Fejér Megyei Hírlap, 2014. május (59. évfolyam, 101-126. szám)
2014-05-30 / 125. szám
Egységes sztráda díjak Székesfehérvár (ma) Az unióban egységesen kötelező autópálya-használati díj bevezetését javasol a német frakcióvezető, Volker Kauder. Hónapok óta tervezgetik már, fizetőssé teszik a személyautóknak is a német autópályát, mely Európa leghosszabb, ingyenes sztrádája. De nincs egységes álláspont a német kormányon belül arra vonatkozóan, miként kellene a díjfizetést bevezetni. Az unión belüli egységes sztrádahasználati díjat szeretnék. A közlekedési minisztérium szerint az idén megalkotják a szükséges jogszabályokat, és 2016-ban elindítják a rendszert. A 13 ezer kilométeres autópálya-hálózat használatáért a 12 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek után 2005 óta fizetni kell, és 2012- ben több mint ezer kilométernyi főutat is fizetőssé tettek. 2015-től a 7,5 tonna össztömeg feletti tehergépjárművek után kell fizetni, és 1000 kilométerrel növelik a díjfizetési kötelezettség alá vont szakaszok hosszát a kétszer kétsávos autóutak hálózatában. Miskei Anita miskei.anita@fmh.pl.hu Prága - A cseh fővárost felfedezhetjük gyalog, villamosra ülve, hajókirándulás során, vagy épp különleges, az 1920-as éveket idéző városnéző autóba ülve. Megszámlálhatatlanul sok turista szeretné megismerni Prágát az év szinte minden napján. Nem csoda, hogy a helyiek kiterjedt villamoshálózatát a városba látogatók is épp úgy használják, hiszen mindenhová elvisz. De taxikkal, hajós utakkal vagy épp különleges városnéző autókkal várják a látogatókat a prágaiak. Mindenki kedve szerint válogathat a közlekedési eszközök között, sőt, kerékpárra is pattanhatunk. Hiszen a város gyönyörű, rengeteg nevezetesség, és mindenütt tömeg van. Az 1990-es évek közepén határozta el egy helyi társaság, hogy az 1920-as, 30-as éveket idéző autókkal csábítja városnézésre a turistákat. A Praga típusú, eredeti cseh autókat 1928 és 1935 között gyártották. Ma már sok szépséges jármű várja a városnézőket, közöttük azonban csak öt darab eredeti, teljesen felújított Praga jármű van, a többi replika. A luxus,, a csillogás társult a gépkocsik megjelenéséhez a huszadik század elején. S az autók ma is jól mutatnak a szépen felújított impozáns, méltóságot sugárzó, a történelmet mesélő épületek előtt. Felfedezhetünk egy kis Praga Piccolokból és a korai 1930-as évekből való Skodákból álló kisebb flottát a város szívében. Az Óvárosban a Rytírskán, a Kis téren, a Parízská és a Staromestské tér elágazásánál és a Kisoldalon, a Malostranské téren vannak ilyen járgányok. Praga Piccolóval, vagy éppen a nagyobb méretű Praga Alfával végigzötykölődhetünk a belváros macskaköves utcáin. A prágai járműgyártó cég egyébként 1907-ben alakult. Előbb repülőgépek és tankok számára gyártott a társaság motorokat és sebességváltókat. 1911-ben készült el az első autójuk, a Praga Mignon, majd a Praga Baba, a Piccolo, a Lady, az Arany,s az Alfa. Gyártottak az autók mellett motorkerékpárt is, aztán a gyár nagyrészt elpusztult a világháború idején a légitámadások során, majd 1945. után átépítették, és újra teherautó és autóbusz gyártásába kezdtek. Minden Praga autógyártás megállt 1947-ben, de 2011-ben folytatódott, méghozzá egy különleges darabbal, a Praga R4S-el.. Pavel Bojtár, a városnéző autókat üzemeltető cég vezetője elmondta, nagyon büszkék arra az öt korhű darabra, mely a birtokukban van. A turistákat azonban ki kell szolgálni, ez az oka a sok replikának. A macskaköves utcákon a látogatók szívesen kocsikáznak. Az autók egy részében különleges sörpad is helyet kapott. Némelyikben más járgányból került át a kormány, vagy épp az ülések, de mindegyik szép állapotú. Sőt, akad olyan jármű is, melynek jobb oldalára szerelték a kormányt. Pavel Bojtár elmondta, a legtöbb modellt az 1447 köbcentiméteres, 28 lóerős motorral és háromfokozatú váltóval szerelték fel. A járművek végsebessége pedig elérte az óránkénti 100 kilométert is. Átlagos 100 kilométerenkénti üzemanyagfogyasztása 11 liter volt. Limuzin és kabrió verzió is akadt szép számmal. Később megkezdődött az 1660 köbcentis, 35 lóerős motorral szerelt járművek gyártása is. A végsebességét nem, de a gyorsulását ezzel javították ezeknek a járműveknek, igaz, a fogyasztásuk tovább nőtt, elérte a 100 kilométerenkénti 12 litert is - mondta Pavel Bojtár. Hozzáfűzte, igazi figyelmet azok a járművek kaptak, melyeket 1937-től kínáltak, elegánsabb karosszériával és automatikus váltóval szerelték. Pavel Bojtár azt is elárulta, a Praga évek óta nem gyártott autót, végül 2011-ben egy igazi szupersportkocsival tért vissza. A kocsi ugyan utcai használatra is alkalmas, valójában a versenypályára szánták, s ezt épp a Szlovákia Ringen bizonyította a járgány, amit egy Lamborghini Gallardo teljesítményével hasonlítottak össze a cseh gyártók. A múltba repít a járgány VETERÁN A Praga járműgyártó 2011-ben egy szupersportkocsival tért vissza A macskaköves utcákon úgy kocsikázhatunk, akár a 20-as, 30-as években Volker Kauder szerint lehetne egységes sztrádadíj Limuzin vagy épp kabrió, 4 és 6 személyes modell is van Prágában bárki beülhet egy órára - vagy kettőre - a cseh gyártó, a Praga egyik autójába A FEJÉR MEGYEI HÍRLAP MELLÉKLETE A MOTORIZÁCIÓ KEDVELŐINEK • 2014. MÁJUS 30. Hirdetés i fford i • szakszerviz \ 1 1988 óta , ! Szivár., Nyárfa u. 12. \ I Tel.: 22/320-916 \ www.filkornauto.hu ■ i szerviz, javítás, alkatrész, 1 1 műszaki vizsga ■ I Nyitva: h.-p.: 8-16.30 !■ v.v.v.v.v.v.v.-J Hirdessen, hogy üzlete sikeres legyen! „Az Ön régi autóüvegese új háttérrel!” Azonnali, helyszíni Casco-s üvegkárfelvétel! Székesfehérvár, Móri út 154. Tel.: 22/310-615; 06-70/203-5943 www.pilkingtonagr.hu emilia.gulyas@nsg.com nlul Teljes körűSIMSm szervizelése, típusok javítása. Szivár, Herman O. u. 26. Tel.: 22/310-218 RÉCS Kft. Horpadás- és jégkár javítás Karosszérialakatos munkák | Autó fényezés 1 Lencsés Zoltán Telefon: 70/270-06-03 www.lene.hu Autóvizsgáztatás gyorsan, olcsón. Minden típusú személy- és kisteherautó vizsgáztatása minden munkanap Fábián Autószerviz Székesfehérvár, Budai út 175. Bejelentkezés: (22) 303-406 F- HETI TIPP Dögös autók és lányok a BMW találkozón • Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Powerfanatics, a jubileumot a Velencei-tónál tartott nemzetközi BMW találkozóval koronázzák rr meg a hét végén. • Lesz szépségverseny, burnout, bikinis autómosás, autófotózás hostessekkel, felnikitartó-verseny, csapatos „BMW toló gyorsulási verseny", csapatos kerékcsere. • Lesz RC bemutató, így az érdeklődők azt is megtudhatják, miként lehet fél liter benzinből akár fél órányit driftelni. további képek, információk feol- FMH Online Sikeresek a szakemberek Komoly jogszabályi ismeretekre is szükségük volt a versenyzőknek Székesfehérvár (ma) - Tengelyterhelésre, zajkibocsátásra, rezgésre vonatkozó adatok, világítóberendezésekre szóló előírások szerepeltek a versenyen, ahol taroltak a volánosok. A Középnyugat-Magyarországi Közlekedési Központhoz tartozó Alba Volán az első két helyet, a Vértes Volán pedig az első helyet szerezte meg a műszaki vizsgabiztosok versenyén. Ezzel jogosultságot szereztek az országos döntőn való részvételre. Fontos a versenyképesség megőrzése. A munkatársak felkészültsége, alkalmazkodóképessége a Volán fejlődését befolyásolja. A műszaki háttérbázisnak kihívásokkal kell szembenéznie, hisz a közösségi közlekedés folyamatosan működő ágazat, sok járműtípus ismerete szükséges a karbantartáshoz. Az utasok biztonságban szeretnének eljutni úti céljukhoz - mondta Németh Tamás, az Alba és Vértes Volán vezérigazgatója. A Nemzeti Közlekedési Hatóság szakmai vetélkedőre hívta a vizsgahelyek munkatársait. A műszaki vizsgabiztosok versenyére 4-4 szakembert nevezett a két Volán társaság. Az elméleti feladatok megoldásához jogszabályi ismeretre volt szükség. Az egyik legérdekesebb versenyszám az volt, amikor 90 másodperc alatt kellett szemrevételezni egy autót, majd egy másik helyiségben 3 perc alatt emlékezetből elkészíteni a járműhiba felvételezését. Németh Tamás (balra), Jóna István, Tóth László, Angeli Sándor a vizsgaállomáson végzett munka fontosságáról beszélt