Fejér Megyei Hírlap, 2014. január (59. évfolyam, 1-26. szám)

2014-01-02 / 1. szám

4 • FEJÉR MEGYEI HÍRLAP RÖVIDEN Támogatják a hallgatókat Etyek (ma)­­ A település önkormányzata is kiírta a Bursa Hungarica pá­lyázatot a községben. A felsőoktatási önkor­mányzati ösztöndíjrend­szer 2014. évi fordulójá­nak „A” típusú pályáza­tára két hallgató igé­nyelt támogatást. Mind­két pályamunkát pozití­van bírálták el, így a pá­lyázók havi három­ezer forint támogatásban ré­szesülnek egy éven át. Együtt zárták az évet Pázmánd (ma)­­ Három civil szervezet közös év­záró rendezvényének adott otthont a Bálint Bőráruim. A helyi To­­porgó Egyesületnek, a Szekértoló Egyesület­nek, valamint a Páz­­mándi Spájz összefogá­sának köszönhetően sok rendezvénnyel gazdago­dott a település. A közös munka eredményesnek bizonyult, s lesz folyta­tás is, hiszen már az év­záró bulin is a 2014-es esztendő programjait tervezgették, s a lehető­ségeket vették számba. Orvosra, apára emlékeztek Soponya (ma)­­ Külön­leges rendezvénynek helyszíne volt a közös­ségi ház könyvtára, a község szülöttére, az orvosra, édesapára em­lékeztek. Az „Élete pél­da - In memóriám Dr. Kerkovits Gyula” című könyvet lánya, Amb­­rózyné Kerkovits And­rea, és Káliz Lajtos Jó­zsef tanár írta és mutatta be. A rendezvényen a Kerkovits család tagjai részt vettek. KRÓNIKA 2014. JANUÁR 2., CSÜTÖRTÖK Bulival ment a régi, s jött az új év SZILVESZTER Minden korosztály közösen mulatott - folyamatos vonultak a népek a Fő utcán (Folytatás az 1. oldalról) Az óévbúcsúztatón soha nem látott tömeg volt. Töb­b ezren köszöntötték a 2014- es esztendőt. Az ünneplők vonulása este nyolc óra körül a kisgyerme­kes szülőkkel kezdődött, s már kilenc órakor rengeteg, hatalmas színes parókát visel Varró Netta - Megfogadtam, hogy buli­zok még ebben az évben, mivel jövőre érettségizek. Az is a fogadalmam része, hogy megírom a könyvemet - mondta a vasváris diákö­lő, s trombitát fújó ember lé­­pet egymás nyomába. A szil­veszteri kellékeire a Virágóra mellé kitelepült árusoknál le­hetet beszerezni. A vonulás kifejezés ez esetben cseppet sem túlzás, hiszen a rendez­vény helyszínére, a Zichy li­geti színpadhoz az idén felújí­tott Fő utcán sétálva lehetett Tokai Róbert - Régóta foglalkozom már testépítéssel, és 2014-ben szeretnék részt venni egy body building versenyen, amit természetesen meg­próbálok majd megnyerni, eljutni. Hatalmas tömeg volt természetesen a Városház té­ren is, de rengetegen trécsel­­tek a többi kis utcán is­­ az Alba Plázánál több fiatal gitá­rozott és durrogatott. A belvárosi vendéglátó he­lyek közül több - a korábbi évektől eltérően - ki sem nyi­tott, de volt, ahol zártkörű Szepesi Petronella - Sok mindennel foglalko­zom, de a 2014-es eszten­dőben elsősorban a táncot szeretném előtérbe helyezni az életemben, igyekszem fejleszteni a tudásomat, rendezvényt tartottak. A buli jórészt az utcán folyt. Har­sány tizenévesek és szolid idősebbek kerülgették egy­mást - a Virágóránál készen­létben álló mentősöknek nem akadt komolyabb dolga, s a Még mondja azt valaki ezek után, hogy nincs élet ebben a városban! rendőröknek is csak egyszer kellett, a Koch László utcá­ban, helyre tenniük pár harsá­nyabb mulatozót. (Az autók szirénái is csak egyszer kap­csoltak be a petárdáktól.) A színpad előtt - Nagy Fe­róval szólva - ott volt a nagy élet. A közönség lelkesebb ré­sze közvetlenül a színpad el­őtt, a többiek, akik közül so­kan még így sem bírtak a lá­bukkal, kicsit odébb, a Szín­ház mellett lévő forralt boros pavilonok környékén mula­tott. A két ismert zenész mel­lett nagy sikere volt a tagjai szerint „Székesfehérváron méltán világhírű sztárzene­­karnak” nevezett Paradicsom zenekarnak is, amelynek ve­zetője és énekese, a Fezen fő­szervezője, Kovács Tóni kü­lön kiemelte: lám nem igaz, hogy ebben a városban nincs élet! A tűzijátékra teljesen meg­telt a tér és a Fő utca. Sokan érkeztek erre időzítve, pezs­gővel a kézben. A hangulat éjfél után se nagyon hagyott alább. Bár az élőzenét felvál­totta a „gép”, még órákkal ké­sőbb is sokan táncoltak vagy­­ a kevésbé strapabírók és a túl szorgalmasak­­ darva­­doztak. Az utcák akkor kez­dett kissé elhalkulni, amikor az fiatalok, alkalmi tűzijáté­kokat durrogatva, újabb buli­helyszínekre indultak. Reggelre nyoma sem volt az egésznek - a belvárost dol­gos kezek már hajnalban fé­nyesre takarították. további képek, információk foo/P FMH Online OLVASÓINK ÚJÉVI FOGADALMAI Éjfél előtt Kállay-Saunders András énekelt a színpadon Jó hangulatban, parókában, trombitákkal, szerpentinnel, tánccal és énekkel búcsúztak sokan Natasa a második A kislány születése megelőzte a kisfiúét (Folytatás az 1. oldalról) A 2014-es esztendő első óráiban azonban nem csak Boglárka és Áronka jött vi­lágra a fehérvári kórházban. Kettejük között született Már­­hoffer Natasa. A soponyai kis „hölgy” január elsején 7 óra 31 -kor, császármetszéssel jött világra, s 4540 grammot mu­tatott a mérleg, amikor elő­ször ráhelyezték. Ő volt a má­sodik vidéki újszülött az új esztendőben a székesfehérvári Szent György kórházban. 2014-ben az ország első babája a siófoki kórházban született, a kislány a Kla­­rissza Cintia nevet kapta. A fővárosban egy perccel ké­sőbb, a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban jött világra a Milán Dániel ne­vű kisfiú. Klarissza Cintia 2610 grammal és 49 centimé­terrel született. A 21 éves édesanya, aki két kisgyerme­kével a nágocsi anyaotthon lakója, terhessége 36. hetében szült - adta hírül az MTI. Natasa másodikként született. Édesanyja Babai Anasztázia Idén legyen több szerencsénk! ÉVINDÍTÓ Lencsét mértek és osztottak az év első napján a politikusok Székesfehérvár (ki) - Sze­rencsehozó lencsét mér­tek az év első napján a város vezető politikusai. A néphit szerint az, aki ilyenkor ezt, vagy más ap­ró szemes ételt eszik, gaz­dag és szerencsés lesz. Idén második alkalommal gondoskodott közösen a fe­hérvári önkormányzat, a Hon­védelmi Minisztérium, a Ma­gyar Honvédség Összhaderő­­nemi Parancsnoksága és az Alba Plaza, hogy szerencsé­sen induljon az újév a székes­­fehérváriaknak. Ehhez közel 1000 adag lencsefőzelék főtt reggel óta a katonai gulyásá­gyúkban. A 14 órakor kezdő­dő kínálásnál a város politi­kusai álltak be kimérni, és ki­osztani az ételt.­­ A 2013-as Szent István Emlékév indításakor arra gondoltunk, hogy legyen egy olyan közös programunk, amelyen a város polgárai ta­lálkozhatnak, és a lencse elfo­gyasztása mellett jó szeren­csét, boldog, sikeres új eszten­dőt kívánhatnak egymásnak. A kezdeményezés sikeres volt, ezért idén is megrendez­tük az eseményt. - mondta Cser-Palkovics András pol­gármester, országgyűlési kép­viselő, aki a város minden polgárának sikerekben gaz­dag, boldog újévet kívánt. Vargha Tamás honvédelmi államtitkár kiemelte: a Ma­gyar Honvédség és a város összefogása példamutató. A lencsefőzelék mellett a ka­tonák sült kolbásszal és forró teával várták az érkezőket - tette hozzá. A két országos politikust a merőkanálnál később felvál­tották a város alpolgármeste­rei és kötényt kötött a városi képviselőtestület több tagja is. Meg kell jegyezni: nagy si­kert arattak ebben a szerelés­ben! Cser-Palkovics András polgármester és Vargha Tamás államtitkár együtt porcióztak

Next