Fejér Megyei Hírlap, 2000. január (45. évfolyam, 1-25. szám)
2000-01-28 / 23. szám
8 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP NYÍLTTÉR Esély a jövőhoz A Fejér Megyei Hírlap 2000. január 8. számában megjelent „Császár Ferenc boldog új éve” cikkre szeretnék reagálni. A Széchenyi úti szálláson élőkkel, viselkedésük miatt soha nem kellett a közvélemény előtt foglalkozni, mert a nagy többség tudja, elfogadja és fontosnak tartja, hogy a közösségben való együttélésnek vannak szabályai, elsősorban a saját nyugalmuk megőrzése érdekében. - Véleményem szerint nincs joga az újságírónak ahhoz, hogy cikkében valakit származására nézve minősítsen. - A cikkből (véletlenül?) kimaradt az is, hogy az esetnél említett lakó erősen ittas állapotban, obszcén, trágár szavakkal illette a kollégámat. - Azon az estén Ferenc igénybe vehette volna az intézmény éjjeli menedékhelyét szolgáltatásaival együtt, ezt ő is tudta, de másként döntött, amihez joga volt. - Sérelmezem, hogy az általam tényként közölt kitiltás időtartamát az újságíró cikkében megkérdőjelezte, ezzel kétségbe vonta szavahihetőségemet. Az eset ismertetésekor lehetőleg ne keverjen bele egy másik esetet mert akkor átláthatatlanná teszi a cikkét. Miért nem érdekelte a kollégám véleménye, miért nem hallgatta meg őt is, talán összetettebb kép alakult volna ki az esetről, s talán akkor az igazsághoz közelebb álló cikket írhatott volna. Nem akarok az újságírónő hibájába esni, hogy több esemény egyidejű említésével zavarossá tegyem az alapesetet, de szívesen megkérdezném, hogy a rendőrségen miért nem tájékozódott a Cs. Ferenccel történtekről? Megkérdezhette volna az újságíró tőlem azt is, hogy miként jut el a „gipszes lábú lakó” a Sörház téri központban. Válaszoltam volna rá: az intézmény gépkocsijával szállítottuk el. A hajléktalanok, társadalomba való (csúnya szó) visszailleszkedését segítenünk kell azért, hogy a hajléktalanok dolgozhassanak, jövedelemmel rendelkezzenek, hogy önállóbb, teljesebb életet élhessenek. A hajlék nélkül élők többsége rendszeresen találkozik, érintkezik különböző tevékenysége során az emberekkel, önökkel, akik most olvassák ezt a cikket, nem mindegy tehát, hogyan viselkednek, miként képviselik magukat. Szakmailag rendkívül fontosnak tartom, hogy a hajléktalanok fokozatosan fogadják el, és alkalmazkodjanak azokhoz a közösségi együttélési normákhoz, amelyek ahhoz szükségesek, hogy rendezni tudják a korábban megszakadt családi kapcsolataikat jelenlegi munkahelyüket meg tudják tartani, s lehetőségeikhez mérten takarékoskodjanak, ezért fontos, hogy az alapvető társadalmi együttélési normákat „elsajátítsák” s képessé legyenek adottságaikhoz mérten alkalmazkodni azért, hogy valódi esélyük legyen az értelmesebb jövő elérésére. Zsabka Attila Kríziskezelő Központ megbízott vezetője *** Amikor egy intézménnyel, vagy az ott lakókkal nem foglalkozik a sajtó, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy ott minden fantasztikusan működik. S ugyanígy fordítva is: ha foglalkozik vele, nem azért teszi, hogy sárba rántsa, megtiporja, kétségbe vonja. A megtapasztalt jelenségek, indulatok így is sokat elmondanak, s ezek megoldásához bármilyen cikk kevés, ez az ott élőktől és ott dolgozóktól függ, no meg az empátia újragondolásától. Az intézményvezető úr által kifogásolt részletek nem tartoznak szorosan a cikk témájához, szavait nem vontam kétségbe, tényként említettem. Munkatársának neve viszont indokolatlanul jelent meg ebben a formában a cikkben, ezért természetesen az érintett elnézését kérem. Az intézményben folyó magas szintű szakmai munka minden bizonnyal alapot ad a kialakult konfliktus megnyugtató elrendezésére. -Kocsis- Nemzetőr: hazájának, nemzetének őre Mi, akik 1990-ben újra alakultunk „Egységes Magyar Nemzetőrség” címszó alatt kívántuk szolgálni félkatonai szervezetként hazánkat. Fizetést ezért mi nem kaptunk, csak szabadságharcos elődeink szent példája állt előttünk. Szervezeten belül a rendfokozat elismerést jelent. Székesfehérváron nemzetőr dandártábornok nincs. (1848-1956-90) elválaszthatatlan nemzetőr eszmeiségtől. Jövőben mi a vér nélküli forradalom és szabadságharc hagyományápoló követői akarunk lenni. Alegységvezetőként a (ENSZ) békefenntartó erők akadémiáját végeztem el. Bognár Mihály cikkéhez hozzászólásom valóban nem uralkodni, hanem istenfélően szolgálni kell a magyar hazát. Megfigyelésem 1991 óta pákozdi hősi emlékműnél isten „nyája” nemzetünk őrei együtt vannak. Ott leng 56-os zászlónk a szélben. Magyar Király Szállón lévő márványtáblánál és a rendőrség épületének falán lévő szabadságharcos emléktáblánál valóban szép lenne a nemzetőri megemlékezés. Jövő ifjúsága fele (NIK) Nemzetőr Ifjúsági Körök fele. Ki is az a nemzetőr?! Az a hazafi, aki egyszerű és tiszta szívű, de nemes szándékú polgár. Aki a hazája szabadságáért harcba, fegyverforgatásra többségében felkészületlenül indul. Önkéntes, a szívében fellobbanó gyújtóláng parancsára. Elődeik és példaképeik: Rákóczi kurucai, Esze Tamás talpasai, a Zrínyi Miklós magyarhorvát önkéntesei, az 1848-as ifjúság nemzetőrei, 1918-as népfelkelő nemzetőrök. Széchenyi, Petőfi, Kossuth és Vörösmarty,M. Szózat költője példaképekként előttünk állanak, az 1956-os nemzetőrök, akik november 4-től, hadüzenet nélküli háborúban önként vállalták a haza védelmét és adták védelmül egységüket. De nemzetőr az is, aki a törvényes rend megvédésében részt vesz, minden külső és belső ellenséggel szemben. Nemzetét szolgáló becsületes magyart elismerünk sorainkban. Emlékeztetnék a nemzetőr esküre: Én... nemzetőr esküszöm a magyar szent koronára, hogy a magyar néphez, köztársaságához, hazámhoz, csapatzászlónkhoz mindhalálig hű leszek. Bajtársaimat el nem hagyom, őket életem árán is megvédem! A szövetségünk belső ügyeit bizalmasan kezelem. Isten engem úgy segéljen! Külső korholás, újságban személyeskedés nem éppen bizalmas belső ügykénti kezelésre hasonlít! Jövő nemzetőre és ifjú zászlóvivői bajban segítve öszszefogva szolgálják majd a szent magyar hazát. „Mindent a hazáért” köszöntéssel. V. Sasváry József nemzetőr alegység vezető Emléktáblát! Levelet kapott a szerkesztőség a gyár egyik régi dolgozójától, amelyben az író arra emlékeztet, lassan öt esztendeje lesz, hogy megszűnt, ha úgy tetszik „meghalt” a város egyik legrégibb üzeme a Mátyás király út, a piac, az Ady Endre utca és a Palotai út közötti területen 150 évig élő, működő, dolgozó, 1845-ben Felmayer István által alapított kékfestő és nyomó gyár. Mint mondják, rohanó korunkban már nincs idő a megemlékezésre. Mégis óhatatlanul felmerül az emberben az a gondolat, hogy ennek a százötven évig dolgozó gyárnak amely oly sok vidéki és székesfehérvári lakosnak adott kenyeret, munkát, illene legalább emléktáblát állítani, hogy az utókor se feledje el.. Az Alba Plaza úgy eltüntette a hajdan ezer embernél is többet foglalkoztató gyárat mintha az nem is lett volna. Igen, ez a modern székesfehérvári ipari erődóriás is annyival tartozna a régi Felmayer gyárnak, hogy „erődje” legforgalmasabb oldalán elhelyez egy fekete márvány emléktáblát, rávésve aranyló betűkkel. „Itt állt és dolgozott az 1845- ben Felmayer István által alapított kékfestő és nyomógyár, amely a nagyoknak is méltó versenytársa volt. Megszűnt 1995- ben. Néha emlékezzünk rá!” Legalább ennyit! Mi, ne legyünk hálátlan utókor! 2000. január 28., PÉNTEK A farok csóválta kutya vonítása Az elmúlt hetekben a MÁV Rt.-nél fellépő válsághelyzettel kapcsolatban kialakult egy információs háború, melyet a MÁV vezetői és Katona Kálmán miniszter a médiákon keresztül indított a vasutassággal szemben, különös tekintettel a szakszervezetekre. Napról napra meghazudtolva és megalázva a vasutasság jelentős részét, amit mi sem tűrünk tovább szó nélkül. Hely hiányában a teljesség igénye nélkül felsorolnék néhány valótlan állítást és annak cáfolatát A MÁV Rt. megegyezésre törekszik a szakszervezetekkel, a bér és kollektív szerződés tárgyában, de a szakszervezeti vezetők inkább sztrájkba viszik a dolgozókat. A valóságban diktátumszerű, 8,5 százalékosnak mondott béremelési javaslat, ami 6 százalékos béremelést garantál minden vasutasnak. Ezt a miniszterelnök 2,5 százalékos reálbér-növekedésnek állítja be. A valóságban a vasutasság egészére nézve a gazdasági előrejelzések szerint (7-9 százalékos infláció változatlan adótábla miatt) reálbér csökkenést eredményez. A sztrájkba hajszolásról csak annyit, hogy a mozdonyvezetők többsége kritikával illette a szakszervezeti vezetőket, amiért „csak” határozott idejű sztrájkot hirdettek eddig, és írásban nyilatkoztak arról, hogy a továbbiakban a meghatározatlan ideig, megállapodásig tartó sztrájkot hirdessék meg a szakszervezetek. Hosszú hetek óta nincsenek érdemi tárgyalások, mert azok a ronda szakszervezetek nem hajlandók aláírni egy nyilatkozatot, melyben lemondanának a törvény által biztosított jogosítványaikról és érvénytelenítenék az elmúlt 10 évben a MÁV-val kötött érvényben levő munkaügyi megállapodásokat, amik a munkavállalók érdekében köttettek. A miniszter elmondása szerint még nem látott dolgozó vasutast, de egyszer majdnem sikerült neki, ám az egy vasutaskabátban dolgozó polgármester volt! Szerinte „ne a farok (vasutas) csóválja a kutyát” (a MÁV vezetése és a kormány, mint tulajdonos) és „nem a szúnyog (vasutas) adjon vért”!!! Megértem az egyik kollégámat, aki a minisztert a „mosolygós vipera” becenévvel illeti. Naponta jelennek meg adatok a vasutasbérekről, kiemelve a mozdonyvezetők bérét, összehasonlítva különböző foglalkozási körök béreivel, amik megtévesztők a közvélemény számára, mivel időnként túlzottak, nem a valóságnak megfelelőek. Szerintük a vasutasok jövedelme jelentősen meghaladja többek között az orvosokét, és az egyéni vállalkozók többségéét, amit egy gondolkodni tudó ember nem hisz el. A vasút vezetői szerint a vasutasok bérét az üzleti tervben rögzített nyereségből lehetne emelni, nem veszik figyelembe, hogy a vasutasok a munkájuk nagyobb részét közfeladatok ellátásában végzik, eszerint a közfeladatot ellátó orvosok, pedagógusok és egyéb közalkalmazottak nem érdemelnek bért, mert nyereséget nem termelnek? Eközben a MÁV vezetői körülbelül 600 fő, szolgálati főnökig bezárva bruttó több százezer forintos jutalmat kaptak, hogy megnyerjék őket az elképzeléseik végrehajtására. De miről is van szó tulajdonképpen? A MÁV 1968-tól többszöri átszervezésen esett át, ami nem hozta meg a várt eredményeket. Az irányító apparátus vízfejként megmaradt a vasút élén miközben 127 000-ről 67 000-re fogyott a vasutasok létszáma 10 év alatt. Nincsen hatékony üzletpolitikája, 30 éve kevés a fejlesztésre szánt összeg, a támogatások nem pótolják a közszolgálat teljesítéséből keletkező veszteségeket. A vezetés a törvényes keretek között működő, az országban valóban példátlanul erős, és jól szervezett szakszervezetek vezetőit teszi felelőssé a vasútnál kialakult problémákért. Ez a jelek szerint egybecseng a jelenlegi kormány által a civil szervezetekről kialakított képével és elképzeléseivel. Minden szakszervezeti jogosítványt meg kell szüntetni, és utána szabadon rendelkezni a védtelen munkavállalókkal. A jogokat és a béreket majd a hatalom meghatározza, mert ő tudja, hogy mi jó a dolgozóknak. Egy mondatban összefoglalva, a demokrácia jó a hatalomnak, addig, amíg a kontrollt nem gyakorolják a törvényben felhatalmazott társadalmi szervezetek, mert ha megpróbálják, a társadalom ellenségeivé válnak. Ma már egyértelműen látszik, hogy a konfliktus túlnyúlik a MÁV Rt. keretein. A vasutasság megmozdulásának eredménytelensége a magyar demokratikus intézményrendszer egyik pillérének lebontását eredményezheti! Az érdekegyeztetés ellehetetlenítése eggyel alacsonyabb szintre is áttolódik és a munkavállalóknak a későbbiekben eszükbe sem juthat az érdekeik védelmében fellépni, főleg, ha az Országgyűlés megszavazza a különböző szakszervezeti jogosítványokat csorbító törvénymódosításokat, amiket a MÁV a közlekedési miniszter támogatásával kíván kezdeményezni. De reméljük, hogyha a „kutya” ugat tovább, attól még a karaván halad!!! Horváth Imre főmozdonyvezető Gyógycentrum lehetett volna Székesfehérvár sokat veszített külleméből is az elmúlt negyven év erőszakosan iparosító politikájának következtében, de szellemiségéből is. Maradjunk a legegyszerűbb példáknál. Mi van a mozikkal? Szerencsétlen Köztársaság mozi meghalt, mint hallom el akarják adni. A Petőfiről nem is merek beszélni. A székesfehérvári, egyébként hangulatos belváros sivársága, ridegsége elképesztő. Egy szegedi ismerősöm itt járt, este hét óra tájban végigmentünk a Fő utcán és fázósan húzta össze magán a kabátját, kérdezve: itt mindig ilyen kihalt a korzó, vagy csak hideg van? Hát nem tudtam mit felelni... Vagy füstös kocsma, vagy rideg cukrászda magas árakkal. Szomorúan vettem tudomásul, hogy az általam oly kedvelt Zsolnay kávézó is bezárt, nem is beszélve ifjú korom kedvencéről a Hét törpéről. Aztán itt van a Vörösmarty cukrászda ez már több mint felháborító. Nagyon szeretném megkérdezni az önkormányzati illetékeseket, akik az engedélyt megadták a DM- nek, hogy volt szívük ezt megtenni? A másik nagy bánatom az amúgy is kevés parkkal, zöld területtel rendelkező város nagyvonalúsága, hogy ne mondjam felelőtlensége, amivel ezt a kérdést kezeli. Szavakat nem lehet találni arra a pusztításra amit a régi orosz laktanya területén végeztek, felépítve egy újabb pénzzabáló monstrumot. Gyönyörű parkot képzeltem volna oda, esetleg kulturális centrummal, vagy gyógycentrummal, uram bocsá' esetleg természetgyógyászatot, minden elképzelhető földi jót, csak szupermarketet nem. És ott a kiserdő, hallom az ellenvéleményt, valóban ott van. És ott a megalázott, lestrapált vidám park is. Gyönyörű lehetne sétányokkal, játszóterekkel és nem is volna fontos óriáskerék csak igényes és egyszerű játékok, kedves zúgok ahol az embernek kedve volna leülni. És persze rendszeres gondozást látnék nap mint nap. Állj, mondom magamban hát hol élsz te? Csak itt Székesfehérváron... B. Almádi Valéria Az e helyütt megjelentetett írások egyéni véleményeket tükröznek, azok tartalmával a szerkesztőség nem feltétlenül ért mindenben egyet. A szerkesztőség fenntartja a jogot az írások megrövidítésére. Névtelen, vagy csak postafiókot megadó leveleket nem áll módunkban közölni, ám ha a levélíró jelzi, hogy nem kívánja nevét nyilvánosságra hozni, az aláírás alatt, az alábbi megjegyzéssel lássa el levelét: Név és cím a szerkesztőségben. E-mail: szerk@fmhirlap.alba.hu Újra nyitás / ^i Fehérváron!] banfilax