Fejér Megyei Hírlap, 1999. augusztus (44. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-07 / 183. szám

A szőlősgazdák, szőlőhe­gyek, különösen a Dunántúlon, a Felvidéken és Erdélyben, ked­velt védőszentje Donát, aki a kö­zép-itáliai Arezzo püspökeként 362-ben szenvedett mártírom­­ságot. Tiszteletének szülőhelye a barokk kori Németország. Amikor 1652-ben ereklyéit Ró­mából a Rajna-vidéki Münste­reifel városába vitték, a kísérő papot villámcsapás érte, de sem­mi baja nem történt. A csodát Szent Donát közbenjárásával magyarázta. Tisztelete a rajnai szőlővidéken gyorsan terjedt. A XVIII. század óta Magyarorszá­gon is elemi csapások, a villám­­csapás, jégeső elhárításáért hoz­zá könyörögtek, emléknapján (augusztus 7.) körmenettel is megtisztelték. Donát-kápolna Székesfehérváron A Donát-tisztelet Székesfe­hérváron is XVIII. századi ere­detű Öreghegy, a város közép­kor óta művelt szőlőhegyének legmagasabb pontjára 1733-ban építették a Donát-kápolnát a szőlőművelő polgárság kérel­mére. Két harangja közül a na­­gyobbikat Korherr Ferenc váro­si tanácsos öntette 1741-ben. Szent Donát, a szentlélek jelké­pe, a galamb, Mária és a gyer­mek Jézus feje fölé koronát tartó Szent József képei díszítették. Kettős felirata közül az egyik így szólt: „Az istentisztelet cél­jára Szent Donátnak ajánlotta Korherr Ferenc”. A másik így hangzott: „Donát légy segítsé­günk a viharban”. Ezt a Szent Donátnak szentelt harangot az első világháború idején az egy­háznak be kellett szolgáltatni, lőszer céljára beolvasztották. Egészen a második világhábo­rúig Donát napján a fehérvári templomokból körmenet indult a szőlőhegyi kápolnához, amelynek időpontját a székesfe­hérvári újságok is hírül adták. A Fejér megyei Napló 1921. au­gusztus 5-i számában olvashat­juk: „A szőlő­hegy búcsúja. Va­sárnap aug. 7-én lesz a Szent Donát Kápolna búcsúja. A pre­cesszió a belvárosi és a felsővá­rosi templomokból a 6 órai mise után azonnal indul, hogy a nagy forróság előtt még vissza­érje­nek”. A kápolnánál elénekelték a Máriához és Szent Donáthoz könyörgő éneket is: Istennek szent Anyja könyörögj érettünk, Óh Mária, Krisztus anyja Téged kérünk, Isten előtt légy szószólónk, Szent Donátus pátrónussal közbenjárónk, Hogy mentse meg szelleinket jégesőtől, Dértől, fagytól, mindenféle rossz veszélytől, Hogy rendelne alkalmatos jó időket, Bő terméssel áldaná meg szelleinket, Tekintse meg ezen össze­gyűlt seregét, Amely kéri buzgósággal segedelmét. A két világháború közötti időszakban az Öreghegyen dol­gozók közül sokan bementek egy-egy rövid imára a Donát­­kápolnába. Öreghegy legrégibb épületét, a Donát-kápolnát, a második világháború végén le­bombázták, teljesen megsem­misült. Helyén az 1990-es évekig csupán egy kőkereszt és egy harang nélküli harangláb állt. A Schultz István építész­mérnök tervei alapján felépített Donát-kápolnát 1994. augusz­tus 7-én szentelte fel dr. Takács Nándor székesfehérvári megyés püspök. A móri borvidéken Csókakő 1772-73-ban épült, majd 1863-66-ban megújított temp­lomának is Szent Donát a védő­szentje. Teljesen kiégett a máso­dik világháború súlyos harcai idején. Oltárképe, amelyen Szent Donát áldó-védő kezeit szép szőlőtőkék fölé terjeszti, egészen új, 1986-ban festette a mezőkövesdi Takács István. Csókakőn ma is két napig tart a Donát-búcsú: az augusztus 7-e utáni vasárnap van a vidékiek búcsúja, nagymisével, a meghí­vott vendégek számára adott ün­nepi ebéddel. Búcsúhétfőn tart­ják a csókaiak búcsúját, a falu búcsúját. Ekkor is ünnepelnek, a munkahelyekre sem mennek be, szabadságot kérnek. Szent Donát ünnepét időjá­rásjósló napnak tartották: „Jön a csókai búcsú, majd lesz eső! Do­nát hetében mindig vihar szo­kott Csókára jönni. Vagy jégeső vagy hatalmas zápor. Búcsú he­tében mindig jön. A búcsúsok azt mondták, ha búcsú szombat­ján nem jön meg az eső, akkor egy hónapig nem lesz!” A csó­kás búcsú hozza meg az esőt. Búcsú hetében néha akkora vi­har szokott lenni, hogy a hegyről lezúduló víz köveket görgetett az utcákon. Az öregek ilyenkor szentelt barkát dobtak a tűzre. Szentelt gyertya fénye mellett imádkoztak. Búcsúhétfőn kel­lett megkezdeni a szőlősorok ki­tisztítását. Hétfőn reggel kimen­tek a hegybe kinyitni a szőlő kö­zé vetett babot. Az előző napi vendégeskedés után sokan alig bírtak fölkelni, de menni kellett. Délután már újból folytathatták az ünneplést. Mindig volt né­hány Donát névre keresztelt em­ber a faluban” - így emlékezett a búcsúra 1990-ben Kalocsai Ist­vánné 77 éves, Végh Ferencné 67 éves és Végh Donát 63 éves csókakői lakos. Ők énekelték magnetofonkazettára az alábbi két Szent Donát-éneket is: 1. Ó, Szent Donát, buzgó szívvel köszöntünk ma tégedet, Győzedelmed emlékére szenteljük ez ünnepet. Te, ki Jézus szent hitéért életed feláldozád, Megnyerted érte mennyekben a vértanú koronát. 2. Védőszentünk, ünnepeden kérünk téged kegyesen, Az Istentől kérd mireánk bő áldását szüntelen. Óvjad jégtől, csapásoktól gyümölcsünket, szőlőnket, S mi fogadjuk, megjobbítjuk bűnnel terhelt életünket. 3. Ó, Szent Donát, kérj kegyel­met számunkra az Istentől, Hogy lelkünket megtisztítsuk a bűn minden szennyétől. És ezáltal méltók legyünk így az égi áldásra, Hogy az bőven áradhasson fáradságos munkánkra. Egykor Donát-kereszt állt a csókakői Öreghegyen. A szá­zadfordulón még viharágyúkkal próbáltak védekezni a jégverés ellen. Szent Donát nevét adták a csókakői Magyaros szőlőhe­gyen felállított viharágyúnak. A várpalotai Donát-kápolnát évti­zedek óta nem használják, be­rendezése, oltárképe elpusztult. Faragott kő ajtókeretének szem­öldökén középről jobbra-balra futó leveles, fürtös szőlőinda emlékeztet azokra az időkre, amikor még itt is a jó szőlőter­mésért könyörögtek. Simontornya szőlőhegyén is Donát-kereszt áll, amely Szent Donát ünnepén virággal feldí­szítve várta a templomból pre­cesszióval ideérkező híveket. Buda 1724-ben Donátot válasz­totta villámcsapás ellen a város védőszentjévé. Emléknapját a budaiak minden esztendőben fényes ünnepség keretében tar­tották meg. Egri szobra és imája Egerben 1716-ban a ciglédi szőlőkben Erdődy Gábor püs­pök emeltette Szent Donát szob­rát. Talapzatára latinul vésték rá Mózes könyörgését: „Kiterjesz­tem az Úrhoz kezeimet, meg­szűnnek a mennydörgések és jégeső nem lészen.” Korábban emléknapján az egri és Eger környéki hívek körmenetben keresték fel Szent Donát szob­rát. Az elenyészett körmeneti hagyományt a környék népe Donát-búcsú néven máig emle­geti. Az egri szőlőművelők így könyörögtek Szent Donáthoz. Imádkozzál érettünk szent Do­nát püspök és mártír esedezése által, tőlünk a veszedelmes mennydörgést, villámokat és minden kártékony förgeteget kegyesen eltávoztatni és meny­­nyei oltalmaddal minket és há­zainkat, szántóföldjeinket és szőlőinket, mezeinket és kert­jeinket megőrizni méltóztassál, hogy Szent Donát püspök és mártír könyörgése által a vil­lámütéstől, jégesőtől, forgószél­től és a förgeteg minden vesze­delmétől megszabadulva, óhaj­tott csendességben biztosan él­jünk, és szent nevedet dicsérjük és magasztaljuk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által. Amen. Kolozsvári szobrának mondája A kolozsvári szőlőhegyen áll Szent Donát kőszobra, amely­nek fejét néhány évvel ezelőtt letörték. Kolozsváron a követ­kező mondát mesélik a szobor­ról: A szőlők tetejében, a Hó­­jaerdő alatt áll egy időviselt kő­ember, Donát a neve. Valamikor pásztorember volt ez a Donát. Ott legeltette juhait az erdőszé­len. Egy éjszaka hold világánál észrevette, hogy a hegyet a törö­kök vágják, hogy a Szamost a Nádas terére vezessék, s ne le­gyen a városnak ivóvize. Lélek­szakadva futott be a városba. Bezörgetett a Monostorkapun, s rohant egyenest a városházára. Éppen csak annyi ideje volt, hogy elmondotta a dolgot, mert holtan esett össze. A katonasá­got azonban hamar összetrom­bitálták, és az ellenséget elker­gették. Ezután háládatosságból kifaragtatták Donát képét és föl­tették a hegytetőre. A kőember még most is leszáll minden éj­szaka, és körülnéz, hogy nincs-e valami baj a kedves városban. Majd korsaját a Szamosból megmeríti, és úgy tér vissza a helyére. Az átvágott hegynek ezért lett Törökvágás a neve. Lukács László néprajzkutató NÉPRAJZI GYŰJTŐÚTON „Donát légy segítségünk” A remény bölcsessége A népesség fogyása miatti félelmek, vészt jósló jelentések nem mai keletűek, nem is csak a közelmúlt aggodalmai. A né­pesség fogyását pusztító járványnak, „fehér pestisnek” nevez­ték már a század elején. A demográfiai forradalom kezdetének hisztérikus hangulatában ilyen mondatokat írtak az újságok: „Csak állóhely lesz a Földön”. A minap Fülep Lajos esztéta és művészettörténész A ma­gyarság pusztulása című vitairata került kezembe. Zengővárko­­nyi lelkészkedése után arról kezdett tudósításokat küldeni a la­poknak, hogy a Dunántúl egyes megyéiben új értékrend, új er­kölcs van kialakulóban: „A kényelem, a jólét, a gondoktól men­tes élet, a fényűzés foglalták el a legfőbb javak helyét, s új világot teremtettek a régi helyén, melyben most már minden a legridegebb, elvakult önzést szolgálja egész az öngyilkosságig, a nemzetölésig”. Szenvedélyes hangú cikkével lavinát indított el maga ellen, ami érthető. Kiteregette ugyanis a családi élet titkait, kipellen­gérezte a jómódú dunántúli földműveseket. Az egykék ellen is hadakozott: „Nem az a bűnös, aki magzatát elhajtja, hanem aki megtartja. Erkölcstelen gyalázatosnak, patkányfajzatnak és nyomdafestéket nem tűrő mi mindennek mondják el azt a nőt, aki másodszor is fogan, s idején nem segít a baján, s addig üldö­zik, míg megteszi, ha belehal is...” Szociográfiai tanulmányok­ban, korabeli regényekben olvashattunk a házasságon belüli születéskorlátozó módszerek eltanulásáról és anyáról leányra, anyósról menyre való átörökítéséről. Meg arról, hogy az egyké­­zés szigorú őrei az anyósok voltak, s azt a világot nem is a nők, hanem a vénasszonyok uralták... A népesség fogyása miatti kétségbeesés folyamatosan jelen van, időnként nagyobb hangerőre kapcsolnak az írók, a mű­vészek, a tudósok, a politikusok, de a folyamat feltartóztathatat­lanul zajlik. A Magyar Tudományos Akadémia ezredfordulós stratégiai kutatásainak sorában új összefüggéseket mutatott meg Diczfalusy Egon az Öregedő emberiség című elemzésé­ben. Az előrejelzések szerint: 2050-ben a világ népességének csak 20 százalékát alkotják a gyerekek 37 helyett. Egy ENSZ- prognózisban az szerepel, hogy Európában a népességnek 16, Magyarországon csak 13 százaléka lesz fiatalabb 15 évesnél. A tanulmányíró így fogalmaz: „Magyarországon a következő 50 év alatt nemcsak a gyerekek, hanem a dolgozó népesség száza­léka is érzékenyen csökkenni fog, míg az öregebb korosztályok százaléka növekszik, így az új magyar valóság egy olyan népes­ségszerkezet lesz, ahol a lakosságnak körülbelül a fele 50 évnél idősebb...” Közlése meglepett, s nem tudom, miért aggódjak jobban, a népesség fogyása, vagy öregedése miatt. Mindenesetre mind­nyájunknak föl van adva a lecke, mert alighanem ez lesz a kö­vetkező század legnagyobb kihívása. A szerző próbál meg­nyugtatni bennünket, meggyőződése, hogy a homo sapiens sokkal bölcsebb mint gondolnánk. Miért? „Mert a remény vég­telen bölcsességével rendelkezik”. Zágoni Erzsébet Rodopei krónika Van annak már tíz éve is, hogy Bulgáriában jártam. Mégpe­dig Görögországgal, Albániával, Szerbiával határos tájain. Ott hallottam a mondást, hogy az ország meghatározó hegy­vonula­tai: a Balkán, a Rodope, a Pirin akkor találkoznak, ha a görögök, a bolgárok, az albánok és a szerbek kibékülnek. Hallgattam a lepusztult putriban (ha valaki nem tudná a putri földbe ásott mély gödör és nádból, gallyból, újabb időkben holmi bádogda­rabokból fabrikálták sátor alakú tetejét) élő szórvány albánok egyikét és kortyolgattam a szörnyűséges „partizánka”-nak be­cézett kiismerhetetlen eredetű kisüstit... Mostanában gyakran gondolok erre az idős albánra. Vajon bevonult-e Koszovóba bosszút állni legyilkolt távoli unokaöcs­­cséért? „Szemet-szemért, fogat-fogért” törvénye uralkodik bi­zony még ma is, az évezred utolsó évében, e tájon.. A minap a „hegyek”, a nagyhatalmak, a kis- és középhatal­mak képviselői találkoztak ugyan, de tartok tőle, a békére bi­zony még várni kell. Ugyanis a „hegyek” az utóbbi száz évben találkoztak Berlin­ben, Trianonban, Potsdamban, sőt Helsinkiben is. Gyarló új­dondászként aligha értékelhetek át vagy éppenséggel felül tör­ténelmi léptékű döntéseket, de talán néhány megjegyzésem azért lehet. A „hegyek” ismét róluk és nélkülük döntöttek. A diktátumok - az utóbbi száz-egynéhány év tanulsága - nem na­gyon bizonyultak időtállónak ezen a környéken. Elég, ha csak a század elején összetákolt szerb-horvát-szlovén királyságra gon­dolunk, vagy éppen Csehszlovákiára, tágabb régiókról nem is beszélve. Azt sem igazán értem, hogy a hegyek miért nem konzekven­sek. A korábban megváltoztathatatlannak és megrendíthetet­­lennek tűnő európai státus-quo ugyancsak fellazult. Határok tűntek el, új határok születtek nemzeti szándékok mezsgyéin. Hogyan tovább? Tartok tőle, hogy a Balkán, a Rodope és a Pirin sohasem fog találkozni. Szeretném, ha az egyéb „csúcsok” randevúja végre egyszer sikeres lenne és még jobban szeretném, ha végre egy­szer a völgylakók is találkoznának és rendeznék közös dolgai­kat. Stessek

Next