunaferr SE hét győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel áll, érthetően a diadalok számát szeretnék gyarapítani a 13 óra­kor kezdődő összecsapáson. Szabó T., Dudás, Martinjuk, Lengyel sérüléssel bajlódik, ám utóbbi vélhetően pályára lép. Já­téka különösen fontos, ugyanis múlt vasárnap is győztes gólt ért el. A tervek szerint a vendégek Rita — Ács, Salamon, Mikler, Popovics, Jaki, Ruppert, Kóczi­­án, Szabó Z., Lengyel, Tököli ti­zeneggyel kezdenek. — A Dorog hazai pályán lel­kes, ráadásul nagy szüksége van a pontokra. Fontos, hogy ne be­csüljük le őket, komolyan ve­gyük az összecsapást. Nyernünk kell — mondta Gróf András, a Dunaferr technikai vezetője. (b) Következik a XIII. forduló Rangadók a megyei labdarúgó-bajnokságban . Sokak szerint a 13-as szám szere­­csétlenséget jelent. Ebben hisznek a ba­bonás emberek, de olyanok is vannak, nem is kevesen, akik szerencsésnek vallhatják magu­kat ezzel a számmal kapcsolat­ban. Az még kérdéses, hogy a mérkőzést ki, hogyan vészeli át, a rangadókkal teli fordulóban? AUSTRO-Fa—Mór Ebéd utáni desszertnek ígér­kezik a két csapat mai mérkőzé­se. A szakvezetők kölcsönösen megtekintették egymást az el­múlt fordulóban, s ennek alap­ján nem mehetnek biztosra. A 13 órakor kezdődő találkozó él­vezetes összecsapást sejtet... Baracska GPL FC—Etyek A mai nap másik mérkőzésén a két csapatot tíz helyezés vá­lasztja el egymástól a tabellán. Mégsem mehet biztosra az Etyek, mert a hazaiaknak létfon­tosságú a győzelem. Ikarus-M.hegy Gázmodul — Lajoskomárom Ha számukra kedvezően ala­kul a vetélytársak mérkőzése, akkor az Ikarus, a listavezető el­leni győzelemmel csatlakozhat az élbolyhoz. Úgy tűnik, hogy megtört a Lajoskomárom lendü­lete. Erre utal a Szár elleni (csak) egygólos hazai sikerük... P.szabolcs—Sárbogárd A bogárdiak a Pusztasza­­bolcs katasztrofális móri vere­ségének köszönhetik, hogy el­kerültek az utolsó helyről. Hol­napi összecsapásukon a döntet­len egyiküknek sem jó, főleg a gyengélkedő hazaiaknak nem. Seréd—Szár Three Ász Hazai győzelem, s ezzel a két csapat helycseréje várható a ta­bellán. A vendégek nélkülözni kénytelenek a két Orbánt, s így gyengébbnek tűnnek. Ezzel a mérkőzéssel búcsúzik — 27 éves sikeres játékvezetői pálya­futása után — Hernádi József, Bodajk—Nagyvenyim Sok a döntetlenje, s ezzel az elvesztett pontja a hazai gárdá­nak. A jobb játékosállományuk miatt ők az esélyesei a mérkő­zésnek, de erre már sokszor rá­cáfoltak Hajnalék... Bakonycsernye—Szabad­­egyháza Kinizsi Patrick SC A többarcú hazai csapat csak a Lajoskomárom ellen mutatta meg az igazi tudását. Ennél azért több van bennük. Az újonctól— az eddigiek alapján — minimá­lisan a pontszerzés elvárható. Szabadbattyán Origó KSE — Mezőfalva Az első győzelem jótékony hatást gyakorolt a battyáni fo­cistákra. Legutóbb idegenben értek el döntetlent, így hazai pá­lyán a holnapi győzelmük már nem keltene nagy meglepetést. Rangadókra kerül sor a II. osztályban is. A Korona-cso­portban éllovas Pusztavári Martonvásáron, míg a második helyezett Pátka Lovasberény­­ben számíthat meleg percekre. A Gorsium Áfész-csoport mér­kőzései közül kiemelkedik az Aba—Iváncsa „csúcstalálko­zó”. A döntetlennek a nevető harmadik Kisapostag örülne a legjobban, amely a Polgárdit esélyesként fogadja. (m.j.) Sebők jött, s kétszer büntetett Gyenge színvonalú találkozón: ZTE—Videoton FCF 2-0 (2-0) érintettek nem kerültek helyzet­be. Egészen a 30. percig, amikor az első épkézláb akció nyomán rögtön gólt ért el a zalai különít­mény, Sebők higgadtsága ele­gendő volt a találathoz. A fehér­váriak igyekeztek támadni, de a szórványos beíveléseket Vla­szák könnyűszerrel lehúzta. A vendégek már a félidőt záró síp­szót várták, amikor Sebők ismét érkezett, s ez már előre vetítette a hazaiak diadalát. A helyi szur­kolók ekkor biztosra vették, hogy más eredmény nem is szü­lethet, mint ZTE győzelem. Sajnos igazuk lett, pedig a második félidőre egy támadóbb szellemű Videoton futott ki a pályára. Igyekeztek erőltetni az akciókat, sajnos meddő me­zőnyfölénynél tovább nem ju­tottak. A gyenge színvonalú ta­lálkozón a kevésbé rossz napot kifogó ZTE megérdemelten nyert. Úgy tűnt, a Vidi a Tisza­­kécske ellen ellőtte a puskapo­rát... -horog-Bár a péntek két nap távolságra volt a szerdától, a szurko­lók emlékezetében mégis élénken élt a szerdai válo­gatott találkozó. A zalaegersze­gi stadionban sem volt más té­ma, mint a jugoszlávoktól ka­pott hét találat. A hangosbe­mondó által megszólaltatott helyi hírek mondták a magu­két... Aztán a ZTE—Vidi össze­csapásra terelődött a szó, rögtön kiderült, tisztelik a fehérvária­kat, ugyanis a döntetlent sem tartották lebecsülendő ered­ménynek. Ebben közrejátszha­tott, hogy a fehérváriak utóbbi két tétmeccsükön 12 gólt rúg­tak: előbb négyet, majd nyolcat. A számmisztika szabályai sze­rint pénteken 16-nak kellett vol­na következnie... „Ez természe­tesen irreális, ám kellő odafi­gyeléssel nyerhetünk” — mondta Disztl László, a Video­ton mestere a kezdés előtt. Az első percekben a két 16-os között labdázgattak a csapatok. A vendéglátók gyors támadói­kat, Casoltant és Sebőköt pró­bálták tömni labdákkal, ám az 4 // ■■ JEGYZŐKÖNYV Zalaegerszeg, 5000 néző, vezette: Pillér (Koch, Székely). Zalahús ZTE FC: Vlaszák — Kocsárdi, Csóka, Filó, Szőke (Molnár A.), Nagy, Varga (Kovács), Molnár B., Németh (Tóth), Sebők, Casoltan. Veze­tőedző: Garamvölgyi Lajos. Videoton FCF: Bíró (5) — Dulics (4), Makrickij (5), Schindler (4), Tóth A. (4), Horváth (4), Miklós (4) (Waltner), Róth (5), Takács (4), Vancsa (5), Kor­sós (5). Vezetőedző: Diszl László. Szögletarány: 8-7 (4-4). 11. perc: Közvetett szabadrúgáshoz jutott a Vidi a 16-os vonalánál, végül Korsós a sorfalba lőtt. 15 perc: Casoltan 20 m-es bombáját vetődve fogta Bí­ró. 25. perc: Németh bal oldali beadása Makrickij lábán felperdült, s a kapu fölött elhagyta a játékteret. 29. perc: Németh ívelése az 5-ösön egyedül találta Sebőköt, aki gondtalanul levette a labdát, majd átemelte a kilépő Bíró felett, 1-0.32. perc: Vancsa labdájával Horváth lépett ki, s a kifutó Vlaszákba lőtt. 45. perc: Varga 10 m-es lövését Bíró csak kiütni tudta, s az érkező Sebők kö­zelről a hálóba lőtt, 2-0.47. perc: Casoltan beadását Németh alig lőtte mellé az 5-ösről. 48. perc: Varga T. emelt fölé a 11-es pontról. 54. perc: Róth 20 m-es lövése szállt a kapu fölé. 69. perc: Sebők helyzetig cselezte magát, közeli lövése elakadt a kirepülő Bírón. 75. perc: Casoltan ballábas, 14 m-es lövését tenye­­relte ki a Vidi kapusa. 82. perc: Róth 20 m-es lövését hárította Vlaszák. 85. perc: Korsós bal oldali ívelése után Takács kapáslövése alig tévesztett célt. Akár kilenc pont is lehet... A felzárkózás lehetősége a játékosokon múlik . Kedvezőnek tűnik csapataink sorsolása az NB III-as labdarú­gó-bajnokság hét vé­gi fordulójában. Ezúttal a tabel­la hátsó régiójában álló csapatok ellen lehet (és kell) megszerezni a bajnoki pontokat... Velence SE—Ménfő­csanak Az elmúlt hét végén megle­pő, ám teljesen megérdemelt győzelmet arattak Borsányiék, a jóval esélyesebb Tatai Honvéd otthonában. A csapat jelenleg tíz ponttal a tabella 12. helyét foglalja el. Ma 13 órakor a nyolcpontos, s ezzel az utolsó előtti Győr-Ménfőcsanakot fo­gadják, győzelmi eséllyel. — A tatai bravúr után, hazai pályán a három pont megszerzé­se a célunk. Ennek reális alapja van — mondta Patócs Tamás megbízott edző. A Velence SE: Baronics — Láng, Borsányi, Németh R., E­­lek, Petkó, Németh Zs., Sipos, Huszár, Farkas, Patócs összeál­lításban kezdi el a mérkőzést. LRI-Malév—Adony PSK Mélyrepülésben vannak a ha­zaiak, ezt tükrözi az eddig meg­szerzett kilenc pontjuk, ami a 13. helyre jó. A tabellán — egy pont hátránnyal — az adonyi együttes következik. A két csa­pat közötti különbség elenyé­szőnek tűnik, így Nebuczék győzelme sem elképzelhetetlen. A mai mérkőzésen az Adony: Vörös T. — Balassa, Barócsai, Zsibók, Tóth, Nebucz, Áldott (Kiér), Ecsődi, Markovics, Csá­­nyi, Vörös A. tizeneggyel kezd. Elektromos—Ercsi Kinizsi A két csapat 16-16 pontot gyűjtött be eddig. A hazaiak közvetlenül a Kinizsi mögött, a 11. helyen állnak a tabellán. Az Ercsi összeállítása: Schmidt — Hodula P., Mészá­ros, Miskovicz, Póth, Kozma, Szabó A., Molnár, Éliás, Sárdi, Hargitai. (mások) Dunaferr SE: kézilabdasuli Cerbona: örömtelen félidőnyi negatív rekord Tegnap a Duna­ferr SE és a Cerbona női csapatai idegen­­benben mérkőztek. D­V­SC-Shymphonia—Du­naferr SE 20-28 (10-12) A Dunaferr SE — Farkas — Balogh (9), Radulovics (10/5), Siti (2), Megybíróné (2), Mátéfi (1), Sávolt (1), csere: Kerner (kapus), Simics (1), Kocsis, Csendes (1), Mátyás (1), Ferling­i ellen az első félidőben már négy góllal is vezettek az alföl­diek. A duneferresek 9-8-nál vették át a vezetést, s ezután már ki sem engedték a kezükből. A második játékrészben a sokkal egységesebb, jobb Duna-par­­tiak megérdemelten nyerték a rangadót ilyen különbséggel is. Herz-FTC—Cerbona 32-12 (17-3) A Cerbona — Kalasnyikova — Nagy A. (2), Jeddi (4), Nagy H., Agárdi, Gabnai (1), Gaál (5), csere: Magyaróvári (kapus), Fábián, Gál, Horváth B., Vinc­ze, Csenki, Horváth G. — az el­ső félidőben „betlizett”, három lőtt góljuk még a Fradi ellen is nagyon halvány teljesítmény... * Labdarúgó MK: sorsolás Az MLSZ-ben tegnap elké­szítették a labdarúgó Samsung Magyar-kupa nyolcaddöntőjé­­nek a párosítását. A mérkőzé­sek: III. Ker. TVE—Gázszer FC, Vác FC—Videoton FCF, Siófok—Rába ETO, Vasas DH—Kispest-Honvéd, Hala­dás-Milos—Újpesti TE, Za­laegerszeg—Stadler, MTK— Diósgyőr, Szeged-Dorozsma— Salgótarján. A legjobb nyolc közé jutást egy mérkőzésen, az elől álló csapat otthonában dön­tik el az együttesek. A sorsoláson a Videotont György László klubigazgató, míg a Gázszert Lovasi László technikai vezető képviselte, il­letve húzta ki az ellenfelet. A Vác—Videoton mérkőzést no­vember 29-én 15 órakor rende­zik, míg a H1. Kér TVE—Gáz­szer találkozó december 3-án, 12.30-kor kezdődik. Mindkét csapatunk idegenben játszik. Megyénk körül megyünk körül körzeti labdarúgás A körzeti labdarúgó-baj­nokság dunaújvárosi csoport­jában az alábbi eredmények születtek: Hantos—Vajta 2-7, Perkáta—Alap 3-0, Beloian­nisz—Nagylók 4-0, Dég—Ba­­racs 1-1, Sárszentágota— Sáregres 0-0. Sakk-emlékverseny A Fejér Megyei Sakkszövet­ség a néhai Farkas József emlé­kére rendezte meg idén emlék­­versenyét. A 19 résztvevő kö­zül az első helyet Kiss Viktor (Fehérvár SE) szerezte meg 6,5 ponttal. Második Di Giovanni Vilmos (MÁV Előre SE), har­madik Kanalas Mihály (MÁV Előre SE) lett. A díjakat a me­gyei sakkszövetség elnöke, Warvasovszky Tihamér adta át. Az eredményhirdetést köve­tően a verseny résztvevői ko­szorút helyeztek el a korábbi főtitkár sírján. Hőlégballonos siker Németh Zoltán a régi olim­piát követően legutóbb Nyí­regyházán versenyzett, a In. Jonatán Kupa hőlégballon-ej­tőernyős versenyen. A fehérvá­ri ballonos mind saját kategóri­ájában, mind pedig az összetett versenyben (a nyíregyházi ej­tőernyős Borbély Attilával pár­ban) az első helyen végzett. Az­ért választott nyírségi párt, mert Fejér megyében egyelőre még nem talált ilyet magának. Maraton gyerekeknek Nagy sikernek örvendett a Kovács István által kezdemé­nyezett Dunagép maraton váltó futósorozat. Mezőfalva, Dá­­nieltelep, Szabadegyháza, Hantos, Nagylók, Sárosd, Nagyvenyim iskolásai álltak rajthoz. Településenként átla­gosan nyolcvankilenc hatfős váltó kezdte meg a futást, és az első három helyezett csapat tagjait érmekkel díjazták. No­vember 4-én Hantoson rende­­zeik meg közkívánatra a soro­zat nagydöntőjét. A következő futómegmozdulás az immáron hagyományosnak számító Mi­kulás-napi futás lesz majd. Kék túra a dombok között A PMSE túrázói vasárnap 7 órakor találkoznak a fehérvári vasútállomáson. Úticéljuk: a 40 kilométeres zalai kék túra, Nagykanizsától Zalakomárig. A bajnokság állása: 1. Sáregres 8 1 3 21-5 25 2. Sárszentágota 5 3 2 22-7 18 3. Alap 5 1 3 25-17 16 4. Beloiannisz 5 1 3 21-11 16 5. Baracs 5 1 3 19-12 16 6. Kálóz 4 2 3 26-20 14 7. Perkáta 4 2 3 22-20 14 8. Vajta 2 2 5 19-23 8 9. Nagylók 2 - 7 14-26 6 10. Dég 1 3 5 11-25 6 11. Hantos 1­­ 8 12-46 3 Fejér Megyei Hírlap A PANNON LAPOK TARSASAGA tagja Ügyvezető-főszerkesztő: Elekes András Főszerkesztő-helyettes: Mihók Lenke Felelős szerkesztők: Hadnagy Gábor, Takács Ferenc Rovatvezetők: Fási László, Zágoni Erzsébet, Róth Ferenc, Zsigó Ferenc Kiadja a Hírlap Press Kiadói Kft. felelős kiadó a kft. ügyvezető igazgatója. Kiadó és Szerkesztőség: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Telefonközpont: (22) 316-520Fax: (22) 312-590 Telefonok: titkárság: 316-510,312-450, gazdaság: 315- 190, belpolitika: 349-002, kultúra: 349-001, sport: 316-532. Levélcím: 8002 Szé­kesfehérvár, Pf. 167. Hirdetés, terjesztés, műszaki előállítás PANNON LAPOK KIADÓI Kft. 8901 Zalaegerszeg, Ady u. 60. Tel.: (92) 550-550 Ügyvezetők: Kázmér Judit, Gyerák András. A lapcsoport hirdetési vezetője: Nagy Zsolt, 8200 Veszprém, Házgyári u. 12. Tel.: (88) 406-565. Fejér megyei marketingvezető: W­appler Beatrix 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Tel.: (22) 327-574. Műszaki vezetők: Tantalics Jó­zsef (lapcsoport) 8901 Zalaegerszeg, Ady u. 60. Tel.: (92) 550-550. Dávid Zoltán (Fejér Megyei Hírlap) 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Tel.: (22) 310-693. Terjesztési vezetők: Fejér megye: Bogdány Károly 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Tel.: (22) 340-258. Németh János (lap­csoport) 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Tel.: (22) 348-757. Budapesti Médiaképviselet: Kósa Erika 1117 Budafoki u. 111. Tel.: (1) 204-4352. Nyomtatás: West Hungary Nyomdai Centrum Bt. 8200 Veszprém, Házgyári u. 12. Tel.: (88) 406-480. Felelős vezető: Donhardt Jens. A Fejér Megyei Hírlap előfizethető a Pannon Lapok Kiadói Kft.-nél és a kézbesítőknél. Előfizetési díj: egy hónapra 565 Ft. negyed­évre 1695 Ft, fél évre 3390 Ft, egy évre 6441 Ft. ISSN 0133-0403. Példányszámúnk valóságát a MATESZ hitelesíti!

Next