Fejér Megyei Hírlap, 2002. augusztus (47. évfolyam, 178-203. szám)

2002-08-01 / 178. szám

14 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP A NAGYVILÁG HÍREI Davis csúcsfizetése Charlotte (mti) - Csúcsfizetésért marad a Charlotte Hornets­­ben Baron Davis, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnok­ság egyik legnagyobb csillaga. A 23 éves, 190 centis hátvéd a „fizetési sapka” által engedélyezett legnagyobb összegért, évi 14 millió dollárért hosszabbított szerződést a következő idényt már New Orleansben kezdő klubbal: 2008-ig 84 millióval gaz­dagodik. Az elmúlt szezonban Davis átlaga 18,1 pont, 8,5 gól­passz és 4,3 lepattanó volt mérkőzésenként, s pályára lépett az All Star-gálán is. Hozzá képest „szerény” összegért állapodott meg Rael LaFrentz ismét a Dallas Mavericksszel. A 26 éves center 2009-ig 60 milliót kap. Svédország: kómában a megvert szurkoló Stockholm (mti) — Kómába esett, s továbbra is élet és halál között lebeg az a 27 éves szurkoló, aki hétfőn, az AIK Stock­­holm-IFK Göteborg (3-0) svéd bajnoki labdarúgó-mérkőzés után kitört verekedésben sérült meg. A huligánok baseballütők­kel és vasrudakkal támadtak egymásra, szemtanúk szerint töb­ben a szerencsétlenül járt fiatalember fején ugráltak. A rendőr­ség az incidenssel kapcsolatban senkit sem tartóztatott le. SPORT 2002. augusztus 1., CSÜTÖRTÖK Nem sikerült érmet szerezni Kovács Ági és Kerékjártó Tamás is a negyedik helyen végzett számában FMH-információ­­ Nem volt jó napja a magyar úszóknak Berlinben, hiszen sem Kovács Ági, sem Kerékjártó nem állhatott a dobogóra. Risztov Éva 800 gyorson országos csúccsal (8:29,92), a legjobb idővel jutott be a csütörtöki döntőbe. Szintén országos csúcsot úszott 50 háton Horváth Péter: 25,93 mp-cel ötödikként jutott tovább, csupán Nagy Réka (800 gyors, 8:42,94) és Rudolf Roland (50 hát, 26,93) búcsúzott. Férfi 200 m pillan­gón a fehérvári Delfin-László­­vill SE versenyzője, Kolozár­ ­ Dávidnak (1:59,73) és Kiss Bol­dizsárnak (2:01,91) sikerült a középdöntőbe jutnia. Reményi Diana (2:18,13) 200 vegyesen, Bodor Richárd (2:18,66) 200 mellen lépett eggyel előrébb. Délután lestük Kerékjártó Tamást, miként szerepel a 200 méteres vegyes döntőjében? - A magyar bajnokság óta fo­kozatosan javul, hiszem, hogy ma ússza a csúcsformáját. A do­bogóra két percen belüli idővel lehet lépni, Tamás is ezen belül lesz, kérdés, mire lesz ez elég? - mondta Berlinből Dániel And­rás, Kerékjártó edzője. „Karikának” nem sikerült javítania az időeredményén (2:00,53-at úszott, korábbi leg­jobbjával - 2:00,38 - a dobogó­ra állt volna), három századmá­sodperccel csúszott le a dobogó­ról. Nem sok hiányzott hát az első fehérvári úszó Eb-éremhez. A napi mérleg: Kovács Ági (100 m mell) és Kerékjártó a ne­gyedik, Zubor (100 gyors) a ha­todik. Kolozár az ötödik helyen került be a mai döntőbe. - Tegnap kétszer is megúsz­tam az addigi legjobbamat, ma már hiányzott a frissesség. Ki­csit bosszús vagyok emiatt, de végül is sikerült betörnöm a leg­jobbak közé, így jövőre már könnyebb lesz minden - összeg­zett emígy Kerékjártó Tamás. Kerékjártó: kis híján érem Vivendi Telecom Hungary Összeköt minket Te mit vársz egy új kapcsolattól? Kedvező internet-hozzáférést az új, támogatott internetes telefoncsomagok mellé? Havi 15 óra Havi 40 óra / Casi­W . C­ash­37 Bruttó 650 Ft Bruttó 1.400 Ft Válaszd a V-net kedvezményes áru internetes csomagjait, és szörfözz havonta 15 órát bruttó 650 forintért, vagy 40 órát bruttó 1.400 forintért! * • internetezési szokásaidhoz alkalmazkodó, költséghatékony megoldások • tökéletesen illeszkednek az új, támogatott, internet-célú telefon­díjcsomagokhoz • rendkívül kedvező éjszakai hozzáférési díj * Felhasználható munkanapokon 16 és 24 óra között, hétvégén és ünnepnapokon 7 és 24 óra között. ^ Info-vonal. net 1288 www.vnet.hu A Felcsút általában sok szurkoló előtt játszott Mérlegen a Diadora megyei I. osztályú bajnokság Székesfehérvár (Földes) - A Diadora megyei I. osztály statisztikáival és érdekessé­geivel foglalkozó sorozatunk ma is tartogat csemegéket. A Felcsútra sokan voltak kíváncsiak. Nézőszám szerinti rangsor vendégként: 1. Felcsút 6550 2. Mór 4880 3. Martonvásár 4400 4. Pusztaszabolcs 4310 5. Bakonycsernye 4166 6. Baracska 4100 7. Polgárdi 3930 8. Adony 3880 9. Etyek 3830 10. Velence 3790 Bicske 3790 12. Kisapostag 3720 43. Szabadegyháza 3710 14. Pusztavám 3620 15. Iváncsa 3600 16. Lajoskomárom 2905 A táblázatból kiderül, hogy nyolc csapat idegenben népsze­rűbb, mint otthon: Bakonycser­­nye (idegenben 4166 fő, ottho­nában 3420 fő), Baracska (4100-3450), Polgárdi (3930- 3430), Adony (3880-3680), Etyek (3830-3495), Kisapostag (3720-1836), Pusztavám (3620- 3500), Iváncsa (3600-2660). _______________ősszel__________tavasszal _____________leggyakoribb legjobb leggyengéb­b legjobb leggyengébb Felcsút_________27-szer 1. 1.______ff____________1. Mór__________10-szer 2. 3. 10.______2. 6. Pusztaszabolcs 9-szer 2. 2.______ff______3._____7. Baracska_______11-szer 3. 2.______6.______2. 5. Velence_______7-szer 3. és 4. 1._______fi______3.______8. Szabadegyháza 10-szer 5. 4.______14______3._____7. Bakonycsernye 14-szer 8. 4.______ff______2_____8. Martonvásár______10-szer 8. 5.______12______4_____8. Kisapostag_______18-szor 9. 1.______1f______2______9__ Etyek 15-ször 10. 7. 13. 10. 14. Polgárdi________8-szor 11. 11. 15. 10. 14. Lajoskomárom 8-szor 12. 9.______14_____12_____15. Pusztavám_______7-szer 13. 7. 15._____10. 15. Adony_________13-szor 14. 10.______12_____14_____15. Bicske_________7-szer 15. 4.______12_____14_____14. Iváncsa________30-szor 16. 16.______16. 16._____16. D­on Mérkőzés­­es golszark­, golmegoszlas, golatlag ■ Ezer nézőt, ezzel nézőcsúcsot vonzott a Mór-Bakonycsernje 3-1 találkozó. Mérkőzés, gólszám, gólmeg­oszlás, gólátlag, 2000/2001. Mérkőzés: 272 Gól: 1082 Ebből: ősszel 528 tavasszal: 554 Gólátlag: 3,98 2001/2002: Mérkőzés: 240 Gól: 1047 Ebből: ősszel: 539 tavasszal: 508 Gólátlag: 4,36 (Folytatjuk)

Next