Fejér Megyei Hírlap, 2002. március (47. évfolyam, 51-75. szám)
2002-03-02 / 52. szám
0 LI C)\r[}C) CYP FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 2002. március 2., szombat provincia A fiatalok fiatal írója ■ B. Kiss László interjúja Sohonyai Edit 18 éves korában írta első regényét, a Macskakörmöt, amely 21 éves korában, 1991-ben jelent meg a jó nevű Móra kiadónál. Az év gyerekkönyve címet elnyerő kötet második kiadása mostanában került a könyvesboltok polcaira. Mikor kezdett el írni? - Tizennyolc éves koromban. A munkahelyen, ahol a középiskola után helyezkedtem el, rá kellett döbbennem, hogy a számok világánál jobban izgat az írás. A Macskaköröm, meg a közkívánatra megírt, 1992-ben megjelent Szerelemlék a naplóim felhasználásával készült, és azoknak az éveknek az élményeit dolgozza fel, melyeket a Vízivárosi Általános Iskolában, illetve a Vántus, ma I. István Mezőgazdasági Szakközépben töltöttem. Az általánosban Voga János, a később országos ismertségre szert tett humorista volt az osztályfőnököm, aki - finoman fogalmazva is - rendkívül jó hangulatú órákat tartott. A Vántusban aztán mint állategészségőr végeztem. - Az egészségőr most is stimmel... - Említettem, hogy nem az én világom a számoké. A könyvek honoráriumából azonban nem lehet megélni. Ezért természetgyógyász lettem. - Harmadik könyve 1995-ben jelent meg Tarkabab címmel. S habár Szakonyi Károly és Lázár Ervin írt hozzá ajánló sorokat, mégsem találkozhattak vele a boltokban az olvasók. - Ennek az az oka, hogy magánkiadásban, a Magyar Könyvalapítvány támogatásával jelent meg. Én pedig nem vagyok jó menedzsere magamnak: a könyv példányai a szobámban állnak. - Ha a közönség nem is, egy fiatal rendező, Pajor Dóra felfigyelt a könyvre... - Pajor Dóra első filmjének, a Csoportképnek a forgatókönyvét a Tarkabab alapján írtam. A történet a 70-es évek magyar falujában játszódik. Főhőse bizonyos Tetű Pesta, egy kisnövésű, részeges csavargó, aki szerelemre gyullad a csodálatos domborulatú Tombor Rózsa iránt. - Mindez első hallásra A helység kalapácsára emlékeztet... - Talán nem véletlenül. Valóban Petőfi Sándor eposzparódiája és a cseh filmek szolgáltak számomra bizonyos mintával a film forgatókönyvének megírásához. - A hetvenes évek falujáról nemigen lehetnek személyes élményei... - Nem egészen így van: élénken élnek bennem a négy-öt éves koromban Perkátán és főként Hantoson szerzett élményeim. Akkor még lehetett sokszoknyás asszonyokkal találkozni, az utca pedig, ahol a nagymama lakott, tele volt virággal. Amikor az anyaggyűjtés alkalmával visszatértem a gyermekkor helyszíneire, fájó szívvel tapasztaltam, hogy mennyire megváltozott minden. - A Gárdonyban forgatott film tehát személyes emlékekből építkezik? - Igen. Olyannyira, hogy Tetű Pistát a saját nagybátyámról mintáztam, aki bádogos létére tarolt a kocsmai sakkversenyeken. Egyszer aztán leesett a tetőről és ettől kezdve alaposan megváltozott: meg volt róla győződve, hogy sármos és sikeres. - Pajor Dóra filmjében több, a fehérváriak számára ismerős arc is feltűnik... - Dóra maga is fehérvári. A szereplőket az ismerőseink közül válogattuk. Tetű Pistát Szabó Lajos, a nagybajuszú zöldséges, Tombor Rózsát a színház többre termett ügyelője, Király Anna játssza. A szép lány a barátnőm lánya, Tál Achilles, a hősszerelmes pedig a barátnőm öccse. A filmben magam is játszom. Én alakítom az aszott öregasszonyt. - Mikor és hol láthatjuk a filmet? - A közeljövőben, a Duna Televízióban. - Negyedik, egyelőre kéziratban levő könyve főhőse ismét egy kamasz... - Őt ezúttal egy fiúról v aló éves keresztfiamról mintáztam, aki a fehérvári Teleki gimnáziumba jár. - Milyen érzés ifjúsági írónak lenni? - A gyerekek nagyon hálásak. A Macsaköröm első kiadása 25 ezer példányban fogyott el. Amikor pedig néhány évvel ezelőtt a Vízivárosi Általános Iskolában Schmauder Mária magyartanár vetélkedőt rendezett a könyveimből, a gyerekek a Vántusba is elmentek, és a naplók alapján a félévi matek egyest is a fejemre olvasták. Ugyanakkor félek belekezdeni a fiatal házasokról tervezett regényembe. Tartok attól, hogy nem találok rá kiadót, mivel a felnőtt olvasók számára szinte ismeretlen vagyok. Sohonyai Edit a Macskaköröm második kiadásávalFotó: Pati-Nagy Bence Simek Valéria versei Hóba temetett erdő Az ég fehérséget zúdított a földre, megnyúltak mérhetetlen zsákjai a friss havaknak. Hólepte erdők nyers szaga árad, szellő jár a fehér ágak közt. A hegy meghirdette, hogy itt a tél, ott súlyosbodik tekintetében. Kutyaugatást és lenyerítést hoz a szél. Fenyősűrűség és széltörés vesz körül. Fohász a kertért Mérnöki pontossággal méred minden szögletét. A kiárusított salátafejek késed hegyén eregették tejes nedveiket. A krumplik felhízott kövérséggel gurultak ki fészkeikből. Paradicsom, paprikafajták sokasága vékaszám termett. Felnövő csúcsokon Az akácerdő a méhek kaptárait zsongva tölti fel. Mélyéből kolomp szól, hangja kongva jár az érő szőlők közt. Az iszalag mint férfikéz kapaszkodik a földiszeder felnövekvő csúcsába a leomló part fölött. A pihédző felhők közt repülő fénye vakít, hangja hasítja a csendet. Akácok A feledékenység bugyrai szétbomlanak az emlékek kikötőiben. A levetkőzött akácok csupasz ujjaikkal tapogatóznak utánad a térben. A ház meg a lány ■ Sohonyai Edit novellája A lány a kertre nyíló ablaknál állt és hegedült. Egyik csuklója mint kecses flamingónak ívelt a húrok fölé, miközben másik kezében tartott vonóval, és testének lágy moccanásaival dajkálta a dallamot. Behúnyt szeme mögött koncentrikus köröket látott, mélyvörös égben lebegőket, melyek pulzáló körözéséhez a vonó szőreihez tapadó gyanta finom illata szolgáltatta az alapot. A lány sírt. A szemzugban megjelenő nagy, telt csepp végiggördült az arcán, aztán lecseppent a blúzára, s elég nagy volt ahhoz, hogy megnedvesítse elapadt fejű mellén a bőrét. A lány keze egy felfelé ívelő hangnál hirtelen megállt, majd a hangszerét viszszatette az asztalon heverő tokba és ráhajtotta a tetejét, mint kicsiny koporsóban heverő gyermekre a fedelet. Kezébe fogta a tokot és kiment a szobából. Alig látott sötét lépcsőkön botorkált le, hogy lent, a szürke hallban aztán leakassza kabátját a fogasról és az utcára lépve elnyelje a belső derengéshez képest felcsattanóan éles külső, nappali fény. A ház némán és üresen állt tovább. A tavaszi, világos langymeleg ellenére is hűségesen tartogatta a hűvöset és félárnyékot gazdái számára. Levegője némileg áporodott volt a sok szellőztetés ellenére is, de hát olyan sok nemzedék lélegzett már itt lassan, méltóságteljesen vagy szerelem hevétől kapkodón. És a ház mindeddig állta a próbát... de ma: ez a hegedűszó amivel maga a ház is együtt lélegzett, megtette a hatását. A lány vonót húzó kezét követve szűkültek és tágultak a szobák, vékony hajszálrepedések jelentek meg a talajban a pinceszinten, hidegségük ellenére is megremegtek a kovácsoltvas lépcsőkorlátok és az üvegtáblák remegésétől kísérve peregni kezdett az ablakkeretekről a festék. A ház lelke hirtelen nagyon megöregedett és feketévé komorult. Mindez a borongás a ház szívében, a hatalmas kazánban kezdődött, mikor a visszafojtott zokogástól a kéményben visszafelé áramlott a cúg és felkeverve a régi hamvakat a korom kipréselődött a kicsi réseken át és eltelített minden szobát. Ettől a gyásztól remegtek a falak, és a pincében támadt szélfogó örvénylésében egyre nagyobb és nagyobb erőket gyűjtött magába, mintha a zeneszó közben, a lány által álmodott koncentrikus körök most megvalósultak volna vastagon húzott feketéből. Ez az erő körbeiramodott, megütve a csempéket és koccantva a poharakat és karmossá változtatva az ágylábakat és felfelé törve mert ez a sok, zaklatott áram, mi felhalmozódott ebben a házban, nem egészen két évszázad alatt, most tapinthatóvá vált és kitörni vágyott. És az utolsó, megbicsakló hegedűhang a felfelé szúró vonóval lyukat lökött a tető cserepei között. Amint a lány kiment az ajtón, hogy a kolombárium felé vegye a lépteit, s az ajtó becsukódott mögötte, a ház nem bírta tovább. A tetőzet vonó által ütött sebén át kifújt a lelke. Elszállt. Némi pernye volt csupán. A ház most lett igazán üres, lakatlan sziget. Ekkor a pinceszint alatt a földben furcsa zsiborgás támadt. A föld magjában üldögélő világlélek először tanácstalan volt. Első indulatában hatalmas elefántot indított útnak mély vágatokon át, hogy rombolja szét büntetésből a fellázadt házat, de aztán belátta, hogy a csontoknak, a puszta falaknak ez már nem árt. A gyilkos harag lassan csitulni látszott, mert az egyik mélyedésben, egy bányató csöndes vízéből a felszínre bukkant egy ezüstös fényből szőtt tündér. Átsejlett az érceken és belső szakadékokon át egészen az Úrig, ahol néhány mozdulatával lecsendesítette őt. - Ne bántsd a halált! - susogta, majd egy szép mozdulattal előrehajolt, hátát felpúposította és gerincével és mellkasának kosarával védve nemes szerveit lassan felfelé szivárgott, hegyes kavicsokon, szakító cseppköveken át, mígnem kibukkant a ház mellett a kertben. Amit első pillantásában legszebbnek talált az a humuszos, barnás termőföld volt. Aztán az izmos gyökérfonatokkal kapaszkodó füvek. Aztán az orrába siklott a nyár illatáról ígérő, egészen üdének tűnő szél. Aztán szemügyre vette a házat. A bejárati ajtó melletti, repedezett falhoz állt, majd belesimult a porhanyóiba és testét kinyújtóztatva lassan haladt az eresztékeken át, megpendítve a sarkokban feszülő porlepte pókhálókat és felvillanyozva szép arcával a legnagyobb szoba tetejéről lelógó kristálycsillárt. Enyhe porréteg fúvódott le a házról, de ez már nem az előbbi korom volt, hanem valami más. Lélekváltás, mitől beforrt a cserepek között szakított lyuk és nem maradt a helyén varasodás, mert a tündér a helyére fecskefészket ültetett és a madarak ezt a kicsi részt azonnal belakták. Minden készen állt, mert a ház tudta, hogy lassan hazajut a lány. Ahogy kinyitotta az ajtót, jól látszott, milyen mély karikásak a sok sírástól a szemei. A gyomra fájó volt és tompa, mert napok óta nem fogadott be ételt, csak hegedült. De lélegzett még! S ezt a ház új lelke jól tudta. Csak hagyta és adta magát. Az orrán keresztül táplálta a lányt, aki felvánszorgott a lépcsőkön a szobájába és kinyitotta dobozából újra a hegedűt. Az álla alá emelte, s ekkor a szelíden emelkedő függönyszárnyak alól a derekához siklott és a hasának ütődött az új szél. S míg hegedült, lehunyt szeme mögött a zöldellő kertet látta. Amit első pillantásában legszebbnek talált, az a humuszos, barnás termőföld volt. A rovatot szerkeszti: B. Kiss László