Fejér Megyei Hírlap, 2008. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

2008-08-01 / 179. szám

A FEJÉR MEGYEI HÍRLAP TUDÓSÍTÁSAI A MEGYEI, HAZAI ÉS NEMZETKÖZI SPORTESEMÉNYEKRŐL • 2008. AUGUSZTUS 1. Aranyérmeseket nevelt OLIMPIA A mesteredző, Sári Nándor szerint ő csak veszíthet a nyári játékokon Horog László horog.laszlo@pl­.hu Két hónapja döntött úgy az olimpiai bajnok kaja­kos, Kovács Katalin, hogy elhagyja edzőjét, Fábián­ná Rozsnyói Katalint. A férfi kajakosokkal rend­kívül sikeres Sári Nándor edzéseit látogatja. Korábban ezüst- és bronz­érmesekkel rendelkezett, de az utóbbi két olimpián nagyon belehúzott. Sári Nándor tanít­ványai három aranyat nyertek Sydneyben és Athénban. Fő­leg utóbbi diadala volt rendkí­vüli, romjaiból építette újra az Ausztráliában nyertes férfi négyest. Ezúttal is az ő tanít­ványai rendelkeznek az indu­lási jogok jelentős részével. Május óta nem csak férfiakat, nőket is irányít, ugyanis a Fá­­biánnét elhagyó trió, Kovács Katalin, Szabó Gabriella és Kozák Danuta mellett Janics Natasa is vele dolgozik. - Készülünk Pekingre, a legnagyobb rendben halad a munka, leszámítva Kolonics Gyuri halálát. Kóló elvesztése nagyon megviselt valameny­­nyiünket, főleg a csoportom idősebb tagjait, Kovács Katit, Kammerert és Kucserát, ők közelebb álltak hozzá. A fia­talabbakat kevésbé, ők nem ismerték annyira. Nagyszerű sportoló volt és kiváló ember. A halála után nagyon nehezen zajlottak az első tréningek, gépiesen lapátoltak a fiúk és a lányok. Kati oda is jött hoz­zám, alig tud a kajakozásra koncentrálni, nem tudja ki­verni a fejéből Kolo­nics halálát. Engem is nagyon megviselt, a Csepelben nyolc éven át én voltam a technikai vezetője, a kajakosok felkészí­tése mellett a szak- _____ osztály napi ügyeit is intéztem. Sőt, 1999-ben, az előolimpián három hetet ed­zettem is vele Sydneyben, mi­vel az edzője, Ludasi Róbert akkor nem tudott kiutazni. - Nem sokkal később olimpiát nyert. Tehát ön csi­nált belőle egyéni bajnokot. - Ezt le ne írja, ugyanis év­tizedeken át kiváló barátom, Ludasi Róbert volt az edzője, neki köszönhette a sikereit. Meg a rendkívüli képességei­Ezzel a dologgal én csak bukhatok, ha Kovács Kati nyer, az természetes lesz nek. Csodálatos sportoló volt. Jó volt vele dolgozni, amikor az előolimpiára készültünk, hasonló szisztéma szerint ké­szítettem fel a versenytaktiká­­ra, mint Vereckeit az 500 egyesre, többször megállítot­tam, korrigáltam a mozgását. Eleinte azt hajtogatta, nem fog menni, nem tudja megcsi­nálni, amit kérek. Közöltem vele: „Meg tudod csinálni, mert te vagy a világ legjobb kenusa”. Tényleg ő volt. - Ön eddig kizárólag férfi­akkal dolgozott, Kovács Ka­­tiék önt választották, a gyen­gébb nem képviselőiért is felelősséget vállalt. Nem fur­csa hölgyekkel dolgozni? - Eleinte én is tartottam a dologtól, ám őszintén mond­hatom, nem érzek lényegi kü­lönbséget. Ugyanúgy reagál­nak mindenre, mint a fiúk, nincs nagy differencia. Pozití­van álltak a munkához, és sze­rencsére a férfi versenyzőim­­ Fábiánna nem örült, hogy egyetlen versenyzője sem lesz az olimpián. Amikor elhagyta Kovács, azt mondta, az ön nevét kiejteni sem hajlandó. - Ez nem engem mi­nősít. Pedig előzőleg kimondottan jó viszonyban voltunk, amikor beperelte a szegedi klubot anyagi viták miatt, én ajánlottam neki ügy­védet, aki korábban az ügyei­met is sikerrel képviselte. Ar­ról én nem tehettem, hogy Ko­vács Kati úgy érezte, már nem tud vele dolgozni. Én nem tet­tem lépéseket, Kati közölte, mindenképpen elhagyja Kati néni csoportját, nem mond­hattam nemet, amikor felkért, hogy irányítsam az edzéseit. ¡ IUO'› 'Ö I— P ■trsiTÚettfiCi -• tf”'t ,V,T'Ő,\- ...... ...... .t:,VIII is örömmel fogadták a lán­yok A nálam készülő fiúk’a­ta­­kat. Konfliktusmentésén“dől-’' vasszal már mondogatták, ne gozunk. Jó ütemben érkeztek a lányok, a válogatókat külö­nösebb buktatók nélkül tud­tuk le, nyert Kovács Kati egyesben, Janics Natasával párosban, és győzött az álta­lam összeállított négyes is. Pillanatok alatt egymásra ta­láltunk, a lányok a sikerek ha­tására gyorsan elhitték, jó az irány, amelyen haladunk, lepődjek meg, ha Kovács ke­res, hogy vállaljam el a felké­szítését, ugyanis azt hallották, csak idő kérdése, mikor hagy­ja el Kati néni Szolnokon ké­szülő csoportját. Azt mond­tam, ez nem fog menni, úgy éreztem ugyanis, a versenyzőt biztos, hogy nem engedi el a szövetségi kapitány és az el­nöksége sem. Aztán Kati dön­tött, engem választott, ezzel eldőlt a dolog. A szövetség amúgy több edzővel tárgyalt a páros felkészítéséről, az dön­tött, hogy Kovács velem akart dolgozni, innnentől kezdve adta magát a páros és a négyes is. Nem faggattam a verseny­zőt, mi volt a szakítás oka, azonnal előre tekintettünk, s elkezdtük a munkát. Hozzáte­szem, ezzel a dologgal csak én veszíthetek, ha Kovács egyes­ben nyer, az természetes, ha veszít, én leszek az oka min­dennek. De ettől nem tartok. Úgy gondolom, mindhárom női számban nyerhetünk, de bízom a férfi kajakosaimban is. Leginkább a Kammerer- Kucsera párosban, a fiúk ugyanis nagyon erősek. 1000 méteren úgy állunk oda, hogy azt meg kell nyernünk, vala­mi 5p() ^méteren is előlép­­tünk meselyessé, hogy a néme­teket megvertük a Világku­pán. De ez nem annyira egyér­telmű. Pekingben tizenkét számban avatnak bajnokot, hatban az én versenyzőim in­dulnak. Csak tényeket említe­nék: a legtöbb olimpiai arany­érmessel én rendelkezem itt­hon, három távon tíz sporto­lóm győzött, az utánam következő trénernek nyolc öt­karikás bajnoka van. A pekin­gi rajtig összesen három hó­napot dolgozom a lányokkal, ennyi idő alatt bármit lehet ja­vítani, igaz, el is lehet rontani. - Többen úgy gondolják, túlzás, hogy Kovács három távon is rajthoz áll. Ön szerint bírni fogja? - Nem látok veszélyt a do­logban. Az időmérések azt mutatják, jól viseli a terhelést. A négyest másik napon rende­zik, mint az egyest és a párost, éveken át hat aranyat nyertek egy-egy világversenyen Ja­­niccsal. Vitték az összes pá­rost és négyest, valamint ha Kati indult, győzött egyesben is. Nem véletlenül szerzett 23 világbajnoki címet. Ráadásul azon versenyeken nem is volt egy óra két szám között, sok­szor fél órája maradt a regene­rálódásra. Továbbá előny, hogy az olimpián limitált a versenyzők létszáma, nincs középfutam, négyesben és pá­rosban az előfutamból egyből a döntőbe lehet jutni. Keve­sebb futamon kell helytállni.­­ A négyes kapcsán meg­oszlottak a vélemények, töb­ben úgy gondolták, Benedek­nek a hajóban kellene ülnie. - Én a válogatási elveket szem előtt tartva állítottam össze a négyest. Adott volt a négy lány, a két, érett klasszis és két fiatal, akik nem pis­kóták, idén 500 párosban fel­nőtt Európa-bajnokok lettek. Ha párost megyünk, Kovács és Janics nagy küzdelemben tudja csak legyőzni őket, a két junior korú versenyzőm rend­kívül tehetséges. A Világku­pán csak centiméterekkel kaptak ki a legfőbb rivális né­metektől, azóta fejlődtek a lá­nyok, nem esélytelenek Pe­­kingben. Úgy gondolom, ideális az ültetési rend, Ko­vács ül elöl, mögötte a két fia­tal, Janics pedig zárja az egy­séget. Kovács a legjobb, a leg­optimálisabb fordulaton ké­pes leadni a teljesítményt, ezért rá kell építeni az egysé­get, a többieknek pedig az ő mozgásához kell alkalmaz­kodniuk. Kammerer Zoltán, Storcz Botond, Vereckei Ákos, Horváth Gábor aranyérmet nyert a Szkíniasz Evezős és Kajak-Kenu Központban Száguldoztak Siófokon Palik, Berger és Bourdais Forma-1 -es autókat vezetett Siófok (mti)­­ A szervezők szerint legalább százezren kö­vették figyelemmel a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíj alkalmából rendezett balatoni utcai fesztivált. Az érdeklő­dők a Red Bull Renault és a Torro Rosso istálló verseny­autóit csodálhatták meg a sió­foki belvárosban kialakított 2,1 km-es pályán. Előbbiben Palik László, a Hungaroring Sport Zrt. elnö­ke, míg az utóbbiban az oszt­rák Gerhard Berger, a Torro Rosso társtulajdonosa, volt F-1-es pilóta, illetve Sébasti­en Bourdais ült. Az autók a Tihanyi Apátságtól indultak útnak, a hegyoldalon lefelé egészen a kompkikötőig szá­guldottak, ezt követően pedig hajóval a déli partra vitték őket. Eközben a Red Bull légi bemutatóját élvezhették a szurkolók. A pilóták kétszer öt kört tettek meg a siófoki 2,1 km-es pályán. Gyakorlatilag autópályává változtak a város útjai, hiszen átlagban 120 km­­es sebességgel szántották az aszfaltot a mintegy 800 lóerős járművek. Névjegy Sári Nándor Született: 1957.11. 10. (Négyes, Borsod- Abaúj-Zemplén m.) Családi állapota: nős, felesége Házi Zsu­zsanna, korábbi váloga­tott evezős, 3 gyerme­kük van, Csaba, Ale­xandra, Bernadett Versenyzői karrierje: Velencei-tavi Vízi Sport­iskola, 1971-1980., sokszoros serdülő, ifjú­sági, junior bajnok, fel­nőtt vidékbajnok Edzői karrierje: WSI (1980-1990.), Köfém SC (1990-1993.), Alba VSE (1993-1994.), Győ­ri VSE (1994-1995.), Csepel (1995-2003.), Honvéd (2003-2006.), Kőbánya SC (2006-) Bernd Schuster nem kap emelést Kevés a pénz a sportra Schmitt Pál keményen fogalmazott az interjúban Budapest (mti) - Szégyenlete­sen keveset költ a magyar kor­mányzat a sportra - állította egy lapinterjúban Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bi­zottság (MOB) elnöke, aki azt is bejelentette, hogy újra meg­pályázza a MOB elnöki tisz­tét. Schmitt Pál szerint a kor­mányzat az éves költségvetés­nek mindössze 0,2 százalékát szánja a sport támogatására. „De vegyük azt, hogy az ön­­kormányzatok még egyszer ennyit adnak a sportra. Akkor még mindig ott tartunk, hogy kevesebb, mint hatvanmilli­­árd forint közpénz jut erre a célra” - fogalmazott a Ma­gyar Demokrata című hetilap­nak adott interjújában. Hoz­zátette, hogy ebből a pénzből 3,5 milliárd forint a Forma-1 - es futamra megy el. Madrid, Irdning (mti)­­ Bernd Schuster, a Real Madrid lab­darúgócsapatának trénere cá­folta azokat a spanyol lapérte­süléseket, melyek szerint má­sodik szezonjában megdup­lázták a fizetését a királyi klub vezetői. A helyi média úgy tudja: a német szakember gá­zsija 3 millió euró lesz a kö­vetkező idényre. „Ez egy ka­csa. Semmi ok nincs arra, hogy felemeljék a járandósá­gomat” - reagált Schuster. SPORTHÍREK Uruguayiakat vett a Milan Milánó (mti)­­ Olasz saj­tóértesülések szerint két uruguayi játékossal erő­síti meg keretét az AC Milan labdarúgócsapa­ta. A középpályás Mat­hias Cardacciónak és a csatár Tabaré Vindez­­nek már csak az orvosi vizsgálaton kell megfe­lelnie, és ha mindent rendben találnak náluk, akkor négy évre szer­ződnek az itáliai klub­hoz, ahol a jövő héten kezdik meg az edzése­ket. A montevideói Nacionaltól érkező Mathias Cardaccio tagja volt a tavalyi U20-as vi­lágbajnokságon szere­pelt uruguayi korosztá­lyos válogatottnak. Fülöp marad Sunderlandben Budapest (mti)­­ Fülöp Márton mégsem igazol a labdarúgó Premier League-be feljutott Sto­ke City csapatához, amely így hiába állapo­dott meg a magyar ka­pus jelenlegi klubjával, a Sup^rlandg^^ vá­logatott játékos interne­tes források szerint az­zal indokolta döntését, hogy úgy érezte, a Stoke City húzza az időt szer­ződtetésével kapcsolat­ban, ezért inkább Roy Keane együttesénél ma­rad. Miután Fülöpöt nem sikerült megsze­reznie a Stoke Citynek, csütörtökön már le is igazolta a dán válogatott hálóőrét, Thomas Sö­­rensent, aki három évre írt alá. Amennyiben Fü­löp elfogadja a Stoke City ajánlatát, minden idők legdrágább magyar játékosa lett volna, ugyanis az élvonalbeli gárda 3 millió fontot kí­nált érte a Sunderland­­nek. Eddig a legtöbbet a július közepén 2 millió fontért a másodosztályú Plymouth-tól az élvo­nalba jutott Hull City­­hez igazolt Halmosi Pé­terért fizettek a magyar futballisták közül. Lionel Messi elutazik Kínába Firenze (mti)­­ Lionel Messi csütörtökön útra kel Kínába, hogy csatla­kozzon a címvédő ar­gentin olimpiai labdarú­gó-válogatotthoz. A ki­váló csatár mindenkép­pen részt akart venni az ötkarikás játékokon, ám klubja, az FC Barcelona ezt igyekezett megaka­dályozni arra hivatkoz­va, hogy a pekingi olim­pia ideje alatt Bajnokok Ligája-selejtezőt ját­szik, amelyen nem akar­ta nélkülözni az argen­tin klasszist.

Next