Fejér Megyei Hírlap, 2002. március (47. évfolyam, 51-75. szám)

2002-03-02 / 52. szám

0 LI C)\r[}C) CYP FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 2002. március 2., szombat provincia A fiatalok fiatal írój­a ■ B. Kiss László interjúja Sohonyai Edit 18 éves korában írta első regényét, a Macskakörmöt, amely 21 éves korában, 1991-ben je­lent meg a jó nevű Móra kiadónál. Az év gyerekkönyve címet elnyerő kötet második kiadása mostanában került a könyvesboltok polcaira.­ ­ Mikor kezdett el írni? - Tizennyolc éves koromban. A munkahelyen, ahol a középiskola után helyezkedtem el, rá kellett döb­bennem, hogy a számok világánál jobban izgat az írás. A Macskaköröm, meg a közkívánatra megírt, 1992-ben megjelent Szerelemlék a naplóim fel­­használásával készült, és azoknak az éveknek az élményeit dolgozza fel, melyeket a Vízivárosi Általános Isko­lában, illetve a Vántus, ma I. István Mezőgazdasági Szakközépben töltöt­tem. Az általánosban Voga János, a később országos ismertségre szert tett humorista volt az osztályfőnököm, aki - finoman fogalmazva is - rend­kívül jó hangulatú órákat tartott. A Vántusban aztán mint állategészség­­őr végeztem. - Az egészségőr most is stim­mel... - Említettem, hogy nem az én vi­lágom a számoké. A könyvek honorá­riumából azonban nem lehet megélni. Ezért természetgyógyász lettem. - Harmadik könyve 1995-ben jelent meg Tarkabab címmel. S habár Szakonyi Károly és Lázár Ervin írt hozzá ajánló sorokat, mégsem találkozhattak vele a boltokban az olvasók. - Ennek az az oka, hogy magánki­adásban, a Magyar Könyvalapítvány támogatásával jelent meg. Én pedig nem vagyok jó menedzsere magam­nak: a könyv példányai a szobámban állnak. - Ha a közönség nem is, egy fiatal rendező, Pajor Dóra felfi­gyelt a könyvre... - Pajor Dóra első filmjének, a Csoportképnek a forgatókönyvét a Tarkabab alapján írtam. A történet a 70-es évek magyar falujában játszó­dik. Főhőse bizonyos Tetű Pesta, egy kisnövésű, részeges csavargó, aki szerelemre gyullad a csodálatos dom­­borulatú Tombor Rózsa iránt. - Mindez első hallásra A hely­ség kalapácsára emlékeztet... - Talán nem véletlenül. Valóban Petőfi Sándor eposzparódiája és a cseh filmek szolgáltak számomra bizonyos mintával a film forgatókönyvének megírásához. - A hetvenes évek falujáról nemigen lehetnek személyes él­ményei... - Nem egészen így van: élénken él­nek bennem a négy-öt éves koromban Perkátán és főként Hantoson szerzett élményeim. Akkor még lehetett sok­szoknyás asszonyokkal találkozni, az utca pedig, ahol a nagymama lakott, te­le volt virággal. Amikor az anyaggyűj­tés alkalmával visszatértem a gyer­mekkor helyszíneire, fájó szívvel ta­pasztaltam, hogy mennyire megválto­zott minden. - A Gárdonyban forgatott film tehát személyes emlékekből építkezik? - Igen. Olyannyira, hogy Tetű Pis­tát a saját nagybátyámról mintáztam, aki bádogos létére tarolt a­­ kocsmai­­ sakkversenyeken. Egyszer aztán le­esett a tetőről és ettől kezdve alaposan megváltozott: meg volt róla győződve, hogy sármos és sikeres. - Pajor Dóra filmjében több, a fehérváriak számára ismerős arc is feltűnik... - Dóra maga is fehérvári. A szerep­lőket az ismerőseink közül válogattuk. Tetű Pistát Szabó Lajos, a nagybajuszú zöldséges, Tombor Rózsát a színház többre termett ügyelője, Király Anna játssza. A szép lány a barátnőm lánya, Tál Achilles, a hősszerelmes pedig a barátnőm öccse. A filmben magam is játszom. Én alakítom az aszott öreg­asszonyt. - Mikor és hol láthatjuk a fil­met? - A közeljövőben, a Duna Televí­zióban. - Negyedik, egyelőre kézirat­ban levő könyve főhőse ismét egy kamasz... - Őt ezúttal egy fiúról v aló éves keresztfiamról mintáztam, aki a fe­hérvári Teleki gimnáziumba jár. - Milyen érzés ifjúsági írónak lenni? - A gyerekek nagyon hálásak. A Macsaköröm első kiadása 25 ezer példányban fogyott el. Amikor pedig néhány évvel ezelőtt a Vízivárosi Általános Iskolában Schmauder Má­ria magyartanár vetélkedőt rendezett a könyveimből, a gyerekek a Vántus­­ba is elmentek, és a naplók alapján a félévi matek egyest is a fejemre olvas­ták. Ugyanakkor félek belekezdeni a fiatal házasokról tervezett regényem­be. Tartok attól, hogy nem találok rá kiadót, mivel a felnőtt olvasók számá­ra szinte ismeretlen vagyok. Sohonyai Edit a Macskaköröm második kiadásával­Fotó: Pati-Nagy Bence Simek Valéria versei Hóba temetett erdő Az ég fehérséget zúdított a földre, megnyúltak mérhetetlen zsákjai a friss havaknak. Hólepte erdők nyers szaga árad, szellő jár a fehér ágak közt. A hegy meghirdette, hogy itt a tél, ott súlyosbodik tekintetében. Kutyaugatást és lenyerítést hoz a szél. Fenyősűrűség és széltörés vesz körül. Fohász a kertért Mérnöki pontossággal méred minden szögletét. A kiárusított salátafejek késed hegyén eregették tejes nedveiket. A krumplik felhízott kövérséggel gurultak ki fészkeikből. Paradicsom, paprikafajták sokasága vékaszám termett. Felnövő csúcsokon Az akácerdő a méhek kaptárait zsongva tölti fel. Mélyéből kolomp szól, hangja kongva jár az érő szőlők közt. Az iszalag mint férfikéz kapaszkodik a földiszeder felnövekvő csúcsába a leomló part fölött. A pihédző felhők közt repülő fénye vakít, hangja hasítja a csendet. Akácok A feledékenység bugyrai szétbomlanak az emlékek kikötőiben. A levetkőzött akácok csupasz ujjaikkal tapogatóznak utánad a térben. A ház meg a lány ■ Sohonyai Edit novellája A lány a kertre nyíló ablaknál állt és hegedült. Egyik csuklója mint kecses fla­mingónak ívelt a húrok fölé, miközben másik kezében tartott vonóval, és testé­nek lágy moccanásaival dajkálta a dalla­mot. Behúnyt szeme mögött koncentri­kus köröket látott, mélyvörös égben lebe­­gőket, melyek pulzáló körözéséhez a vo­nó szőreihez tapadó gyanta finom illata szolgáltatta az alapot. A lány sírt. A szemzugban megjelenő nagy, telt csepp végiggördült az arcán, aztán lecseppent a blúzára, s elég nagy volt ahhoz, hogy megnedvesítse elapadt fejű mellén a bő­rét. A lány keze egy felfelé ívelő hangnál hirtelen megállt, majd a hangszerét visz­­szatette az asztalon heverő tokba és rá­hajtotta a tetejét, mint kicsiny koporsó­ban heverő gyermekre a fedelet. Kezébe fogta a tokot és kiment a szobából. Alig látott sötét lépcsőkön botorkált le, hogy lent, a szürke hallban aztán leakassza ka­bátját a fogasról és az utcára lépve elnyel­je a belső derengéshez képest felcsatta­­nóan éles külső, nappali fény. A ház né­mán és üresen állt tovább. A tavaszi, vi­lágos langymeleg ellenére is hűségesen tartogatta a hűvöset és félárnyékot gazdái számára. Levegője némileg áporodott volt a sok szellőztetés ellenére is, de hát olyan sok nemzedék lélegzett már itt las­san, méltóságteljesen vagy szerelem he­vétől kapkodón. És a ház mindeddig állta a próbát... de ma: ez a hegedűszó amivel maga a ház is együtt lélegzett, megtette a hatását. A lány vonót húzó kezét követve szűkültek és tágultak a szobák, vékony hajszálrepedések jelentek meg a talajban a pinceszinten, hidegségük ellenére is megremegtek a kovácsoltvas lépcsőkor­látok és az üvegtáblák remegésétől kísér­ve peregni kezdett az ablakkeretekről a festék. A ház lelke hirtelen nagyon meg­öregedett és feketévé komorult. Mindez a borongás a ház szívében, a hatalmas ka­zánban kezdődött, mikor a visszafojtott zokogástól a kéményben visszafelé áramlott a cúg és felkeverve a régi ham­vakat a korom kipréselődött a kicsi rése­ken át és eltelített minden szobát. Ettől a gyásztól remegtek a falak, és a pincében támadt szélfogó örvénylésében egyre na­gyobb és nagyobb erőket gyűjtött magá­ba, mintha a zeneszó közben, a lány által álmodott koncentrikus körök most meg­valósultak volna vastagon húzott feketé­ből. Ez az erő körbeiramodott, megütve a csempéket és koccantva a poharakat és karmossá változtatva az ágylábakat és felfelé törve mert ez a sok, zaklatott áram, mi felhalmozódott ebben a házban, nem egészen két évszázad alatt, most tapint­­hatóvá vált és kitörni vágyott. És az utol­só, megbicsakló hegedűhang a felfelé szúró vonóval lyukat lökött a tető csere­pei között. Amint a lány kiment az ajtón, hogy a kolombárium felé vegye a lépteit, s az ajtó becsukódott mögötte, a ház nem bírta tovább. A tetőzet vonó által ütött se­bén át kifújt a lelke. Elszállt. Némi per­nye volt csupán. A ház most lett igazán üres, lakatlan sziget. Ekkor a pinceszint alatt a földben furcsa zsiborgás támadt. A föld magjában üldögélő világlélek elő­ször tanácstalan volt. Első indulatában hatalmas elefántot indított útnak mély vágatokon át, hogy rombolja szét bünte­tésből a fellázadt házat, de aztán belátta, hogy a csontoknak, a puszta falaknak ez már nem árt. A gyilkos harag lassan csi­tulni látszott, mert az egyik mélyedésben, egy bányató csöndes vízéből a felszínre bukkant egy ezüstös fényből szőtt tündér. Átsejlett az érceken és belső szakadéko­kon át egészen az Úrig, ahol néhány moz­dulatával lecsendesítette őt. - Ne bántsd a halált! - susogta, majd egy szép mozdu­lattal előrehajolt, hátát felpúposította és gerincével és mellkasának kosarával védve nemes szerveit lassan felfelé szi­várgott, hegyes kavicsokon, szakító cseppköveken át, mígnem kibukkant a ház mellett a kertben. Amit első pillan­tásában legszebbnek talált az a humu­szos, barnás termőföld volt. Aztán az iz­mos gyökérfonatokkal kapaszkodó fü­vek. Aztán az orrába siklott a nyár illa­táról ígérő, egészen üdének tűnő szél. Aztán szemügyre vette a házat. A bejá­rati ajtó melletti, repedezett falhoz állt, majd belesimult a porhanyóiba és testét kinyújtóztatva lassan haladt az ereszté­keken át, megpendítve a sarkokban fe­szülő porlepte pókhálókat és felvilla­nyozva szép arcával a legnagyobb szo­ba tetejéről lelógó kristálycsillárt. Eny­he porréteg fúvódott le a házról, de ez már nem az előbbi korom volt, hanem valami más. Lélekváltás, mitől beforrt a cserepek között szakított lyuk és nem maradt a helyén varasodás, mert a tün­dér a helyére fecskefészket ültetett és a madarak ezt a kicsi részt azonnal belak­ták. Minden készen állt, mert a ház tud­ta, hogy lassan hazajut a lány. Ahogy kinyitotta az ajtót, jól látszott, milyen mély karikásak a sok sírástól a szemei. A gyomra fájó volt és tompa, mert na­pok óta nem fogadott be ételt, csak he­gedült. De lélegzett még! S ezt a ház új lelke jól tudta. Csak hagyta és adta ma­gát. Az orrán keresztül táplálta a lányt, aki felvánszorgott a lépcsőkön a szobá­jába és kinyitotta dobozából újra a he­gedűt. Az álla alá emelte, s ekkor a sze­líden emelkedő függönyszárnyak alól a derekához siklott és a hasának ütődött az új szél. S míg hegedült, lehunyt sze­me mögött a zöldellő kertet látta. Amit első pillantásában legszebbnek talált, az a humuszos, barnás termőföld volt. A rovatot szerkeszti: B. Kiss László

Next