Fejér Megyei Hírlap, 2003. november (48. évfolyam, 255-278. szám)
2003-11-03 / 255. szám
2003. november 3., HÉTFŐ Tíz kistérségünk lesz a megyében A régiókról csak jövőre döntenek majd Távol maradtak az országgyűlési képviselők Székesfehérvár (tr) - A kistérségek vezetőit és az országgyűlési képviselőket hívta megbeszélése a megyei közgyűlés elnöke. A képviselők távolmaradása miatt a kistérségeket képviselő polgármesterek csak a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal vezetőjével, Kovács Flórián Lászlóval tudtak beszélgetni. Elhangzott, hogy a kormány jóváhagyta a kistérségek lehatárolását. Ez azt jelenti, hogy megyénkben az eddigi hét helyett tíz kistérség lesz. Kettéválik a gárdonyi és a dunaújvárosi, valamint létrejön a sárvízi kistérség. Hamarosan a kormány elé kerül a területfejlesztési törvény módosítása is. Vizsgálják, hogy egyes fejlesztésekhez melyik minisztériumoknál lehet támogatást kapni. Felmerült ugyanis, hogy ezeket a pénzeket egy alapba kellene csoportosítani és lehetőleg leadni a döntési jogot a régióknak. Valószínűleg a jövő évre tolódik át a régiók lehatárolása. Dönteni azonban hamarosn kell, mert az Európai Unióval közölni kell, hogy 2007. elejétől milyen régiórendszerünk lesz. A területi lehatárolásra sok variáció létezik, ezeket sorra vizsgálják. Úgy tűnik azonban, hogy egyik változtatási forma sem ígér olyan mértékű előnyt, hogy érdemes legyen a mai struktúrához hozzányúlni. Igazán csak az a kérdés, hogy a főváros és Pest megye együtt maradjon-e. A találkozó után Szabó Gábor megyei elnök elmondta lapunknak, hogy a területfejlesztési hivatal vezetőjét tájékoztatták a megye hátrányos helyzetű kistérségeinek gondjáról. Ő írásbeli választ ígért. Macher Pál szerint az elmúlt időszakban a cél- és címzett támogatásokból a megye északi része 21 milliárd forintot kapott, míg a déli rész 2 milliárdot. Az északi térségben a szenyvízcsatorna kiépítettsége 52 százalékos, míg délen csak 1,5. Az önkormányzati vezető szerint a kálozi program megismeretetésében léptek előre, s a megyei elnökkel közösen dolgoznak azon, hogy megvalósulhassanak terveik. Peren kívül egyeztek meg Az rt. szerint olcsón adták ingatlanjaikat Rácalmás (ke) - Feltűnően alacsony áron vásárolta meg az önkormányzat a kastélyt és a hozzá tartozó épületeket, földterületeket a Bábolna Rt.-től. A többi között őket is perbe fogták a részvénytársaság új vezetői. Az önkormányzat régóta szerette volna megvásárolni a Jankovich kastélyt és környékét. Ez tavaly júniusban valósulhatott meg, amikor a Bábolna Rt. megkereste az önkormányzatot, hogy élni kíván-e elővásárlási jogával. Mivel az épületegyüttest műemlékként tartják nyilván, s mert a rácalmási önkormányzat régi elképzelése volt a terület és épületegyüttes hasznosítása, természetesen éltek elővásárlási jogukkal. A tranzakcióhoz hitelt vettek fel, hogy az 55 millió forintért kínált kastélyt és a hozzá tartozó 8,8 hektárt megvásárolhassák. Már tavaly augusztusban itt tartották a falunapi rendezvényeket , valósággal a falu büszkesége lett a kastély. Nem csoda tehát, hogy megdöbbentek az önkormányzat vezetői - és igyekeztek titokban tartani -, amikor meglátták a Bábolna Rt. keresetét. A részvénytársaság új vezetése ugyanis felülvizsgálta a régi vezérkar által kötött szerződéseket, és a cég szempontjából kedvezőtlennek tartották. Schrick Istvántól, Rácalmás polgármesterétől tudjuk, hogy feltűnő értékkülönbség címén perelte be az önkormányzatot az rt., és kezdeményezte az eredeti állapot visszaállítását, vagy komolyabb összeg befizetését. - Számunkra ez kedvezőtlen és kellemetlen fejlemény volt - mondja Schrick István. - A per alatti ingatlannal nem tudunk mit kezdeni, az épületek pusztulnak, a terület hasznosítása elhúzódik. Holott a Közép-dunántúli Régió támogatásával elkészültek a felújítási és hasznosítási tervek, pályázni szeretnénk a rehabilitációra. Haladéktalanul felvettük a kapcsolatot a Bábolna Rt. igazgatóságának elnökével, Velez Zoltánnal. Szerencsére a cég vezetői is segítőkészen álltak a kérdéshez, mivel jó helyre került a kastély és a terület. Egy bírósági tárgyalás volt az ügyben, ezen kinyilvánítottuk, hogy peren kívül szeretnénk megegyezni. Ez meg is történt: múlt héten közjegyző előtt okiratba foglalták, hogy az ötvenötmillió forinton túl további tizenkét és fél millió forintot fizet a rácalmási önkormányzat a Bábolna Rt.nek három év alatt, s mindkét fél kezdeményezte a per megszüntetését. Főhajtás a temetőben Ercsi (hős) — A városban évek óta hagyomány, hogy halottak napján a harcokban elesettek emléke előtt tiszteleg az önkormányzat és a Honvéd Nyugállományúak Baráti Köre. Pénteken délután a temetőben a családtagokkal együtt hajtottak fejet a második világháborúban meghalt Baricza Lajos sírjánál, aki majdnem hatvan esztendővel ezelőtt, 1944. áprilisában, 23 évesen vesztette életét. Néhány lépéssel odébb egy szintén korán elhunyt hősre emlékeztek. A 22 éves Adolf József halálának dátuma beszédes: 1956. november 4. A fiatalembert a megyeszékhelyen, a Magyar Király Szállóban érte a halál a szovjet csapatok betörésének napján. A katonasírok megkoszorúzása után a Dunaparton is emlékeztek az ercsiek. Évek óta koszorúznak a katonasíroknál Fotó: Lázár Lívia KRÓNIKA FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . Az igazgatónő is bukfencezett Hagyományteremtő rendezvénysorozat az Illyés-évfordulón Cece (bm) - Sportversenyekkel és koszorúzásokkal emlékeztek Illyés Gyula születésének 101., halálának 20. évfordulójára az Illyés Gyula Általános Iskolában. A buszmegállóban álló gyerekek a pénteki élményeket beszélték, s én hozzájuk léptem... - Milyen volt az Illyés-nap? - Most néztük a Ludas Matyit — mondja a vajtai kisfiú. - Koszorúztunk, s tegnap az igazgatónő is bukfencezett velünk - vág a szavába egy lány. A kétnapos Illyés-emlékrendezvény első napján sportversenyeket rendeztek a gyerekeknek - tudom meg a „bukfencező” igazgatónőtől, Ráczné Pincési Juliannától. Volt tanár-diák focimeccs, különböző korcsoportban fiúk és lányok szülőkkel és pedagógusokkal kiegészített csapatai sorversenyeken vettek részt. Bukfenceztek, labdákat vezettek, vagy épp padokon szaladtak. Pénteken a nap az iskolaudvarban 18 éve felállított Illyés-szobornál koszorúzással kezdődött, majd a kultúrban előbb Móré Boglárka és Asbóth Veronika énekelt, utóbb Oláh Imréné szavalt verseket. Illyés Gyula életéről videókat néztek a gyerekek, rímeket faragtak, vagy a Puszták népének tájleírásaihoz készítettek illusztrációkat. A ceceiek mellett a vajtai és a sáregresi gyerekeket is meghívták a programokra. - Hagyományt kívántunk teremteni - mondja az igazgatónő. - Korábban is megemlékeztek Illyés születéséről, ám idén volt először kétnapos a program. Szeretnénk felvenni a kapcsolatot hazánk valamennyi Illyés nevű iskolájával - osztja meg távlati terveit velünk. A rendezvénysorozat koszorúzással vette kezdetét az Illyés-szobornálFotó: Lázár Lívia A szennyvízberuházás ára Négy állami forrás, plusz még az önkormányzat saját része Sárbogárd (GG) A múlt héten rendkívüli ülést tartott Juhász János polgármester vezetésével Sárbogárd önkormányzatának képviselőtestülete. Ennek napirendjén szerepelt a város szennyízberuházásának III. üteme. Ennek lényege: a 882 millió forint nettó kivitelezési költségű munkát versenytárgyaláson - melyen tudomásunk szerint két cég vett részt - a budapesti székhelyű Alterra Kft. nyerte el. Ez 1210 ingatlant érint, s enynyi egységre kell lebontani a hozzájárulások arányát. Itt - mint azt a polgármester elmagyarázta- négyféle forrásból lehetett állami pénztámogatót szerezni: úgymint céltámogatásból, a környezetvédelmi alap célelőirányzatából, a megyei területi kiegyenlítési alapból, és a regionális területfejlesztési alap célelőirányzatából. Ez a négy forrás a beruházás költségeinek a hetvenkét százalékát fedezi, s a többi, azaz a maradék huszonnyolc százalék pedig az önkormányzat anyagi része. A már említett 1210 egységre egyenként 230 ezer forint plusz áfa fizetnivaló jut, ám ha ez lakossági és nem közületi egység, akkor 175 ezer forint plusz áfát kell nyolc év alatt, mint hozzájárulást majd befizetni. Az előző, második ütemből, mely 1995-ben kezdődött, a még meglévő vízi közmű társulathoz kell az új ingatlantulajdonosoknak becsatlakozniuk, és a képviselő-testület döntése értelmében ez áfával együtt 236 millió forint lesz, melyet az önkormányzat a számlavezető bankjától vesz majd fel, s ez így lesz a legolcsóbb a lakosságnak. Szirénapróba Dél-Fejér (FMH)-A Paksi Atomerőmű Rt. 30 kilométeres zónahatárába eső településeken (Alap, Alsószentiván, Cece, Előszállás, Nagykarácsony, Sáregres és Vajta) a lakossági tájékoztató és riasztó rendszer működőképességének ellenőrzése céljából csökkentett üzemidejű szirénapróbát tartanak november 3-án, hétfőn 13 órakor - tájékoztatta lapunkat a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Salátabált tartanak az iskolában Cece (bm) Salátabált rendeznek a helyi általános iskolában november 5-én, szerdán, délután 14 órától. A mézkóstoltatással egybekötött, az egészséges életmódra nevelés jegyében meghirdetett rendezvényen a cecei iskolások csapatai versenyeznek, eldöntendő, hogy kik készítik a legfinomabb salátát. Nyolcvan néptáncos Lajoskomárom (w) - Az előképzősöktől, az első és második osztályosoktól a fölső tagozatosokon keresztül, egészen a közép- és főiskolásokig öt csoportban nyolcvan ifjú hölgy és úr tanulja a néptáncot (az énekkel és a néprajzzal kiegészítve) a településen - tájékoztatta lapunkat Varsányi László, az általános és az alapfokú művészeti iskola igazgatója. Vezetőjük Hortobágyi István táncpedagógus, akinek növendékei számos bemutatón, fesztiválon léptek, lépnek a nagyérdemű elé. A fényképezésről Dunaújváros (ko) - A Rosti Pál Fotóklub Ki tud többet a fényképezésről? címmel kvízjátékot szervez a Munkásművelődési Központ 106. termében november 3-án, hétfőn 18 órakor. Gazdák tanfolyama Bodajk (rd) Október 29- én mezőgazdasági vállalkozók számára új tanfolyam kezdődött a településen, a korábbi ezüst- és aranykalászos szakmai képzés mintájára. A velencei Dr. Entz Ferenc Szakiskola és Kollégium által szervezett és a Bodajki Gazdakör által koordinált 400 órás, önköltséges tanfolyamon elsősorban számvitelt, pénzgazdálkodást, számítógépes ismereteket, mezőgazdasági jogot tanulhatnak a gazdák, szó lesz továbbá költségvetési és bankkapcsolatokról is. A képzésre több mint húszan jelentkeztek Bakonycsernye, Mór, Iszkaszentgyörgy, Csákberény, Balinka és Bodajk településekről. CO12I\|E_R. Pénzváltó: Székesfehérvár, Liszt Ferenc út 9. I __________Tel.: 22/330-229__________ Pénznem 1 egységre VÉTEL ELADÁS EUR 252.0000 259.0000 USD 216.5000 223.5000 CHF 163.0000 168.0000 GBP 368.0000 379.0000 SKK 6.0000 6.4000 CAD 164.0000 170.0000 Érvényes: 2003. október 31. Közületeket is kiszolgálunk! ___________Nyitva mindennap 8-20 óráig___________