Fejér Megyei Hírlap, 2009. október (54. évfolyam, 230-255. szám)

2009-10-01 / 230. szám

2009. OKTÓBER 1., CSÜTÖRTÖK A hűtő utolsó útja LOMTALANÍTÁS A határidőn túl kitett szemetet nem viszik el! PÉTER hazi.peter@fmh.pk­.hu Székesfehérvár- Holnap­után a panelházas öve­zetekben kezdődik a lomtalanítás Fehérvá­ron. Idén sokkal szigo­rúbban lépnek fel a gu­beráló, „fémgyűjtő vál­lalkozókkal" szemben. A Várkörúton szeptember 21 -én zajlott le a lomtalanítás, ám hogy a két nagydarab hű­tőláda mióta éktelen­kedik az utcán, nem sikerült kiderítenünk. Mindenesetre arra a Depónia Kft. és Bozai István városgondnok is felhívja a figyel­met, hogy csak a lom­talanítás napján reg­gel hatig kitett hulladékot viszik el az akció keretében ingyenesen. - Akár ötvenezer forintot is kiróhatunk arra, aki nem a fentebb vázolt módon jár el. Kiküldünk egy felszólító le­velet, de ha egy héten belül sem történik semmi, akkor megkezdjük az eljárást - tette hozzá Damsits László, az ön­­kormányzat környezetvédel­mi és kommunális irodájának munkatársa. Visszatérve a tömbházak­nál zajló lomtalanításra, idén - ahol fizikailag elfér- konté­nereket helyeznek ki a lakóte­lepekre, a lakók ide tehetik be a feleslegessé vált lomokat, így a remények szerint köny­­nyebb lesz elejét venni a sze­métkupacoknak, s talán a gu­berálók sem tudnak akkora koszt okozni, mint ami az el-Asok lehullott lomb eltüntetésének egyik módja az égetés, melyre november 15- éig reggel 8 és 10, va­lamint 16 és 19 óra között van lehetőség. Egyre többen élnek a komposztálás mód­szerével is, ami egész évben bevált módszer, múlt években előfordult. A la­kótelepeken október 3. és 28. között zajlik az akció, de hogy melyik utcában pontosan mi­kor, arról a közös képviselők kapnak értesítést. Ami a családi házas övezetekben zajló lomtalanítást illeti, Bozai István város­gondnok szerint sok­kal kevesebb negatív bejelentés érkezett, az utcák tisztábbak ma­radtak, s mivel egyszerre csak kevés utcában van szemét, az alkalmi gyűjtőknek sem érde­. Csak a lomtalanítás reggeléig kitett hulla­dékot szállítják el az akció keretében. • A meghirdetett idő­pont után kitett lomok esetében hulladékgaz­dálkodási eljárást indít az önkormányzat. • Először egy levelet kap annak a háznak a tulajdonosa, ahol a szemét éktelenkedik, de ha nem történik semmi, 1500 és 50 000 forint közötti bírságot szabnak ki. • A lomtalanítás eddig lezajlott szakaszában a rendőrség tíz eset­ben 85 ezer forintos bírságot szabott ki a guberálókra és 53 fel­jelentést is megtett, mes kocsival eljönniük. Ugyanakkor Damsits László arra is felhívta a figyelmet, hogy Csízek Tibor városi rendőrkapitány intézkedésé­nek köszönhetően az utcai járőrök igen aktívan részt vet­tek a guberálók kézre keríté­sében: eddig tíz esetben 85 ezer forintos bírságot róttak ki a tettenért szeméttolvajokra, s több mint félszáz ügyben tet­tek feljelentést. Rajtuk kívül a közterület-felügyelők is el­lenőriztek és indítottak eljá­rást a „turkálók” ellen. Október 19-étől megindul a Depónia Kft. lombgyűjtő akciója is. Mint Simon Beatrix elmondta, idén öt Lomb fel­iratú zsákot kapnak ingyene­sen a családi házakban lakók, de ha ez nem elég, darabon­ként 150 forintért korlátlan számú gyűjtőzsákot lehet venni a cég Sörház téri ügy­félszolgálatán. Az ingyenes zsákokhoz csak lakcímkártya bemutatásával lehet hozzájut­ni, mégpedig október 12-étől, a cég ügyfélszolgálatán. A tettenért szeméttolvajok fejenként 85 ezer forintos bírságot kaptak taaaaoN adva :9roj A várkörúti járókelők sem nagyon értik, mire várnak az utcán - a bizony korosodó­­ hűtőládák Házi A RENDSZERVÁLTÁS ÉVÉBEN ÍRTUK Eskütétel a főtéren TRIBOLT LAJOS tribolt.lajos@fmh.pl­.hu Jelentős év volt 1989. Ezt az esztendőt idézzük napról napra. Nem az országos, hanem a megyei eseményekre, hírekre fókuszálva. A székesfehérvári katonai alakulatok mintegy 800 katonája tett esküt a,,vá­ros főterén. Ilyen utoljára, a nyolcvanas évek elején történt. Az ünnepségen felvonultatták a törté­nelmi zászlókat, az elnök­ségben a tanácsi vezetők mellett ott voltak az MSZMP, az egyházi szer­vezetek és az alternatív szervezetek képviselői. Ismét a régi szépségében tündökölt a a felújított pákozdi emlékmű, ame­lyet száz évvel korábban „kegyeletes hazafiak köz­adakozásából" emeltek. Ott ünnepelték a fegyve­res erők napját a fehér­vári katonai alakulatok és a városi helyőrség. Minden idők legnagyobb 5-ös lottó nyereményét fizették ki. A 25 millió forintot egy Budapesten, albérletben élő család nyerte. A 28 éves férj tsz-dolgozó, neje bolti eladó volt, és egy kétéves FEJÉR MEGYEI HÍRLAP I*"",I,,Tautikai napil­ap",,,"­ gyereket neveltek. Az Építők Művelődési Háza az új pártoknak be­mutatkozási lehetőséget adott. Minden kedden este más párt ismertet­hette elképzeléseit. Az előző évinél valami­vel kisebb összeg jutott fejlesztésre a mező­­gazdaságban. KRÓNIKA Az allergiás mókus és a fűevő sárkány A gyerekek kreatívan rajzoltak a gyomokról (Folytatás az 1. oldalról) Egyéni és csoportos pályá­zók is vannak szép számmal. A legtöbben szó szerint vették a témában írt felhívások cí­meit (ragadj ceruzát!), ezzel a technikával készült a legtöbb munka. Igen kreatívak voltak a pályázók: volt, aki allergiás mókussal fejezte ki nemtet­szését a gyomos környezetről, más a parlagfüvet legszíve­sebben egy fűevő sárkánnyal tüntetné el. Fehérváron kívül a megye számos településén sikerült megmozgatnunk a kisdiákok fantáziáját, de kap­tunk rajzot Zalakomárról, Mátészalkáról, Encsről, Nagykanizsáról is. A hét díj tulajdonosa október 5-ei lap­számunkban „lepleződik” le (addig hétpecsétes titok!), s persze beszámolunk arról is, miért is hozzájuk érkezik majd a megérdemelt jutalom. Épül a Talentis-völgy Herceghalom (str)­­ A Zsám­­béki-medencében tudásvöl­gyet építő Talentis Program tegnap hivatalosan is befejez­te első ütemének megvalósí­tását. Átadták a Talentis Business Parkot, a négycsilla­gos Abacus Business and Wellness Hotelt, a Vitalis la­kóparkot és az új szennyvíz­­tisztító telepet. A beruházá­sok Herceghalomban valósul­tak meg, s mintegy 20 milliárd forintot emésztettek fel. A Ta­­lentis jövőre Fejér megyében, nevezetesen Mányon folytat­ja projektjei megvalósítását: bioerőművet építenek. Ki, kivel, mikor vadászgatott? Nem akkor, nem úgy, és nem azokkal (Folytatás az 1. oldalról) „Megdöbbentő bizonyíté­kot terjesztett elő kedden az ügyészség a Heves Megyei Bíróságot­ zajló úgynevezett pákozdi földügyben” - írta a lap, amely szerint egy hang­­felvétel alapján Benedek Fü­­löp maga ismeri el, hogy - még mint az agrártárca állam­titkára - közbenjárt a 201 hektárt megszerző magánsze­mély érdekében, illetve hogy az ügy számukra megfelelő mederbe terelése érdekében kétszer is „megvadásztatta” Szekeres Imre honvédelmi minisztert. A Honvédelmi Minisztéri­um reagálásában leszögezte: 2006 elején, amikor a pákozdi természetvédelmi terület a Nemzeti Földalapkezelőhöz került, a honvédelmi minisz­ter nem Szekeres Imre volt. A tárca szerint „hazugság az is, hogy Szekeres Imre honvédelmi miniszterként vendége lett volna Benedek Fülöpnek”, vagy hogy a mi­niszter bármilyen formában is latba vetette volna befolyását a kérdéses földterület értéke­sítési eljárása során. Mint hozzátették: a cikk szerzője nem kereste meg a tárcát, hogy készülő írásához pontos információkat kérjen. A napilap szerint az ügy 2006 elején kezdődött, ami­kor egy befektető kiszemelte magának az akkor még a Hon­védelmi Minisztérium va­gyonkezelésében lévő, lőtér­­ként nyilvántartott 201 hektá­ros természetvédelmi terüle­tet. Az állami birtok előbb az agrártárca felügyelete alá tar­tozó Nemzeti Földalapkeze­lőhöz került át, amely eladta azt egy magyar állampolgár­nak. A lap szerint a vevő, aki a földért 90 millió forintot fize­tett, pár nappal később a terü­letet bevitte egy kft.-be, majd üzletrészével együtt 244 mil­lió forintért továbbadta egy norvég állampolgárnak. FEJ­ÉR MEGYEI HÍRLAP • 3 RÖVIDEN Közép-unántúli régió Útnak indult a magyar segély ( Budapesti) - A Baptis­ta Szeretetszolgálat spe­ciális mentcsapata teg­nap este­­dúlt Feri­hegyről Marlába, hogy megkezdje a segítség­­­­nyújtást a szombati táj­fun áldozatai között. A Fülöp-szigetekn a ka­tasztrófa követleztében több százezren kénysze­rültek elhagyni ottho­naikat. A segélyterve­­zet Pavelcze Lásló ve­zette speciális mentő­­csapatához a térségben várhatóan amerikaiak, ausztrálok és szingipú­­riak is csatlakoznak. Microsoft Exchange 2007 mobil e-maillel és naptárral. Biztonságosa­­n, adatvesztés nélkül intézheti céges levelezését, akár laptopján vagy mobiltelefonján is. Az új, bérelhető Virtualoso eMail szolgáltatás jogtiszta Microsoft szoftvere lehetővé teszi a céges naptár és cím­jegyzék megosztását is. Hozzon ki többet cége erőforrásaiból a T-Systems biztonságos, bérelhető szo­ftvereivel, 24 órás szakértői támogatással. Próbálja ki mi­­st egy hónapig díjmentesen! További információ és megrendelés: www.t-systems.hu Microsoft Hirdetés Virtualoso eMail ..................................T ■ -Systems - ■ •

Next