Fejér Megyei Hírlap, 2002. július (47. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-30 / 176. szám
14 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP SPORT A NAGYVILÁG HÍREI Armstrong legalább 2004-ig folytatja Párizs (mti) A vasárnap véget ért Tour de France profi kerékpáros körversenyen sorozatban negyedszer diadalmaskodó amerikai Lance Armstrong bejelentette: legalább 2004-ig folytatja pályafutását. A 30 éves klasszis azonban óva intett mindenkit a lelkesedéstől, mondván: ez nem jelenti azt, hogy a következő két évben is megnyeri a világ legjelentősebb viadalát. - Soha nem mondom, hogy ezt vagy azt szeretném elérni. Öngyilkosság lenne azt állítani, hogy jövőre is én győzök - hangsúlyozta. Armstrong bevallotta, hogy még mindig imádja a kerékpározást és a versenyzést és nemcsak munkának, hanem szórakozásnak is tekinti a Tour-t. - El kell ismernem, hogy idén könnyebb dolgom volt, mint a korábbi években, de ez a viadal minden alkalommal nagy összpontosítást és rengeteg energiát igényel. Nem akarom kritizálni a mezőny többi tagját, hiszen próbálták a legjobbjukat nyújtani. Én ennek ellenére remekül éreztem magam a három hét során. Lance Armstrong még 2004-ig a csúcson maradhat Lövöldözés Argentínában és Zimbabwében Buenos Aires/Harare (mti) - Argentínában és Zimbabwében egyaránt két futballszurkolót szállítottak lőtt sebekkel kórházba a hétvégén. Buenos Airesben a River Plate-Newells Old Boys bajnoki mérkőzés előtt a vendéghívek összetűzést provokáltak a hazaiakkal a Monumental-stadion előtt, s a zavargások során két embert hasba lőttek. Mindkettőjük állapota súlyos. A délkelet-afrikai ország második legnagyobb városában, Bulawayóban a rendőrség vetett be lőfegyvereket. A Highlanders of Bulawayo és a Dynamos of Harare találkozója után a két csapat szimpatizánsai előbb egymásnak estek, majd a kiérkező rendfenntartókra támadtak. Az utcai harcoknak számos további sérültje is akadt, és több rendőrautót felgyújtottak. Leeds: Fowler megsérült Leeds (mti) Robbie Fowlernek, a Leeds United labdarúgójának csípőbántalmak miatt haza kellett térnie a csapat ausztráliai-ázsiai túrájáról. A csatárt kedden vizsgálja meg az egyesület orvosa. A hírek szerint Fowler sérülése nem komoly, az orvosok bíznak abban, hogy a játékos jövő héten már játszhat. Kezdődnek az úszódöntők Kerékjártó, Kolozár, Papp képviseli a megyét Berlinben Berlin (sis) - Ma kezdődnek az úszó Európa-bajnokság izgalmas erőpróbái, a döntők. S mi, magyarok megszokhattuk, hogy e sportágban bizony legjobbjaink általában a dobogón,vagy annak közelében végeznek. Ebben az esztendőben „sportmegye”, azaz Fejér úszói is ott lesznek a kontinensviadalon. A megyeszékhelyt két versenyző, míg Dunaújvárost egy úszó képviseli. A Delfin SE vegyesúszó kitűnősége, Kerékjártó Tamás a 200 méteres vegyesúszásban, míg Kolozár Dávid, az első fehérvári felnőtt úszóarany szerzője, a Bp. Spartacusból igazolt ifjú a 200 méteres pillangóúszásban próbál szerencsét. Papp Renáta, a dunaújvárosiak „pillangókisasszonya” két távon is - 50 és 100 méteren - igyekszik bizonyítani: nem véletlen volt, hogy éppen ő tudta megúszni a kiküldetéshez szükséges időeredményeket itthon. Ma reggel szólítják a medencébe Kerékjártó Tamást, a 200 méteres vegyesúszás selejtezőjének az ötödik futamában. „Karika” az ötös pályán vetheti magát a vízbe, mellett a négyesen legnagyobb ellenfele, az olasz Rosolino startol majd, míg a kettesen kerékjártó magyar ellenlábasa, Batházi István úszik. Akik délelőtt kvalifikálják magukat a középdöntőbe, délután ismét versenyezhetnek. A Miskolcról indult, jelenleg pedig delfines versenyző a 17.20-kor kezdődő futamban biztosíthatja a helyét a szerda délutáni döntőben. Kerékjártó a nevezési listák időeredményei alapján jelenleg az Eb-ranglista negyedikje, tehát az érte szorítók akár az első fehérvári Eb-érmet ünnepelhetik a szerdai döntőben. Kolozár Dávid a 200 méteres pillangóban szerdán reggel az első úszószám harmadik futamában a hármas pályán indul. Mellette a négyesen az orosz Poljakov ígérkezik nagy ellenfelének. Kerékjártó ugyancsak délután 17.20-kor vetheti magát a medencébe, persze csak akkor, ha túljut a reggeli erőpróbán. Miért ne tenné? Papp Renáta Fehérvárról került a Dunaferr SE-hez. Idén felnőtt magyar bajnok lett, s a korosztályos Eb-n ezüstérmet szerzett. Renáta gyors előmenetelét jelzi, hogy bár még csupán ifi korú, de már a felnőttek kontinensversenyén is részt vehet. Mégpedig 50 és 100 méteren. Papp tegnap az 50 méteres pillangóúszás selejtezőjében volt érintett, nem tudta sikerrel venni az akadályt, s kiesett. Sebaj, majd százon javíthat! Az első napon az első magyar érmet Risztov Éva szerezte a 400 méteres vegyesúszás döntőjében, a második lett, Reményi pedig az ötödik. Ma a 100 méteres férfi mellúszás döntőjében Güttler Károlynak és Flaskay Mihálynak, míg 50 pillangón Gáspár Zsoltnak szurkolhatunk. Kerékjártó Tamás a város első felnőtt Eb-érmét szerezheti Kolozár Dávid az idei Eb- Papp Renáta ifjúsági korú ranglista nyolcadikjaként indul a felnőttek közt Budapestre jön Eusebio Budapest (mti) Az MLSZ tájékoztatása szerint Eusebio, a portugálok legendás futballistája elfogadta a meghívást, s jelen lesz az augusztus 21-én sorra kerülő Magyarország-Spanyolország barátságos találkozón, amely az idén 75 éves Puskás Ferenc tiszteletére „átkeresztelt” Népstadion első hivatalos labdarúgó-mérkőzése lesz az új név alatt. A két egykori klasszisnak a pályán az 1962-es BEK- döntő volt a leghíresebb találkozásuk. A Benfica akkor 5-3-ra legyőzte a Real Madridot, a portugálok góljai közül kettőt Eusebio szerzett, míg a másik oldalon mindhárom találat a magyar csodacsatár nevéhez fűződött. A Felcsút simán lett bajnok Mérlegen a Diadora megyei I. osztályú bajnokság Székesfehérvár (Földes) - Jó szokásunkhoz híven ezúttal is elhalmozzuk önöket a júniusban befejeződött Diadora megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság statisztikáival, érdekességeivel. Jó szórakozást hozzá! íme elsőként a tabella, melynek gyors áttekintése után látható, hogy a Felcsút fölényesen, több mint száz gólt rúgva nyerte meg a bajnokságot. A Pusztaszabolcstól 1, az Etyektől 6 büntetőpont levonva. A Felcsút a tavalyelőtti tizenkettedik, a tavalyi harmadik helyezés után bajnoki címet szerzett és 2002 őszétől magasabb osztályban, azaz az NB III-ban folytathatja szereplését. A versenykiírás szerint kiesett a Pusztavám és az Iváncsa, azonban az Adony együttese csak a megyei II. osztályba adta be nevezését, ezért a Pusztavám, mint a jobbik kieső az első osztályban marad. Az elsőség viszonylag korán eldőlt. A Felcsút a 4. fordulótól elfoglalta a listavezető pozíciót és a bajnokság végéig meg is őrizte azt. A felcsútiak előnye fokozatosan nőtt a mindenkori második helyezettel szemben. Az őszi idény zárásakor már 11 pont volt az előnyük, végül 18 ponttal többet gyűjtöttek, mint az ezüstérmes Mór. Ekkora fölénnyel, ugyancsak 18 pont előnnyel utoljára az 1994-1995-ös bajnokságban a Gázszer FC Agárd lett bajnok. A dobogós helyeken végzett együttesek „mumusa” címet az Etyek csapata szerezte volna meg azzal, hogy 6 pontot rabolt tőlük (Felcsúttól 4, Mórtól 2, Velencétől 1). A kiesés elkerüléséért vívott küzdelmet „színezte”, hogy az MLSZ versenykiírása szerint egyenlő pontszám esetén az egymás ellen elért eredmény rangsorol. (Folytatjuk) ^ A bajnokság végeredménye: 1. Felcsút 25 3 2104-26 78 2. Mór 17 9 4 97-48 60 3. Velence 16 5 9 79-50 53 4. Baracska 16 4 10 83-55 52 5. Martonvásár 14 8 8 61-46 50 6. Szabadegyháza 15 411 57-53 49 7. Pusztaszabolcs * 14 412 80-58 45 8. Bakonycsernye 14 214 73-57 44 9. Klsapostag 11 712 60-63 40 10. Etyek ** 12 9 9 75-56 39 11. Polgárdi 10 4 16 58-67 34 12. Adony 10 317 58-88 33 13. Lajoskomárom 9 615 51-92 33 14. Bicske 9 516 43-73 32 15. Pusztavám , 10 218 56-64 32 16. Iváncsa 0 129 12-15 1 Alba volánosok: Párizsban szép a nyár... FMH-információ A francia fővárosban rendezték meg az ez évi háromtusa Európa-bajnokságot. A magyar női válogatottban két versenyző - Tóth Eszter, Prill Kata - az Alba Volán SC- ből, egy pedig - Hídvégi Ildikó - a Honvéd-Schwechater csapatából került ki. A váltó szépen versenyezve Európa-bajnok lett! A Tóth, Prill, Hídvégi csapat lövészetben a második legjobb eredményt érte el a résztvevők között, úszásban nyertek, míg a futópályán az övék volt a harmadik legjobb időeredmény, ami azt jelentette, hogy a pirosfehér-zöldek állhattak a dobogó tetejére Belorusszia és Oroszország előtt. A hagyományos csapatversenyben és az egyéni viadalon már nem ment ennyire jól a magyaroknak. Bár alighanem sok nemzet örülne annak a csapatbronznak, amit a lányok hoztak haza Párizsból. Az oroszok nyertek, a beloruszoké lett az ezüst. Egyéniben Tóth Eszter a legeredményesebb magyarként az ötödik helyen végzett. Hídvégi a kilencedik helyen futott be, míg Prilla botlott, s a 22. lett ebben a számban. 2002. július 30., KEDD Nagy a játékosmozgás a megyei I. osztályban A Baracska és az Alcsútdoboz beerősített Székesfehérvár (b.b.-p.b.) - Rövidesen kezdődik a megyei I. osztályú labdarúgóbajnokság, érdemes áttekinteni az átigazolásokat. A tavalyi bajnokság élcsapatai közül a Mór úgy gondolta, nem a mennyiségre, inkább a minőségre törekszik. Érkezett is két meghatározó játékos a csapathoz Fésű és Kovács István. Baracskáról távozott Gyurcsányi és Nagy Péter, ám egy egész sereg új futballista igazolt Kozma Mihály együtteséhez. A legtöbben a fővárosból (REAC, ESMTK, BTC) költöztek Fejérbe, de például a pusztaszabolcsi Elek Arnold is a Baracskát választotta. Ha már a Pusztaszabolcsnál tartunk, új edző irányítja majd a gárdát Pölöskei Tamás személyében és a keret is jócskán megváltozott, sokan mentek, sokan jöttek. Ami leginkább a szabolcsiakat érdekelheti: a gólkirály Kovács Zoltán maradt és érkezett Simon és Mondovics LajosKomáromból, valamint Somogyi Kisapostagról. Martonvásáron szinte semmilyen mozgás nem volt a holtidőben, talán magyarázható ez a nehéz anyagi helyzettel. Szabadegyházán viszont akadtak érkezők és távozók is szép számmal. Rappai, Turner, Fehér és Deák elment, Bobory, Kellner és Balló visszaigazolt a Kinizsibe. Bakonycsemjén új játékos a Felcsútról hazatért Kovács II Tamás. Kisapostagon is lesznek új arcok a csapatban, például a Baracsról érkező Halász Péter. Szabad és Tonka viszont Iváncsára ment. A Velence együttmaradt és ez a helyiek szerint nagy fegyverténynek számít, erősítésnek az Ikarus- Dunafémből Kümmert igazolták, viszont elment Viniczai kapus, akit nehéz lesz pótolni a vízparton. (Folytatjuk) Gyurcsányi (zöld mezben) a Matáv Sopronhoz igazolt