Fejér Megyei Hírlap, 1999. május (55. évfolyam, 101-124. szám)

1999-05-03 / 101. szám

4 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP KRÓNIKA Csókakő: várjátékot terveznek Szeptemberben lesz 700 éve, hogy írásban megemlítették a várat (Folytatás az 1. oldalról) Az idegenforgalmi szerveze­tekkel történő konzultáció után úgy döntöttek, hogy mindig szeptember második hétvégéjén rendezik majd a csókakői napo­kat, ott nem ütközik más, hagyo­mányos környékbeli rendez­vénnyel. Az idei tervek már körvona­lazódnak. Országos szakmai ta­nácskozást rendeznek a várre­konstrukciókról, kiállítják a vár­ban előkerült leleteket, szóba került egy helyi rajzpályázat és egy vadásztrófea kiállítás, a he­lyi kézművesek és a községben élő üvegművész bemutatkozá­sa. Terveznek kulturális progra­mokat, középkori lovassági be­mutatót, kirakodóvásárt. Egy sátorban korhű öltözékű sze­mélyzet középkori ételeket tá­lalna fel. Bemutatnák a helyi bo­rokat is. Augusztus végére elkészül a község történetét, hagyományait bemutató rajzos, térképes kiad­vány, ezüst érméket veretnek, amelyekből évente kapnának a településért sokat tett polgárok. A polgármester szeretné, ha a vár alatti területet, a kőbánya ud­varát rendbe tudnák tenni, hi­szen ott kapnának helyett a szabdtéri programok. Nem árta­na a várhoz vezető út mintegy 360 méteres szakaszának szilárd burkolattal történő ellátása sem. A település egyébként is megszépül az évfordulóra. Most dolgoznak az egykori tűzoltó­szertár épületének rendbe téte­lén, talán majd az önkéntes egy­let is újra éled egyszer. Most fo­lyik a templom felújítása, s ősz­re szeretnék átépíteni, felújítani a polgármesteri hivatal 100 éves épületét is. Ráférne a felújítás az óvodára is. Az 1074 lakosú településnek természetesen nincs sok pénze, így pályáznak mindenhol, ahol csak lehet. Közben folyik a f csa­­tornázás előkészítése, amelyet három másik településsel együtt oldanak meg. Közben a megye egyetlen vá­rában folyik a rekonstrukció. A megyei múzeum igazgatóhe­lyettese, Cserményi Vajk el­mondta, a régészeti feltárásnak köszönhetően a legrégebbi falak is rekonstruálhatók. A Hatházi Gábor és Kulcsár Mihály által irányított feltáró munka ered­ményeképpen hamarosan láto­gatható lesz a török kori barba­­kán, a mögötte álló, 14. századi, egykor felvonóhidas, farkas ver­mes bejárati kapu. Az idén fel­tárják a kápolnát is. A munkák­ba még a honvédség is besegít. T.L. Az idegenforgalom bővítése a község nagy lehetősége. A vár és a táj vonzereje meghatározó Fotó: Pati-Nagy Fehérvári diákok sikere A Föld napjához kapcsolódó­an rendezték meg idén Kecske­méten az országos Curie kör­nyezetvédelmi verseny döntő­jét. Ezen megyénket a székesfe­hérvári Táncsics Mihály Általános Iskola tanulói képvi­selték. Ők a hetedik-nyolcadik osztályosok kategóriájában az első helyet szerezték meg. A háromtagú csapat - Egeresi Ga­bi, Kovács Andrea, és Szigetvá­ri János - szemléltetésként vi­­deofilmes beszámolót is készí­tett. Buranitsné Králl Zsuzsanna volt a felkészítő tanáruk. Tisztelettel meghívjuk Önt és Kedves Családját A Szent Flórián Tűző Hónappal és a Közbiztonsági Gyermeknappal egybekötött SVÁSÁRRA 1999. május 8-án 8-18 óráig Székesfehérvár belvárosába! •^^ráTSp^és iparművész kirako dó^J^ Mától már ..Korona vásári előzetes" kedvezményekkel vártuk május 8-ra: DISZPERZIT belső falfesték 16 lit, csak 3390 Ft kapható a Korona Rt. valamennyi festéket árusító boltjában! Hűtő­ és fagyasztókészülék vásárlásánál 1 szódásszifont adunk ajándékba!­­ MTB kerékpárok és gáztűzhelyek 2000 Ft engedménnyel! 100 részes szerszámkészlet csak 4490 Ft! Korona Diszkont Áruház, Tobak u. Vízmentes, kültéri lámpákból egyet fizet kettőt kap! Murano mennyezetlámpák csak 2200 Ft-ért! Villany ász, dr. Koch J. A. VILLANYÁSZ Rotációs kapák, fűnyíró adapterek, kézipermetezők 10% engedménnyel! Agro Üzletház, Mátyás király krt. Johnson babaápolási termékek 30% engemdénnyel! DESIGN hajlakk, hajlab 689 Ft helyett 390 Ft Korona Mix háztartási bolt,­­korona Budai út 40. ) —IBULY Mától akciók várják a Korona Rt. belvárosi boltjaiban is május 8-ig! További hirdetéseinket keresse a Fejér Medves Hírlap szerdai számában! Közel 70 milliárdot „kaszáltak” a félkarú „rablók” A szerencsejáték-ipar kimagaslóan jó adófizető­ A Szerencsejáték és Szó­rakoztató Gépipari Vállalko­zók Országos Szövetsége (SZSZGYOSz) - merthogy ilyen is van - pár napja tartott országos közgyűlésén kapott nyilvánosságot az adat, misze­rint az 1997-es szigorú etikai el­várások eredményeként ebben a szakmai körben 1998-ra 99,9 százalékossá vált az adófizetési fegyelem. Ez pedig nem kis bevételt je­lent az államkasszának, tekint­ve, hogy az elmúlt évi tiszta já­tékbevétel 17 milliárd körüli volt. Tavaly az ország mintegy 18 ezer­ játéktermében - több mint 1100 cég üzemeltet nye­rőautomatákat - közel 70 milli­árd forintot játszottunk el a nye­rőgépeken. Az említett 17 milli­árd másfélszerese a megelőző évi tiszta játékbevételnek, ami játékos kedvünk jelentős növe­kedését jelzi. A számokból arra lehet következtetni, hogy a „megjátszott” közel 70 milliárd­­nak körülbelül a háromnegyedét visszanyerték a játékosok. Akik közül igazán csak azok szomor­­kodnak, akik „elbukták” a 17 milliárdot. A szerencsejáték-szervezők tiszta bevétele azonban ennek csak töredéke, hiszen az összeg kétharmadát a Szerencsejáték Felügyelet szedte be. Ezzel együtt bizonyára jó üzlet a „fél­­karúak” üzemeltetése, még ak­kor is, ha igen sűrű a játékter­mekben az ellenőrzés. zs­ f. 1999. május 3., HÉTFŐ KRIMIKRÓNIKA A Fejér Megyei Rendőr-fő­kapitányság az alábbi bűnese­­tekről tájékoztatta szerkesztősé­günket: Színesfém tolvaj és rablók A dunaújvárosi rendőrség őrizetbe vette F. A. dunaújváro­si lakost, aki alaposan gyanúsít­ható azzal, hogy a Dunaferr egyik telepbről színesfémet lo­pott. A sárbogárdi rendőrség pe­dig rablás gyanúja miatt vette őrizetbe K. K. és M. F. alapi la­kosokat, mert egy 71 éves alapi lakost lakásán megfenyegettek, és elvettek tőle 4 ezer forintot. Hamis ötezressel fizettek A Dunaújvárosi Rendőrkapi­tányság pénzhamisítás miatt kezdeményezett eljárást, mert még március 25-én gyanús ötez­ressel fizetett valaki a puszta­szabolcsi postahivatalban. A szakértői vélemény most meg­érkezett, és megállapította, hogy az ötezres hamis volt. Műszaki cikk, készpénz végi házról lebontották és ellop­ták az alumínium tetőt, a kár 150 ezer forint. Pákozdon egy hétvé­gi házból rotációs kapa, perme­tező, bor tűnt el, 150 ezer forint értékben. Rácalmáson a Páskom utcában egy hétvégi házban la­kásfelszerelési cikkeket zsák­mányoltak, 161 ezer 500 forint a kár. Egy sárbogárdi asztalosmű­helyből szerszámokat loptak 100 ezer forint értékben. Motorbenzin, gyújtogatás Lajoskomáromban egy kft. telephelyéről motorbenzint, és motorolajat vittek el, 1 millió 275 ezer forint értékben. Sárszentmihályon szándékos gyújtogatás történt az általános iskolában, ahol a tettes 1 millió forintos kárt okozott. Szivattyú és kisgép Székesfehérváron, a Pityer utcában egy kft. telephelyéről elektromos kisgépeket loptak, 450 ezer forint értékben. Egy sárszentmihályi kft. telephelyé­ről viszont két szivattyú tűnt el, a kár 320 ezer forint. Fehérváron befeszítették egy Mészöly utcai lakás ajtaját, és műszaki cikkeket vittek el, 470 ezer forint értékben. Abán lakat­­lefeszítései jutottak be egy csa­ládi házba, ahonnan 200 ezer forint készpénz tűnt el. Agárd-Csiribpusztán egy hét­Alkalmi lopás történt az Él­es úton a 43-as kilométerszel­vénynél lévő parkolóban, ahol egy autóból 238 ezer forint készpénzt és iratokat vittek el. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a bűncselekményekkel, valamint a rendőrségi intézkedésekkel kapcsolatos bejelentéseket a 06-80-200-607- es telefonon várja. Igazgatásrendészeti ügyekben felvilágosítást a 330-666- os telefonon kaphatnak az érdeklődők. Lopás a parkolóban Üzleti tervekkel versenyeznek Idén hatodik alkalommal írt ki pályázatot 18-30 év közötti kezdő vállalkozók számára az Életpálya Alapítvány. Az elmúlt évek során össze­sen több mint 550 üzleti tervet nyújtottak be a pályázat kereté­ben az alapítványhoz. Arról, hogy a pályázók közül hányan lettek végül valóban vállalkozó­vá, nincs pontos értesülése az alapítványnak, azt azonban tud­ják, hogy az 1994-es nyertes ma is bőrtáskák és egyéb bőrből ké­szült termékek készítésével fog­lalkozik. Az 1996. évi győztes egyedi porcelántárgyak festésé­vel keresi kenyerét, a tavalyi el­ső pedig Hódmezővásárhelyen nyitott magánóvodát - mondta el érdeklődésünkre Miklós Ti­bor, az alapítvány ügyvezető igazgatója. Pályázni ezúttal is üzleti ter­vekkel lehet, melyek elkészíté­séhez segítséget nyújt az alapít­vány. A benyújtási határidő má­jus 31. A verseny kétfordulós, s a te­rületi döntők első három helye­zettje jut tovább az országos versenyre. A területi döntők győztesei 100 ezer forint juta­lomban részesülnek, a további helyezettek jutalma 75 ezer, il­letve 50 ezer forint. Az alapít­vány pályázatának országos el­ső helyezettje 250 ezer, a máso­dik 175 ezer, a harmadik pedig 125 ezer forintot nyer. B.K.L. Átlátszó anyagok, pasztell­színek, ifjú divattervezők A szakma jövendőbeli tagjai a kamarai napon A néhány éve mindig tavasz­­szal megrendezett esemény má­ra hagyománnyá vált: a Fejér megyei Kézműves Kamarának saját napja van, amelyen három szakma - a varrónők, a kozmeti­kusok és a fodrászok - frissen végzett képviselői mutatkoznak be a közönség előtt a székesfe­hérvári Szent István Művelődé­si Házban. így volt ez május el­sején is: a ház udvarán a Fehér­vári Kézművesek Társaságának tagjai kínálták portékáikat, csu­­hébábokat, kerámiákat, szőtte­seket. Odabent pedig gyűltek az izgatott versenyzők. A felfoko­zott kedélyállapotra nemcsak a készített ruha fogadtatása adott okot, hanem az is, hogy a terve­zője nem vehetett igénybe profi manökent, magának kellett vé­­gigvonulnia a kifutón a bíráló tekintetek kereszttüzében. A majdnem csak megtelt te­rem közepén 25 hölgy lejtett el, egyikük azonban egy kisméretű férfiöltöny elkészítésére vállal­kozott. Ezt persze nem ő mutatta be, hanem kisöccse, aki bájos esetlenségével, bátor kiállásá­val megérdemelten kapott di­cséreteket. Ha akadtak is olyan kosztümök, amelyek „szöges el­lentétben” álltak viselőjük stílu­sával, vagy fellépésével, az ifjú varrónőknek nem kellett szé­gyenkezniük: szép, újszerű megoldásokat, többségükben igényesen kidolgozott, sőt, hordható modelleket látott a kö­zönség. Előszeretettel alkal­maztak látványos, fénylő, vagy teljességgel átlátszó anyagokat, szűkített szabásvonalakat és pasztell (jobbára világoskék, vagy rózsaszínes) árnyalatokat. A divatbemutatót a színpa­don fodrászparádé, annak előte­rében pedig sminkverseny kö­vette. Az aulában profi fotós, di­vattervező, sminkes és fodrász vette „kezelésbe” az átváltozni kívánó hölgyeket. Az érdeklő­dők többek között a különleges, kézzel kötött ruhákból, illetve az öltözékkiegészítő divaték­szerekből is választhattak.­­kn-

Next