Fejér Megyei Hírlap, 2006. december (51. évfolyam, 281-304. szám)

2006-12-01 / 281. szám

2006. DECEMBER 1., PÉNTEK KISKERT Vincz József A leander betegségei Kádár Istvánné szé­kesfehérvári olvasóm kül­dött néhány kártevőktől fertőzött leanderlevelet. A levélminták vizsgálata alapján a következőket ja­vaslom. A leandert számos károsítói közül a takácsat­kák, pajzstetvek, levéltet­­vek, tripszek károsíthatják. Ha már az első fertőzési gócokat felfedezzük és vé­dekezünk, könnyedén el­pusztíthatjuk a kártevőket. Más a helyzet felszaporo­dásuk esetén, mert ilyen­kor a kártevők képesek a levelek sárgulását, szára­dását, pusztulását okozni, sőt, az érzékenyebb nö­vények teljesen tönkre is mehetnek, valamint több növényre is átterjedhetnek. Mivel növényeinket most már zárt térben tartjuk, mérgező növényvédőszert semmiképpen ne használ­junk. Elsősorban a megelő­ző mechanikai védekezé­seket kell előnyben része­sítenünk. Jó megoldás volt, amikor káliszappanos víz­zel lemosta a leveleket, de ez nem elég hatékony. A leander levelein, hajtásain megtelepedő pajzstetveket mechanikai módszerrel a legcélszerűbb elpusztítani. Ha észrevesszük apró, 2-3 mm-es lapos, szürke vagy barnás színű pajzsaikat, akkor védekezhetünk leg­könnyebben. A károsított növényi részt 1 százalékos káliszappanos oldatba mártott, puha rongydarab­bal vagy kefével dörzsöl­jük végig. A levelek tövét tompa végű hurkapálciká­ra csavart kis ronggyal, vagy vattával tisztítsuk meg. A művelet többszöri, hetenkénti megismétlése teljes sikert hozhat. Az ap­ró termetű, ságásbarna, vö­röses takácsatkákat a leve­lek fonákán találhatjuk meg. Felszaporodásuk ese­tén nagyon nehéz őket kiir­tanunk. Ellenük a leveleket az erre a célre rendszeresí­tett Bio-Spray-vel érdemes lepermetezni. Főleg a fo­­náki rész alapos kezelésére ügyeljünk. A kezelést 3-4 nap múlva ismételjük meg a megfelelő hatás elérése érdekében. A takácsatkák elleni védelmet, ha a nö­vényeinket szabadba is ki­­vihetjük, érdemes speciális atkaölőszerek valamelyi­kével megoldanunk. Ha a növények levelén, szárán, virágzatán a kórokozók fertőzésére utaló foltokat, rothadó részeket találunk, vagy az egyes növényi ré­szek, betegségek követ­keztében fellépő hervadá­­sát, száradását, pusztulását észleljük, a fertőzés to­vábbterjedésének megelő­zésére távolítsuk el a leve­leket, növényrészeket. A pajzstetvek és a levéltetvek ellen is kapható hatásosan alkalmazható spray. Traffipax mérések Ma a 81-es és a 8-as főúton, Velencén, Móron, Nadapon, Székesfe­hérváron, a Budai úton, valamint Pusztavámon lesznek mérések I­N­­­T AZ EGÉSZSÉGÜGY ÜGYELETEI ORVOSI ÜGYELET (December 2-án, szombat reg­gel 7-től december 4-én, hétfő reg­gel 7-ig tart.) Székesfehérvár, város környéki központi ügyelet (Csór, Iszka­­szentgyörgy, Sárkeresztes, Moha, Szabadbattyán, Kószárhegy, Tác, Úrhida, Csősz, Sárszentmihály, Sárkeszi, Seregélyes, Nádasdla­­ilány, Jenő, Lovasberény, Pátka, Zámoly). Új helyen az ügyelet: Székes­­fehérvár, Seregélyesi út 17. Or­vosok Háza, telefon: 501-220. Fehérvár környéke: 1. körzet (Enying, Lepsény, Mezőkomárom, L­ajoskomárom, Szabadhidvég, Dég). Az ügyelet péntek délután 16 órától hétfő reggel 8 óráig tart. He­lye: Enying, Szabadság tér 14. Te­lefon: 372-226. 2. körzet: Polgár­ds, Kisláng, Füle, Mezőszent­­györgy, Mátyásdomb lakosai ré­szére, központi ügyelet mindennap 16 órától másnap reggel 8 óráig, szombat, vasárnap és ünnepnapo­kon 8-tól másnap reggel 8-ig. Pol­­gárdi, Munkácsy stp. 13. Telefon: 20-941-9800, ill. 22-365-670. 3. körzet: Martonvásár és környéke körzet részére, központi ügyelet: Ercsi, Esze T. u. 1. 4. körzet (Ve­lence, Kápolnásnyék, Pákozd, Páz­­mánd, Vereb, Nadap, Sukoró, Pet­­lend): folyamatos orvosi ügyelet: Velence, Tópart u. 34., orvosi ren­delő. T.: 22-472-242. Gárdony­ban: (Agárd, Gárdony, Zichyújfa­­lu, Dinnyés), Gárdony, Szabadság u. 12. Telefon: 355-151. (Szomba­ton fogorvosi ügyelet nincs.) Ercsi, Ráckeresztúr, közigaz­gatási terület. Háziorvosi ügyelet: Ercsi, Esze T. u. 10., telefon: 25- 492-021,25-492-008. Bicske és környéke: 1. körzet (Szár, Mány, Újbarok, Óbarok, Nagyegyháza, Alcsút, Felcsút, Vál, Vértesacsa, Tabajd): Bicske, Kossuth tér 17., telefon : 22-350- 837. Hétköznap: 17 órától reggel 8- ig, munkaszüneti és ünneprajto­­kon: pénteken, 16 órától hétfő reg­gel 8-ig. 2. körzet (Csákvár, Vér­tesboglár, Vérteskozma, Gánt, Bodmér, Móricmajor, Kőhányás): dr. Wiesler Ferenc Csákvár, Sza­badság tér 6., telefon: 22-354-269. 4. körzet (Etyek, Biatorbágyi köz­ponti háziorvosi ügyelet). Hétköz­nap 16-tól, másnap reggel 8-ig, ill. munkaszüneti és ünnepnapokon. Biatorbágy, Baross G. u. 2/A, tele­fon: 30-977-0905. Sárbogárd és környéke: 1. körzet (Sárbogárd, Hantos, Nagy­lók), Sárbogárd, Ady E. u. 79-83., telefon: 25-460-163. Hétfő-pén­tek: 15.30-7.30-ig, szombat: 7.30- tól hétfő: 7.30-ig 4. körzet: Sárvíz kistérségi központi ügyelet: (Aba, Sárkeresztúr, Sárszentágota, Sopo­­nya, Sárosd, Kálóz). Hétköznap: 16 órától másnap 8-ig. Hétvégén: péntek: 16 órától hétfő reggel 8-ig. Zöldház rendelő: Aba, Béke tér 2., 1.: 593-010. 5. körzet: Központi ügyelet (Alap, Alsószentiván, Ce­ce, Vajta), Cece, Jókai u. 11., tele­fon: 25-234-841. Hétfő-f péntek: 15.30 órától 7.30-ig. Szombat 7.30-tól hétfő 7.30-ig. 6. körzet: (Igaz, Mezőszilas, Sáregres) köz­ponti ügyelet hétköznap 16.8-ig. Hétvégén és ünnepnapon 8-tól másnap 8-ig. Hely: Simontornya, Bem u. 38. T.: 74-486-386. Dunaújváros és környéke: (Adony, Beloiannisz, Besnyő, Káncsa, Kulcs, Pusztaszabolcs, Rácalmás, Szabadegyháza). A hét­köznapi és hétvégi (ünnepi) ügye­let az alábbiak szerint: munkanap 16-tól másnap reggel 7-ig, ünnepi: reggel 7-től másnap reggel 7-ig. Orvosi rendelő: Kulcs, Rákóczi u. 39., telefon: 25-251-063, 25-509- 060. (Nagyvenyim, Baracs, Elő­szállás, Hantos, Nagylók, Kisapos­­tag, Perkáta): központi orvosi ügyelet, egész nap a rendelőben. Nagyvenyim, Fő u. 45., telefon: 25-506-201. Móri kistérség: Ba­­konycsernye, Bakonykúti, Balin­ka, Bodajk, Csákberény, Csókakő, Fehérvárcsurgó, Isztimér, Kincses­­bánya, Magyaralmás, Mór, Nagy­­veleg, Pusztavám, Sőréd települé­sek lakosságának augusztus 1 -jétől a sürgősségi, központi, felnőtt- és gyermekorvosi, fogorvosi ügyelet helyszíne minden település tekin­tetében megváltozott! Rendelési időn kívül az ügyelet csak Mór, Táncsics M. u. 25 sz. alatt (volt véradó épülete) vehető igénybe. Telefon: 400-544. Hétköznap: 1698-ig, hétvégén és ünnepnapo­kon: 8-8-ig, fogorvosi ügyelet: hétvége és ünnepnap: 8—12-ig. A szfvári városi felnőtt há­ziorvosi ügyelet Szfvár., Seregé­­lyesi út 17. T.: 501-404, ugyanitt gyermekorvosi ügyelet is T.: 501- 405. Fogorvosi ügyelet a Seregélye­­si út 17. sz. alatt Szfvár. lakosságá­nak sz.­v. Telefon: 502-140. Fogorvosi magánügyelet: Szé­kesfehérvár, Berényi út 37. Rende­lési idő: hétfőtől-csütörtökig 8-22-ig, péntek. 8-tól vasárnap, 20-ig folyamatos. Telefon: 22-501 - 008,503-073. Dunaújvárosban: Felnőttek­nek és gyermekeknek a rendelőin­tézetben, Vasmű út 10. sz. alatt. Kistérségi gyógyszertári ügyelet. Aba: minden 1. és 3. szombaton, fél 9-től 12 óráig; Sár­keresztúr: minden 2. és 4. szomba­ton, 9-től 12 óráig; Soponya: min­den vasárnap, 8-tól 12 óráig. ÁLLATORVOSI ÜGYELET (December 2-án, szombat reg­gel 7-től december 4-én, hétfő reg­gel 7-ig tart.) Központi hatósági ügyelet: 06-30-958-3168. Betegellátási ügyeletek: Bics­ke és környéke: 1. körzet (Alcsút­­doboz, Felcsút, Vál, Bicske, Etyek, Szár, Mány, Vértesacsa, Tabajd, Újbarok): dr. Szilágyi Gyula Bics­ke, Bethlen G. u. 19., t.: 565-288, ill. 30-219-1711. 2. körzet (Bod­mér, Csákvár, V­értesboglár, Gánt, Vérteskozma): dr. Császár András Csákvár, Kisdobos u. 12., t.: 582- 042, ill. 20-932-3146. Mór és környéke: 1. körzet (Mór, Bodajk, Becsernye, Balinka, Kincsesbánya, Bakonykúti, Csák­berény, Csókakő, Isztimér, Nagy­­veleg, Magyaralmás, Pusztavám, Seréd, Fehérvárcsurgó): dr. Lévai Flórián Mór, Nemes u. 16., t.: 407- 171, O- 30-287-8193. Sárbogárd és környéke: 1. körzet (Sárbogárd, Pusztaegres, Sárhatvan, Nagyhörcsök, Mezőfal­vi Rt., Sárrét, Alap, Alsószentiván, Cece, Vajta, Sáregres): dr. Szénási Károly Sárbogárd, Tüzér u. 24., t.: 30-971-7306 2. körzet (Kálóz, Nagylók, Hantos, Sárosd, Sárke­resztúr, Sárszentágota, Szabadegy­háza): dr. Bögyös Gábor Nagylók, Ady E. u. L, t.: 30-625-7807. Enying és környéke: 1. körzet (Enying, Lepsény, Mezőszent­­györgy, Kisláng, Mátyásdomb): dr. Szilágyi Tibor Enying, Batthyány u. 6., t.: 30-956-6912, ill. 372-554. 2. körzet (Dég, L.Komárom, Sza­badhidvég, M.szilas, Igar, Mező­­komárom): dr. Bónis Árpád Lajos­­komárom, Komáromi u. 9., t.: 70- 255-7599. Gárdony és környéke: 1. kör­zet (Baracska, Gárdony, Gyúró, K­aj­ás­zó, K.nyék, M.vásár, Páz­­mánd, Sukoró, Tordas, Velence): dr. Farsang Zoltán Kápolnásnyék, Arany J. u. 24., t.: 368-917, ill. 20- 528-8195. Szivár és környéke: 1. körzet (Aba, Seregélyes): dr. Jánosi István Aba, Rákóczi u. 14., t.: 430-034, 20-329-4297. 2. körzet (Szivár, Iszkaszentgyörgy, Csór, Lovasbe­rény, Pákozd, Moha, Pátka, Sárke­resztes, Véreb, Zámoly, Vértes­acsa.): dr Nagy Tamás Kószár­hegy, Hősök u. 30., t.: 20-953- 0556. 3. körzet (Jenő, Csősz, Kó­szárhegy, Nádasdladány, Polgárdi, Füle, Sárkeszi, Sárszentmihály, Soponya, Sz.battyán, Tác, Úrhida, Enying, Kisláng, Mátyásdomb, Lepsény, Mezőszentgyörgy): dr. Szilágyi Tibor Enying. Batthyány u. 6 . t : 30-956-6912. Dunaújváros és környéke: 1. körzet (Besnyő, Ercsi, Pusztasza­bolcs, Ráckeresztúr, Kancsa, Be­loiannisz, Adony, Perkáta, Kulcs, Rácalmás): dr. Zsamóczay János Perkáta, Dózsa Gy. u. 23., t.: 25- 450-168. 2. körzet (Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Baracs, Előszállás, Nagykarácsony, Kis­­apostag, Daruszentmiklós): dr. Ké­pes György Nagykarácsony, Rá­kóczi F. u. 8., t.: 25-249-291, ill. 30-816-1368. Állatkórház. Rendelés hétköz­nap: 8-20-ig. Szombaton: 8— 12-ig. Állandó hétvégi, éjszakai ügyeleti és állatmentő szolgálat. Székesfe­hérvár, Homoksor 7. T.: 330-754. Állatgyógyszertár szombaton: 8—12-ig, t.: 30-227-7220. Székesfehérvár, állatorvosi ügyelet: dr. Skultétiné dr. Kovács Katalin Vértanú u. 19., vasár- és ünnepnapokon 9-12 óráig., t.: 504- 432. dr. Vanatka Zsolt, Szivár, Szi­get u. 19., szombaton: 9-10-ig., te­lefon: 06-30-410-7930. dr. Szalay Béla: társállatok betegellátása Fe­hérvár és környékén naponta 6-22- ig( t.: 30-359-6854. SZOLGALTATAS FEJÉR MEGYEI HÍRLAP* 17 Napi tippjeink tára FMH-összeállítás­­ Szá­mos fontos és érdekes esemény, program kí­nálkozik a megyében. Amennyiben kedvük és idejük van, a következő összeállításból válogat­hatnak olvasóink. KÖZÉRDEKŰ Székesfehérváron, az Esé­lyek Háza - Fejér megyei koordinációs iroda Hozzon egy könyvet! címmel ado­mánygyűjtő akciót szervez a halmozottan hátrányos hely­zetű családok gyermekeinek megajándékozása céjából; az adományköteteket minden szerdán és csütörtökön, 9-től 16 óráig lehet leadni a Budai út 90. szám alatt. Székesfehérvár Megyei Jo­gú Város Városgondnokságá­nak Piacfelügyelősége tájé­koztatása szerint a közelgő karácsonyi vásár miatt a bol­hapiac 2006. decemberében szünetel. Bolhapiac legköze­lebb 2007. január 7-én lesz. 2006. december 3-án, bronz­­vasárnap, valamint december 10-én, ezüstvasárnap az ipar­cikk piac a szokásos nyitva tartási rendben üzemel. A MÁV Zrt. kommuniká­ciós igazgatóságának tájékoz­tatója szerint a Budapest- Pécs vasútvonalon hídfelújí­tást végeznek december 1 -jé­­től december 8-áig. Ez idő alatt az InterCity Rapid vona­tok módosított menetrend szerint közlekednek. Az IC-k utasainak Sárbogárd és Dom­bóvár között vonatpótló autó­buszokkal kell utazniuk. Az ideiglenes menetrendben az IC vonatok átlagosan 60 perc­cel korábban indulnak Buda­pestről, hogy végállomásukra menetrend szerint érkezhes­senek. A Pécs-Budapest kö­zötti IC vonatok az eredeti menetrend szerint indulnak, de az átszállások miatt körül­belül egy órával később ér­keznek Budapestre. A Buda­pestről induló vonatok Buda­pest és Sárbogárd között az eredeti menetrendhez képest 20-30 perccel korábban in­dulnak. A személyvonatok helyett Sárbogárd és Simon­­tornya között közlekednek vonatpótló autóbuszok. A vo­natpótló autóbuszok Rétszilas állomás helyett Rétszilas­ alsó vasúti megállóhelynél állnak meg. A Dombóvár felől vo­natpótló busszal érkező uta­soknak Szekszárd, Baja, illet­ve Dunaújváros felé­­ Rétszi­las helyett - Cece állomáson biztosított a csatlakozás. A Dunaújváros-Simontornya között közlekedő vonatok Dunaújváros-Cece között járnak, a Cece-Simontornya szakaszon autóbuszok szállít­ják az utasokat. A munkák miatt a Székesfehérvár-Sár­­bogárd, valamint a Rétszi­­las-Mezőfalva vasútvonalon több vonat menetrendje is módosul. NYUGDÍJASOKNAK Székesfehérváron a Nyug­díjasklubok és Idősek „Életet az éveknek" Országos Szö­­ve­tség megyei szervezete Idősek karácsonya 2006 címmel tart rendezvényt az MMK színháztermében. Az idősek köszöntése mellett a Kor-Társ megyei nyugdíjas ki mit tud? díjazottjai adnak műsort. zUJCG­YUSZ É Q_ ■Ö y­ P A Bányató Galéria falán holnapig tekinthetők M. Mester Katalin olajfestményei, ceruzarajzai Mai napi krónika 206 éve született Vörös­marty Mihály költő és drá­maíró. A nemzeti romantika egyik kiemelkedő alakja. Ha­zafias költeménye, a Szózat - Kölcsey Himnusza mellett - kiemelkedő jelentőségű a ma­gyar nemzettudatban. A sza­badságharc leverése után bús­komor lett, azonban a Vén ci­gány utolsó soraival ismét az elnyomás ellen buzdított, a nemzet újjászületésére. Vörösmarty Mihály, a nem­zeti romantika jeles alakja og—­O FEJÉR MEGYEI HÍRLAP - NAPI REJTVÉNY SMS-szám: 06-91-33-10-33. Írja be a FVFEJT szót majd szóközzel adja meg megfejtését nevét és címét (Pl.: FVFEJT Megfejtés Név Cím). Küldje el az SMS-t! Az SMS díja: 91 forint. Info: 06-1-220-6052. Szerdai rejtvényünk megfejtése: Elkéstél, Matild! Nyertes: Gölöncsér Péter, Székesfehérvár Küldje be SMS-ben a megfejtést a rejtvény­­ alatt közöltek szerint ma éjfélig. A helyes va­­'oS' X laszt beküldők között egy féléves FülesBagoly laszt beküldők között egy féléves FülesBagoly rejtvénymagazin előfizetést sorsolunk ki! A rejtvény fősoraiban a mellékelt vicc csattanója olvasha­tó: A rendőrnek ikrei születnek. A nővér büszkén mutatja meg az apának őket A rendőr zavartan megszólal:­­... (vitsz I.) Vízszintes. 8. Napa párja. 9. Bolyhos szövet 10. Ritka férfinév. 12. Pulykatollak! 13. Elemi szilícium. 14. Az orrá­hoz. 16. Borító üveg. 16. Grand ...;teniszturné. 17. A gyű­rűk ... (Tolkien). 18. Moziban nézik. 19. R­...; Szikora együttese. 20. Idegen Teréz. 22. Egyiptomi kígyó. 24. Köl­tői hívó szó. 25. Az apáca is ez. Függőleges: 1. Ki... tud? 2. Görög atomista filozófus. 3. Óra et.... imádkozzál és dolgozzál! 4.... berek, nád a kert 5. Rejtjeles ábécé kulcsa. 6. Koldusz segít 7. Osztrák üdü­lőhely. 11.... int figyelmeztet 14. Könnyedén elmegy. 15. Fürtös virágzatú. 16. RI II. Zenei félhang. 20. Kami­­onjelzés. 21.... poetica, költői hitvallás. 23. Perelő! 1 2 3 [71 5 6 7­­E 8 ■ 9 10 11 gai2 ■ 13 _ ■­­ 15 ■ 16 17 ■ ' ■ 19 ■ 20 21 22 23 ■ 24 25 SMS szám: 0W1-JMWJ Mozik műsora A Cinema City mai mű­sora: Idegölő 13.30,15.45. 17.45. 19.45, 21.30. Kis­­csávó: 14.15, 16.15. 18.15, 20.15.22.15. Hullámtörők: 15. 17.30, 20, 22.30. Bor,­mámor: Provence 13.45, 18,22. Az ember gyermeke: 15. 20.15. Nagyon vadon: 14. 16, 18. 20,15, 22.15. A tégla: 13.50, 16.40, 19.30, 22.30. Alvilági játékok: 16.15. Borat - Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika: 16.15, 18.15. 20.15. 22. Szabad­ság,szerelem: 15.15,17.45, 20.15. 22.30. Dögölj meg. John Tucker!: 14. Pata ta­nya -Baromi buli: 14.15, 16. Asterix és a vikingek: 13.15. Egy bolond százat csinál: 18.30, 20.30, 22.30. Én, a nő és plusz egy fő: 17.15,19.30,21.45. Barátság klubmozi: Sza­badság, szerelem 18. Egy bolond százat csinál: 20

Next