Fejér Megyei Hírlap, 1998. március (54. évfolyam, 51-76. szám)

1998-03-04 / 53. szám

1998. március 4., SZERDA Közút építésére pályáznak Járható utat szeretnének három település között Évek óta mérlegeli három te­lepülés — Perkáta, Nagyve­­nyim és Baracs — egy összekö­tő út építését. Az engedélyezési tervek már elkészültek, a közle­kedési felügyelet jóvá is hagyta a koncepciót. A dokumentáció költségeit az önkormányzatok vállalták magukra, tudtuk meg Rauf Páltól, a beruházás koor­dinálásával megbízott polgár­­mestertől. Településenként 1 millió 100 ezer forintba került a tervezés, amit a HÍD Egyesület égisze alatt működő Összefogás Dunaújváros és Térsége Fej­lesztéséért Alapítvány — mint térségfejlesztési elgondolást — 500 ezer forinttal támogatott. A közút költségét önerőből képtelenek lennének a települé­sek kigazdálkodni. Rauf Pál szerint a kivitelezés első, Bara­­csot Nagyvennyimmel összekö­tő szakasza is 80 millió forintba kerül. Pedig nem bitumines „el­ső osztályú” autóútra, hanem itatott makadámra vonatkozik a koncepció. Bíznak abban, hogy a megyei területfejlesztési ta­nács is támogatásra érdemesnek tartja az elgondolásukat idén, és pályázati pénzből (az útalap hozzájárulásával) sikerül meg­valósítaniuk az elgondolást. Az érintett három község több szempontból is időszerű­nek tartja a beruházást. A Nagy­­venyimen áthaladó 16 kilométe­res út a baracsi halászcsárdától Perkátáig húzódna. Tehermen­tesítve ezzel a 6-os, valamint a 62-es utat. A Venyimhez tartozó Mélykút problémája is megol­dódna: az esőben járhatatlan földút kiváltásával megszűnne elszigeteltsége. Továbbá az Adony és Perkáta között épülő hulladéklerakó megközelítését is elősegítené, mivel az érintett települések többsége tagja a szeméttelepet létrehozó kht.-nak. A Baracs—Nagyvenyim kö­zötti útszakaszt idén szeretnék elkészíttetni az önkormányza­tok. Majd folytatva a munkát, jövőre Mélykút és Perkáta kö­zött is biztosítani a közvetlen közúti összeköttetést. K.E. KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 AZ ERŐSZAK TAVASZA? (Folytatás az 1. oldalról) Alapos gyanú merült fel arra vonatkozóan, hogy az orvosnő sérelmére elkövetett gyilkossá­got K. A. 28 éves büntetett elő­életű sárkeresztúri, G. K. 31 éves büntetlen előéletű székes­­fehérvári, B. I.-né 43 éves bün­tetlen fehérvári és B. D. 19 éves büntetlen, ugyancsak fehérvári lakosok követték el — utóbbit még lapzártánkig a bíróság nem helyezte előzetes letartóztatás­ba, de erre, az adatok szerint, minden „esélye” megvan. A volt asszisztensnő... A megyei rendőr-főkapitány­ság bűnügyi igazgatója újság­írói kérdésre válaszolva el­mondta, hogy a gyanúsítottak eddig még nem tettek beismerő vallomást. Ma már nem titok az sem, hogy a gyilkosságot felte­hetően az egyik gyanúsított — B. I.-né, aki az áldozat munka­helyi környezetéhez tartozott mint asszisztensnő—idézte elő közvetve azzal, hogy (hibás) tippet adott arról, hogy dr. Törő Mária Magdolna lakásában na­gyobb mennyiségű készpénzt és arany ékszereket tart, s feltehető az is, hogy „szimpla” rablás tor­kollott brutális gyilkosságba azon a végzetes estén, a fehérvá­ri Rákóczi utcában. Csellel jutottak a lakásba Az elkövetők a nagy zsák­mány reményében, az előre megbeszéltek alapján jelentek meg az áldozat lakásán, magu­kat a Kábelkom Kft. szerelőinek mondták, s ezzel tévesztették meg az idős hölgyet. Az ellopott gépkocsi kulcsát egyébként az egyik gyanúsított egy József ut­cai csatornába dobta, annak helyszínét később egy szemle során a rendőröknek megmutat­ta, így a kulcsot megtalálták. Lapunk rákérdezett a sajtótá­jékoztató során olyan, addig még meg nem erősített informá­ciókra, amelyek szerint a gyil­kossági ügyben érintett gyanú­sítottak egyikének van köze (ro­koni kapcsolat) az áldozat egyik korábbi kollégájához, illetve egy volt rendőrtiszthez, ezeket a feltevéseket a bűnügyi szakem­berek megerősítették. Az ügy­ben a gyanúsítottak előzetes le­tartóztatásba helyezése mellett tovább folyik a vizsgálat. Szedik a védelmi pénzt A szervezett bűnözés elleni osztály rendőrei nagy erőkkel nyomoznak a minap fegyvere­sen, Fehérváron elkövetett mu­latós gyújtogatás ügyében: la­punkból is ismert, hogy az elke­rülő úton lévő Ex-­ Treme bárt két álarcos, pisztolyos, illetve géppisztolyos férfi felgyújtotta, legalább tízmilliós anyagi kárt okozva ezzel. „Fehérvár bűnö­zői köreinek egymáshoz feszü­léséről van szó”, jelentette ki dr. Tóth Pál bűnügyi igazgató, aki később, újságírói kérdésre vála­szolva elismert egy fontos tényt: a megyeszékhelyen is szedik, zsarolják a védelmi pénzt a szer­vezett bandák. T.T. A brutális gyilkossággal gyanúsított személyek a nyomozók sze­rint úgy jutottak a későbbi áldozat, dr. Törő Mária Magdolna szé­kesfehérvári lakásába, hogy az idős hölgyet előre megbeszélt módon becsapták (rendőrzsargon szerint „legendát” alkalmaztak), magu­kat a Kábelkom Kft. munkatársainak adták ki. Ezért megkérdeztük a cég illetékesét: mivel igazolják magukat a valódi kábelkomosok? Megtudtuk, hogy az alkalmazottak arcképes igazolvánnyal rendel­keznek, s általában előzetes telefonbeszélgetéssel rögzítik a látogatás pontos időpontját, de csak a legritkább esetekben mennek az ügyfe­lek lakására. A szerelők és a díjbeszedők mozgásáról egyébként a Kábelkom illetékesei mindig pontos információval rendelkeznek. Megvenni vagy nem venni? Zichyújfaluban ma tárgyal a testület a kastély megvásárlásáról • FMH-információ Rendkívüli ülést tart ma este a képviselő-testület Zichyújfa­­luban. Az ülés egyetlen napiren­di pontja a kastély megvásárlá­sának ügye. Az elképzelés nem új, a kép­viselők nem először foglalkoz­nak a kérdéssel — tudtuk meg Moldicz Lászlóné polgármes­tertől, de az előző ajánlatot nem fogadta el a testület. A tulajdo­nossal azóta folytatott tárgyalá­sok alapján most kedvező felté­telek mellett vásárolhatná meg a falu a kastélyt, amelyhez egyéb­ként egy 28 hektáros terület is tartozik. Az ingatlan ára 50 mil­lió forint, amelyet részletekben fizetne ki a település, a tervek szerint három év alatt. A részle­teket terhelő kamat mértékéről folyik még az egyezkedés. A kastélyban működik az or­vosi rendelő, a könyvtár, van egy nagyterem az épületben, amely a falu rendezvényeinek adhatna helyet és ide költözne a hivatal is. A hozzá tartozó terü­leten található az óvoda és né­hány szolgálati lakás, már csak ezért is jó volna, ha a falu lenne az ingatlan tulajdonosa és nem más — mondta el kérdésünkre a polgármesterasszony. Amíg a tettes rács mögé kerül.... Csak a negyvenperces kri­mikben és a százhúsz oldalas bűnügyi történetekben ér véget a tett az elkövetéstől a nyomo­zás lezárásáig. A valóság lényegesen bonyo­lultabb, s a nyomozói erényeket alaposan megtámogatják a szakértői vélemények. „Elsőd­leges szaktanácsadói vélemény szerint”, a „szakértői vizsgálat alapján” — a bűnügyi krónikák visszetérő kifejezései, tartal­mukban jelentős különbségeket takarnak, s mögöttük olyan ap­rólékos munka áll, amelyhez egyebek között végtelen türe­lem, nagy szakmai tapasztalat, rutin, s mellesleg nagyon jó mű­szerek kellenek. — A nyomszakértő nem túl­zottan ideges fajta — egyetért ebben a negyvenegy esztendős Vígh Tamás rendőr százados és negyvenhárom éves kollégája, Károly László rendőr főtörzs­zászlós. Mindketten a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Technikai osztályának nyomszakértői, s példának azt hozzák fel, amikor egy sorozat­betörés során száznegyven helyszíni nyomhoz száz eszköz­nyomot kellett hasonlítani. Bűn­ügyi technikusi múltukra utalva hangsúlyozzák, hogy a helyszí­neléskor végzett munka a döntő, az ott fellelt és rögzített nyo­mok, akkor, vagy később meg­talált eszközök után következ­nek ők. Meg az elektronmik­roszkóp, a fényképezőgép, s legújabban a számítógép. — Akkor a közönséges na­gyítóval nem jutna messzire Sherlock Holmes sem... — A szakértői munkában semmiképp. Hipotézist persze fel lehet állítani, de a bizonyítás­nak a bíróság előtt kell megáll­nia a helyét. S akkor végeztünk alapos munkát, ha a vallomás mellett, esetleg annak ellenére a tárgyi bizonyítékok súlya alatt is megszületik az ítélet. — Hányféle területen dol­goznak a nyomszakértők? — Ez nagyon nagy terület: ide tartoznak a lábnyomok, jár­műnyomok, eszköznyomok, be­leértve például a szúrásokat, a zárak, lakatok, a metallográfia, a különböző szövetnyomok és az emberi test lenyomatai. — A daktiloszkópia, azaz az ujjnyomok is? — Nem, az külön „szakma”, de a fülnyomok például a mi szakterületünk. A helyszínen rögzített nyomokból tavaly ki­lencszáz szaktanácsadói vizsgá­latot és kétszáz kidolgozott szak­értői véleményt készítettünk. — Melyik a legnehezebb ré­sze a szakértői munkának? — A szakértői vélemény megformálásához sohasem egy nyomot kell vizsgálni, hanem az összesét. Mégis, ha szűkítjük a területet, akkor a dinamikus nyomok a legnehezebbek, és a legizgalmasabbak, azaz, amikor a nyomhoz kell megtalálni, hoz­zárendelni az eszközt. Vegyük például azt az esetet, amikor egy zárt kifeszítenek, s a „hozzá il­lő” csavarhúzókról kell megál­lapítani, hogy egész biztosan melyiket használta az elkövető. A statikus nyomok, mint pél­dául egy cipőtalp nyoma, szin­tén sokat elárul, s nem csak affé­le „indián módon”, azazhogy a természetben, a talaj jellegétől függően azért megmondható, hogy milyen méretű, súlyú em­ber viselte a cipőt... hogy lássam miről is van szó, hozzák a fekete fólián rögzített nyomot, sarló­­fénnyel megvilágítva világosan kirajzolódik a kép: — Negyvenkettes méretű ut­cai férficipő, jól lekoptatott a sarka, de az elhasználtságra utal az is, hogy a talp belsejéből apró darabkák hiányoznak — amíg végigmondják a mondatot, a kép máris a számítógépbe kerül a többi hatszáz mellé. Most már csak a cipőt kell megtalálni... M. A számítógépben tárolt nyomgyűjteményt néha más megyék is kölcsönkérik Fotó: Gregority RÖVIDEN BÉT: csökkent az index A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 25 pontot veszített értékéből kedden, 8376 ponton zárt. Csökken­tek a határidős BUX-árak is: a márciusi lejárat az azonna­li BUX alatt, 8335 ponton zárt, vagyis az elmúlt napok emelkedése ellenére a pesz­­szimizmus jellemzi a határ­idős piacot. A decemberi BUX 9757 ponton, a jövő decemberi termin 11 960 ponton zárt. A részvénypia­con csak a Mol büszkélked­hetett számottevő erősödés­sel, a húzópapírok többségé­nek csökkent az árfolyama. A kárpótlási jegyért tovább­ra is élénk kereslet mutatko­zott, bár kissé gyengült, 1155 forintot ért záráskor. Drogfogyasztás: az adatok védelme Az Országos Mentőszol­gálat a rosszullétük miatt hozzájuk forduló drogfo­gyasztókról nem tehet beje­lentést a rendőrségnek—tá­jékoztatta az MTI-t kedden az adatvédelmi biztos. Maj­­tényi László álláspontja sze­rint a mentőszolgálatok ab­ban az esetben riaszthatják a rendőröket, ha alapos okból feltehető, hogy a helyszínre érkező mentősök életét vagy testi épségét veszély fenye­geti. Az ajánlás hangsúlyoz­za, hogy a mentőállomáso­kon fokozott körültekintés­sel kell kezelni és óvni a be­tegek személyes adatait. A biztos e kérdéssel a Társaság a Szabadságjogokért jogse­gélyszolgálat megkeresése kapcsán foglalkozott. Üzletek névhasználata: ellentmondásos helyzet Egyelőre nincs informá­ciója a Fővárosi Közigazga­tási Hivatalnak arról, hogy a nem magyar elnevezésű üz­lethelyiségek feliratának megváltoztatása érdekében a kerületi jegyzők mit tettek, illetve hányan tiltakoztak döntéseik ellen—tudta meg az MTI a közigazgatási hivataltól. Egy múlt évi kormányrendelet szerint, amelynek hatályba lépése után a napokban járt le az egyéves türelmi idő, a csak külföldi elnevezést viselő üzleteket akár azonnal be le­het záratni. A boltosok fel­lebbezése esetén a közigaz­gatási hivatalhoz másodfo­kú elbírálásra kerülnek majd az ilyen panaszok. A hivatal úgy véli, hogy nem lehet majd könnyen érvényt sze­rezni a rendeletnek. A kerü­leteknek ugyanis aligha lesz energiájuk arra, hogy gyor­san lépjenek e téren. A jelen­legi gyakorlaton tehát folya­matosan lehet majd változ­tatni. Sok olyan külföldi ere­detű üzletnév van ugyanis, amely mára a mindennapos magyar nyelvhasználat ré­szévé vált. Az új engedélyek kiadásánál azonban egyér­telműen érvényesíthető a jogszabály. pénzváltó Székesfehérvár, Kossuth u. 12. (volt Árpádfárga) _______Telefonszám: (22) 330-229._______ Pénznem 1 egységre Vétel Eladás RTS 16,130 16,350 ESP 1,3300 1,3700 CHF 140,00 142,50 DEM 113,50 115,00 ITL 0,1155 0,1170 GRD 0,7100 0,7330 SEK 25,150 26,100 USD 205,50 209,00 Érvényes: 1998. március 4. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap: 8-21 óráig.

Next