Fejér Megyei Hírlap, 2004. június (49. évfolyam, 126-151. szám)

2004-06-05 / 130. szám

2004. június 5., SZOMBAT Fesztivál három napon át Aba (ma)­­ Galambröptetéssel nyitották meg tegnap délután az idei évben tizenharmadik alka­lommal megrendezett Abai na­pokat. A Maroshegyi Postaga­lamb Egyesület galambjai ezút­tal a béke és az európaiság szel­lemében szálltak a magasba. A rendezvény nyitányaként kö­szöntőt mondott Kossa Lajos, a település polgármestere és Len­gyel Zoltán országgyűlési kép­viselő is. - 1992-ben rendeztük meg először az Aba napokat, amely azóta egyre népszerűbbé és is­mertebbé vált, nem csak a me­gyéből, de az ország más tájairól is érkeznek vendégek. Az idei fesztivál különlegességét az ad­ja, hogy részt vesznek testvérte­lepüléseink is - mondta Kossa Lajos. Miközben a zenepavilon­ban citerazenével és néptánccal köszöntötték az Aba napokra ki­látogatókat, a nagyszínpad előtt már kisebb tömeg csoportosult, az este első fellépőjét, a Repub­lic együttest kitörő örömmel fo­gadták. Fellépett a Szamosújvári Néptánccsoport is Fotó: Nagy Csőtörés, burkolatjavítás FMH-információ­­ Adony belterületén, az Adonyt Perkátá­­val összekötő úton sebességkor­látozás mellett javítják az útbur­kolatot. Torlódás esetén jelző­őrös irányításra lehet számítani. Hasonló a helyzet a falut Velen­cével összekötő úton is. A 8-as úton csőtörés miatt van útszűkü­let és sebességkorlátozás a me­gyeszékhelyen, az M7-es felé vezető út külső sávján. Sár­­szentmihály és Magyaralmás belterületén is csőtörés a hónap közepéig lesz útszűkület és a se­bességkorlátozás. nagy, egységes Európa megte­remtése jelenthet esélyt arra, hogy az Európai Unió vezető szerepet játsszon a világpiacon. A találkozón elhangzott: a résztvevők támogatják a 2007- es román és bolgár EU-csatlako­zást, valamint a csatlakozási tár­gyalások megkezdését Horvát­országgal. Természetesen a szi­gorú feltételek teljesítése esetén. Ez azonban hihetetlen erőfeszítéseket kíván az érintett országoktól. Mádl Ferenc köz­­társasági elnök hangsúlyozta, Magyarország kész minden se­gítséget megadni, tapasztalatait megosztani partnereivel annak érdekében, hogy az integrációs folyamat sikeres legyen a kelet- és délkelet-európai országok­ban, hiszen az unió keleti bőví­tése egy biztonságosabb, stabi­labb Európa kialakulásához ve­zethet. Nem véletlen, hogy oly gyakran elhangzott a biztonsá­gosabb Európa iránti igény. Ma­maián eddig soha nem tapasztalt biztonsági előírások közepette zajlott az elnöki konferencia. A találkozó helyszínét biztosító, a szezonra készülő tengerparton sorakozó szállodákat szinte her­metikusan elzárták a külvilág­tól. A kérdésre, hogy miért, la­­konikus választ kaptam: Ez a március 11-i terrortámadások következménye. Ezt értjük. Madrid Európában van. Tizenhat állam elnöke ment el Mamaiába, ami jelzi: ez már nem csak közép-európai találkozó mti-fotó FÓKUSZ FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 21 Munka és jólét külön dolgok Csalódhat, aki a közvélemény-kutatásban bízva nem szavaz - figyelmeztet Orbán Viktor Székesfehérvár (bkl)­A június 13-i választáson való részvételre buzdított péntek esti beszédében Orbán Vik­tor, aki a 2002-es választás­ra utalva emlékeztetett: egy­szer már kiémelték a Fidesz szájából a sajtot... Felemás érzésekkel jött Szé­kesfehérvárra- kezdte beszédét Orbán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, aki a megyeszékhelyen lépett a pulpitushoz pénteken este. Sok szép emlék köti a vá­roshoz, nem csupán a gimnáziu­mi évekből, de az 1998-2002-es időszakból is, amikor elkezdő­dött például a Szent György kór­ház vagy a Videoton stadion fel­újítása. A rendszerváltást köve­tő depresszióból hamar kilábalt a megyeszékhely, s nyolc év alatt a világ tíz leggyorsabban fejlődő városa közé került. Ma a mi városunk van a legjobban eladósodva valamennyi megye­­székhely közül - mutatott rá a szónok, akinek szavait az úgy­nevezett „murvás parkolóban” felállított óriási kivetítőn kísér­hette figyelemmel a - rendezők becslése szerint - mintegy négy és fél ezres sokaság. Az volna a legjobb, ha nem is olvasnák a közvélemény-kuta­tások adatait - jegyezte meg a hallgatóságnak címezve a csak­nem egyórás beszéd során Or­bán Viktor, aki - emlékeztetve a 2002-es országgyűlési választá­sokra - óva intett, hogy ezekre az adatokra alapozva esetleg úgy gondolják: nélkülük is jó irányba dőlnek el a dolgok. „Egyszer már kiénekelték, vagy inkább kiütötték a szánkból a sajtot...” - fogalmazott a volt miniszterelnök. Orbán Viktor a június 13-i, Európa parlamenti választásokkal kapcsolatban úgy vélekedett: aki úgy gondol­ja, hogy előbbre van az ország, mint két éve, és további lehető­ségek nyílnak meg előtte a kö­vetkező két esztendőben, az ak­kor jár el becsületesen, ha a kor­mánypártokra szavaz, aki vi­szont ennek az ellenkezőjét gondolja, az akkor cselekszik helyesen, ha nem marad otthon és a Fideszre adja a voksát... Magyarország a bizonytalan­ság országa lett, ahol az átlagjö­vedelem 70, a nyugdíj 75 száza­lékát költik az emberek a lét­­fenntartásra. A bajoknak közös a gyökere, az, hogy a munka és a jólét elvált egymástól - mondot­ta Orbán Viktor. Ha esik az eső, némelyik autós furcsán reagál... Ritka baleset, ha két kerékpáros ütközik össze FMH-információ­­ A pünkös­di ünnepek alatt és az azt követő néhány napban négy ember halt meg közlekedési baleset követ­keztében a megyében. Helyszí­neltek ügyeletesek négy súlyos és öt könnyű sérüléssel végződő karambolnál is. A legtöbb köz­úti tragédiánál, szerencsésebb kimenetelű ütközésnél az időjá­rási viszonyok is közrejátszot­tak, de ismét jelen volt a pilla­natnyi figyelemkihagyás, a fele­lőtlenség, illetve néhányan sem­mibe vették a körülményeket. A balesetek zömében a karambo­lozó autók elhagyták az utat, két találkozásnál az ittasság is az okok között sorakozik. Az iga­zoltatások közben még három gépkocsivezetőnél jelezte a szonda, alkoholt fogyasztott, jobb lett volna, ha nem ül be a volán mögé. Furcsa baleset tör­tént 31-én éjszaka, rosszul meg­világított kerékpárút egyik sza­kaszán két biciklis ütközött ösz­­sze. Egyikük orrcsontja eltört. Földerőd állt egykoron a színház helyén Székesfehérvár (tk­) - Ré­gészeti szempontból nincs aka­dálya a fehérvári színház építé­sének. Az épület mögötti terüle­ten dr. Siklósi Gyula, a MTA Régészeti Intézetének tudomá­nyos főmunkatársa végzett fel­táró munkákat. Lapunknak el­mondta, hogy újkori pincéket találtak a területen, valamint az egykori vár vizesárkának és kül­ső földerődjének nyomait. Az egykori Budai kapu hídjá­nak védelmére az 1600-as évek legelején egy kisebb földerőd épült, majd a század folyamán egy külső nagyobb is. A színház a kisebb földerőd és várárok egy része fölött áll. Ezek nyomait észlelték is. A régész azt is el­mondta, hogy az egykori híd cö­löpjeit a Varkocs-szobor mellett söröző pincéjében megtalálták. A széles várárkot az elmúlt év­századok alatt feltöltötték. Ezt a tölteléktalajt találták a régészek a mostani ásatásoknál. Olyan le­let, ami az építkezést késleltet­né, nem került elő. Kőfaragók borversenye Velence (kk) - A Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Or­szágos­ Ipartestülete negyedik borversenyét rendezi meg a nagyközségben. A ma 11 órakor kezdődő találkozóra a boros­­­gazdák fajtánként két palackkal nevezhettek, amelyek bírálatát szakértő zsűri végzi. A borver­seny és a találkozás alkalmas lesz arra is, hogy Kápolnásnyé­­ken megnézzék a kőzetkiállí­tást, majd este értékelik a boro­kat, vasárnap szabad program­mal folytatódik a találkozó. In memóriám dr. Füles Péter Tragikus autóbaleset során életét vesztette dr. Füles Péter, a Fejér Megyei Szent György Kórház osztályvezető főor­vosa, június 2-án, az M7-es autópályán. Egy nehéz mun­kanap után feleségéhez, há­rom gyermekéhez sietett ott­hona felé, Székesfehérvárról Budapestre. Kegyetlen fintora a sors­nak: nap mint nap súlyosan sérült emberek kezét, lábát, testét, életét mentette meg - s rajta már senki sem segíthe­tett. Kiváló szakember, hatá­rozott, magabiztos, de sze­rény, rokonszenves, derűs személyiség, kivételes ember­­ volt. Negyvenhat év adatott meg neki itt e Földön. De mi­csoda négy és fél évtized! A Semmelweis Orvostudo­mányi Egyetemet cum laude végezte el, aztán az Országos Traumatológiai Intézetben, másfél évtizeden át, a legkivá­lóbb professzoroktól tanult, többek között az intézet euró­pai hírű kézsebészeti osztá­lyán. A mozgásszervi trauma­tológiával, az általános és a csontsebészettel, a kézsebé­szettel, a helyreállító és a mik­­rosebészettel, az ortopédiá­val, vagyis a szakma szinte valamennyi ágával megis­merkedett, majd ezekből szakvizsgát, illetve szakképe­sítést szerzett. Kutatóorvosként öt évig Londonban, egy egyetemi kórházban dolgozott. Angliá­ban elismerték, kedvelték, marasztalták, de ő itthon, Ma­gyarországon akarta haszno­sítani tapasztalatait. Tréfásan említette egyszer, baráti kör­ben: hazatért, kalandvágy­ból... Elismerést, megtisztelte­tést jelentett a Szent György kórház számára, hogy megpá­lyázta a traumatológia osz­tályvezető főorvosi állását. Új, speciális műtéti eljáráso­kat honosított meg, távoli me­gyék súlyos sérültjei is egyre többen jöttek hozzá és munka­társaihoz, bíztak benne és szakmai stábjában. Kutató or­vos, kitűnő elméleti szakem­ber, s ugyanakkor kiváló, pragmatikus szervező volt. Másfél év alatt az egyébként is jó hírű baleseti sebészetből európai színvonalú műhelyt, kiváló szakmai közösséget alakított ki Székesfehérváron. Közben megírta PhD - egye­temi doktori­­ disszertációját. Fiatal kora ellenére a főorvosi kar és a Fejér Megyei Szent György Kórház szakmai ve­zető testülete elismert, meg­becsült, közkedvelt, népszerű tagja volt ez a mosolygós, kedves ember. Elfogadhatat­lan, hogy múlt időben kell róla beszélnünk. Osztozunk a csa­lád fájdalmában. Megrendül­ten gyászoljuk dr. Füles Pé­tert. A Szent György kórház saját halottjának tekinti. Fejér Megyei Szent György Kórház

Next