Fejér Megyei Hírlap, 2000. augusztus (45. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-01 / 178. szám
2000. augusztus 1., KEDD Albatours: az eladásról két hét múlva döntenek Anyagilag támogatják a kórház pályázatait Az Albatours Rt. részvényei 90 százalékának értékesítésére írt ki pályázatot a megyei közgyűlés. A tegnapi rendkívüli ülésen több mint három órán át tárgyalták ezt az egyetlen témát. A képviselőknek tíz pályázat közül kellett volna dönteni a zárt ülésen, ám nem ez történt. Az ülés után Fertő László elmondta lapunknak, hogy azért nyilvánították érvénytelennek a pályázatot, mert több itteni ajánlat lényegesen eltért az írásban beadottól. A testület úgy határozott, hogy a négy legjobb ajánlattevőjét hívja meg a következő, zártkörű pályázatra. Erről augusztus 17-én döntenek majd. Az elnök szerint a nagy múltú, komoly ingatlanokkal és jó lehetőségekkel rendelkező cégnek a megfelelő működéshez pénzre lenne szüksége, ezt pedig az önkormányzat nem tudja biztosítani, ezért döntöttek az értékesítés mellett. A bevételt a vagyonrendeletnek megfelelően felhalmozásra fordítják. Több egyéb ingatlan eladásától az alacsony ajánlatok miatt elálltak. Az ATI épületére pályázó távol maradt az üléstől, vele tovább tárgyalhat az elnök. A kórház öt pályázatot nyújtott be a minisztériumhoz, mintegy 160 millió forint értékben. Ennek önrészét, 60 millió forintot a megyei önkormányzat biztosítja. T.L. Két vállalkozó a „ringben” „A hétfői napon előrejutottunk a kápolnásnyéki Vörösmartyemlékház felújításához szükséges források kutatásában, de legalább két hétre van szükség, hogy találjunk is megfelelőt - mondta Nagy Sándor, a megyei közgyűlés alelnöke, akitől azt is megtudtuk, hogy az öt pályázóból csak ketten vállalták a felújítás feladatait a jelenlegi feltételekkel. Eredménytelennek nyilvánították a pályázatot, új, meghívásos formát választottak, és a két pályázót hívták meg a tető és a homlokzat megújítására. Még ezen a héten a kettő között dől el, ki kezdheti el a nyéki múzeumiak megújítását. Ha a tető és a homlokzat elkészül, amelyre a pénz biztosított, megkezdődhetnek a belső munkák abban az ütemben, ahogy a pénzforrások érkeznek. A források egyike az Albatours eladásából keletkezett bevétel lett volna, de tegnap ebben az ügyben sem döntöttek, az izgalmas téma augusztus 17-én kerül újra a rendkívüli közgyűlés napirendjére. KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 Polgármester a katedráról Tegnaptól Újvári József látja el a falu vezetését Zámolyon - Ilyen eredményre számított? - Azt tudtam, hogy esélyes leszek. Nem sértő szándékkal mondom a többiekre nézve, de igazából egy potenciális ellenfelem volt, a korábbi polgármester. - Örökséget vesz át ilyenkor az ember, vagy teljesen más politikát alakít ki? - Mindenkor a falu érdekeit akarom képviselni, a lehetőségekhez és a tehetségemhez mérten. A falu lakosságának elképzeléseit a testület hatékony közreműködésével kell megvalósítani. A lakosság közös dolgokhoz való hozzáállását - úgy érzem - negatívan befolyásolta a zámolyi romák ügye. Elsődleges, hogy hitelt érdemlően tájékoztassuk az embereket és visszanyerjük a bizalmukat. - Úgy érzi, hogy személyével lenyugszanak a kedélyek? - Minden törekvésem erre fog irányulni. - Ön első látásra sem az a nagyhangú ember, miközben egy polgármester általában döntések, politikai csaták központjában áll. - Egy fecske nem csinál nyarat. Egy polgármester, bár jelentős pont egy testületen belül, de önmagában nem válthat valóra dolgokat. - Milyen konkrét, a fejlesz-Ujvári József, Zámolyon született 1946 karácsonyán, a tanulmányi és a katonaidőt leszámítva mindig a településen élt. Biológia szakos, technikát is oktató általános iskolai tanár, de kertészmérnöki diplomával is rendelkezik. Jövőre lesz 30 éve, hogy a helyi iskola pedagógusa. 1994-től települési képviselő, 1998-tól alpolgármesterként tevékenykedik. A „friss” polgármester felesége a zámolyi napköziotthonos óvodában dolgozik. Két gyermekük van: a nagyobbik 29 éves, még független fiatalember, a „kicsi” 25 éves, férjezett lány.tésre vonatkozó elképzelései vannak? - 1998-ban a testület egy programot hirdetett meg, ezt kívánjuk tovább vinni. A szennyvízcsatorna-hálózat befejezéséhez közeledünk, utána rendezetté akarjuk tenni a falut. A civil szervezetek, egyesületek működésére is jobban oda kell figyelnünk és jobban be szeretném vonni a fiatalokat, valamint az időseket, több szabadidős program szervezésével. - És mi lesz a katedrával? - Jó lenne olyan megoldást találni, hogy ezt a „köldökzsinórt” se kelljen elvágnom. Magunkba szívjuk az anyatejjel... A szoptatási arány Fejér megyében két százalékkal magasabb az országos átlagnál Augusztus elseje az anyatej világnapja, a hónap első hetét pedig szoptatási világhétre keresztelték az egészségügy dolgozói. Az anyatejet sokan a „természet csodájáéként vagy egyszerűen csak „csoda”-ként emlegetik, ami érthető, hisz az anyatej optimális esetben hat hónapon keresztül egyedüli tápláléka lehet egy csecsemőnek. Összetételét lehetetlen utánozni, hisz az újszülött szervezete által igényelt tápanyagokat pont megfelelő mértékben és minőségben tartalmazza. Aztán az idegsejtek felépítéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, a fertőző megbetegedések elleni védőanyagokat is mind-mind az anyatejjel szívtuk magunkba annak idején. S akkor még nem is beszéltünk arról a bensőséges kapcsolatról, mely csakis a szoptatással alakulhat ki a baba és a mama között. Dr. Simon Gábor, a Székesfehérvári Szent György Kórház Gyermek- és Újszülött Osztályának osztályvezető főorvosa elmondta, az lenne a legideálisabb, ha az anyák gyermekeiket 4-6 hónapos korukig csak anyatejjel táplálnák. Az anyatej kalóriaértéke féléves kor után lesz önmagában kevés, a főzeléket, gyümölcsöt ebben az életkorban kell először adni a piciknek. A szakemberek tapasztalatai szerint a székesfehérvári, illetve a Fejér megyei kismamák egyre pozitívabban készülnek az anyaságra, a védőnők segítségét nyitottabban fogadják, s egyre többen veszik igénybe a szülésre készítő tanfolyamokat. Heltay Ferencnétől, az ÁNTSZ városi intézetének vezető védőnőjétől megtudtuk, hogy a csecsemők mintegy 67 százaléka szopik, s a nők mindössze két ezrelékének nincs teje. S, hogy csupán szóbeszéd-e, nem tudni, de tény, hogy sokan állítják: a sokáig szoptató nők körében kisebb a mellrák kialakulásának esélye. A szoptató nők százalékának arányában egyébként a megye két százalékkal „veri” az országos átlagot. Talán közrejátszik ebben az a rendszer, melyet a megye több kórházában sikerült már meghonosítani. Ennek köszönhetően a kismama és a baba még azt a néhány napot is egy szobában töltheti, ameddig távol vannak otthonuktól, eme Dr. Simon Gábor, főorvos: - A szoptatás, ha szigorúan megnézzük, a leghigiénikusabb és legkényelmesebb etetési mód. Nem kell főzni, nem kell edényeket fertőtleníteni... Másrészt ezek a bensőséges pillanatok és az a viszony, mely ilyenkor születik anya és gyermeke között pótolhatatlanok. Az „új” rendszernek is ez a lényege, segíteni és megtanítani az édesanyát a baba gondozására, vagy épp a helyes szoptatásra. A legmeggyőzőbb riportalanyunk a háromnapos Peti volt. A kórházi ágyak száma a megadott kereten belül van Új tanács, régi sérelmekkel Alakuló ülésre invitálta Balsay István országgyűlési képviselő a kétmegyés Velencei-tó-Vértes Térségi Fejlesztési Tanács tagjait és a meghívottakat. Az Országgyűlés területfejlesztési bizottságának elnökét a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács bízta meg azzal, hogy segítse az új szervezet létrejöttét. Mint ismeretes, tavaly augusztus 25-én Oroszlányban alakult meg a természeti, idegenforgalmi és kulturális értékekben gazdag térség fejlesztését magára vállaló szervezet, amelynek működését heves viták, viharokat kavaró kinyilatkoztatások, a tókörnyéki települések elhatárolódása kísérte. Az 1996-ban elfogadott, a múlt évben módosított területfejlesztési és területrendezési törvény értelmében a régi helyett új fejlesztési tanácsot kell létrehozni. Akik egy esztendeje is jelen voltak az alakuló ülésen, tegnap délután a fehérvári megyeházán, joggal lehetett deja vu érzésük: a kétmegyés térségben nem sok minden változott. Abban az érintett harminckilenc település egyaránt érdekelt, hogy a Velencei-tó-Vértes régiót a parlament minél előbb kiemelt térségként deklarálja. Ám a térségi fejlesztési tanács alapszabályának, ügyrendjének vitájában úgy tűnt, a hullámverés nem csitult el egy esztendő alatt. Dr. Palánky Klára, a martonvásári kistérséget képviselő polgármester kijelentette: az őt delegáló hat település nevében elhatárolódik a szervezettől, ha annak munkájában nem kapnak önálló szavazati jogot. Balsay István kifejtette: a törvény szerint csak hat - négy Fejér és két Komárom-Esztergom megyei kistérségnek lehet szavazati joga a tanácsban. Sz.E. (Folytatás az 1. oldalról) A rendelet jövő január elsejétől 2954 ágyat engedélyez megyénkben, ez kettővel kevesebb az idei évre engedélyezettnél. Ám az egészségügyi intézmények, illetve fenntartóik csak 2836 ágyra tettek ajánlatot, vagyis viták nélkül is jóval a megadott kereteken belül maradtak. A járóbeteg-ellátásban 9,1 ezer heti óraszámra adtak be ajánlatot, itt a megyei keret 11 400. A gondozási óraszám 1400- as keretéből csak 600-ra, a nem szakorvosi ellátás több mint 3 ezer órájából csak 1425-re érkezett ajánlat. Az összesített ajánlatokat elküldik a minisztériumnak és az egészségbiztosítónak. Gondot csak az okoz a szakembereknek, hogy néhány vonatkozó rendeletnek még csak a tervezetét ismerik, mivel ezután kerülnek kiadásra. Budapesten kétezerrel csökken majd a kórházi ágyak száma, ez jelentheti azt is, hogy az eddig ott kezelt Fejér megyeiek kiszorulnak onnan. Ennek hatása majd csak a következő év első felében mérhető le. Ám ha dolgozók is jönnek le az itteni üres állásokba, akkor nem lesz gond. T.L. WEMMM Kastély-estek Bicskén A bicskei Batthyány-kastély parkjában folytatódnak a nyári koncertprogramok. Augusztus 5-én 18 órakor a Magyar Zongorás Trió hangversenyére várják a zenebarátokat. Cigány népzene Móron A móri Lamberg-kastély millenniumi zenei estjeinek sorában augusztus 6-án 18.30-kor mutatkozik be a kastélypark zenepavilonjában a Romano Gloszo együttes, amely magyarországi cigány népzenét játszik. Színházi esték Pusztaszabolcson Závodszky Noémi, a székesfehérvári Vörösmarty Színház népszerű színésznője lesz augusztus 5-én a pusztaszabolcsiak vendége. Zenés műsora 19 órakor kezdődik a községházánál lévő emlékparkban. Őt a Budapest Táncegyüttes bemutatója követi, akik modern táncokkal lépnek színre. Még egy hétig lehet jelentkezni a pótfelvételire Még egy hétig jelentkezhetnek pótfelvételire azok, akik szeptembertől felsőoktatási intézményben szeretnének tanulni - tájékoztatott Roberts Éva, az Országos Felsőoktatási Felvételi Iroda (OFFI). A nyári felvételit meghirdető felsőoktatási intézmények még mintegy 16 ezer jelentkezőt várnak a már felvett hallgatók mellé. Az államilag finanszírozott képzéseken 725 nappali és 70 levelező hely maradt szabadon a „rendes” felvételiket követően. Az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú képzés keretein belül mintegy 40 jelentkezési helyen 1370 államilag finanszírozott és 1520 költségtérítéses helyre várnak jelentkezőket az iskolák. A már felsőfokú végzettséggel rendelkezők számára mintegy 170 jelentkezési hely 101 finanszírozott és 4968 költségtérítéses helye betöltetlen. Csak egyetlen intézménybe és azon belül is csak egy szakra lehet jelentkezni. Továbbá csak azoknak a jelentkezését fogadják el, akik idén még nem jelentkeztek vagy ez évben nem nyertek felvételt. A jelentkezési lapokat az adott felsőoktatási intézménytől kell beszerezni és természetesen ugyanoda kell eljuttatni. Roberts Éva felhívta a jelentkezők figyelmét arra is, hogy a nyári felvételik jelentkezési lapjának beérkezési határideje augusztus 7., hétfő. Pénzváltó Székesfehérvár, Kossuth u. 12. (volt Árpád fürdő) Telefonszám: (22) 330-229. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás RTS 18,75 19,00 CHF 165,70 169,50 DEM 132,25 133,50 ESP 1,5400 1,5850 GRD 0,7530 0,8000 ITL 0,1330 0,1365 SEK 30,0500 , 31,0959 USD 279,50 284,50 Érvényes: 2000. augusztus 1. Napközbeni árfolyamkorrekció lehetséges! Nyitva mindennap: 8-21 óráig. Internett: www.goldinfo.hu !