Fejér Megyei Hírlap, 2001. június (46. évfolyam, 127-151. szám)

2001-06-29 / 150. szám

2001. június 29., PÉNTEK Tromf az úri marhaságnak A Vörösmarty Színház társulatának nyári premierje: a Mágnás Miska ■ Kulich Erzsébet írása Ne szégyelljük, mi magyarok szeretjük az operettet. Nem vé­letlen, hiszen sok világhírű mű szerzője éppen hazánkfia. Itt van kapásból a Mágnás Miská­ból is két „nóta”: az Úgy szeret­nék boldog lenni, a Csiribiri, csiribiri kék dolmány, ami tuti bejön minden előadáson. Szir­mai Albert muzsikája a fehérvá­ri nyári teátrum premierjén is vastaps, jó színház, amit látunk. A Pelikán Udvar szokásosan kellemes miliője ad keretet a já­tékhoz. Iglódi István rendezésé­nek sokszor tapasztalt erénye, hogy nála nincsenek „tetten ér­hető”, didaktikusan feszegetett színpadi helyzetek, szinte effek­tus nélkül működteti azt, amitől élvezhető, látványos és elegáns a produkció. A Mágnás Miska előadása szellemesen ötvözi az eredeti szöveget a filmes adaptációval, a jól összegyúrt anyag, (a szöveg­könyvet átdolgozta: Pozsgai Zsolt) mai párhuzamokat is ger­jeszt: Baracs mérnök, a kvalitá­sos szakember a környezetéért harcol; gazdag és rangban nem hozzá illő lányba lesz szerelmes, de visszautasítják... A darab ha­misítatlan vásári forgataggal in­dul, a vurssis,mutatványos jele­netek pörgetik az első részt. Számtalan groteszk helyzet adó­dik, amelyet ötletesen használ ki a rendezés. De ne legyünk ig­­zságtalanok: a színészi játék, a jó szerepválasztás a legjobb taliz­mán. A Mágnás Miskát olyan kitűnő színész játssza, mint Kár­páti Norbert, aki elődásról elő­adásra bizonyítja a közönség­nek sokoldalú tehetségét. Na­gyon jó hangja van, mozgása, gesztusai megtévesztésig illú­ziókeltők, akkor is, ha vérbeli, Vas megyei gyerek, akkor is, ha oroszlánvadász. Előkelő arisz­tokrataként, nemcsak a grófi marhaságot kritizálja, hanem hovátartozását, a tiszta és őszin­te érzéseket is hangsúlyozni tud­ja. A nagymamát Kállay Ilona formálja meg rokonszenves ter­mészetességgel. Zakariás Éva Marcsája sem szokványos szub­­rett alakítás, egyéni „íze” van. Korláthy grófnak (Szabó Gyu­la) és Stefániának (Zsurzs Kati) színes és mulatságos jelenései vannak. Brunner Márta Rollát személyesíti meg: dekoratív, Üde, finoman érzelmes. Baracs mérnököt a szép hangú Keller János játssza, megnyerő, bonvi­­váni pózoktól mentes alakítást nyújt. Az előadás „fénypontja” Pixi (Kuna Károly) és Mixi (Földes Tamás), a két sármőr színész mindent tud a mester­ségről! A sikerhez minden köz­reműködő (koreográfia: Román Sándor); (díszlet: Szlávik Ist­ván); (jelmez: Schaffer Judit); (zenei vezető: Fekete Mária) a tehetsége legjavát adta. Zakariás Éva (Marcsa) és Kárpáti Norbert (Mágnás Miska) a Szirmai-operettben Fotó: Sági AMI FONTOS, ÉRDEKES ÉS HASZNOS LEHET Mai útravaló ...a helytelenül és ügyetlenül alkalmazott szavak szembeötlő módon, béklyóba verik az értelmet. (Francis Bacon) Mai évfordulók Két I. században élt apostolt, Szent Pétert (Simont) és Szent Pált (Sault) ün­nepeljük. Péter, Jézus követőinek és ta­nítványainak fejedelme, az első pápa volt. Az erős kőszikla, akire Krisztus az egyházát építette, a Néró császár ural­kodása idején kitört keresztényüldözés­nek esett áldozatul, kereszthalált halt. A nemzetek és a pogányok apostola­ként tisztelt, a 14 leveléről ismert Szent Pál (képünkön) apostoli útjai során hir­dette az igét. A vértanút 67-ben Rómá­ban lefejezték. Fotográfiai Múzeum gyűjteményéből cí­mű kiállítás. Ny.: hétfő kivételével 10-16 óráig. Csók István Képtár (Bartók Béla tér 1.) Basilica Grandis et Famosa -Szent István nagy és híres bazilikája - A Szűz Mária királyi prépostság temploma című kiállítás- Ny.: 10-19 óráig. Fekete Sas Patikamúzeum. (Fő u.5.) A hónap tárgya sorozatban: Megy a gő­zös... 140 évvel ezelőtt épült meg a Buda- Székesfehérvár-Nagykanizsa vasútvonal című kiállítás. Nyitva: hétfő kivételével na­ponta 10-18 óráig. Fehérvári Babaház (Szivár, Megye­ház u.) Ny.: hétfő kivételével 9-17 óráig. Városi Képtár, Deák-gyűjtemény (Székesfehérvár, Oskola u. 10.) A Városi Képtár Deák-gyűjtemény ny.: hétfő kivéte­lével naponta 10-18 óráig. Várfal Galéria (Jókai u. 4.) Fehérvári anziksz című kiállítás. Ny.: hétköznap 9- 17 óráig. Szombaton: 9-13 óráig. Barátság Klubmozi: 18 óra, 2001. Je­lölés 4 Arany Globus és 2 Oscar-díjra. Csokoládé - színes, amerikai film - Ren­dező: Lasse Hallström. Egyházmegyei Múzeum. (Városház tér 4.) Nyitva: csütörtökön és szombaton 10-15 óráig. Tűzoltó Múzeum. (Szivár, Szent Flóri­án krt 2.) Állandó kiállítás a II. világhábo­rúig használt eszközökből és dokumen­tumokból. Nyitva: mindennap 8-17 óráig. Szent István Művelődési Ház (Szivár, Liszt Ferenc u. 1.) Szent Korona Galéria. Ny.: keddtől péntekig 10-12 és 14-17 óráig. Hét végén: 10-12 óráig. Vörösmarty Mihály Megyei Könyvtár (Bartók téri.) Felnőtteknek kölcsönzés és a zenei részleg nyitva tartása: 10-19 óráig. Olvasóterem ny.: 10-19 óráig. Gyermek­­könyvtár nyitva: 12-18 óráig. Városi Könyvtár (Széna tér) ny.: 11- 19 óráig. Sziget u. 1. Felnőtt és gyermek­könyvtári részleg: ny.: 13-19 óráig. Budai u. zárva. Mészöly Géza u. ny­.: 13-19 óráig. Zsolt u. ny.: 13-19 óráig. Zentai úti könyvtár zárva. Aranybulla Könyvtár (Szivár, Köfém- stp. 1.) A könyvtár augusztus 31-ig hétfőtől péntekig, 9-16 óráig várja az olvasóközön­séget. HM Helyőrségi Klub Könyvtára (Szé­kesfehérvár, Malom u. 2.) Zárva: Ikarus Gárdonyi Géza Művelődési Ház Könyvtára (Székesfehérvár, Sóstó). Nyitva: hétfőn: 13-18 óráig, kedden: 9-16 óráig, szerdán: szünnap, csütörtökön: 13- 16-ig, pénteken: 9-16-ig, szeptember 1- jéig szombaton zárva tart. Kodolányi János Főiskola Könyv­tára (Székesfehérvár, Szabadságharcos u. 59.) Nyitva: hétfőtől csütörtökig 8-18 óráig. Magyar Alumíniumipari Múzeum (Szivár, Zombori út 12.) Állandó és idősza­ki kiállítások ny. 10-15 óráig. BORY-Vármúzeum. (Székesfehérvár, Máriavölgyi u. 54.) Nyitva tartás: 9-17 óráig. Schaár Erzsébet-gyűjtemény (Jókai u. 11.) Megtekinthető: a Városi Képtár, Deák-gyűjteményből (Oskola u. 10.) átkí­­séréssel. Ny.: 10-18 óráig. KÁPOLNÁSNYÉK. Vörösmarty Mi­hály Emlékmúzeum. A költő egykori lakó­házában Vörösmarty-relikviák. Ny.: 10-18 óráig. TÁC-Gorsium. Szabadtéri múzeum - Régészeti park ny.: naponta 8-18 óráig. SEGÉLYKERES Országos Mentőszol­gálat telefonszáma: Men­tés: 104. Betegszállítás: (22)311-324. Ág: 107. Fejér Megyei Rend­őr-főkapitányság: (22) 541-600. Tűzoltóság tel.: 105. Fejér Megyei Ka­tasztrófavédelmi Igazgatóság: (22) 512- 240. ÜGYELET Orvosi ügyelet: felnőt­teknek, gyermekeknek Szivár, Sarló utca, 25/A, 19-től reggel 7-ig. Felnőtt: 340-152, gyermek: 317-021. Móron, a rendelőintézetben, 19 órától reggel 7 óráig. T.: 407-041. Velencén, a Tópart 34. szám alatt, hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. T.: 22/472-242. Sürgősségi Fogamzásgátló Ambu­lancia. Tel.: 06-60-55-66-66 „Vészhelyzet­ben” 0-24 óráig hívható. Ügyeletes gyógyszertár: Székesfe­hérvár, József A. u. 2. T.: 502-700. Mór: Szent György gyógyszertár, (Köztársaság tér 1.) minden hónap 1-jétől 10-ig- a Zsálya patika, (Táncsics u. 19/A) minden hónap 11-től a hónap végéig tart ügyeletet. Kivétel a hónap utolsó hétvégé­je, amikor a Szent Rókus patika, (Wekerle S. u. 31.) ügyel. Bicske: páros héten Arany Sas gyógy­szertár, (Kossuth tér 15), páratlan héten, az Oroszlán gyógyszertár, (Kossuth tér 10.) látja el az ügyeletet. Állatkórház: rendelés hétköznap: 8- 20-ig, szombaton: 8-12-ig. Állandó hétvégi és éjszakai ügyeleti és állatmentő szolgálat áll rendelkezésre. Szivár, Homok sor 7. T.: 330-754. Hérosz Állatotthon, Székesfehérvár, Takarodó u. 5. Nyitva: 14-17-ig. Telefon: 379-374. Vidéki gyepmester: 06/30-2158100.Állatvédők: Telefon: 323-093 KÖZÉRDEKŰ Dél-dunántúli Gázszolgáltató Rész­vénytársaság (Szivár, Gáz u. 2.) Hálózat­­hiba-bejelentés napközben: (22) 311-097, naponta 0-24 óráig: 40/404-040. Édász Rt. Székesfehérvári Üzemve­zetősége (Király sor 1/A.) Ügyfélfogadás hétfő: 9-15-ig, kedd-csütörtök: 9-15-ig, péntek: 9-15-ig. Hibacím-bejelentés: na­ponta: 7.30-15.50-ig a 525-407-es, délután 15.50-7.30-ig az 525-407-as, vagy 525- 423-as telefonszámon. Fejér Megyei Önkormányzatok Víz és Csatornamű Rt. Központi te­lephely (Székesfehérvár, Király sor 3-15.) Hibabejelentés (22) 324-990. Műszaki ügyfélszolgálati: (22) 535- 829. Számlázási és pénzügyi ügyfél­­szolgálat: (22) 535-888. Hibabejelen­tés: ügyféltájékoztatás: éjjel-nappal. Ügyfélfogadás: munkanapon 7.30- 14.30-ig. KDT Környezetvédelmi Felügye­lőség. Ügyfélszolgálat: 514-310. Kör­nyezeti káresemény bejelentése: 514- 314. Telefax: (22) 313-564. Volán: utastájékoztatás, informá­ció: telefon: (22) 311-057. Máv: tele­fon: (22) 312-293. Útinform: telefon: (22)316-288. 9-17 óráig, pénteken: 9-14 óráig. Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda (Szivár, Ady u. 19-21.) Az érdeklő­dők problémáikkal felkereshetik az irodát: hétköznap 8-16 óráig. Telefonszám: (22) 312-561. Családvédelmi szolgálat, (Székesfe­hérvár, Városház tér 4/II. emelet, ÁNTSZ Városi Intézete, az Országalmánál, a püs­pöki palotával szemben). Tanácsadási idő: hétfő-szerda-csütörtök: 8-15.30-ig, kedd: 8-14-ig, pénteken: 8-12.30-ig. Iskoláknak nyitott tanácsadó: ked­den: 14-15.30-ig. Minden hónap első szerdáján a ren­delés szünetel. Hívható telefonszám:­(22) 316-466 és 316-467/7. mellék. Rádiótele­fonszám: 06-30-9563-423. Előzetes bejelentés telefonon is lehet­séges. Civil Szervezetek Fejér Megyei Szö­vetségének Nonprofit Szolgáltató Köz­pontja Tanácsadó Irodájának ügyfélfo­gadása: hétfőtől-szerda-péntek 8-12 óráig, kedd-csütörtök 13-17 óráig Szivár, Ady Endre u. 19-21. szám alatt található. Telefon(fax) üzenetrögzítő: 22-312-664. E-mail: civilhaz@fehervar.hu Az első lakáshoz jutók információs irodája: szerdánként 15-18 óráig a Szé­kesfehérvári Nagycsaládosok Egyesü­letének irodájában a Sziget utca 39. szám alatt. Telefon: 22/505-275, 505-276. TANÁCSADÁS --------- Telefonos lelkisegély­szolgálat: hívható naponta­­ km 19 órától reggel 6 óráig: 06/ ** 80/505-517. Fiatalok Anonim Lelkisegély-szol­­gálata: 06/80/505-005, hétköznap 16-tól 18.30-ig. Személyes lelkisegély-szolgálat: a Szent György kórház psychiatriai osztály „A" épület, hétköznapokon 8-tól 15-ig. Karitász Rév Szenvedélybeteg-segí­­tő Szolgálat, Székesfehérvár, Móri u. 20. Telefon/fax: 22/506-606, 506-607. Felke­reshető személyesen: hétfőtől-csütörtökig. KULTÚRA KIÁLLÍTÁS, KÖNYVTÁR SZÉKES­FEHÉRVÁR Szent István Király Múzeum (Fő u. 6.) Régészeti kiállítások. Ny.: hétfő kivételével naponta 10-16 óráig. (Országzászló tér 3. szám) XX. száza­di képzőművészek fotóportréi a Magyar KULTÚRA KULTURMIX Szobortárlat, koncert, dedikálás Székesfehérvár (g.g.) -Ezt a napot a Szent István Művelődési Házban töltöm - ezzel címmel egész napos programsorozat színhelye volt a belvárosi művelődési ház. A díszudvarban Ko­­czogh András festményei­ből rendeztek vásárt, az al­kotó a befolyt összeg tíz szá­zalékát a város kulturális infrastruktúrájának fejlesz­tésére ajánlotta fel. A klub­ban a Fidelitate Mariae szer­zői, valamint Álmos István és Neményi László költők, és Kiss Erika, a Látnivalók Fejér megyében című kötet szerkesztői dedi­káltak. A Szent Korona Galériában R. Törley Mária expresszív, szakrális tematikájú műveiből és a zene ihlette hangszerszobrai­ból nyílt tárlat. (Képünk: a Mennyország kapuja című műve.) Este a Djabe együttes adott koncertet a Szent István Teremben. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . Tulipános ládák, juhászládák, katonaládák Székesfehérvár (g.g.) - A XVIII-XIX. században a révko­máromi asztalosmesterek készítették a Duna középső szakaszán elterjedt vésett és festett elejű tulipános ládákat. Munkáik hatás­sal voltak e területen a helyi asztalosok által készített ládák for­­máj­ára, díszítésére. A Szent István Király Múzeum most először rendez kiállítást a gyűjteményében őrzött kiemelkedő értékű, komáromi típusú asztalosládákból, amelyek Fehérvárról és a környező településekről kerültek a múzeum birtokába. A kelen­gyeládák, juhászládák és katonaládák június 30-tól, szombattól láthatók a múzeum Fő utcai épületének dísztermében. Kulturális fesztivál, megyei résztvevőkkel FMH-információ­­ Július 3-a és 6-a között rendezik meg Veszprémben az értelmi fogyatékosok országos fesztiválját. A Petőfi Színház aulájában képzőművészeti kiállítás nyílik, a szín­házteremben pedig több kategóriában mutatkoznak be az ország különböző tájairól érkező előadók. A produkciókat a zsűri érté­keli, segítve a sérült emberekből álló művészeti csoportok felké­szítőit. A gánti Ápoló-Gondozó Otthonból harmincöten vesz­nek részt a találkozón: a színjátszók Hófehérke meséjét adják elő, de indulnak verssel, népdallal, hangszeres előadással. NYITOTT KAPUK APEH Fejér Megyei Igazgatóságának ügyfél­­szolgálata (Szivár, Mátyás krt. 8.) Ite kedden 8-12-ig, szerdán­­csütörtökön: 8-17-ig, hétfő és péntek szün­nap. T.: (22) 311 -070; 329-471; 505-901. OEP - Fejér Megyei Egészségbiztosítási Pénztár Szfvár, József A u. 42.) Ügyfélszolgá­lat: hétfő-kedd-csütörtök: 8-12-ig, szerdán: 8- 12-ig és 13-16-ig, pénteken zárva. Székesfehérvári Városi Bíróság. (Dózsa György u. 1.) Panasznap minden páros hét péntekén: 8-12 és 13-15 óráig. Bicskei Városi Bíróság. (Hősök tere 3.) Panasznap: páratlan hét péntek 8-15. Sárbogárdi Városi Bíróság. (Hősök tere 17.) Panasznap: minden páros hét szerdáján: 8-15 óráig. Fejér Megyei Bíróság. (Székesfehér­vár, Zichy liget 10.) Társadalmi szerveze­tek irodája: az ügyfélfogadás rendje: min­dennap 8.30-11 óráig. Cégbírósági lajst­romiroda ügyfélfogadási rendje: 8.30-tól 11 óráig. Bírósági végrehajtó ügyfélfogadási rendje: hétfőtől péntekig 8-11 óráig. A betegjogi képviselő fogadóórái: Hétfő: 8-12-ig ANTSZ Megyei Intézete, Fehérvár, T.: (22) 314-090/106, 13-15 óráig. A Szent György Kórház részlege, Csákvár, (22)582-240/167. Kedd: 8-11- ig, 14-15.30-ig Fehérvár, Szent György Kórház (22) 535-500/1812. Szerda: 8-12- ig ÁNTSZ Megyei Intézete Szivár (22) 314- 090/106, 13-15-ig Városi Kórház Mór (22) 407-041/102. Csütörtök: 9-12-ig 14-15-ig Szent Pantaleon Kórház, Dunaújváros, (25) 550-550/613. Péntek: 8-11-ig Szent György Kórház, Fehérvár, (22) 535-500/ 1812. Székesfehérvári polgármesteri hi­vatal: Warvasovszky Tihamér polgármes­ter minden hónap első keddjén 9-12, és 14- 17 óráig; Dr. Szabó Katalin jegyző minden hónap első keddjén 9-12, és 14-18 óráig tart ügyfélfogadást. Egyébként az ügyfél­­fogadás rendje: kedd 8-12 és 13-18 óráig, pénteken: 8-12 óráig. Ügyfélszolgálati iroda nyitvatartási ide­je: hétfő-szerda-csütörtök: 8-16, kedd: 8- 18, péntek: 8-12 óráig. VÁROSVÉDŐK Városszépítő Védő Egyesület (Székesfehér­vár, Városház tér 2. alatt ta­lálható.) Telefon: 313-952. Gaja Környezetvédő Egyesület kör­nyezeti tanácsadó irodája, hétfőtől-pénte­­kig 10-14-ig, kedden 13-17 óráig kereshető fel Székesfehérváron, a Petőfi Sándor u. 5. szám alatt. Telefon/fax/üzenetrögzítő: (22) 503-428. E-mail: gaja@matavnet.hu, ga­­ja@zpok.hu Traffipax ma, a 81-es főút megyei szakaszán Szerkesztőségi ügyelet: Tribolt Lajos » 542-705 E-mail: szerk@fmh.pk­.hu Fejér Megyei Hírlap-ügyfélszolgálat Székesfehérvár, Fő utca 17. ® 316-590,349-003 Terjesztés: Pannon Lapok Társasága Székesfehérvár, Honvéd utca 8. ® 542-750 INGYEN HÍVHATÓ TERJESZTÉSI ZÖLD SZÁM: 06-80/200-272

Next