Fejér Megyei Hírlap, 2005. május (50. évfolyam, 101-125. szám)
2005-05-06 / 105. szám
2005. május 6., PÉNTEK Támogatás a nemzetiségi iskoláknak Budapest - Fejér megye (mti/str) A napokban jelent meg az oktatási miniszter rendelete, mely szerint a nemzetiségi nyelvű és a nemzetiségi két tannyelvű intézmények működésük finanszírozásához idén is kaphatnak anyagi segítséget. Cél a minőségi anyanyelvi oktatás feltételeinek megteremtésemondta Simon Istvánné, az OM Nemzeti és Etnikai Oktatási Főosztályának vezetője, aki hozzátette: az érintett 55 oktatási intézmény fenntartója közül az nyújthatja be igényét a támogatásra, amely nemzetiségi iskolájában a tanulók legalább 90 százaléka részt vesz a kisebbségi oktatásban. Fejér megyében ilyen a móri (Petőfi Sándor), pusztavámi, bodajki, kincsesbányai általános iskola, valamint a gánti, vértesboglári, vértesacsai, mányi, szári, etyeki és az isztiméri intézmény. Az iskolák maximum 25 millió forint támogatást kaphatnak. Az igényléseket május 31-ig kell benyújtani a Magyar Államkincstárhoz illetve az OM Alapkezelő Igazgatóságához. Hét hónap kenyérkereset Korábbi munkanélkülieknek, nagycsaládosoknak adtak lehetőséget Polgárdi (me) - A volt orosz laktanya területén dolgozik az egyik csoport. Négyen, vannak, négy roma férfi. Éppen a bozótost tisztítják, a fát halomba rakják. Március elseje óta van szerződésük, van munkájuk. Az önkormányzat, együttműködve a Cigány Kisebbségi Önkormányzattal még a múlt év végén igényt nyújtott be a munkaügyi központhoz, közhasznú munkaprogram támogatásához. Mint Zimmermann József, a megyei Munkaügyi Központ igazgatója mondja, jó szívvel lettek partnerek ehhez a programhoz, amely idén tavasszal indult. Kilenc roma ember foglalkoztatásához nyújtanak támogatást - ilyen nagy létszámú csoport alkalmazására emlékezete szerint más település még nem nyújtott be igényt. Polgárdiban hét hónapon át kilenc roma embernek - nőknek is - biztosít munkát az önkormányzat. Ahol éppen járunk, vagyis a volt orosz laktanya területén, főként területelőkészítés a feladat. Kivágják a felesleges fákat, bokrokat, jó nagy részt megtisztítottak már a felesleges, elburjánzott növényzettől, a fizetés mellé (minimálbér), természetbeni juttatásként még fát is hazavihetnek a munkások. Nagy János, Góman Elemér, Károvics János és Nyári János hosszabb ideje volt állandó munka nélkül. Mindannyian állítják, örülnek a lehetőségnek, néhány hónapig biztos a munka és biztos a fizetés. Asszonyok is dolgoznak, ezen a napon van aki a városi parkokban kertészkedik, van, aki éppen a település újságját hordja szét. Horváth József, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke más települések számára is követendő kapcsolatnak nevezi az együttműködést. Azt mondja, nem volt nehéz munkásokat toborozni. - Kétszer annyian jelentkeztek, mint ahány embert fel tudtunk venni. Valamennyien szakképzettség nélküliek, hosszabb ideje munkanélküliek - ez volt az egyik kikötés -, a másik pedig (a kisebbségi önkormányzat részéről) pedig az, hogy minimum három gyereket neveljenek. Főként férfiaknak való munka van, jó lenne a nőknek is hasonló lehetőséget találni. Meggyőződésem, hogy lenne vállalkozó - vélekedik az elnök. - A jelenlegi program - mondja Borbély István polgármester - hét hónapra szól, majd értékeljük, s akkor eldől, milyen lesz a további foglalkoztatás. A kisebbségi önkormányzattól kértünk listát, ők döntenek arról, hogy milyen sorrendben kinek adnak munkát. Bízunk benne, hogy lesz folytatás. A legtöbb feladatot a laktanya környékének rendbetétele jelenti Fotó: Gregority Antal Pénz nincs, feladat viszont annál több A roma szövetség újabb tagokat keres Mór (str) - Nincs elég pénze a Megyei Roma Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségének ahhoz, hogy hathatós összefogással mozdítsa előre a cigányság ügyét, mégis megtesznek mindent-állítja Németh Árpád, az új elnök. - Egy-két hónap eltelte után már láthatja, milyen változtatásokra lehet szükség a szövetségnél ahhoz, hogy hathatósabban működjön. Milyen tervei vannak? - Megalakulás óta tagja, elnökhelyettese vagyok a szövetségnek, így eddig is láttam a problémákat. Komolyabb változtatások nem lesznek, erre nincs szükség, ugyanis eddig is jól működtünk. Mostanában inkább azért lobbizok, hogy a szervezetünkbe még be nem lépett kisebbségi önkormányzatok is csatlakozzanak. Nyolc-tíz ilyen van, köztük a fehérvári. - Milyen feladatai vannak a szövetségnek? - Elsősorban az, hogy a hozzánk fordulóknak segítsünk, a rászorulókért fellépjünk. - Ez nem a helyi kisebbségi önkormányzatok dolga? Önöknek nem inkább az a feladatuk, hogy ezeket az önkormányzatokat összefogják, és segítsenek nekik, ha megakadtak? - Ez is fontos dolgunk, de abból a kis támogatástól, amelyet az államtól kapunk - évi 500 ezer forintot - nem futja másra, mint a működési költségekre. Hosszú János idején (a szövetség előző elnöke - a szerk.) volt egy dunaújvárosi roma nap, ma már erre sincs pénz. Másrészt a hagyomány- és kultúraőrzés is a feladatunk. Különböző összejöveteleket, rajzversenyeket rendezünk, itt Móron is, ahol a helyi kisebbségi önkormányzatot vezetem. Pályázati pénzekből álljuk az ilyen jellegű kiadásainkat. A rendőrséggel is kötöttünk együttműködést, a célunk az, hogy hidat építsünk a rendőrök és a cigányság között, amelyen átléphetünk. Németh Árpád, móri kisebbségi vezető lett az elnök Kos (március 21-április 20.) A Hold a Kosban kedvez ma önnek, azaz úgy érezheti, hogy pezseg az élet, valami van a levegőben, valami változás érik ön körül. Amikor kicsit csodaváró hangulatban vagyunk, meg is történhet a csoda! Mérleg (szeptember 24- október 23.) Ez a ragyogó hét nem csupán a magánéletére lehet kedvező, hanem a többi életterületre is. Tele lehet derűvel, energiával és optimizmussal, s amihez most hozzáfog, az biztosan sikerül is. Bika (április 21-május 20.) Ez a pár nap talán eseménytelenül fog telni, tehát nem valószínű, hogy nagyobb sorsfordulatot hoz a hét. Ám az elmúlt időszak mozgalmassága után nyugalmat kedvelő énje örül is a békének, a csendnek. ♦ Skorpió (október 24-nov. 22.) Olyan helyzetbe keveredhet, amire nem számított. Ha lehetséges, kerülje a konfliktusokat, és próbáljon meg nyugodtan haladni mindenben előre. Ne reagáljon hevesen sem-Ikrek (május 21-június 21.) Az Ikreken áthaladó bolygók rendkívül serkentő hatással vannak önre a napokban. Tele lehet jó ötletekkel, amelyeket némi kitartással meg is tud valósítani. Most sok mindenhez van ereje és kedve. Nyilas (november 23-december 21.) Fogadja el, hogy másnak is lehet rossz napja, és ha netán valaki belegyalogolt az ön lelkébe, nem biztos, hogy rosszat akart. Ma talán ön is nyugtalanabb és érzékenyebb a kelleténél. Rák (június 22-július 22.) Még tart a nem túl eseménydús, ám derűs, békés időszak, bár a Hold az ön csillagjegyében egy kis hangulatingadozást okozhat. Az anyagi kérdések most mintha háttérbe szorultak volna, önt most más érdekli. Bak (december 22-január 20.) Míg az előző napokban inkább a munka, a hivatás volt előtérben, most az otthona az, ami a legjobban leköti, s ahol a legkellemesebben érzi magát. A hölgyeken valóságos takarítási láz lehet úrrá. Oroszlán (július 23-augusztus 23.) Ennél szebb májust aligha lehet elképzelni! Remélhetően ön is így gondolja, hiszen a legtöbb Oroszlánnak Ámor, a szerelem istene valami ajándékot tartogat, ami igazán testre szabott! Vízöntő (január 21-febr. 20.) E hét hozhat valami kellemes anyagi meglepetést, ami nem csak jókedvűvé, hanem kissé könnyelművé is teheti önt. Gondoljon a nehezebb napokra! Költekezés helyett inkább beszélgessen el valakivel. Szűz (augusztus 24-szept. 23.) Változatlanul vegyes hatások uralkodnak az ön csillagképe fölött, amelyek hol jó, hol rossz értelemben teszik mozgalmassá napjait. Ma például lehet, hogy valóságos munkaundorban szenved. Halak (febr. 21-március 20.) Próbáljon egy kicsit szorgalmasabb lenni! Ha mindent az utolsó percre hagy, könnyen véthet hibákat. Ma minden bizonnyal örömmel veszi, ha valaki valósággal dédelgeti, és elvégzi az ön munkáját is. A FEJÉR MEGYEI HÍRLAP HOROSZKÓPJA KÖZÖS LÉT Rozmaring és alma az évforduló emlékművén Ercsi (hcs) - Havonta öszszejönnek a művelődési házban, anyanyelvükön énekelnek, imádkoznak, óvó figyelemmel őrzik hagyományaikat a Rác Klub tagjai. Az ercsi rácok katolikus horvátok, 1629-30-ban Boszniából települtek be ferencesek vezetésével. A század végén, gyűjtésből, ők építették az első templomot a településen. Jó hetven évvel később akkor már magyarok is laktak a faluban készült el a katolikus templom, ott is volt rácmise egészen a huszadik század elejéig, és rácnyelvű oktatás is folyt itt az első világháborúig a rácok rövid történetét az Ercsi Rác Klub vezetőjétől Szili Istvánnétól hallom. Még mindig beszélik a nyelvet, mondja, igaz, ma már inkább csak az idősebbek, a fiatalok kevéssé gyakorolják. A hagyományőrzést fontosnak tartva 1994-ben a helytörténeti gyűjteményben kialakították a rác tisztaszobát, aztán két évre rá megszületett a klub is. Havonta járnak össze, meséli Szili Istvánné, ilyenkor énekelnek, imádkoznak, leírják a hagyományokat, ételeik receptjét, fotókat, régi tárgyakat gyűjtenek. Minden évben megrendezik a ráchorvát nemzetiségi napot, amelyre vendégeket hívnak a ráctelepülésekről: Érdről, Százhalombattáról, Rácalmásról, Tökölről. A tököliekkel különösen fontos a kapcsolat: ők azok, akik nagyszerű kórusukkal, kántorukkal az ercsi búcsúhoz legközelebbi pénteken elmaradhatatlan rácmisén mindig részt vesznek, élményt adva mindenkinek. Az idén ünnepük a betelepülés 375. évfordulóját, Mosonyi Mihály nyugalmazott alezredes faragott az alkalomra emlékművet a rácok szimbólumaival: a rozmaringgal és az almával. A százhalombattai horvát kisebbségi önkormányzattal együttműködve október 1-jén rendezik az idén a nemzetiségi napot, ekkor avatják az emlékművet, amelynek felállítását az Ercsi Szépítése és Műemlékvédelme Alapítvány finanszírozza. FEJÉR MEGYEI HÍRLAP . RÖVIDEN Hangverseny Székesfehérvár (str) Május 6-án 18 órakor kezdődik a Hermann László Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola dísztermében a szlovéniai Kranj város zeneiskolájának hangversenye. A székesfehérvári szlovén kisebbségi önkormányzat szervezte rendezvényre nem csak helyi szlovéneket várnak, hanem mindenkit, aki érti a nyelvet. Könyvbemutató Etyek (str) - Május 7-én 16 órakor mutatja be dr. Erdős Ferenc, a Fejér Megyei Levéltár főigazgatója Geng Antal: Etyek története című könyvét az Etyeki Németek Egyesülete Házában. Közreműködik az egyesület Rosmarin Népdalköre, valamint Kisrosmarin Tánccsoportja. Német kitüntetés Mór (str) - Ma összesítik a Fejér Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok és Elektorok Szövetségének idei kitüntetettjére tett javaslatokat a móri kisebbségi önkormányzatnál. A németek érdekében kiemelkedő tevékenységet végzők számára adományozható oklevelet a június 4-én Móron megrendezendő nemzetiségi napon adják át. Jövőre is lesz görög húsvét A jó zenéről a Maskarades együttes gondoskodott, nem is tudott ülve maradni senki a múlt vasárnapi beloianniszi görög húsvét ünnepén Fotó: Tóth D. Gábor Kérjük a nemzetiségekkel, kisebbségekkel foglalkozó szervezeteket, önkormányzatokat, hogy a következő elérhetőségeken vegyék fel a kapcsolatot a Fejér Megyei Hírlappal: Címünk: 8000 Székesfehérvár, Honvéd u. 8. E-mail: fehervarihet@fmh.plt.hu Telefonszám: (22) 542-722 Szerkesztő: S. Töttő Rita