Fejér Megyei Hírlap, 1999. augusztus (44. évfolyam, 178-202. szám)
1999-08-07 / 183. szám
A szőlősgazdák, szőlőhegyek, különösen a Dunántúlon, a Felvidéken és Erdélyben, kedvelt védőszentje Donát, aki a közép-itáliai Arezzo püspökeként 362-ben szenvedett mártíromságot. Tiszteletének szülőhelye a barokk kori Németország. Amikor 1652-ben ereklyéit Rómából a Rajna-vidéki Münstereifel városába vitték, a kísérő papot villámcsapás érte, de semmi baja nem történt. A csodát Szent Donát közbenjárásával magyarázta. Tisztelete a rajnai szőlővidéken gyorsan terjedt. A XVIII. század óta Magyarországon is elemi csapások, a villámcsapás, jégeső elhárításáért hozzá könyörögtek, emléknapján (augusztus 7.) körmenettel is megtisztelték. Donát-kápolna Székesfehérváron A Donát-tisztelet Székesfehérváron is XVIII. századi eredetű Öreghegy, a város középkor óta művelt szőlőhegyének legmagasabb pontjára 1733-ban építették a Donát-kápolnát a szőlőművelő polgárság kérelmére. Két harangja közül a nagyobbikat Korherr Ferenc városi tanácsos öntette 1741-ben. Szent Donát, a szentlélek jelképe, a galamb, Mária és a gyermek Jézus feje fölé koronát tartó Szent József képei díszítették. Kettős felirata közül az egyik így szólt: „Az istentisztelet céljára Szent Donátnak ajánlotta Korherr Ferenc”. A másik így hangzott: „Donát légy segítségünk a viharban”. Ezt a Szent Donátnak szentelt harangot az első világháború idején az egyháznak be kellett szolgáltatni, lőszer céljára beolvasztották. Egészen a második világháborúig Donát napján a fehérvári templomokból körmenet indult a szőlőhegyi kápolnához, amelynek időpontját a székesfehérvári újságok is hírül adták. A Fejér megyei Napló 1921. augusztus 5-i számában olvashatjuk: „A szőlőhegy búcsúja. Vasárnap aug. 7-én lesz a Szent Donát Kápolna búcsúja. A precesszió a belvárosi és a felsővárosi templomokból a 6 órai mise után azonnal indul, hogy a nagy forróság előtt még visszaérjenek”. A kápolnánál elénekelték a Máriához és Szent Donáthoz könyörgő éneket is: Istennek szent Anyja könyörögj érettünk, Óh Mária, Krisztus anyja Téged kérünk, Isten előtt légy szószólónk, Szent Donátus pátrónussal közbenjárónk, Hogy mentse meg szelleinket jégesőtől, Dértől, fagytól, mindenféle rossz veszélytől, Hogy rendelne alkalmatos jó időket, Bő terméssel áldaná meg szelleinket, Tekintse meg ezen összegyűlt seregét, Amely kéri buzgósággal segedelmét. A két világháború közötti időszakban az Öreghegyen dolgozók közül sokan bementek egy-egy rövid imára a Donátkápolnába. Öreghegy legrégibb épületét, a Donát-kápolnát, a második világháború végén lebombázták, teljesen megsemmisült. Helyén az 1990-es évekig csupán egy kőkereszt és egy harang nélküli harangláb állt. A Schultz István építészmérnök tervei alapján felépített Donát-kápolnát 1994. augusztus 7-én szentelte fel dr. Takács Nándor székesfehérvári megyés püspök. A móri borvidéken Csókakő 1772-73-ban épült, majd 1863-66-ban megújított templomának is Szent Donát a védőszentje. Teljesen kiégett a második világháború súlyos harcai idején. Oltárképe, amelyen Szent Donát áldó-védő kezeit szép szőlőtőkék fölé terjeszti, egészen új, 1986-ban festette a mezőkövesdi Takács István. Csókakőn ma is két napig tart a Donát-búcsú: az augusztus 7-e utáni vasárnap van a vidékiek búcsúja, nagymisével, a meghívott vendégek számára adott ünnepi ebéddel. Búcsúhétfőn tartják a csókaiak búcsúját, a falu búcsúját. Ekkor is ünnepelnek, a munkahelyekre sem mennek be, szabadságot kérnek. Szent Donát ünnepét időjárásjósló napnak tartották: „Jön a csókai búcsú, majd lesz eső! Donát hetében mindig vihar szokott Csókára jönni. Vagy jégeső vagy hatalmas zápor. Búcsú hetében mindig jön. A búcsúsok azt mondták, ha búcsú szombatján nem jön meg az eső, akkor egy hónapig nem lesz!” A csókás búcsú hozza meg az esőt. Búcsú hetében néha akkora vihar szokott lenni, hogy a hegyről lezúduló víz köveket görgetett az utcákon. Az öregek ilyenkor szentelt barkát dobtak a tűzre. Szentelt gyertya fénye mellett imádkoztak. Búcsúhétfőn kellett megkezdeni a szőlősorok kitisztítását. Hétfőn reggel kimentek a hegybe kinyitni a szőlő közé vetett babot. Az előző napi vendégeskedés után sokan alig bírtak fölkelni, de menni kellett. Délután már újból folytathatták az ünneplést. Mindig volt néhány Donát névre keresztelt ember a faluban” - így emlékezett a búcsúra 1990-ben Kalocsai Istvánné 77 éves, Végh Ferencné 67 éves és Végh Donát 63 éves csókakői lakos. Ők énekelték magnetofonkazettára az alábbi két Szent Donát-éneket is: 1. Ó, Szent Donát, buzgó szívvel köszöntünk ma tégedet, Győzedelmed emlékére szenteljük ez ünnepet. Te, ki Jézus szent hitéért életed feláldozád, Megnyerted érte mennyekben a vértanú koronát. 2. Védőszentünk, ünnepeden kérünk téged kegyesen, Az Istentől kérd mireánk bő áldását szüntelen. Óvjad jégtől, csapásoktól gyümölcsünket, szőlőnket, S mi fogadjuk, megjobbítjuk bűnnel terhelt életünket. 3. Ó, Szent Donát, kérj kegyelmet számunkra az Istentől, Hogy lelkünket megtisztítsuk a bűn minden szennyétől. És ezáltal méltók legyünk így az égi áldásra, Hogy az bőven áradhasson fáradságos munkánkra. Egykor Donát-kereszt állt a csókakői Öreghegyen. A századfordulón még viharágyúkkal próbáltak védekezni a jégverés ellen. Szent Donát nevét adták a csókakői Magyaros szőlőhegyen felállított viharágyúnak. A várpalotai Donát-kápolnát évtizedek óta nem használják, berendezése, oltárképe elpusztult. Faragott kő ajtókeretének szemöldökén középről jobbra-balra futó leveles, fürtös szőlőinda emlékeztet azokra az időkre, amikor még itt is a jó szőlőtermésért könyörögtek. Simontornya szőlőhegyén is Donát-kereszt áll, amely Szent Donát ünnepén virággal feldíszítve várta a templomból precesszióval ideérkező híveket. Buda 1724-ben Donátot választotta villámcsapás ellen a város védőszentjévé. Emléknapját a budaiak minden esztendőben fényes ünnepség keretében tartották meg. Egri szobra és imája Egerben 1716-ban a ciglédi szőlőkben Erdődy Gábor püspök emeltette Szent Donát szobrát. Talapzatára latinul vésték rá Mózes könyörgését: „Kiterjesztem az Úrhoz kezeimet, megszűnnek a mennydörgések és jégeső nem lészen.” Korábban emléknapján az egri és Eger környéki hívek körmenetben keresték fel Szent Donát szobrát. Az elenyészett körmeneti hagyományt a környék népe Donát-búcsú néven máig emlegeti. Az egri szőlőművelők így könyörögtek Szent Donáthoz. Imádkozzál érettünk szent Donát püspök és mártír esedezése által, tőlünk a veszedelmes mennydörgést, villámokat és minden kártékony förgeteget kegyesen eltávoztatni és menynyei oltalmaddal minket és házainkat, szántóföldjeinket és szőlőinket, mezeinket és kertjeinket megőrizni méltóztassál, hogy Szent Donát püspök és mártír könyörgése által a villámütéstől, jégesőtől, forgószéltől és a förgeteg minden veszedelmétől megszabadulva, óhajtott csendességben biztosan éljünk, és szent nevedet dicsérjük és magasztaljuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen. Kolozsvári szobrának mondája A kolozsvári szőlőhegyen áll Szent Donát kőszobra, amelynek fejét néhány évvel ezelőtt letörték. Kolozsváron a következő mondát mesélik a szoborról: A szőlők tetejében, a Hójaerdő alatt áll egy időviselt kőember, Donát a neve. Valamikor pásztorember volt ez a Donát. Ott legeltette juhait az erdőszélen. Egy éjszaka hold világánál észrevette, hogy a hegyet a törökök vágják, hogy a Szamost a Nádas terére vezessék, s ne legyen a városnak ivóvize. Lélekszakadva futott be a városba. Bezörgetett a Monostorkapun, s rohant egyenest a városházára. Éppen csak annyi ideje volt, hogy elmondotta a dolgot, mert holtan esett össze. A katonaságot azonban hamar összetrombitálták, és az ellenséget elkergették. Ezután háládatosságból kifaragtatták Donát képét és föltették a hegytetőre. A kőember még most is leszáll minden éjszaka, és körülnéz, hogy nincs-e valami baj a kedves városban. Majd korsaját a Szamosból megmeríti, és úgy tér vissza a helyére. Az átvágott hegynek ezért lett Törökvágás a neve. Lukács László néprajzkutató NÉPRAJZI GYŰJTŐÚTON „Donát légy segítségünk” A remény bölcsessége A népesség fogyása miatti félelmek, vészt jósló jelentések nem mai keletűek, nem is csak a közelmúlt aggodalmai. A népesség fogyását pusztító járványnak, „fehér pestisnek” nevezték már a század elején. A demográfiai forradalom kezdetének hisztérikus hangulatában ilyen mondatokat írtak az újságok: „Csak állóhely lesz a Földön”. A minap Fülep Lajos esztéta és művészettörténész A magyarság pusztulása című vitairata került kezembe. Zengővárkonyi lelkészkedése után arról kezdett tudósításokat küldeni a lapoknak, hogy a Dunántúl egyes megyéiben új értékrend, új erkölcs van kialakulóban: „A kényelem, a jólét, a gondoktól mentes élet, a fényűzés foglalták el a legfőbb javak helyét, s új világot teremtettek a régi helyén, melyben most már minden a legridegebb, elvakult önzést szolgálja egész az öngyilkosságig, a nemzetölésig”. Szenvedélyes hangú cikkével lavinát indított el maga ellen, ami érthető. Kiteregette ugyanis a családi élet titkait, kipellengérezte a jómódú dunántúli földműveseket. Az egykék ellen is hadakozott: „Nem az a bűnös, aki magzatát elhajtja, hanem aki megtartja. Erkölcstelen gyalázatosnak, patkányfajzatnak és nyomdafestéket nem tűrő mi mindennek mondják el azt a nőt, aki másodszor is fogan, s idején nem segít a baján, s addig üldözik, míg megteszi, ha belehal is...” Szociográfiai tanulmányokban, korabeli regényekben olvashattunk a házasságon belüli születéskorlátozó módszerek eltanulásáról és anyáról leányra, anyósról menyre való átörökítéséről. Meg arról, hogy az egykézés szigorú őrei az anyósok voltak, s azt a világot nem is a nők, hanem a vénasszonyok uralták... A népesség fogyása miatti kétségbeesés folyamatosan jelen van, időnként nagyobb hangerőre kapcsolnak az írók, a művészek, a tudósok, a politikusok, de a folyamat feltartóztathatatlanul zajlik. A Magyar Tudományos Akadémia ezredfordulós stratégiai kutatásainak sorában új összefüggéseket mutatott meg Diczfalusy Egon az Öregedő emberiség című elemzésében. Az előrejelzések szerint: 2050-ben a világ népességének csak 20 százalékát alkotják a gyerekek 37 helyett. Egy ENSZ- prognózisban az szerepel, hogy Európában a népességnek 16, Magyarországon csak 13 százaléka lesz fiatalabb 15 évesnél. A tanulmányíró így fogalmaz: „Magyarországon a következő 50 év alatt nemcsak a gyerekek, hanem a dolgozó népesség százaléka is érzékenyen csökkenni fog, míg az öregebb korosztályok százaléka növekszik, így az új magyar valóság egy olyan népességszerkezet lesz, ahol a lakosságnak körülbelül a fele 50 évnél idősebb...” Közlése meglepett, s nem tudom, miért aggódjak jobban, a népesség fogyása, vagy öregedése miatt. Mindenesetre mindnyájunknak föl van adva a lecke, mert alighanem ez lesz a következő század legnagyobb kihívása. A szerző próbál megnyugtatni bennünket, meggyőződése, hogy a homo sapiens sokkal bölcsebb mint gondolnánk. Miért? „Mert a remény végtelen bölcsességével rendelkezik”. Zágoni Erzsébet Rodopei krónika Van annak már tíz éve is, hogy Bulgáriában jártam. Mégpedig Görögországgal, Albániával, Szerbiával határos tájain. Ott hallottam a mondást, hogy az ország meghatározó hegyvonulatai: a Balkán, a Rodope, a Pirin akkor találkoznak, ha a görögök, a bolgárok, az albánok és a szerbek kibékülnek. Hallgattam a lepusztult putriban (ha valaki nem tudná a putri földbe ásott mély gödör és nádból, gallyból, újabb időkben holmi bádogdarabokból fabrikálták sátor alakú tetejét) élő szórvány albánok egyikét és kortyolgattam a szörnyűséges „partizánka”-nak becézett kiismerhetetlen eredetű kisüstit... Mostanában gyakran gondolok erre az idős albánra. Vajon bevonult-e Koszovóba bosszút állni legyilkolt távoli unokaöcscséért? „Szemet-szemért, fogat-fogért” törvénye uralkodik bizony még ma is, az évezred utolsó évében, e tájon.. A minap a „hegyek”, a nagyhatalmak, a kis- és középhatalmak képviselői találkoztak ugyan, de tartok tőle, a békére bizony még várni kell. Ugyanis a „hegyek” az utóbbi száz évben találkoztak Berlinben, Trianonban, Potsdamban, sőt Helsinkiben is. Gyarló újdondászként aligha értékelhetek át vagy éppenséggel felül történelmi léptékű döntéseket, de talán néhány megjegyzésem azért lehet. A „hegyek” ismét róluk és nélkülük döntöttek. A diktátumok - az utóbbi száz-egynéhány év tanulsága - nem nagyon bizonyultak időtállónak ezen a környéken. Elég, ha csak a század elején összetákolt szerb-horvát-szlovén királyságra gondolunk, vagy éppen Csehszlovákiára, tágabb régiókról nem is beszélve. Azt sem igazán értem, hogy a hegyek miért nem konzekvensek. A korábban megváltoztathatatlannak és megrendíthetetlennek tűnő európai státus-quo ugyancsak fellazult. Határok tűntek el, új határok születtek nemzeti szándékok mezsgyéin. Hogyan tovább? Tartok tőle, hogy a Balkán, a Rodope és a Pirin sohasem fog találkozni. Szeretném, ha az egyéb „csúcsok” randevúja végre egyszer sikeres lenne és még jobban szeretném, ha végre egyszer a völgylakók is találkoznának és rendeznék közös dolgaikat. Stessek