Fejér Megyei Hírlap, 2005. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

2005-01-03 / 1. szám

4 FEJÉR MEGYEI HÍRLAP KRÓNIKA RÖVIDEN Méhészek évértékelése Székesfehérvár (bkl)-A tavalyi esztendő értékelése a méhészek szempontjából­­ ez a témája a méhészek idei első találkozójának. A janu­ár 4-én, 18 órai kezdettel a Helyőrségi klubban meg­rendezendő foglalkozás elő­adója Král Attila. A szakem­ber­ az előzetes tájékozatás szerint - nem csak bajai és gödöllői méhészrendezvé­nyekről számol be, de szól a kis kaptárbogárról is. Évnyitó küldöttközgyűlés Székesfehérvár (bkl) - Január 7-én, 16 órai kezdet­tel, a Malom utca 2. alatt tart­ja küldöttközgyűlését a Fe­jér Megyei Honvéd Nyugál­­lományúak Székesfehérvári Klubja. Az ünnepi műsort követően 17 órától tartják a közgyűlést, ahol a beszámo­ló, a hozzászólások, a szava­zás után elismerések átadá­sára is sor kerül. A közgyű­lés végeztével zenés esten vehetnek részt a klub tagjai. Szilveszteri garázdák Székesfehérvár (bkl) -Négy személyt állítottak elő szilveszter éjjelén garázda­ság miatt a városi rendőrka­pitányságra. A kvartett a Pa­lotai úton lévő egyik kocs­mánál követte el a bűncse­lekményt. Az előállítást követően mind a négy férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd ezt követően sza­badon engedték őket. Megrongált autók Székesfehérvár (bkl) - Szilveszter éjszaka állítot­ták elő a rendőrök azt a férfit, aki a Tolnai utcában egy pezsgősüveggel törte be egy Suzuki szélvédőjét. A Távír­da utcában pedig egy Fiat Punto típusú személyautót rongált meg egy helybéli férfi, aki ellen garázdaság miatt indult büntetőeljárás. Egy köszönöm kijárt... A megye autós társadalmának nevében adták az ajándékot Székesfehérvár (kn) - Im­már hagyomány, hogy az év utolsó napjának reggelén, né­hány percre nem a közlekedők kerülnek a figyelem központjá­ba, hanem azok, akik általában őket ellenőrzik, az ő biztonságu­kért dolgoznak. Ilyenkor a me­gye autós társadalma nevében a Magyar Autóklub képviselői megköszönik a megye három il­letékes közlekedési csoportjá­nak az egész évben végzett munkát, így 31-én a megyei bí­róság épülete előtt a Fejér Me­gyei Rendőrkapitányság forga­lomellenőrzési alosztálya, a Székesfehérvári Rendőrkapi­tányság közlekedésrendészeti osztálya és a rendészeti bizton­sági szolgálat (közismertebben: autópályarendőrség) két-két képviselője kapta meg az aján­dékcsomagot és a jókívánságo­kat a 2005-ös esztendőre. A szé­kesfehérvári ünnepséggel egy­­időben Dunaújvárosban is köszöntötték a közlekedés biz­tonságáért felelős helyi szerve­zetek munkatársait. Az óév utolsó reggele a közlekedési rendőré, ilyenkor elismerik munkájukat Fotó:Pati-Nagy Oltásokat adnak Srí Lankán „Elpusztult városban” dolgozik a magyar egészségügyi alakulat Colombo, Galle (bm) - Ol­tásokat adnak, jól vannak, az itthoniaknak boldog új évet kívánnak a Srí Lankán dolgozó magyar egészség­­ügyi alakulat tagjai. - Most készülünk vacsorázni - mondta magyar idő szerint va­sárnap délután 3 után, ottani sze­rint este 8 órakor, a Magyar Spe­ciális Mentők mentésvezetője, Pavelcze László, aki a csoport fehérvári tagjaként tartózkodik a természeti katasztrófa sújtotta Srí Lankán. „Ez a város, ahol va­gyunk, szinte teljesen elpusz­tult. Galle 100-200 kilométerre van a fővárostól, Colombótól, ám 6 óra alatt lehet eljutni egyik helyről a másikba. Az a fő fel­adatunk, hogy a különféle be­tegségek ellen oltásokat adjunk az embereknek, s ellássuk az ar­ra rászorulókat. Ma éppen két­százötvenen kaptak oltást. Éjjel azért tudunk aludni egy keveset. Az otthoniakkal beszéltünk, de mindenkinek boldog új eszten­dőt kívánunk!” Pavelczétől azt is megtudtuk, hogy a csoport tagjait több rész­re osztották: az orvosok közül néhányan a bázison teljesítenek szolálatot, míg mások autóikkal járják a területet, és segítséget adnak az embereknek. Galle környékén egyébként mintegy 33 menekülttábor van. Újévi meglepetés:­­ Hazahoztuk a kedves férjét, asszonyom... Szmodis Imre rajza SMS VÉLEMÉNYVONAL SZÓLJON HOZZÁ írásunkhoz! SMS-számunk: FV 06-90-631 -300 Üzenetét FV (utána szóköz) jellel kezdje! 2005. január 3., HÉTFŐ Akadálymentessé válik a városháza is Pénzhiány miatti mulasztásos törvénysértések Székesfehérvár (bp) - A fo­gyatékkal élők esélyegyen­lőségéről szóló törvény értelmében 2005. január el­sejéig minden,korábban épült közintézmény akadály­­mentesítését el kellett (vol­na) végezni. A még 1998-ban megalkotott törvény ezen rendelkezésének be nem tartása miatt a legtöbb önkormányzat mulasztásos tör­vénysértést követ el. Az ok leg­több esetben a pénzhiány. A fe­hérvári önkormányzat a polgár­­mesteri hivatal egyik épületé­ben már több mint másfél éve elvégezte az akadálymentesí­tést: a Városház tér 1. alatti épü­letbe egy oldalbejáraton, a Kos­suth utca felől juthatnak be a mozgáskorlátozottak, és egy lift segíti az emeletek közötti mozgást. Továbbra is akadálymentesí­tésre vár azonban a polgármes­teri hivatal Városház tér 2. alatti épülete, a Koch László utcai ok­mányiroda, a várkörúti adóiroda és a Mészöly Géza utcai orvos­­rendelő is. Ezért az önkormány­zat most közbeszerzési eljárást indít az említett épületek átala­kítására. A tervek szerint mind a négy épület főbejáratát úgy kell átalakítani, hogy azt a kerekes­székkel közlekedők is használni tudják. Ezen kívül hidraulikus emelőszerkezettel ellátott, moz­gássérültek által is könnyen használható lifteket, illetve aka­dálymentes WC-ket kell kiala­kítani minden épületben. Az önkormányzat legfrissebb döntése értelmében ajánlattétel­re kér fel tíz olyan céget, melyek gyakorlattal rendelkeznek az akadálymentes középületek ter­vezésében. A becslések szerint önmagában a tervezés nettó hat­millióba kerül, a tényleges kivi­telezés pedig megközelítheti a százmillió forintot is. Jónéhány középületbe még ma is nehéz tolókocsival bejutni Vendégénekes: Gáspár Laci Idén is lesz újságíróból - nem csak újságíróknak FMH-információ - Fehér­várra készül az első Mega­sztár verseny legjobb férfi énekese, Gáspár László, illetve, ahogy bevezette ma­gát, Gáspár Laci. Bármerre lép fel, sikere osztatlan, és nem ritka, ha a tömeg egy­ként skandálja: „Király vagy Laci!”­ ­ Nagyon sok meghívásom van, az év végét a tévéstúdiók­ban töltöttem, amikor pedig rá­értem, azonnal mentem a kon­certjeimre, vendégfellépéseim­re. Győzike éppen a minap mondta, hogy 2004 az én évem volt! A klippem pillanatok alatt listavezető lett a VIVA tévében, most januárban pedig már ké­szül a második, bár késésben va­gyunk, de tényleg nem volt egy szusszanásnyi időm sem. - Ne vedd rossz néven, de sztárolnak, pedig még csak te­hetséges kezdő vagy. - Tudom, és éppen ezért fi­gyelek mindenre és mindenkire. Figyelem az általam értéknek tartott előadók és a közönség re­akcióit, ahogy fogadják a műso­romat. Korábban nem sok kon­certen fordultam meg, de ha időm engedi, elmegyek másokat meghallgatni, tanulni tőlük. Olyan vagyok, mint a szivacs, felszívom mindazt, amit érde­mes megtanulnom. - Újságíróbálon lépsz fel, mi­lyen a kapcsolatod mostanság a médiával? - Bár voltak rossz tapasztala­taim is, de én ápolom a kapcso­latot az újságírókkal. Minél több interjút adok, annál inkább meg­tanulom megfelelően „kezelni” őket. Teszik a dolgukat, keresik a sztorit, az én dolgom pedig az, hogy ne mondjak semmi olyat, amibe belekapaszkodhatnak, amit kiforgathatnak. Őszinte va­gyok mindenkivel, de egyre óvatosabb. - Milyen műsort kínál azok­nak, akik vendégei lesznek janu­ár 15-én a Fejér megyei újság­íróbálnak? - a kérdést már a producernek, Rózsa B. György­nek tettük fel. - Ha a vacsora jó, a zenekar jó, a vendégénekes jó, akkor már szinte semmi sem ronthatja el a jókedvet. Ami a vacsorát illeti, azon vagyunk, hogy az eddigiek­nél sokkal jobb menüsort kapja­nak a vendégek. A Novotel séfje azt ígérte, hogy kitesznek magu­kért, és finomságokkal lakatják jól a vendégeket. Ami a zenekart illeti, a Society Six & the Sirens 8 tagú együttes, és náluk megvan az, ami sok zenekarnál hiányzik, a fúvós szekció. Háromfogásos vacsora, aranyérmes móri fehér­borok a Bozóky pincétől, vörös bor ugyancsak Mórról, Iván Já­nostól, pécsi sör, táncverseny, tombola - ez vár minden résztve­vő újságíróra, de nem csak rájuk. Bárki vásárolhat belépőjegyet a Mai­ Hír 2000 PR és Reklámügy­nökség József Attila út 11. szám alatti irodájában, részese lehet a média farsangi estjének. Akik­nek nem jut hely, azoknak a Fe­hérvár TV műsorát ajánlhaton, vigaszként, az összeállítás az est legjobb pillanatait igyekszik majd visszaadni.

Next