Fejér Megyei Hírlap, 2005. szeptember (50. évfolyam, 204-229. szám)

2005-09-16 / 217. szám

2005. szeptember 16., PENTEK PROGRAMAJANLO - SZOLGALTATAS FEJÉR MEGYEI HÍRLAP 7 HÉTVÉGI TIPP PÉNTEK SZOMBAT VASÁRNAP 16 17 18 Edit Zsófia Diána PÉNTEK Székesfehérvár 17 óra: A helyőrségi klub­ban Olasz estet rendeznek ko­molyzenei művekkel, nemcsak olasz zeneszerzőktől. Enying Török Bálint-napokat ren­deznek a hétvégén, amelynek megnyitója a református temp­lomban lesz. A Musica His­­torica reneszánsz együttes Középkori zene hangszerismer­tetővel című műsorát mutatja be. Adony 18 Óra: Dvorák Gábor pan­tomim színházának előadása, a művelődési házban. SZOMBAT Pákozd 10 órától: A Mészeg-hegyi Katonai Emlékhelynél családi napot szervez az Egyesület Fe­jér Megye Falusi Turizmusáért. A falusi vendégfogadók bemu­tatják ajánlataikat, bográcsos fi­nomságok, házi ízek várják a vendégeket. Lovasberény 10 Óra: A kulturális örökségi napok megnyitója a Cziráky-kas­­tély parkjában. A hétvégén láto­gatható a kastély és kápolna, ahol festmény- és fegyverkiállítás vár­ja az érdeklődő közönséget, a falu­házban pogácsa és borkóstolás lesz, valamint népi alkotók kiállí­tása és bemutatója 16 órától nép­táncműsor. A katolikus és a refor­mátus templomban délután is fel­lép a Forrás Kamarakórus. Enying 9 óra: Török Bálint-napokon az emlékoszlopnál a Tinódi iskola rézfúvósai adnak térzenét. Az is­kola udvarán kézműves játszósát­rak nyújtanak szórakozást a ki­csiknek, később a bográcsgulyás­főzés is lesz. Úrhida 9 Óra: A repülőtéren gyülekez­nek a szüreti felvonulók, ahol lo­vasvetélkedők, majd később a nyugdíjasok és az óvodások szó­rakoztatják a közönséget. A felvo­nulás 13 órakor kezdődik, a résztvevők több helyszínen meg­állnak. 20 órakor az önkormány­zat nagytermében kezdődik a szü­reti bál, a bevételt az óvoda javára fordítják. Mezőszentgyörgy 10 óra: Kezdődik a Szentgyör­­gyi szárnyalás, a modellrepülős nap. A nagyréten mazsorettműsor, majd motoros és léghajtásos repü­­lőmodellek bemutatója. A gyere­keket légvár és játszóház várja, napközben hastáncosok műsora. 19 Óra: A Bohém Ragtime Band koncertezik, azután réti diszkó és tűzijáték is lesz. Dunaújváros 15 Óra: A református temp­lomban tartják találkozójukat a helyi és a környező településeken élő, határon túlról áttelepült lakók. Az erdélyi, felvidéki, délvidéki, kárpátaljai családok Réti Katinka, erdélyi születésű református lel­késznő hirdet igét. „A kövek is mesélnek” címmel kétnapos, szí­nes vendégváró rendezvényekkel várják a látogatókat. Fehérvárcsurgó A Károlyi-kastélyban 10-19 óráig magyar, angol, német, fran­cia és olasz nyelvű idegenvezetés­sel várják az érdeklődőket, de a vak és gyengénlátó vendégeket is nagy figyelemmel kalauzolják a kulturális örökség napja alkalmá­ból. Iszkaszentgyörgy A Pappenheim-kastélyban, a grófi család műtárgyaiból meg­rendezett kiállítás 10-17 óráig látogatható. Adony A hétvégén nyitott kapukkal és kalauzolással várják az érdeklő­dőket a besnyői, beloianniszi templomok, az iváncsai Helytör­téneti Gyűjtemény, a perkátai Győri- és az adonyi Zichy-kastély. A perkátai kastélyban és kertjében népi iparművészek, kézművesek bemutatója és vására lesz, 18 órá­tól hangverseny. Információ a programokról: 20-455-008. Pusztaszabolcs 13 óra: a József Attila Általá­nos Iskola tornacsarnokában a sportrendezvényt kulturális prog­ram színesíti, gyermek és felnőtt tánccsoportok bemutatójával. He­vesi Imre Zűrzavar gyermekzene­kara is fellép, fél héttől pedig a La­­bomba zenekar spanyol, mexikói, kubai és indiai dallamokból álló blokkal szórakoztatja a résztvevő­ket. Fehérnemű bemutatót és 6-10 évesek részére gyermek szépség­­versenyt is rendeznek. 18 óra: Hock Bertalan orgonaművész és zenekara koncertezik a katolikus templomban, műsoron Bach, Haydn, Händel, Mozart, Reinken művei. A kéthetente rendezett so­rozat október végéig tart, így a ba­rokk zene szerelmesei még ezen kívül három alkalommal gyönyör­ködhetnek a művészek játékában. Székesfehérvár A kulturális örökség napjain a püspöki palota is megtekinthető. Az udvaron színes programok szó­rakoztatják a közönséget. A Vá­rosház tér másik oldalán található Egyházmegyei Múzeum is ingyen látogatható, az egész napos prog­ramsorozatot a jazz-zenét játszó Cancel Band koncertje zárja. A Fejér Megyei Múzeumok Igazga­tóságához tartozó kiállítóhelyek is ingyenesen tekinthetők meg. 20 Óra: A helyőrségi klubban Flamenco-est a Duende flamenco csoporttal. VASÁRNAP Sárbogárd A III. kislóki falunapon a ci­vil egyesületek találkozója. Dél­előtt főzőverseny, kézműves­foglalkozás, szüreti felvonulás, délután Koós János műsora. Iszkaszentgyörgy A Pappenheim-kastélyban a grófi család műtárgyai tekinthe­tők meg 11-16 óráig. Nádasdladány 18 Óra: Magyar zenei évfor­dulók 2005-ben címmel zenés, romantikus délután a kastély­ban. Egyebek között Erkel, Mo­­sonyi, Bartók és Weiner Leó mű­vei csendülnek fel. Fehérvárcsurgó A Károlyi-kastélyban nyitott nap lesz, 15 órakor a kápolná­ban Bolberitz Pál mutatja be a kápolna búcsúmiséjét, 17 óra­kor a Nádor Vonósnégyes ad hangversenyt. A SZÁMOZOTT r\e@-rraki/ A SZA-­TZ NEM IS —V7 › FLUOR SJ— havonta 4-5-SZÖR A KILO-, x \7~ KÖZÖS SOROKBAN BADBAN _ V ALATT­I V nEXTO S MEGJELENŐ ÚJSÁG TANTÁL RÖVIDEN ^ v UTAS­ ÉS LEONARDO DA VINCI ,p, KELET - „_____ ZENE- KESERŰ |rÁDIÓ- VEGYJELE GRAMM, CSOMAG­EGYIK GONDO­­I 4$ KAnfcSZ TÉVÉ PANASZ MÁRKA V. RÖVIDEN TERE VAN TÜKEL -JE­N ______ ________________________________________________________________________________zn._____ gwen ¥ | AZ ELEM- G RÓMAI v. * AUTÓK K­IELZÉSE PEKSU- FEJ­___________stemény...........................................................................................................................................................KÖRZET____________________ OPUS. . . I HURKOLT­­ MOZICSA- CV RÖVIDEN ■@ KELME TORNA ^ SPORT- -___________________MARAJ S._______________________________________________________________________ÁGY­TRÓFEA_____________________VÁROSA_________________________________________________________1. BETÉT______________________________ VÜK NE- \ V I BÉKÉS... \ AIR...; V VELŐJE I/- (SZÍN.HŐ) LÉGI- ¡ | KELVIN, TOLNAY... ESSZA RÖVIDEN____________________________| (SZÍN.NŐ) ______________________________________|BÁRITAL.................................................................................. ‘"TZ V­IBOTVÉG! |¡ |SUB- T­V KÖRCIKK! ~ ~ 20 SZÁ- SPECIES ^ ^ ZADI­­RÓ AKKUMA- ELSŐ IS­_________________________________________________|(BÉLA) KIZÁLÓDÓl________________________________________________M ÉTLÉS Rd__________ V I GONDO­ kV MOZI- IV”­S . ZOTT ¡ KEZDET! INBIOIAt › h­u. BIZÁNCI (NIKOLA) LAM. _________ ___________________ SZENTKÉP___________________ CSILLAG­ k ............... 1 V TENGER ^ P. JAP.CRA­I­A __________________________________________________________________MÁRKA__________________________________________________ | DEHOGY 7 ZAMftTC!C N. ^7 lAT­0MERCI_ _ __› zamatos › › KLUBTÓL TAKTUST ERDŐBEN ÉDESGET__________I VER I_______________________________________________1 TEREM---------------------------------------------------------------------------------­ ÉSZAK V I FELÉM­ET V ANGOL RÖVIDEN­ PILLANT HAJOS › S ›____jK _|____________|S_______,__ TUSINAK l^,f~ ¡ fFjUHY ^ ELMOND! ¡ CLAPTON; bece3k sr______________ _____Ss Z ríT V [holmi ›V v Er215 ^7_ cd­ encc \ _________ NAP |PFreGŐ) ^ SZÁNTÓ­ (ÉGITEST), (PEZSGŐ) ______________________________________| ESZKÖZ___________________________________________________________LATINUL____________________ ROKOKÓ (RO] 7 ~~ AZ OXIGÉN \ ; KETTŐN ^ V II. RÁKÓCZI FERENC » VEGYJELE ^ ÁLL! X APRÓDJA (KELEMEN) SZKAN­­A­­KA ÜRES KAS!_________________________________________________________| DIUM _________[ PÁRJA_________________________________________________ KORTÁRS ^7 7 i KOTKODA SZÍNMŰ- M TARSA! ^ S T ________________________________________________kötőszó____________________________________________________________ ÚJÉVI ^ KABALA-­­ ÁLLAT KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET (Az ügyelet szeptember 17-én, szombat reggel 7 órától szeptember 19-én hétfő­ reggel 7 óráig tart.) Székesfehérvár város környéki községek központi ügyelete: Szivár, Sarló u. 25/A. T.: 323-456. A következő községek részére: Csór, Iszkaszentgyörgy, Sárkeresztes, Moha, Szabadbattyán, Kőszárhegy, Tác, Úrhi­­da, Csősz, Sárszentmihály, Sárkeszi, Se­regélyes, Nádasdladány, Jenő, Lovasbe­rény, Pátka, Zámoly. Székesfehérvár környéke: 1. körzet (Enying, Mátyásdomb, Lepsény, Mezőszentgyörgy): 17-én: dr. Babják Zoltán, 18-án: dr. Böndi Zsolt. Enying, Szabadság tér 14. Tel: 372-226. 2. körzet (Polgárdi, Kisláng, Füle), 17-én: dr. Murvai Béla Polgárdi, Mun­kácsy ltp. 11., 18-án: dr. Katona György Kisláng, Fő u. 44. (sz­ v. 8-10-ig, Polgár­di, orvosi rendelő) T.: 06-20-941-9800. 3. körzet (Martonvásár, Tordas, Ba­racska, Gyúró, Kajászó), 17-én: dr. Nagy Richárd Martonvásár, 18-án: dr. Ködöböcz Attila Gyúró. 4. körzet (Velence, Kápolnásnyék, Pákozd, Pázmánd, Vereb, Nadap, Suko­­ró, Pettend): folyamatos orvosi ügyelet: Velence, Tópart u. 34., orvosi rendelő. Telefon: 472-242. Gárdonyban: Agárd, Gárdony, Zichyújfalu, Dinnyés. Helye: Gárdony, Szabadság u. 12. Telefon: 355-151. (Szombaton fogorvosi ügyelet nincs.) Ercsi, Ráckeresztúr, közigazgatási terület. Háziorvosi, központi ügyelet: Ercsi, Esze T. u. 10. Egészségügyi köz­pont. Tel.: (25) 492-021, (25) 492-008. Bicske és környéke: 1. körzet (Bicske és környéke, Szár, Mány, Újbarok, Óbarok, Nagyegyhá­za): Bicske, Kossuth tér 17. Telefon: 350-837. Hétköznap: 17 órától reggel 8-ig, munkaszüneti és ünnepnapokon: pénteken 16 órától hétfő reggel 8-ig. 2. körzet (Csákvár, Vértesboglár, Vérteskozma, Gánt, Bodmér, Móricz­­major, Kőhányás): dr. Gerstner Péter Csákvár, Szabadság tér 6. T.: 354-269. 3. körzet (Alcsútdoboz, Vál, Felcsút, Vértesacsa, Tabajd): dr. Milvius Lóránt Vál, Damjanich u. 1. Rendelő tel.: 353- 462, lakás: 243-060. 4. körzet (Etyek, Biatorbágyi köz­ponti háziorvosi ügyelet). Hétköznap 16 órától, másnap reggel 8-ig, illetve munkaszüneti és ünnepnapokon. Cím: Biatorbágy, Baross G. u. 2/A. T.: 06-30- 977-0905. Sárbogárd és környéke: 1. körzet (Sárbogárd, Pusztaegres): folyamatos orvosi ügyelet Sárbogárd, rendelőintézet. 2. körzet (Lajoskomárom, Mezőko­­márom, Szabadhidvég): dr. Oravecz Éva Lajoskomárom, Ozorai u. 1. Tel.: 06-30-939-0833, ill. (25) 506-708. 3. körzet (Dég, Igar, Mezőszilas): dr. Fáklya Csaba Dég. Tel.: (25) 237-450. 4. körzet: Sárvíz kistérségi központi ügyelet: (Aba, Sárkeresztúr, Sárszent­­ágota, Soponya, Sárosd, Kálóz). Hét­köznap: 16 órától másnap reggel 8-ig. Hét végén: péntek 16 órától hétfő reggel 8-ig. Zöldház rendelő: Aba, Béke tér 2. T.: 593-010. 5. körzet: .(Cece, Alap, Alsószent­­iván, Vajta, Sáregres.) Az ügyelet pén­tek 12-től, hétfő reggel 7-ig tart­. 17-én: dr. Leposa Zoltán Cece, Jókai u. 11. Tel.: (25) 505-190., 18-án: dr. Jaskó Sándor Vajta, Szabadság tér 3. Tel.: (25) 229-015, ill. (25) 229-031. Dunaújváros és környéke: (Adony, Beloiannisz, Besnyő, Iván­­csa, Kulcs, Pusztaszabolcs, Rácalmás, Szabadegyháza), a hétköznapi, vala­mint hétvégi (ünnepi) ügyelet az aláb­biak szerint: munkanap 16 órától más­nap reggel 7-ig, ünnep: reggel 7-től másnap reggel 7-ig. Orvosi rendelő: Kulcs, Rákóczi u. 39. T.: (25) 251-063, ill. (25) 509-060. A településeken az ed­dig megszokott ügyeleti rendelés meg­szűnt. (Nagyvenyim, Baracs, Előszállás, Hantos, Nagylók, Kisapostag, Perkáta): központi orvosi ügyelet, egész nap a rendelőben. Nagyvenyim, Fő u. 45. T.: (25) 259-830. Mór város és vonzáskörzete, köz­ponti orvosi ügyelet Móron, a rende­lőintézetben. Telefon: 407-041. A szivák­ városi felnőtt háziorvosi ügyelet (Sarló u. 25/A.), hétköznapo­kon ugyanitt gyermekorvosi ügyelet is 11-15 óráig. Telefon: 340-152. Fogorvosi ügyelet a Szekfű Gy. u. 7. sz. alatt a megye lakosságának szomba­ton, vasárnap, reggel 8 órától 14 óráig. Gyermekeknek Fehérváron, a Vízi­város lakónegyed orvosi rendelőben. Hívható telefonszám: 503-751. Szülésre felkészítő program hétfői napokon délután 5 órakor, a Fejér Me­gyei Nővédelmi Központban (Székes­­fehérvár, Várkörút 6.) Nonstop magánfogászat. Fogorvosi ügyelet 0-24 óráig. Szivár, Berényi u. 37. Telefon: 337-146. Dunaújvárosban: Felnőtteknek és gyermekeknek a rendelőintézetben, Vasmű út 10. sz. alatt. ÁLLATORVOSI ÜGYELET (Az ügyelet szeptember 17-én, szombat reggel 7 órától szeptember 19-én, hétfő reggel 7 óráig tart) Betegellátási ügy­eletek: Bicske és környéke: 1. körzet (Alcsútdoboz, Felcsút, Vál, Bicske, Etyek, Szár, Mány, Vér­tesacsa, Tabajd, Újbarok): dr. Cseh Kornél Alcsútdoboz, Petőfi u. 18. Tel.: 353-397, ill. 06-70-217-3745. 2. körzet (Bodmér, Csákvár, Vértesboglár, Gánt, Vérteskozma): dr. Császár András Csákvár, Kisdobos u. 12. Tel.: 582-042, ill. 06-20-932- 3146. Mór és környéke: 1. körzet (Mór, Bodajk, Bakony­­csernye, Balinka, Kincsesbánya, Bakonykúti, Csákberény, Csókakő, Isztimér, Nagyveleg, Magyaralmás, Pusztavám, Sőréd, Fehérvárcsurgó), dr. Lévai Flórián Mór, Nemes u. 16. Tel.: 407-171, ül. 06-30-287-8193. Sárbogárd és környéke: 1. körzet (Sárbogárd, Pusztaegres, Sárhatvan, Nagyhörcsök, Mezőfalvi Rt., Sárrét, Alap, Alsószentiván, Cece, Vajta, Sáregres): dr. Szénási Károly Sárbogárd, Tüzér u. 24. Tel.: 06-30-975-1715. 2. körzet (Kálóz, Nagylók, Hantos, Sárosd, Sárkeresztúr, Sárszentágota, Szabadegyháza): dr. Pátzay József Sárbogárd, Asztalos u. 1/a. Tel.: 06- 30-639-3977. Enying és környéke: 1. körzet (Enying, Lepsény, Mező­szentgyörgy, Kisláng, Mátyásdomb): dr. Poszmik Imre Polgárdi, Batthyány u. 99. Tel.: 06-30-956-1161. 2. körzet (Dég, Lajoskomárom, Szabadhidvég, Mezőszűas, Igar, Me­­zőkomárom): dr. Kováts György La­joskomárom, Komáromi u. 2. Tel.: 06- 20-548-7269. Gárdony és környéke: 1. körzet (Baracska, Gárdony, Gyúró, Kajászó, Kápolnásnyék, Mar­tonvásár, Pázmánd, Sukoró, Tordas, Velence): dr. Horváth Béla Velence, Zuzmó u. 6. Tel.: 474-483, ill. 06-20- 311-7021. Székesfehérvár és környéke: 1. körzet (Aba, Seregélyes): dr. Nagy Péter Aba, Vörösmarty u. 46. Tel: 430-205, ill. 06-20-996-3845. 2. körzet (Szív., Iszkaszentgyörgy, Csór, L.berény, Pákozd, Moha, Pátka, Sárkeresztes, Vereb, Zámoly, Vértes­acsa): dr. Demján Gábor Szivár, Nefelejcs u. 7. Tel.: 06-30-412-4709. 3. körzet (Jenő, Csősz, Kőszár­hegy, Nádasdladány, Polgárdi, Füle, Sárkeszi, Sárszentmihály, Soponya, Szabadbattyán, Tác, Úrhida, Enying, Kisláng, Mátyásdomb, Lepsény, Me­zőszentgyörgy): dr. Poszmik Imre Polgárdi, Batthyány u. 99. Tel.: 06-30- 956-1161. Dunaújváros és környéke: 1. körzet (Besnyő, Ercsi, Puszta­szabolcs, Ráckeresztúr, Iváncsa, Be­loiannisz, Adony, Perkáta, Kulcs, Rácalmás): dr. Szász Károly Adony, Árpád u. 19. Tel.: (25) 231-303, 06- 30-946-4272. 2. körzet (Dunaújváros, Nagyve­nyim, Mezőfalva, Baracs, Előszállás, Nagykarácsony, Kisapostag, Daru­­szentmiklós), dr. Győri Gyula Perká­ta, Ady E. u. 7/A. T.: 06-30-254-8707. Állatkórház. Rendelési idő: hét­köznap: 8-20-ig, szombaton: 8-12-ig. Állandó hétvégi és éjszakai ügyeleti, valamint állatmentő szolgálattal áll az állattartók rendelkezésére. Cím: Szé­kesfehérvár, Homok­sor 7. Telefon: 330-754. Állatgyógyszertár szomba­ton nyitva: 8-12-ig. T.: 06-30-2277- 220. Székesfehérváron állatorvosi ügyelet: dr. Skultétiné dr. Kovács Ka­talin Vértanú u. 19. S£. alatt, munka­szüneti, vasár- és ünnepnapokon 9-12 óráig. T.: (22) 504-432. Dr. Vanatka Zsolt, Székesfehérvár, Sziget u. 19. (Palotaváros), szomba­ton: 9-10 óráig. Tel.: 06-30-410-7930. Dr. Szalay Béla, társállatok beteg­­ellátása Fehérvár és környékén napon­ta 6-22-ig. Telefon: 06-30-359-6854. Hatósági ügy­eletek: Dr. Cseh Kornél Alcsútdoboz, Pe­tőfi u. 18. Tel.: 353-397, ill. 06-70- 217-3745. Dr. Szénási Károly Sárbogárd, Tü­zér u. 24. Tel.: 06-30-975-1715. Dr. Szlávik Ferenc Rácalmás, Gor­kij u. 8. Tel.: 06-30-951-0062. Dr. Poszmik Imre Polgárdi, Bat­thyány u. 99. Tel.: 06-30-956-1161. Dr. Demján Gábor Székesfehér­vár, Nefelejcs u. 7. Tel.: 06-30-412- 4709. Az állatszállításokat, illetve a húsvizsgálatokat csak a hatósági ügyeletesek végezhetik. A munka­torlódások elkerülése érdekében kérjük 24 órával az esedékesség előtt bejelenteni.

Next