Fejér Megyei Hírlap, 2014. január (59. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-02 / 1. szám

SEffl ■■ H H ■ csak kw BOROSTA Önvédelemre ta­nítja a kis harcosokat Papp László rendőr 12. OLDAL Ma: ÁBEL nevű olvasóinkat köszöntjük! Jó reggelt, Fejér megye! Az idén különösen hosszúra nyújtották a Karácsonyt, így aztán szinte egybeért a szil­veszteri kötelező öröm­­ködéssel. Most azon­ban ismét a dolgos, szürke hétköznapok következnek. Szó sze­rint szürkék, hiszen - legalábbis az általam olvasott előrejelzés szerint - ma is az égre ragadt felhők mögött marad a nap. Az a tu­dat viszont határozot­tan vigasztaló, hogy holnapután - szombat. Munkaszünet ugyan, de már nem kell az ün­nepi menü miatt ide­geskedni... A felnőttek többsége nem bánja, hogy enyhe az idő, a gyerekeket azonban sajnálom. Hiszen úgy telik el a téli szünet is, hogy még csak havat sem láttak. B. Kiss László kiss.laszlo@fmh.pkt II ll­lllllll ni 11NI 9 770133 040044 1111111 11 BABÁK Móri anyukáé az év első újszülöttje Fehérváron Egy fiú, két leányzó Székesfehérvár (bkl) -Boglárkának hívják és szerdán hajnali három óra 33-kor jött világra a Szent György kórház­ban. Ő az volt az idei első baba a szülészeten. Az újszülött kislány, aki a fehérvári kórházban első­ként jött világra az új eszten­dőben, 3650 grammot nyom. Móri illetékességű édesanyja - legalábbis egyelőre - nem kívánt nyilatkozni, amint azt az ügyeletes orvostól, Blaskó Ervintől megtudtuk. Míg Boglárka az abszolút első a Szent György kórház­ban Újév napján született ba­bák között, az első olyan új­szülöttet, akinek az édesanyja székesfehérvári, Bojtos Áron­nak hívják. A kisfiú császár­­metszéssel született január el­sején 11 óra 31 perckor, a szülést Blaskó Ervin doktor úr vezette le. Áron súlya 3330 gramm, hossza pedig 52 cen­timéter. Édesanyjának ő az el­ső gyermeke. (Folytatás Natasa a máso­dik címmel a 4. oldalon) SMS-véleményvonal SZÓLJON HOZZÁ ÍRÁSUNKHOZ! Áronka, a Szent György kórház idei első vidéki újszülöttje édesanyja, Kuti Edina karjaiban 1 u M­IO _j . I—o Együtt a járási hivatalban Székesfehérvár (ma)­­ 30 évvel ezelőtt, 1983. de­cember 31-én szűnt meg a járási hivatal, a levéltári dokumentumok mellett a Fejér Megyei Hírlap ak­kori cikkei tanúskodnak. Harminc évvel ezelőtt megszűnt egy hivatal, de nem örökre, hiszen 2013. január elseje óta ismét ebben a for­mában működő intézmény legfőbb törekvése, hogy az el­ődök, a ma már nyugdíjas kollégák munkájához méltó módon tevékenykedjenek, a betérő családokon, vállalko­zásokon emberségesen, szere­tettel segítsenek. Úgy ahogy harminc évvel ezelőtt tették kollégáik is. A ma működő já­rási hivatalnak Székesfehér­váron, a Honvéd utca 8. szám alatt álló épület ad otthont. Ahol most Dancs Norbert, a Székesfehérvári Járási Hiva­tal vezetője, és kollégái dol­goznak. S ahol december 31- én köszöntötték az egykori hivatal utolsó munkatársát, Gyurisa Tibornét is. (Folyta­tás az 5. oldalon) Szilveszteri zuhanás Börgönd (rt) - Nagy Attila egyike volt azoknak az ejtőernyősök­nek, akik ugrással búcsúztatták az óévet kedden, az Albatrosz Repülő Egyesület utolsó 2013-as üzemnapján (3. oldal) Meghalt egy férfi Áramütés okozhatta a pusztaszabolcsi tragédiát Fejér (ki) - Az évbúcsúz­tató és az új évet köszön­tő éjszaka jelentős tűze­set nélkül telt el me­gyénkben. Összesen hat esetben kérték a kataszt­rófavédelem segítségét. A részletekről Farkas-Bo­­zsik Gábor tűzoltó százados, megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatott. Szelektív hulladékgyűjtő konténerek égtek az enyingi Hősök terén december 31-én, a délutáni órákban. A három tároló tűzesetéhez a szomszé­dos Somogy megyéből érkez­tek a siófoki hivatásos tűzol­tók, akik egy vízsugárral megfékezték a lángokat. Mi­vel felmerült a szándékos tű­­zokozás lehetősége, ezért a Fejér megyei Katasztrófavé­delmi Műveleti Szolgálat is a helyszínre érkezett helyszíni szemlét tartani. Este tizenegy előtt érkezett az országos mentőszolgálat segítségkérése a megyei mű­veletirányításra. Egy közép­korú férfi vélhetően áramütést szenvedett Pusztaszabolcson, az Arany János utca egyik la­kóházában. A dunaújvárosi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt a mentősök már meg­kezdték az újraélesztést, amely sajnos nem járt ered­ménnyel, a férfi életét vesz­tette. (Folytatás a 3. oldalon) H •• Barangoljon velünk! -^1 IJB JL M L m M ..... ■ k­m--------------------- A MEGYE NAPILAPJA Th­n^ 2014. január 2., CSÜTÖRTÖK - 59. évf. I. sz. - Ára 115 Ft - www.feol.hu 2!F~ jjk­¡ VT HETI MELLÉKLETEINK: Életmódi • Szép otthon • Utazó* Ma:­­fo • Lóerő • Hétvége^V Az elnök beszéde Budapest(mti) - Az „élet­örömmel megélt haza­­szeretet" fontosságát hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök újévi beszédében. Áder János egyúttal arra is emlékeztetett, hogy 2014-ben már a hetedik szabad válasz­táson íródhat tovább az or­szág szabadságának legújabb kori története. Az államfő újévi köszön­tőjében azt mondta, az új év a magyarok életének egy újabb hófehér, még tiszta lap­jaként áll, amelyet „idén is te­leírunk saját szavainkkal, sa­ját történeteinkkel”. Folytatás Millió élet szőtteséből cím­mel a 2. oldalon. h­*65 a_ Áder János köztársasági el­nök a beszéde után Szilveszteri tömeg a belvárosban Először volt új helyen az óév-búcsúztató Székesfehérvár (ki) -Hajnalig búcsúztatták a régi és ünnepelték az új évet Szilveszter­kor a megyeszékhe­lyen. Idén először szervezték meg a városi szilveszter koncerteket és rendezvé­nyeiket új helyszínen, a Városház tér helyett a Zichy ligetben. Az óév­búcsúztató mulatság a Fe­hérvár Hangja résztvevői­nek műsorával kezdődött, majd a Paradicsom zene­kar, Gáspár Laci és Kál­­lay-Saunders András lépett fel. Szinte soha nem látott tömeg vett részt a rendez­vényeken, este nyolctól fo­lyamatosan özönlött a nép az idén felújított főutcán, s múlatta az időt, s várta a tűzijátékot. (Folytatás Bulival ment a régi... cím­mel a 4. oldalon) Sándor Edit, Beszterczey Gitta, Bóka Mónika a forgatagban

Next