Fejér Megyei Hírlap, 2004. június (49. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-04 / 129. szám

2004. június 4., PÉNTEK Sajnos, Cira is elment... Ma, 15 órakor, Sárosdon temetik a múlt hét pénteken tragikus balesetben elhunyt Pribék Istvánt (Cira), aki 25 éven keresztül volt a helyi labdarúgócsapat kapusa. Pribék István emblemati­­kus figurája volt a sárosdi futballnak, a játék szeretete és kitartása miatt mindenki tisztelte, becsülte. A sport­pálya mellett érte a halál 41 éves korában. Felesége, két gyermeke és az összes sportbarát gyászolja. Nyílt nap a focisuliban Gárdony (bb)­­ A Gárdonyi Labdarúgó Kollégium ebben az évben is felvételt hirdet intéz­ményébe a most negyedik osz­tályos tanulók részére. Az iskola tanulói, labdarúgói a Videoton utánpótlás-csapatá­hoz vannak leigazolva. Az isko­lában évek óta színvonalas mun­ka folyik és ezt mi sem bizonyít­ja jobban, mint a rengeteg hazai és nemzetköz siker, bajnokin és kupákon elért érmek. A szülők és a gyerekek meg­ismerkedhetnek az iskolával, hi­szen június 7-én, hétfőn, nyílt napot tartanak az intézményben. A felvételire június 21-én kerül sor. Érdeklődni a 22/355-088-as telefonszámon lehet. Kodolányisok másodszor Székesfehérvár (sis) - A realitás az, hogy a MAFC-Újbu­­da NB Ies férfi A-csoportos ko­sárlabdacsapata erősebb keret­tel rendelkezik, s ebből adódóan jobb csapat, mint vetélytársa, a Fehérvár-Kodolányi KC. A fehérváriak mégis kis híján meglepték ellenfelüket a keddi „odavágón”. Ma, 18.30-kor a Hauszmann utcában rendezik az A-csopor­tos tagságért játszott kuparend­szerű páros csata visszavágóját. A hazaiak az esélyesek, bár a fő­iskolások nem adják fel... Zöld út a Videotonnak Az ellenzék szerint felelőtlenség újabb milliókat adni Székesfehérvár (m1)­­ Szerdán este rendkívüli köz­gyűlést tartott a megyeszék­hely önkormányzata, a 3 na­pirendi pontban a Videoton FC Kft. szerepelt. Az ülés végén a gazdasági társaság 148 millió forinthoz jutott. A szerdán történtekről tartot­tak tegnap sajtótájékoztatót a városházán, ahol dr. Szelier András alpolgármester és dr. Nagy László közgazdasági igaz­gató számolt be a közgyűlésről, ahol tömören fogalmazva: most zöld utat kapott a Videoton, de a város takarékos gazdálkodást követel meg a klubtól. Ami a lényeget illeti: a képvi­selők 18 igen, 2 nem és 1 tartóz­kodás mellett elfogadták, hogy az önkormányzat közgyűlése - a klublicenc előírásainak a telje­sítésére - a Videoton FC Kft. részére szükséges, összesen 148 millió forintra készfizető kezes­séget vállal. Ez az összeg két részből - 122 és 26 millióból - tevődik össze, s 2004. október 31-ig, illetve 2005. június 30-ig kell visszafizetni. A határozat kimondja, hogy a hitelt, illetve a fizetési kötelezettséget a társa­ság játékos (futballista) értéke­sítéséből kell törleszteni. A résztvevők 19 igen és 1 tar­tózkodás mellett elfogadták Viniczai Tibor módosító javas­latát is, miszerint a kft.-ben 83,9 százalékban többségi tulajdo­nos önkormányzat üzletrészé­nek az eladására, szeptember 30-ig nyílt, országos és nemzet­közi pályázatot írjanak ki. A képviselők eredetileg zárt ülésen tárgyalták volna Ma­­ráczy Endre ügyvezető beszá­molóját a Videoton FC Kft. gaz­dasági, pénzügyi helyzetéről, valamint azt az ellenzéki indít­ványt, miszerint hozzanak létre egy ideiglenes bizottságot a tár­saság 1998 óta tartó gazdálko­dásának a kivizsgálására. Az előbbi napirend később rendben le is zajlott, s azt a jelenlévők el­fogadták. Az utóbbi előterjesz­tést Regőczi Miklós javaslatára viszont levették a napirendről, ami a Fidesz képviselőinek a ki­vonulásához vezetett. A tegnapi tájékoztatón Szelier András an­nak a véleményének adott han­got, miszerint az ellenzék politi­kai tőkét akar kovácsolni az esetből, s furcsállja, hogy azok vonultak ki, akik kezdeményez­ték a közgyűlést. Már jóval az ellenzéki indítvány előtt, április 9-től, Warvasovszky Tihamér polgármester több, a ktt.-t érintő vizsgálatot is elrendelt, s azok most is folyamatban vannak. „Szerencsére a Videoton nem esett áldozatául az uniós válasz­tás kampányának”- hangzott el. Tegnap az ellenzék is sajtótá­jékoztatót tartott az ügyben. Dr. Cser-Palkovics András frakció­vezető-helyettes kijelentette: „Ami történt, az a demokrácia megcsúfolása, erre még nem volt példa Fehérváron. Nem ért­jük, kinek az érdekeit sértette volna, ha a képviselők kivizs­gálják az elmúlt évek százmil­liós adóforintjainak az útját? A múlt tisztázása nélkül felelőt­lenség újabb milliókat adni...” A közgyűlés döntött, a játékosok így megkaphatják az elmaradt jussukat FMH-illusztráció Jó széllel, osztrák vizeken Sikeres megyei vitorlások a Neusiedleri-i Pünkösdi regattán Székesfehérvár (sis) - Az ausztriai Neusiedlerben rendez­ték meg öt nemzet vitorlásainak a részvételével a Pünkösdi re­gattát. Nagy magyar siker szüle­tett, ugyanis még soha nem győ­zött ott magyar vitorlás. Most kettő is, és dobogós helyezést is elértek a megye vitorlásai. A szélhiány miatt csak a második napon tudtak 3 futamot rendez­ni. A 6 hajóosztályban összesen 25 magyar hajóegység indult, ebből 17 Optimist. Az Optimist­­ben 96 induló között Váradi Im­re (VVSZ SC) az első, Margitics Botond (NVK) az 5. helyet sze­rezte meg. Laser Radialban Be­­recz Zsombor (VVSI SC) az el­ső, Zoom8 hajóosztályban Be­­recz Zsófia (VVSI SC) a 3. lett. Középen a győztes Váradi Imre HÉTVÉGI SPORTMŰSOR PÉNTEK Kosárlabda MAFC-Fehérvárvár KKC NB I-es A-csoportos osztályozó mérkőzés, Budapest, Hauszmann út, 18.30. SZOMBAT Labdarúgás Velence-Aba-Sárvíz, Bicske-Ba­­racs, megyei I. osztályú mérkőzések, kezdés egységesen 18 óra. Cikola-Rácalmás, megyei III. osztályú mérkőzés, kezdés: 18 óra. Öregfiúk bajnokság, kezdés egy­ségesen 18 óra. A-csoport: Fehérvár CF FC-Nagyvenyim, Tác Bulls-La­­joskomárom, Sz.battyán-LMSK, Isz­­kaszentgyörgy-Sárkeresztes, Pát­­ka-Polgárdi, Ikarus-S.mihály, Sá­­rosd-Mór, Kincsesbánya-Csór. B-csoport: Pálhalma-Martonvá­­sár, Bicske-Vértesacsa, Via­­dukt-Tordas, Felcsút-Csákvár, Lo­­vasberény-Etyek, Zsámbék-Ercsi, Sóskút-P.Szabolcs, Tárnok-Adony. VASÁRNAP Labdarúgás ESMTK-Mezőfalva, NB ll-es mér­kőzés, Budapest, 18 óra. Budaörs-Felcsút SE, NB llI-as mérkőzés, 18 óra. Ikarus-Dunafér-Ill. Kér. TUE, NB lll-as mérkőzés, Székesfehérvár, Sóstói stadion, 18 óra. Oroszlány VÉRT-Mór, NB lll-as mérkőzés, 18 óra. Roneko megyei első osztály, kez­dés egységesen 18 óra. Alcsútdo­­boz-Szabadegyháza, Bakonycser­­nye-Martonvásár, Polgárdi-Ercsi, Pusztaszabolcs-Szár, Kisapos­­tag-Baracska, Iváncsa-Etyek. Megyei II. osztály, kezdés egysé­gesen 18 óra. Útéppark-csoport: Pet­­tend-Austro-Fa, Tác-Csősz-Pátka, Gárdony-Sárszentmihály, Páz­­mánd-Csabdi, Söréd-Kajászó, Csór Truck Trailer-Tordas, Alba Re­­gia-Pusztavám, Lovasberény-Ká­­polnásnyék. FEMOL '97-csoport: Lajoskomá­­rom-Előszállás, Enying-Kulcs, Be­­loiannisz-Adony, Pálhalma-Sár­­szentmiklós, Seregélyes-Kisláng, Sárbogárd-Sárosd, LMSK-Dég, Ká­­loz-Füle. Megyei III. osztály, kezdés egysé­gesen 18 óra. Északi-csoport: Ta­­bajd-Csákvár, Vereb-Sukoró, Pá­­kozd-Ráckeresztúr (Kápolnásnyé­­ken, Vértesacsa-Mány, Vértesbog­­lár-Vál, Pátka II—Újbarok. Közép-csoport: Soponya-Sárke­­resztes, Csákberény-Csókakő, Iszti­­mér-Kőszárhegy (Kincsesbányán), Szabadbattyán-Nagyveleg, Fehér­­várcsurgó-Szívkutyák, Iszkaszent­­györgyi Jenő, Magyaralmás-Ná­­dasdladány. Déli-csoport: Sáregres-Besnyő, Zichyújfalu-Nagyvenyim, Sárszent­­ágota-Alap, Nagykarácsony-Cece, Nagylók-Hantos-Perkáta, Mezőszi­­las-Vajta. Rögbi Fehérvár Rugby Club-Kecske­­mét, NB I-es mérkőzés, Székesfe­hérvár, Köfém pálya, 16 óra. SPORT LAPZÁRTA Budapest (mti) - A magyar felnőtt, a junior és az ifjúsági férfi jégkorong-válogatott élére is külföldi szakember került. A felnőtteknél az olasz-kanadai Pat Cortina, a székesfehérvári Alba Volán-FeVita edzője lett a szövetségi kapitány. A híres szakvezető korábban az olasz válogatottat dirigálta olimpiá­kon és világbajnokságon. Budapest (mti) - Garami Jó­zsefet nevezték ki az MTK Hun­gária labdarúgócsapata vezető­edzőjének. A 64 éves tréner, aki szakmai igazgatói posztját is megőrzi, kétéves szerződést kö­tött klubbal. A mesteredző mun­káját Lőrincz Emil, Pölöskei Gábor és Kakas László segíti. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 15 SPORTHÍREK Pünkösdi torna Székesfehérvár (mat) - Az LSE a hagyományaihoz híven, ezúttal is megrendez­te a kispályás labdarúgó Pünkösdi tornát a Kiskút úti létesítményben. A felnőt­teknél 12 csapat közül az AGA CAR csapat győzött, a Jumbo, a V+V Építők Kft. és a Marosi FC előtt. Az általá­nos iskolás csapatok vetél­kedésében az Ikarus Boys , volt a legjobb, a további sor­rend: 2. Fehérvári Ördögök, 3. Zichyújfalu I., 4. Zichyúj­­falu II. volt a tornán. 15 evezős érem Győr (sis) - A folyók váro­sában rendezték meg a Győ­ri-kupa evezős versenyt. A viadalon a VVSZSC evező­sei 7 arany-, 3 ezüst- és 5 bronzérmet lapátoltak. Ara­nyosok: Karácsony Kriszti­na (kétszer), Csankó Péter; Csankó Éva; a Csankó P., Hochfeiner Gábor; a Csan­kó É., Karácsony D. kettős; a Karácsony Dorottya, Hoch­feiner G., Csankó É., Csan­kó P., Radics Miklós mix kormányos négyes. Ezüstér­mesek: a Tatai Eszter, Ko­vács Juli­a pár; a Teker Máté, Radics M., Hegyi Péter, Kiss Gusztáv, Baka Dávid kor­mányos négyes; a Tatai Esz­ter, Kovács J.,Vida Kriszti­na, Karácsony Dominika négyes. Bronzérmesek: Zsömle Mátyás,Rangics M., Teker M., a Jakab Milán, Rangics M. kettős, az Orosz Márton, Szabó Csaba, Sza­bó Zoltán, Hochfeiner G., Pomsár Bertalan kormá­nyos négypár. Segítségért kiált a csákvári utánpótlás kézilabda Támogatás híján becsukhatják a kapukat Csákvár (ob) - A Csákvári Általános és Zeneiskolában 14 éve sikeresen működő kézilabda-oktatást a meg­szűnés veszélye fenyegeti. Csákváron Szalma János ké­zilabdaedző vezetésével ko­moly és sikeres munka folyik, melyet az eredmények is alátá­masztanak. Az U14-15-ös kor­osztály tavaly és tavaly előtt is megnyerte a hagyományos Fo­­tex-kupát, Vértes-kupát, 2003- ban pedig az országos diákolim­pia döntőjében a 7. helyen vég­zett a csapat, de számos nemzet­közi tornára is meghívást kaptak, tavaly éppen Szlovéniá­ban vendégszerepeltek. Emel­lett öt ifjúsági válogatottat, Pap Tímeát, Trimmel Brigittát, Beck Ibolyát, Tilinger Tamarát, Ko­vács Amelitát is „kineveltek”. A csákvári kézilabdát támogató szponzor a következő tanévtől nem ad több pénzt, az önkor­mányzat pedig csak edzéslehe­tőséget biztosít. Szalma belefá­radt a küzdelembe, elmondta, segítség híján, egy komoly bá­zissal lesz szegényebb a megye. ------------------------------FEJÉR ME®----------------------------­Főszerkesztő: Elekes András Főszerkesztő-helyettes: Mihók Lenke Felelős szerkesztők: Hadnagy Gábor, Zsigó Ferenc Rovatvezetők: Fási László, Klecska Ernő­, Gábor Gina, Triboli Lajos Szerkesztőség: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Levélcím: 8002 Székesfehérvár, Pf. 167. Telefax: (22) 542-719. Központ: (22) 542-700. Titkárság: (22) 542-703, 542-704. Rovatok: gazdaság: (22) 542-723, kultúra: (22) 542-706, sport: (22) 542-718, közélet: (22) 542-705, 542-707. Központi oldalak szerkesztői: Balogh Attila Zoltán és Gidai Judit. T.: 88/541-677. Kiadja: Hírlap Press Kiadói Kft. 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. a Pannon Lapok Társasága tagja. Kiadásért felelnek: Gyerák András, Kázmér Judit, Kovácsi Miklós ügyvezető igazgatók Központi főszerkesztő: Győrffy István Hirdetési főosztályvezető: Molnár Peggy Terjesztési főosztályvezető: Kelemen Zsuzsa Nyomtatás: West Hungary Nyomda Centrum Bt., 8200 Veszprém, Házgyári út 12. Tel.: (88) 541-631. Felelős vezető: Jens Danhardt ISSN 0133-0403. Index: 25-056 Ügyfélszolgálati iroda: Székesfehérvár, Fő u. 17. Tel.: (22) 316-590. Fax: (22) 312-884. Telefonos hirdetésfelvétel: 06-40/949-459. Megrendelhető: a Pannon Lapok Társasága Kft.-nél, a Társaság kézbesítőinél és ügyfélszolgálati irodáiban. Előfizetési díj: egy hónapra 1175 Ft, negyedévre 3525 Ft, fél évre 3 százalékos kedvezménnyel 6839 Ft, féléves (lakossági folyószámláról átutalással) 5 százalékos kedvez­ménnyel 6698 Ft, egyéves 8 százalékos kedvezménnyel 12 972 Ft, egyéves (lakossági folyó­számláról átutalással) 10 százalékos kedvezménnyel 12 690 Ft. Előfizetéssel kapcsolatos ügyintézés: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. Tel.: (22) 542-750. Ingyen hívható zöldszám: 06-80-200-272. Az előfizetés esetleges lemondását csak írásban, a negyedév utolsó hónapjának 5. napjáig tudjuk elfogadni. Példány­számunk valódiságát a MATESZ hitelesíti! w* ¥? D ^ y TP n 10S4 Budapest, Auróra u. 11. /y *** ** ^ ^ *** ** ^K Tel.: 303-4738, Fax: 303-4744 \A«/y ... ,, ^ A . . E-mail: marketm­ota@observer.hu I3LJOAI I SI Ml IDIAI IGYI IO Kl I http://www.observer.hu

Next