Fejér Megyei Hírlap, 2003. április (48. évfolyam, 76-100. szám)

2003-04-01 / 76. szám

CS- TOYOTA Strasszer Jó reggelt, Fejér megye!A fele sem igaz?Bagdad ostromát el kell halasztani A Visteon cáfolja a nagyarányú leépítés hírét Székesfehérvár (bkl)­­ Több forrásból is úgy értesült lapunk, hogy nagyarányú, legalább 130 főt érintő elbocsátásra kénysze­rül a székesfehérvári Visteon. A mintegy 1400 dolgozót foglal­koztató autóipari cég kommuni­kációs vezetője, Ligeti László azonban cáfolta a leépítés mére­téről szóló híreszteléseket. Az egyik, veszteségesen termelő gyártósor Indiába telepítése - szavai szerint - kevesebb, mint két tucat dolgozó munkáját tette csupán feleslegessé. (6. oldal) Tisztelt hölgyeim, uraim! Az ember a keresztségben a homo sapiens tudományos nevet aggatta magára, ami azt jelenti, gondolkodó, bölcs ember. Honnan ez az önteltség? A Bibliában azt olvassuk, hogy a ravasz kí­gyó átverte az egyszerű Ádámot és Évát. Darwin szerint az ember a majom­ból fejlődött ki, tehát ma­gasabb rendű elődjénél. Csakhogy majmot még nem láttunk maga alatt fűrészel­ni áfát, embert viszont igen. Az ilyen embert bo­londnak tartják, pedig nem­­ az, csak együgyű. Tisztelet­tel: Április bolondja MA, A GYERTYA KÖZEPE IS ÉGETT (3. oldal) AZ EBÉDET MÁR MÁS FŐZI (4. oldal) MINDIG LESZNEK SÁRKÁNYOK? (5. oldal) SZÁSZ LÁSZLÓ VÁLOGATHAT... (15. oldal) NIN­HI min 9770 33 040020 03 0 7 6 XLVIII. évf., 76. sz. Ára: 49 Ft (Éves előfizetőinknek: 35 Ft) KEDD, 2003. április 1. Ili ^ ^ WB s­uffifd mvc­w llny irma rcjcn iHcixi cl W , WWW 1TW W A W'W garázskapuk szalagfüggönyök MA: GASZTROMANIA HIRLAP "SrSSggff_________ ML MaMLML Mimi [Tel.: 22/331-540 Nyitva: H­P 8-1&-ig Nemcsak az áprilisi szél élénkül fel­­ a romantikus érzelmek is. Lehet kéz a kézben andalogni, parkban ücsörögni, párunkkal sétálni, hisz a tavasz mindig nagy „kerítő”... Fotó: Gregority Április első napján ■ Triboli Lajos jegyzete Egyes feltételezések szerint április elseje valamikor a háború istenének napja volt. Háború most is zajlik, de ezzel talán jobb nem viccelődni. Más feltételezések szerint az április elsejei bolondozás onnan ered, hogy valamikor ez a nap volt az évkezdés napja. Később, amikor az január elsejére került, az április eleje „álünnep’’ jelleget kapott, a tréfálkozás , a bolondozás napja lett. Ez él tovább a mai ugratásokban, viccelődésekben. Remélhetőleg április elseje a jövőben sem veszíti el ezt a jellegzetességét, s még sok nemzedék ugratja majd be egymást az iskolákban, kollégiumokban, munkahelyeken. Mert szükség van a humorra, szükség van a derűre. Kell, hogy megmaradjon a képességünk a játékosságra, a mosolyra, s persze egymás ugratására. Utóbbi eleve feltételezi, hogy társas lények vagyunk, s egyféle jelzése szocializáltságunknak. Ugyanis azt is tudni kell, hogy kivel miben és mennyire lehet elmenni a viccelődésben. Mert az ugaralás csak akkor az igazi, de nem bánt meg senkit, ha nincs megalázó, sértő jellege. Szóval ma is csak annyira, mint minden más napon tennénk! Hiszen tesszük máskor is, ha azokat a napokat nem is tekintjük kitüntetettnek ilyen szempontból. De hát ma tényleg a bolondozás napja van, legyünk hát felszabadultabbak egy kicsit! Ha másért nem, hát mert akármit mondanak a meteorológusok: vége a télnek! Megszüntették a karantént, a beteg jól van Székesfehérvár (m.e.)­­Már feloldották a szigorú zárla­tot és megnyugtató az állapota annak a betegnek, akit a csütör­tök óta atípusos tüdőgyulladás gyanúja miatt megfigyelés alatt tartanak és ápolnak a Fejér Me­gyei Szent György Kórházban. A karantént és az óvintézkedé­seket vasárnap este megszüntet­ték, a fiatalember a napokban el­hagyhatja az intézmény infekto­­lógiai (fertőző) osztályát.­­ Kizárható az SARS, vagyis az atípusos tüdőgyulladás — mondta dr. Ferencz Péter me­gyei tiszti főorvos -, bár hogy pontosan milyen fertőző beteg­ségben szenvedett az illető, arra még további virológiai vizsgá­latok adnak választ. A leletek egy része negatívnak bizonyult, de néhány laboreredmény a hét végére várható. Amint korábban hírt adtunk róla, a fiatal férfi ma­gas lázzal és súlyos felső légúti tünetekkel került kórházba. Mi­vel tíz nappal korábban Szinga­púrban járt, ahol a súlyos, nem egyszer halálos kimenetelű SARS (atípusos tüdőgyulladás) már járványos méreteket öltött, felmerült a gyanú, hogy esetleg ezzel a kórral fertőződött meg. Aki a szívére hallgatott... Székesfehérvár (sis) - Teg­nap edzőt cserélt az Albacomp kosárlabdacsapata. Sterbenz Lászlót a korábbi sikerek ková­csa, Farkas Sándor váltotta fel. Aki elmondta: az Albacomp hí­vó szavára a szívére hallgatva mondott igent. (14. oldal) Az „aranykovács” visszatért Székesfehérvárra Fotó: Gregority London/Washington/Bag­dad (mti)­­ Az amerikai hadse­reg több ezer fős erősítést küld az utánpótlási vonalak szem­pontjából stratégiai helyen fek­vő Násziríja biztosítására. A brit védelmi miniszter alsóházi nyi­latkozata szerint a szövetsége­sek 50 kilométer­re járnak Bag­dadtól, és eddig nyolcezer hadi­foglyot ejtettek. Különleges amerikai egysé­gek indultak Ná­sziríja térségébe, ahol a szövetsé­gesek eddig ma­kacs iraki ellen­állásba ütköztek. A londoni rádió tudósítója ötezer fősre tette az amerikai erősí­tést; a város alatt jelenleg hétezer tengerészgyalo­gos harcol. A többszöri hét végi cáfola­tok ellenére a tegnapi The Times megis­métli azt az érte­sülést, miszerint Bagdad ostromát a szövetsége­sek több héttel elhalasztották, mert be akarják várni a 120 ezer fős amerikai erősítést. A vezető londoni napilap szerint a Bag­dad alatt álló alakulatoknak megmondták, hogy legalább két hétig nem várható az előrenyo­mulás, sőt az egyik tiszt 45 na­pos várakozást jósolt emberei­nek. A The Times szerint Do­nald Rumsfeld amerikai védel­mi miniszter és Tommy Franks tábornok, a háború katonai irá­nyítója egyaránt kizárta ugyan a szüneteket, de ezt csak az általá­nos hadműveletek egészére ér­tették, nem a Bagdad elleni ro­hamra. (Folytatása a 2. oldalon, Holokausztot... címmel.) Amerikai katona fegyvert szegez Szaddám Huszein portréjára Násziríjáb.... mti-fotó Ismét többért füstöl(g)ünk majd Áprilistól 10 százalékkal drágul a cigaretta Székesfehérvár (BM)­Ápri­lis elsejétől tíz százalékkal drágul a cigaretta, emelkedik a dohányfélék adótartalma. Sose felejtem el az elsőt... Jó pár évvel ezelőtt a pázmándi bú­csúban lőttem. Hatvanforintos, lengyel márka volt. Azóta ki­ment a divatból, helyére jobb ci­gik jöttek. Drágábbak. Szakem­berek tudni vélik, hogy 2008-ig évről évre legalább tíz százalé­kos drágulás lesz. Mert addigra a magyar dohányáruknak el kell érniük az uniós cigaretta adó­szintjét. Ma a legkeresettebb ci­giből egy doboz 365 forintba ke­rül. 2008-ban a duplája is lehet. (Folytatás a 3. oldalon) VÉLEMÉNYVONAL Ön hogyan gondolja? Lemond-e a cigiről az áremelések miatt? SMS: 06-90-631-621 lehetséges válasz: F igen vagy F nem Vonalas telefonon: igen: 06-818-717-30 nem: 06-818-717-31 Sikeres ország a cél Átadták az uniónak a nemzeti fejlesztési tervet Budapest (mti)­­ A kormány tegnap hivatalosan is átadta a nemzeti fejlesztési tervet az Eu­rópai Uniónak - jelentette be Medgyessy Péter miniszterel­nök napirend előtt a parlament­ben. A kormányfő elmondta: a terv azzal foglalkozik, hogyan váljon Magyarország sikeressé. - A nemzeti fejlesztési terv azt tartalmazza, mit akarunk az Európai Uniótól, és magunk mit teszünk annak érdekében, hogy sikeresek legyünk - tette hozzá Medgyessy Péter. Hangsúlyoz­ta: a kormány felelőssége az, hogy megteremtse a feltételeit annak, sikeres lehessen az or­szág. Kiemelte azt is, hogy a terv lehetőségeket kínál az ország ál­lampolgárainak. (Folytatás a 2. oldalon, Uniós... címmel.)

Next