Fejér Megyei Hírlap, 2007. március (52. évfolyam, 51-76. szám)
2007-03-30 / 75. szám
■ 18* FEJÉR MEGYEI HÍRLAP NAPTÁR Péntek, március 30. Névnapok: ZALÁN, Amadé, Gujdó, Izidor, Kerény Zalán török eredetű, régi magyar személynév. Anonymus szerint a Duna- Tisza közötti területen élő bolgárok uralkodója volt aki 893-ban Árpád elleni csatavesztése után Bolgárországba menekült Vörösmarty Mihály hőskölteménye, a Zalán futása tette emlékezetessé az eseményt. Katolikus naptár: Zalán. Református naptár: Zalán. Evangélikus naptár: Zalán. Zsidó naptár: niszán hónap 11. napja. FELMELEGEDÉS Fejér megyében ma reggel borongós lesz az ég, de napközben elvékonyodik a felhőzet. Előbújik a Nap. Említést érdemlő eső nem esik. Mérsékelt, délben erős délkeleti szél fúj. A jellemző hőmérséklet délutánra 14 fok köré emelkedik, szombat reggelre 6 fok köré süllyed. A legvalószínűbb folytatás: szombattól kedd estig túlnyomóan derűs és felhősebb időszakok váltakozására van kilátás, jelentős eső nélkül, magas hőmérséklettel. Szerdára, csütörtökre viharos északi szél, hidegfront, átmeneti lehűlés ígérkezik. EURÓPA VÁROSAI Arad változó 16° Athén változó 19° Bécs változó 11° Belgrád változó 14° Berlin napos 14° Dublin záporok 9° Kijev változó 13e Orvosmeteorológia: a kullancsszezon általában áprilistól június végéig tart Idén azonban az enyhe tél miatt egyes egyedeknél kimaradt a téli álom, így a szezon kezdete jóval hamarabb indult. Lényegében egész télen voltak aktív állatok. Nem árt odafigyelni, hogyan öltözködünk a szabadtan tevékenységhez illetve átnézni testünket, fejbőrünket a kirándulásokat követően a „vérszívók" után kutakodva. Az előrejelzésért felelős Aigner Szilárd. Azones Folyamatosan frissülő, helyfüggő előrejelzés a T-Mobile wap-portálján (http://wap.t-zones.hu) Magyarország időjárása ma: 1911 hőmérséklet + déli felhőzet reggeli 18:21 növekvő 17:55 Az előrejelzés bizonytalansága vasárnapig „KICSI" HÓJELENTÉS cm Hintertaxer 20-220 Hochkar 110-130 Kaprun 0-200 Kitzbühel 5-70 Obertauern 100-180 Ramsau 10-420 Semmering 30-50 La Thuile 40-270 Livigno 35-125 Tarvisio 50-180 Tignes 135-230 St. Moritz 25-90 Matterhorn 45-220 SMS-VÉLEMÉNYVONAL 36-91-33-10-33 Kedves Olvasó! Küldje el üzeneteit hozzászólásait SMS-ben! A rendelkezésre álló helytől függően megjelentetjük azokat az üzeneteket véleményeket amelyek közölhető nyelvezettel íródtak, személyiségi jogokat nem sértenek, a köz figyelmére érdemesek. Üzeneteiket a FV (utána szóköz) jelzéssel kezdjék, a számítógép ezek alapján szortírozza a küldeményeket Az SMS küldési díja 90 Ft A szolgáltatás minden mobilelőfizető számára elérhető. Ügyfélszolgálat: Stúdió 10 Kft Tel.: 06-1-220-60-52 Nyakig érő sárban, gödörben - Tisztelt 30-691-4955! Miből gondolja, hogy felesleges lenne a népszavazás? Igenis a népnek kéne dönteni olyan fontos kérdésben, mint vizitdíj. Nőjön fel a témához! 30-3540-400 - Egy átlag nagycsaládnak lassan kenyérre sem telik, nem kisbuszra! Megint kinek a valakije gyártja azokat a gyereküléseket? 30-4188-538 - Rajtunk fog röhögni az egész világ, ha még a gyalogos is láthatósági mellényt visel. Hol élünk?! Azonosító bélyeg a homlokra? Hordja az is, aki kitalálta! 30-2353-716 - A Körösi utca Farkasvermi részén nem olyan emberek laknak, mint a másik végén? Saját költségünkön bevezettük a gázt, kiépítettük a csatornát, és járhatunk nyakig érő sárban, gödörben! Kérjük a helyi képviselő személyes ellenőrzését és intézkedését! Kilenc ház lakói nevében 30-9291-077 - Egyetértek! Szükségtelen a kormányváltás, megfelel a jelenlegi. Legfeljebb végighazudnak újabb másfél-két évet. Ha nekünk ez kell... 30-6841-412 - A múltat végképp eltörölni... - ismerős, ma mégsem népszerű gondolat! Élj Hunyadi, élj soká! 20-9177-870 - Az abai iskolában is vannak lopások, mégsem történik semmi. Ráadásul majdnem ismert az elkövető is. Csak a pedagógusok tehetnének ellene. 30-4870-726 Fehérváron hol gyűjtik a kupakot Festő Alexnek? Ha valaki tudja, kérem írja meg! 70-5459-832 A Fejér Megyei Hírlap köszöni üzenetét! Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy 2005. január 10-étől az SMS-eket a véleményt küldők telefonszámával együtt közöljük. Gázrobbanás egy török üdülőhelyen Ankara (mti) Felrobbant egy cseppfolyósított gázt tartalmazó tartály tegnap a dél-törökországi Antalya közelében található egyik ötcsillagos szállodánál. A balesetben egy ember meghalt, 10 másik megsérült. A konyhát és az éttermet romba döntő detonáció a konyhában történt, és a halott a 32 éves konyhafőnök. Az NTV török hírtévé szerint a sérültek között három német és két orosz turista van, a többiek a személyzet tagjai. A Kaya Hotel az Antalyától mintegy harminc kilométerre fekvő, közkedvelt Belek üdülőhelyen található, ahol főleg német, izraeli és orosz turisták fordulnak meg. A szállodát a hatóságok kiürítették, mentők és tűzoltók siettek a helyszínre. A török média értesülései szerint éppen megtölteni készültek a gáztartályt, amikor az felrobbant. Nincs magyar áldozata a dél-törökországi robbanásnak - közölte a Külügyminisztérium az ankarai magyar nagykövetség információira hivatkozva. MOZAIK Nehéz expedíció Oxigénpalack nélkül mennek a Mount Everestre Budapest (mti) Klein Dávid (jobbról) és Várkonyi László, az Ahico Everest 2007 expedíció tagjai az útra készülnek a Ferihegyi repülőtér 2B terminálján. Az Ahico Everest expedíció a 8850 méter magas Mount Everest meghódítását tervezi oxigénpalack nélkül, ami nem egyszerű vállalkozás Liba ijesztő kutyák A Central Park megóvása az ebek feladata New York (mti) - Libapásztorkutyákkal próbálják libátlanítani a Central Parkot az amerikai nagyvárosban. Az ebek madárijesztőként funkcionálnának, feladatuk elhessegetni a hívatlan vendégeket, a kanadai vadludakat, nehogy fészket tudjanak rakni, azután pedig elszaporodni és megszállni a parkot, ami a gyep károsodásával, valamint rengeteg libapiszokkal járna. Az ebek amúgy eredendően pásztorkutyák, sőt, juhászkutyák, ám ösztöneik parancsára remek libaijesztők is. A kutyákat a Geese Police Inc. (Lúdrendőrség) nevű cég szolgáltatja. A kanadai vadludak vadászata egyébként tiltott, sőt emberek általi megtámadása is tilos. Kutyás elvesztésükre viszont nem tér ki paragrafus. Ellenségképeink... Gabnai Gábor gabnai.gabor@fmh.plt.hu Sokszor tűnődtem, miért van, hogy az emberek többsége szereti megalkotni az ellenségképet. Szinte hiányzik, ha nem vívhatjuk meg naponta a harcot vélt vagy valós ellenfeleinkkel. Aztán kezdtem rájönni, hogy nem is annyira a konfliktusok hiányoznak sokunknak, hanem a kis győzelmek. Milyen jó volt óvodás vagy kisiskolás korunkban néha a kisebbeken elverni a port. Lányom, amikor kicsi volt, tán még bölcsődés, szelíd, békés és tisztaszívű, sokat kapott szó szerint is a fejére az erősebbektől és az agresszívabb pajtásaitól. Aztán egyszer elvittük barátainkhoz játszani, ő volt vagy kétéves, az ismerősök kisfia még egyesztendős sem. A szőnyegen mászott négykézláb, és szeretettel nézett fel Viktóriára. Lányom, mikor rájött, hogy nálánál kisebb, gyengébb és védtelenebb emberpalántával áll szemben, mielőtt megakadályozhattuk volna, koppanós kokit nyomott le a kis Attila fejére. Ma Attila 29 éves erős rakodómunkás, lányom egy évvel „öregebb" irodai dolgozó. Most próbálnád lekokizni Atikát, mondtam. Az élet kompenzál. -Azt vallotta, hogy csupán paradicsomot vágott a játékvezető fejéhez - mondja a bíró a kistelepülésen élő futballszurkolónak. -Akkor ön szerint mi okozhatta azt a súlyos sérülést? -Az, bíró úr, hogy a paradicsom konzervbe volt becsomagolva. Jim Davis Fordította: Boronyák Rita További képsorok olvashatók a Garfield magazinban és a Zseb-Garfield könyvsorozatban. UPS képsorok az AdooSemic Kiadótól MA BEJELENTETTÉK, HOGY EGY ÓRIÁSI METEOR CSAPÓDOTT A FÖLDRE, ELPUSZTÍTVA MINDEN ÉLETET HOPPÁ, AZT HISZEM, EZ NEM TÖRTÉNT MEG. ELLENŐRIZNEM KÉNE A HÍRFORRÁSAIMAT, ÖREGEM. Comaneci vezeti a sikeres román nők százas toplistáját Bukarest (mti) Az utóbbi időben énekesnőként is fellépő Nadia Comaneci egykori olimpiai bajnok vezeti - egy ügyvédnővel „társbérletben” - a száz legsikeresebb román nőről készült 2006. évi listát. A Capital című bukaresti lap negyedszer jelentette meg a listát. Nadia Comaneci először 1976-ban, 14 évesen lett olimpiai bajnok és még évekig tarolt a tornaversenyeken. Nemzetközi feltűnést keltett, amikor nem sokkal a Ceausescu-diktatúra bukása előtt, 1989 novemberében titokban Magyarországon keresztül az Egyesült Államokba távozott, ahol azóta is él. 1996- ban férjhez ment Bart Conner amerikai tornászhoz, tavaly pedig megszülte első gyermekét. Autólopási furfang A filmekbéli „anyósülés" adta a tettesnek a tippet Dunaújváros (sl)A nagyáruház parkolójában egy 17 éves fiatalember egy fekete Mercedesre lett figyelmes, s eszébe jutott, hogy a filmekben miként szereznek egyesek autót... Egy fiatal nő szerdán, kora délután végzett a bevásárlással, és a nagyáruház parkolójában a Mercedeséhez ment vissza a csomagjaival. Már bepakolt, csak a kézitáskája volt hátra, amit át kívánt tenni a jobb oldali ülésre, indulás előtt. Ekkor a kocsitulajdonos mögé lépett egy tizenéves fiatalember, s a nőt betaszította volna a nyitott ajtón az anyósülésre. Az akció persze nem tökéletesre sikerült, a nő még a lélekjelenlétét sem veszítette el. Sőt, a kezében lévő kézitáskával püfölni kezdte a férfit, aki eközben már az autó kulcsát követelte. A nő váratlan akciója és kiabálása megijesztette a támadót, aki „kereket oldott”, menekülőre fogta a dolgot. A sértett telefonhívására helyszínre érkezett járőrök a Kistemető környékén keresték a támadót, s meg is találták a megadott személyleírás alapján. Igazoltatták, előállították, majd rablás bűntettének kísérlete megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, s ellene büntetőeljárást indítottak. 2007. MÁRCIUS 30., PÉNTEK HOROSZKÓP Kos (március 21—április 20.) Kihívásokat jeleznek a csillagok, de ön minden valószínűséggel megbirkózik velük. Ha pénzt vár valahonnan, egyelőre elégedjen meg az ígérettel. Az elmaradásait pótolnia kell. Bika (április 21-márcájus 20.) Állítólag nincs ennél kedvesebb, udvariasabb, segítőkészebb ember, mégis néha sokat el kell tűrnie környezetétől. Ha a szerelemben keres gyógyírt, ott biztosan meg fogja találni. Ikrek (május 21—június 21.) A kellemetlenségeket hozó bolygóátvonulások tovább haladtak. A Jupiter segíti önt. A munkahelyén legyen higgadt és megfontolt. Az átgondolatlan megjegyzéseivel megsérthet valakit. Rák (június 22-július 22.) Ne gondolja, hogy kimarad valamiből, ha nem tesz eleget a meghívásoknak. Most sokkal fontosabb az, hogy a családja körében töltse az időt. A barátok várhatnak. És az igaz barátok várnak is. Oroszlán (július 23- augusztus 23.) Ön rendelkezik akkora állóképességgel, amekkorával komolyabb erőfeszítésekre is képes. Ne hagyja félbe azt, amit elkezdett. A szerelemben a hűség most mindennél fontosabb. Szűz (augusztus 24- szeptember 23.) Az akaratereje és a rendszerező elméje most nagy segítséget adhat. Lehet, hogy úrrá kell lennie egy bonyolult helyzeten. Szerelmi életének örömei mindent megkönnyítenek. Mérleg (szeptember 24-október 23.) Ami nem megy, azt ma kár erőltetnie. A hétvégén a hölgyekre örömteli órák várhatnak. Lehet, hogy ön is felfrissít egy régi kapcsolatot, de a régi hibákat már nem követi el. Skorpió (október 24- november 22.) A szerencse a szerelemben mintha egy időre elpártolt volna öntől. Most a magányos időtöltések célravezetőek. Rendezze a gondolatait. Érdemes az estét egy jó baráttal tölteni. Nyilas (november 23- december 21.) Mindannak, ami ezekben a napokban történik, megvan a maga haszna. Talán a jelen eseményei ébresztik rá arra, hogy reálisabban kell gondolkodnia és elszántabban cselekednie. Bak (december 22-január 20.) Vágyai és lehetőségei közt most meglelheti a harmóniát. Ne legyen pesszimista, hiszen a Mars nagy energiát küld önnek, amelynek segítségével fellendítheti a vállalkozását. Vízöntő (január 21- február 20.) Ha van önben feszültség, azt úgy oldhatja, ha rendezi a kapcsolatait. Hogy milyen sokat számít a barátság, azt igazán észrevehetné. Az otthonában teremtsen harmonikus légkört. Halak (február 21- március 20.) Próbáljon meg aktívan bekapcsolódni az önre váró eseményekbe. Ne csak szemlélődjön, hanem cselekedjen is! Ne halogassa az otthonával kapcsolatos teendőket, hiszen közeleg a húsvét!