Fejér Megyei Hírlap, 2001. április (46. évfolyam, 77-100. szám)

2001-04-04 / 79. szám

2001. április 4., SZERDA Sikerek a hullámokban és a sportdiplomáciában Eredményesek a Hullám '91 úszói, vezetői Székesfehérvár (sis)­­ A Hullám '91 úszóegyesület az elmúlt időszakban jó eredményeket ért el a víz­ben, és a parton is.­ ­ A téli időszak több felmérő ver­senyén is részt vettek a hullámosok. Bala­­tonfűzfőn, a hosszú távú úszó­versenyen 800 és 1500 méteres számokban minden versenyző a legjobb idejét érte el. Kiemelke­dett Varró Gergő (800 méter gyors­­ 9:45,5) és Sebestyén Balázs (800 gyors 9:47,75). Az árvízi emlékversenyen Szege­den a 9-11 éves korosztály ver­senyzői álltak a rajtkövekre. Scaffer Olivér két első helyet szerzett (50 és 100 méteres mellúszás), Varró Bence 100 méter mellen aranyérmes, Gyenei Domonkos 50 méter pil­langón, Tatai Vanda 100 háton, Dénes Réka 100 háton második. Sárdi Ákos vezetőedző szerint e versenyeknek az volt a tanulsá­ga, hogy a felkészülés alap-álló­­képességi szakasza megfelelő volt, s a legkisebbek a mostoha felkészülési körülmények elle­nére tendenciózusan fejlődtek, Hortobágyi Sarolta és Somogyi Krisztián munkáját dicsérve. A Fejér Megyei Úszó Szövet­ség rendezvényén, a Millen­niumi Magyar-kupa sorozat má­sodik fordulójában 23 klub 265 versenyzője vett részt. Megyénk dobogós versenyzői az aláb­biak: Sebestyén Balázs (Hullám '91) egy első, két második, Ur­­bán Kata (Dunaferr SE) egy el­ső, egy második hely, Varró Gergő (Hullám '91) a második, Hornyák Judit és Tropert Noémi (mindkettő Dunaferr SE) a má­sodik, Somogyi Attila (Duna­ferr SE) és Menyhárt Attila (Hullám '91) harmadik helyen ért a célba. A sportdiplomáciá­ban is sikerrel jártak a hullámo­sok. A Magyar Úszó Szövetség közgyűlésén a szövetség jogi, valamint fegyelmi bizottságaiba választották be Polgár Tibort (Dunaferr SE, fegyelmi), Sárdi Ákost (Hullám '91, fegyelmi), dr. Wilhelm Viktort (Fejér me­gyei Úszó Szövetség jogi), Bár­­dosi Zsoltot (Hullám '91, jogi). Sárdi Ákos a MÚSZ fegyelmi bizottságának lett a tagja Új megyei tisztségviselők Nagy István és Kozma Péter a teniszezők élén Székesfehérvár (m.j.)­­ A Fejér Megyei Tenisz Szövet­ség tisztújító közgyűlésén új elnököt és főtitkárt választot­tak a megjelentek. Az új sporttörvény előírásai­nak megfelelően, a Magyar Te­nisz Szövetség is megtartotta or­szágos közgyűlését. A küldöttek a tisztújítás során, elnökké to­vábbra is Berényi Jánost válasz­tották meg, míg az elnökség tag­ja lett Temesvári Andrea, az egykori kiváló sportolónő. Az országos szakszövetség után, megyénk sportági szövet­sége is tisztújító közgyűlést tar­tott, ahol Csabai Béla elnök és Jobbágy Antal főtitkár, egyaránt lemondott a tisztségéről. A küldöttek a szövetség új el­nökének Nagy Istvánt, míg fő­titkárának Kozma Pétert válasz­tották meg. Az elnökség tagja lett Tóth Judit Bianca, Babicz Sándor, Dolinka Zsolt, Gaál Zoltán és Rittler Gábor. * A székesfehérvári Tavasz Kupa páros versenyen a Köpf Je­nő, Szarka Vince kettős győzött, a dr. Mráz, Végh, az Öllé, Wim­mer és a Barsi, Kántor duó előtt. TOTO A Totó 14. heti szelvényén német és olasz bajnoki találkozók szerepelnek. Pusztai Attila, a Csákvár játékosa tippel. Régebben fotóztam, ám mióta a tipp­­mix játék megjelent, már inkább azt ját­szom. Sajnos nehéz mérkőzések szerepel­nek egy-egy szelvényen, és csak akkor le­het nagyot nyerni, hogyha meglepetések születnek, nekem pedig nincs ahhoz érzé­kem, hogy ezeket eltaláljam. A nagyma­mám minden héten játszott és bármi tör­tént mindig ugyanazt a tippsort adta fel. Érdekes, de így sokkal többet nyert, mint példáid én. A mostani szelvényen sok olyan találkozó szerepel, amely bajnoki címet, vagy kiesést eldöntő összecsapás lehet. Kezdjük a német szuperderbivel, amelyen a Dortmund a Bayern Münchent fogadja. Ha idegenbeli siker születik, akkor szerin­tem eldől, hogy a bajorokhoz kerül idén is a salátástál. A Schal­ke a Kaiserslauternt próbálja meg legyűrni, és úgy gondolom hazai környezetben ez sikerülhet is nekik. A Fiorentina-Roma mérkőzésen inkább a fővárosiaknak szorítok, mindig is szimpa­tikus voltak nekem a „farkasok”. A Totti-Montella-Batistuta támadóhármas eldöntheti ennek a mérkőzésnek a sorsát. 1. Frankfurt-Leverkusen x,2 2. Bremen-Hertha BSC 1,x 3. Freiburg-Hamburg x 4.1. FC Kőln-Unterehaching 1 5. Dortmund-Bayern München 1,2 6. Schalke 04-Kaiserslautem 1 7. Fiorentina-Roma x,2 8. Lazio-Parma t 9. Bologna-Perugia 1 10. Brescia-Reggina 1 11. Lecce-Atalanta x 12. Napoli-Milan x 13. Verona-Juventus x,2 +1 14. Rostock-VfB Stuttgart x SPORT FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 15 Ki fürdik meg a sikerben...? A női Világkupa magyar sikerei esetén öltönyös pancsolás várható... Székesfehérvár (sis) - Teg­nap Székesfehérváron, a fe­dett uszodában és környé­kén előbb nagyszabású öt­tusa-bemutató szórakoztatta a vendégeket, majd sajtótá­jékoztatót tartottak a női Vi­lágkupa előkészületeiről. Az Alba Volán SC öttusaszakosztályá­nak az utánpótlás­nevelő munkája pél­daértékű. Tegnap a műhely­munkájuk bemutatójára hívták meg a szülőket, a sportág veze­tőit, s a vendégeket. Eljött Csá­szári Attila, a Magyar Öttusa Szakszövetség elnöke, Pécsi Gábor, a szövetség főtitkára, Fertő László, a megyei közgyű­lés elnöke, Világosi Gábor or­szággyűlési képviselő, Horváth Miklós Csaba, a megyeszékhely sportbizottságának elnöke. Fel­sorakoztak a jövő világbajnokai és színpompás bemutatóval ké­­pesztették el a nézőket. A me­dence partján vívtak, mögöttük Vörös Zsuzsa és Horváth Viktor lett, a medencében hosszában, a vízilabda-medencében kereszt­ben úsztak, az üvegablak előtt pedig futottak az öttusázók. Iga­zi színpompás kavalkáddal mu­tatkozott be Kulcsár Antal szak­mai igazgató, és edzői csapata. Az olimpia után új „időszá­mítás” kezdődik. Vajon mit vár 2001-től Császári Attila, az öt­tusa szakszövetség újra megvá­lasztott elnöke? - Az elmúlt négy év eredmé­nyességének a megismétlését szeretném célként magunk elé tűzni — mondta az elnök. - Milyen eredményeket vár a vb-n, Eb-n és a Világkupákon? - A vb-n és az Eb-n való éremszerzés a fő cél, de a Vk­­versenyek, mint a felkészülés fontos állomásai is lényegesek. - Látva a fehérváriak remek bemutatóját, adódik a kérdés: lesz jövő, van jelen...? - Az itt látható képek magu­kért beszélnek. Itt az uszodában együtt volt a jelen és a jövő... A bemutató után tartott tájé­koztató témája az április 27-30. között Székesfehérváron meg­rendezendő női Világkupa ver­seny volt. Császári Attila ki­emelte: bár kísérleteznek az új lovasszabállyal, ám Fehérváron és Budapesten hagyományos módon rendezik meg e számot. Tóth István, az Alba Volán Rt. vezérigazgatója, a sportkör társ­elnöke elmondta: a tavalyi Eb­hez hasonló sikeres versenyre várják a 15 ország 55 verseny­zőjét és a 15 váltót. Érdekes volt Fertő László javaslata: ha két magyar lány a dobogón végez, akkor ő és még hét ember (köz­tük Császári Attila) öltönyöstől ugrik a medence vízébe... A székesfehérvári öttusasport utánpótlásának műhelymunkáját látványos bemutató illusztrálta A gokartosok elkezdték, Szász még csak készülődik Interneten is a Szász Motorsport versenyei Börgönd (t.t.) - A Szász Motorsport Egyesület több versenyzője az elmúlt hét végén már megkezdte a 2001-es idényt. Hárman - Sziklai Zsolt, a „nagy visszatérő”, a veszprémi Horváth Attila, a tavalyi bajnok és az abai Nagy János - a gokart magyar bajnoki Formula C kate­­góriájában állt rajthoz. A Pan­nonringen két futamot rendez­tek. Az időmérést Horváth Atti­la nyerte a második Sziklai és az ötödik Nagy előtt, az első futam­ban pedig ugyanezt az ered­ményt ismételték meg azzal a különbséggel, hogy Nagy János negyedik lett. A második futam­ban hét körig Sziklai Zsolt ve­zette a nem túl népes mezőnyt, végül mégis „csak” második he­lyen végzett. Horváth Attila mű­szaki okok miatt ezt a futamot kénytelen volt feladni, Nagy pe­dig negyedikként érkezett célba. Sok következtetést az eredmé­nyekből ma még nem lehet le­vonni. Az első komolyabb - nemzetközi magyar és szlovák bajnoki - futam május 20-án várja a versenyzőket Dunaszer­­dahelyen. Szász László idénye április 28-án és 29-én az auszt­riai Rechbergben hegyi Európa­­bajnoki futammal veszi kezde­tét. Az eredményekről ma és a jövőben a Neosoft Kft. jóvoltá­ból a www.szaszf3000.hu inter­netes címen tájékozódhatnak az autóversenyzés szerelmesei. Sziklai Zsolt és Horváth Attila rajt elő­tt a Pannonringen Millenniumi tollasparti Székesfehérvár (sis)­­ Mil­lenniumi Tóparti Tollasparti né­ven tollaslabdaversenyt rendez­tek Székesfehérváron. A kate­góriák győztesei: Turzó Balázs, Kovács Gábor, Keglovics Ágnes (Székesfehérvár), Wach­­ler Máté (Seregélyes). A páro­sok közöt­t Csizmadi Péter, Korányi Zsolt (Székesfehérvár, Budapest), a Holka Rita, Seres Viktor (Székesfehérvár), és a Holka Rita, Király Noémi (Szé­kesfehérvár) kettősök nyertek. SPORTHÍREK Téves tudósítás Székesfehérvár (m.j.) - A Diadora megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulója után, lapunk hétfői számában - tudósítói elhallás miatt - tévesen jelent meg a Mór-Pusztavám mérkőzés vég­eredménye. A találkozón a ven­dégek 2-0-ra győztek. Schneider az élen FMH-információ­­ A megyei I. o. labdarúgó-bajnokság 21. fordulója után, a góllövőlista élmezőnyének az állása: 19: Schneider (Ikarus-Dunafér), 16: Antal (Bicske), 15:Bartha P. (Etyek), 14: Szilvási (Iváncsa) Kelemen (Bakonycsernye), 13: Strommer (Lajoskomárom), Pál (Baracska), 12: Kakuk (Csák­vár), 11: Haffner (Bicske), Gyenti (Lajoskomárom), Ko­vács I­. T. (Felcsút FC). NB IlI-as tabellák Székesfehérvár (m.j.) - A Duna-csoport eredményei: Zsámbék-Gázművek 0-3, Tak­­sony-Esztergom 4-2, Pénzügy­­őr-Vác 2-3, Törekvés-RAFC 0-1, Bodajk-Ercsi Kinizsi 3-0. A bajnokság állása: A Dráva-csoport eredmé­nyei: Szentlőrinc-Beremend 0-0, Harkány-Andocs 1-0, Szekszárd-Kalocsa 2-1, Dom­­bóvár-Decs 5-0, Kaposvöl­­gye-Baracs 1-0. A Paks szabad­napos volt. A bajnokság állása: 1. Pénzügyőr 7-1 10-4 25 2. Bodajk 6 1 1 25-6 24 3. Vác 5 1 2 22-12 21 4. RAFC 4 1 3 11-10 15 5. Gázművek 3 1 3 15-10 13 6. Zsámbék 2 3 3 8-8 13 7. Taksony 3 - 5 12-15 12 8. Ercsi 2 1 4 5-10 9 9. Törekvés 2 1 5 6-16 8 10. Esztergom­­ 1 7 5-28 2 1. Kaposvölgye 6 11 11-3 24 2. Szentlőrinc 4 3 1 12-4 21 3. Harkány­­3 5­ 9-3 19 4. Szekszárd 3 3 2 15-8 18 5. Baracs 3 4 2 12-10 16 6. Dombóvár 3 1 4 11-11 14 7. Beremend 1 5 2 6-5 11 8. Andocs 3 1 4 10-18 11 9. Paks 2 2 4 6-15 10 10. Kalocsa 2 1 5 15-17 9 11. Decs 1 2 6 6-19 6 Olimpiai bajnokok FMH-információ - Tökölön rendezték meg a karatézók or­szágos diákolimpiai döntőjét, ahol a székesfehérvári Alba- Ázsia HE versenyzői nagysze­rűen szerepeltek. Perevoznyik Alexandra (Bugát Pál Eü. SzKI és gimn.) és Perevoznyik Hja (Táncsics ált. isk.) olimpia baj­nok, Pete Dóra (Széna téri ált. isk.) a 3., míg Oletics József (Ve­­linszky ált. isk.) a 4. helyezett lett. ___________FEJÉR MEGYEI__________ HÍRLAP Főszerkesztő: Elekes András Főszerkesztő-helyettes: Mihók Lenke Felelős szerkesztő: Hadnagy Gábor, Takács Ferenc Rovatvezető: Fási László, Horog László, Klecska Ernő­, Zágoni Erzsébet Szerkesztő­ség: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Levélcím: 8002 Székesfehérvár, Pf. 167. Telefax: (22) 542-719 Központ: (22) 542-700. Titkárság: (22) 542-703, 542-704. Rovatok: gazdaság: (22) 542-722, kultúra: (22) 542-706, sport: (22) 542-718, közélet: (22) 542-705, 542-707. Kiadja: Hírlap Press Kft. 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. a Pannon Lapok Társasága tagja Kiadásért felel: Kázmér Judit ügyvezető igazgató Hirdetésfelvétel-ügyfélszolgálat: Székesfehérvár, Fő u. 17. Tel.: (22) 316-590. Fax: (22) 312- 884. Telefonos hirdetésfelvétel: (22) 322-990. Hirdetési főosztályvezető: Lóczi János. Értékesítési vezető: Domonkos Attila. Megyei hirdetési vezető: Wappler Beatrix (22) 316-590. Budapesti Médiaképviselet: 1117.Budafoki út 111. Tel: (1)464-7400 Központi oldalak szerkesztői: Balogh Attila Zoltán, Varga Domokos Péter. T.: 88/541-677 Megrendelhető­: a Pannon Lapok Társasága Kft.-nél, a Társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgá­lati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 925 Ft, negyedévre 2775 Ft, fél évre 3%-os kedvez­ménnyel 5384 Ft, lakossági folyószámláról 5%-os kedvezménnyel 5273 Ft, egy évre 8%-os ked­vezménnyel 10212 Ft, lakossági folyószámláról 10%-os kedvezménnyel 9990 Ft. Elő­fizetéssel kapcsolatos ügyintézés: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Tel.: (22) 542- 750. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. nap­jáig tudjuk elfogadni. Terjesztési főosztály vezető: Kelemen Zsuzsa. Megyei terjesztési vezető: Bogdány Károly Tel.: (22)542-750. Nyomtatás: West Hungary Nyomda Centrum Bt., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88) 541-631. Felelős vezető: Jens Danhardt ISSN 0133-0403. Index: 25-056 Példányszámunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! Lapunkat rendszeresen szemlézi Magyarország legnagyobb médiafigyelője az »OBSERVER« BUDAPEST MÉDIAFIGYELŐ KFT. 1084 Budapest, Auróra u. 11. Tel.: 303-4738, Fax: 303-4744 E-mail: marketing@observer.hu http://www.observer.hu____________

Next