Fejér Megyei Hírlap, 2003. március (48. évfolyam, 51-75. szám)

2003-03-05 / 54. szám

2003. március 5., SZERDA Ökohangulat az iskolában Bicske (sü tettő)­­ Az elmúlt időszakban 1,2 millió forintot nyert a Csokonai Mihály Álta­lános Iskola környezetvédel­mi témájú pályázatok útján, így hát márciusban komoly természetvédelmi munka kezdődik meg. A Környezetvédelmi Minisz­térium az ökológiailag fenntart­ható iskolafejlesztésért címen pályázatot hirdetett, melyen a Csokonai Mihály Általános Is­kola 150 ezer forintot nyert. A projekt egyébként 365 ezer fo­rintba kerül, melyhez a helyi Rumpold-Bicske Kft., valamint az iskola toldotta hozzá a hiány­zó összeget. A pályázat lényege, hogy az iskola szemléletformá­ló előadásokkal ismertesse meg a gyerekeket a természet védel­mének fontosságával, melynek fontos része a szelektív hulla­dékgyűjtés is. A Föld napja al­kalmából kiállítást rendeznek és környezeti vetélkedőt tartanak. Egy környezetvédelmi szak­tábor megszervezéséhez 270 ezer forintnyi támogatást nyer­tek, melyet május 28 és június 1- je között tartanak Zánkán. A tá­boroztatás teljes összege 640 ezer forint. Ehhez a tanulók szü­lei 250 ezer forinttal járultak hozzá. Szintén a környezetvéde­lemhez kapcsolódóan nyertek 150 ezer forintot egy pályáza­ton, amely a jeles napokat mu­tatja be s dolgozza fel a diákok segítségével, így például a már­cius 22-i víz világnapját, a Föld, a fák, a takarítás napját. Bárányos József, az iskola igazgatója azonban még egy tervről beszámolt: parkosítási programjuk második fejezete kezdődik tavasszal, melynek végeredménye reményei szerint egy olyan ökopark léte lesz, ami a biológia órák szemléltetésé­hez nyújt majd a diákoknak se­gítséget. Farsangbúcsúztató Hagyományos tikveréssel búcsúztatták tegnap a farsangot (Folytatás az 1. oldalról) A menekülő háziakat bekor­mozták, s ha az asszony nem szedte ki az ólakból idejében a tojásokat, el is búcsúzhatott azoktól, mert mind a tikverőzők kosarába került. Különösen a lá­nyokat, asszonyokat igyekeztek „befeketíteni”, mivel a népi hie­delem szerint a húshagyó keddi koromnak termékenységva­rázsló ereje van. De nem kímél­ték a tyúkokat sem, volt ott sikí­­tás és kotkodácsolás, kukoréko­lás is. A tikverőzők húszfős csapata már kora reggel útra kelt és hangos kiáltásokkal járta a falut. Néhányan babos kendőt, roko­lyát öltöttek, tojásszedő lányok­nak öltöztek be, s bezörgettek minden portára. Mások szedett-vedett ruhá­kat, rongyokat terítettek maguk­ra és színes szalagokkal, maska­rákkal tették vidámabbá öltözé­küket és a korai ébresztőt. S bár a mulatság a hajnali órákban kezdődött, csupán akkor ért véget, amikor a falu utolsó házá­ba is bezörgettek az ifjak. S este hagyományosan lakomát csap­tak az összegyűlt finomságok­ból, hiszen a kosarak bőségesen kínáltak sonkát, kolbászt és to­jást is. A tik verő ifjak színes maskaráikban házról házra jártak, összeszedték a tojásokat, bekormozták a háziakat Fotó: Nagy Norbert H 11 VÉLEMÉNYVONAL 9 M­­ 9 06-90-631-621 Kedves Olvasó! Küldje el üzeneteit, hozzászólásait SMS-ben! A rendelkezésre álló helytől függően megjelentetjük azokat az üzeneteket, véleményeket, amelyek közölhető nyelvezettel íródtak, személyiségi jogokat nem sértenek, a köz figyelmére érdemesek. Az eseme­­sezők inkognitóját megőrizzük, velük csak akkor lépünk kapcsolatba, ha további in­formációra van szükségünk egy-egy téma feldolgozásához. Kérjük, a szavazásnál fel­tétlenül a F (utána szóköz) jelzést használják, egyéb üzeneteiket pedig a FV (utána szóköz) jelzéssel kezdjék, a számítógép ezek alapján szortírozza a küldeményeket. Az SMS küldési díja 76 Ft + áfa. A szavazás díja vonalas telefonon 88 Ft + áfa. A szolgáltatás minden Westel- és Pannon GSM-előfizető számára elérhető. Ügyfélszolgálat: Interakció Produkció Kft. Tel.: 06-1-455-72-60 Kátyúk, árak, fizetések... • Csak egy kérdés: a ro­mánok honnan repültek Af­ganisztánba? Taszárról? • Az uniós csatlakozásra azért van szükség, hogy a kormánynak legyen mivel magyarázni a saját fizetés­­emeléseit és az elkövetkezen­dő áremeléseket. Egy nagy­­családos. • A Budai úton 65-70-es tempóval van zöldhullám. Már sok baleset volt a Ha­­lesznál. Nem ártana, ha több rendőr járna az utakon. • A város üzemeltetőinek szégyene Fehérvár útjainak ál­lapota! Azonnali intézkedés szükséges, itt az alkalom, hogy városatyáink népszerű döntést hozzanak. • Pszichológiai vizsgálat: a jogosítvánnyal rendelkezők­höz is kötni kellene. Mert így az agresszivitásra hajlamosa­kat is kiszűrnék. • A közlekedési balesetek oka főleg a közlekedési morál, a közlekedési morált pedig a pénztárcánk határozza meg. A vezető dönti el, hogy választja, vagy elkerüli a balesetet. A jelenlegi, feszült kato­napolitikai helyzet az oka annak, hogy az útlevél-ügy­intézéssel kapcsolatos írá­sunkban feltettük a kér­dést: utazna-e a napokban a Közel-Keletre? A válaszok azt mutatják, hogy nagyjá­ból azonos számban van­nak az aggodalmaskodók, és azok, akik nem tartanak különösebb veszélytől. A Fejér Megyei Hírlap köszöni üzenetét és szavazatát! KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 3 Megépül-e a nyugdíjasház? Felmérést végeznek az igényekről, s utána döntenek Szabadbattyán (v.v.) - Va­jon milyen érzés lehet, ami­kor az ember 74 millió forintot veszni hagy? - vetődött fel a képviselőkben. Nem jó, de bekövetkezhet. Az önkormányzat 74 millió forint támogatást nyert nyugdí­jasház építésére tavaly tavasz­­szal. A közbeszerzési eljárás be­fejeztével a bíráló bizottság ja­vaslatára az eljárást eredmény­telennek nyilvánították, mivel a nagyközségnek 30 millió forin­tot (egyes vélemények szerint még többet) kellett volna hozzá­tennie a megvalósításhoz. Egyáltalán megkezdjék-e az idén a forráshiányos beruhá­zást? Megindítsák-e az új köz­­beszerzési eljárást? Erre keres­ték a képviselő-testület tagjai a választ. Mint kiderült, a beruhá­zás összköltsége elérné a 125 millió forintot, s ez még a múlt év végén sejtett összegnél is jó­val nagyobb. Felelőtlenség így belevágni - vélekedtek többen -, pláne ismerve az önkormány­zat szűkös költségvetését. Vi­szont az elnyert 74 milliót sem szabadna veszni hagyni. A kellő fedezetet bizonyára meg lehet találni — állították néhányan.. Sokkal többet veszíthetnek, mint amit nyerhetnek általa - szögezték le a képviselők. Ha nem megvalósítható, jobb idő­ben kilépni belőle. Viszont min­denképpen szükséges vele fog­lalkozni, nem szabad kapásból kigolyózni - így a másik állás­pont. Végig kell gondolni az építés, az értékesítés és az üze­meltetés minden apró mozzana­tát. Nyugdíjasok garzonházáról van szó, nem pedig szociális ott­honról; ez a kiindulási pont, ezt kell tudatosítani az érdeklődők­ben- fogalmazta meg Borsó Pál polgármester -, s normatív álla­mi támogatás sem igényelhető hozzá. A testület végül úgy határozott: felmérést végeztet egyelőre a helyi lakosság köré­ben. Az igények felmérését kö­vetően döntenek azután a továb­biakról. Újabb adót vetettek ki Kálóz (sza)­­ A képviselő-tes­tület döntött a kommunális adó bevezetéséről. Az új adó évente 5 ezer forint házanként, illetve ingatlanonként. Bár a tavalyi évet 5 millió forint tartalékkal zárták, az ez évi költségvetés szükségessé tette ezt a lépést. Ugyanis, ha a már elért színvo­nalakon akarják működtetni az intézményeket és a már megszo­kott ütemű fejlesztéseket foly­tatni akarják, akkor 20 millió hiánnyal zárnák az évet, így is még pályázniuk kell pénzekre. Két régi vágyuk is teljesülhet Csákberény (rh)­­ Falugyű­lést tartottak a településen tervezett mobiltelefonátját­­szó-állomás tervezéséről. Az ötletet, hogy kilátóval együtt épülne a torony, szívesen fo­gadták a helyiek. Léderer Miklós polgármester elmondta, hogy évek óta prob­lémát okoz a mobiltelefonok használata a faluban. Vázolta, hova tervezik a tornyot és mi­lyen elképzeléseik vannak a szerződéssel kapcsolatban. Bel­területen, a falu központjában egy kilátóval együtt épülne meg az új létesítmény, ezzel két régi vágya teljesülne az önkormány­zatnak. Hangzottak el érvek és ellenérvek az egészségkárosító hatással kapcsolatban, esztéti­kai szempontokat is mérlegeltek páran. Becslése szerint tíz szá­zalék alatti volt azok száma, akik a helyszínt ellenezték. A fa­lugyűlés után rendkívüli testüle­ti ülésen döntöttek a képviselők a beruházás támogatásáról, fi­gyelembe véve azt a tényt is, hogy az önkormányzatnak be­vételi forrást jelent a terület bér­leti díja, az erősítő pedig számos fejlesztési lehetőséget hozhat. RÖVIDEN Előadás a Bibliáról Fehérvárcsurgó (sl)-A Magyar Máltai Szeretet­szolgálat helyi csoportjának programsorozatában márci­us 8-án 16 órakor Frits Zsu­zsanna teológiai tanár tart bibliaórát a plébánián. Közművelődési tanács alakult Pátka (bkl) - Tizenegy szervezet - köztük a katoli­kus és a református egyház­­község - képviselőjének részvételével közművelődé­si tanács alakult a község­ben. A tanács azzal a céllal jött létre, hogy ne az önkor­mányzat, hanem maguk a ci­vil szervezetek organizálják a falu civil szférájának életét - tájékoztatta lapunkat Visi Szilárd jegyző. A pátkai közművelődési tanács elnö­ke Gács József, a nyugdíjas­klub, helyettese Lejer Lász­ló, a sportkör delegáltja lett. Ultiverseny Agárd (sü töttő) - Március 8-án 10 órától Ágoston Fri­gyes emlékversenyt rendez­nek a Valentin sörözőben. A régi helyőrségről Ercsi (t.t.)­­ A Magyar Honvédség ercsi helyőrsé­gének 1950. és 1999. közötti történetéről állított össze kö­tetet Farkas Ferenc nyugál­lományú alezredes. A kiad­vány beszámol a négy évti­zed során Ercsiben szolgált kilenc alakulat életéről egé­szen a műszakiak teljes fel­számolásáig. Az olvasó a helyőrségkrónikából meg­tudhatja, hogy a legveszé­lyesebb feladatokat a 2. önálló aknakutató zászlóalj katonái hajtották végre 1957. és 1964. között. A turizmusról vértesboglár (rd) - Pol­gármesteri klubot tartottak a bicskei kistérség első embe­rei. A házigazda Bauer Já­­nosné vértesboglári polgár­­mester volt. Ezúttal ismét a turizmus volt a fő téma, jelen volt a megbeszélésen több befektetői csoport képvise­lője. Ezen kívül elfogadták a polgármesterek a Vértesal­jai Társulás idei költségve­tését. A „kultúra” új elnöke Kálóz (sza) — A község ön­­kormányzatának képviselő­testülete megválasztotta az oktatási, kulturális és sport­­bizottság új elnökét. Ezt a tisztséget ötödik éve Grá­­czer Miklósné látta el, aki elfoglaltságára hivatkozva kérte felmentését. A testület megköszönte Gráczer Mik­lósné eddigi munkáját, aki továbbra is segít a bizottság tevékenységében. Az új el­nök Szelesi András iskola­igazgató-képviselő lett. Pénzváltó Székesfehérvár, Liszt Ferenc út 9. § _______Tel.: 22/330-229________ Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 241.0000 247.0000 USD 221.5000 227.5000 CHF 164.2000 170.6000 GBP 347.5000 362.0000 SKK . 5.7000 6.1000 CAD 147.5000 154.5000 Érvényes: 2003. március 4. Közületeket is kiszolgálunk! Nyitva mindennap 8-21 óráig

Next