Fejér Megyei Hírlap, 2017. április (62. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-08 / 83. szám

SZOMBAT | 2017. 04. 08. (JÓI vég FEJÉR MEGYEI HÍRLAP* 11 Gyaloghíd a Tündérkerthez V. Varga József varga.jozsef@fmh.pl­.hu Amikor Viszákon a gyaloghidat építették, Bözsi nénitől azt hal­lották: gyerekkorában az olyan hidakat, amelyeken nem fért át a szekér, bőrűnek (bürü?) hívták, így lett a híd neve: Bőrű a Tün­dérkerthez. Szarvas József megjegyezte: az őshonos gyü­mölcsfák mellett sikerült egy szót is megmenteniük. Az Örökségünk, Kaszás Attila című országos rendez­vénysorozat nemrégiben a Seregélyesi Baptista Általá­nos Iskolában, egy versdélu­tánnal vette kezdetét. A barát, a pályatárs felejt­hetetlen alakját - halálának 10. évfordulóján - Szarvas József színművész, a Nemze­ti Színház tagja, Kiváló Mű­vész elevenítette fel a Hangok a csöndben... című emlékezé­sen, verselésen. - Járt közöttünk egy férfi­ember, nyomában költészettel - emelte ki a többi között. - Kaszás Attila színművésze­te Magyar Örökség-díjas. Igen, mert az a teremtő szel­lem, amely ily’ erővel tud je­len lenni napjainkban, sok­sok új ünnepet teremtve, szép magyar örökségünk. Szarvas Józseffel az em­lékdélután kezdete előtt be­szélgettünk. Ki vagyok? Honnan jöt­tem? Mit akarok? címmel 201­5 februárjában tartotta székfoglalóját a Magyar Mű­vészeti Akadémián. Mottójá­nak a következőt választotta: „Nem azért kell kapálni a ker­tet, mert gazos, hanem, hogy ne legyen az.” Őszinte vallo­mását, egyfajta számvetését gyermekeinek, valamint Soós Imre, Kaszás Attila és szülei emlékének ajánlotta. Kérdésünkre úgy fogalma­zott: napjainkban a Nemzeti Színház, a Pajtaszínház és Galéria, illetve a Tündérker­tek hármas útját járja. Életútja, s egyszersmind életműve is nagy ívű. A sze­gényes, kétkezi munkával járó tanyasi gyermekkor után - olykor küszködésen, labi­rintusokon át - vezetett az út­ja a teátrum, a film, a közös­ségi lét világába. A befogadás és a megértés szándéka, a kétség, a bizony­talanság és a bizonyítási vágy határozta meg késői kezdését. Kitűnő mesterei - Horvai Ist­ván, Kapás Dezső, Montágh Imre, Iglódi István, Szabó Ist­ván - nyújtottak számára ka­paszkodót. - Nem csupán erős szemé­lyiség, de kiváló barát és a kultúra hírvivője is volt Ka­szás Attila - mondta erről lapunknak. - Ő a nagyapai ház örökségét adta a felvidéki Zsigárdnak, amikor én az Őrségben vettem egy paraszt­házat, ahol éppen rám omlani készült a pajta. Határokon át­ívelő kulturális kapcsolatok­ról kezdtünk tűnődni. Ő a fa­luval együtt létrehozta a kö­zösségi házat. És elment... - Úgy éreztem, örököltem valamit. Rám bízatott, dol­gom van vele. Erkölcsi pa­rancs, hogy tegyem a dolgom, hogy továbbvigyem. Megér­tettem: a viszáki Pajtaszínház és Galéria lassú és alázatos munkával csak akkor tudja betölteni a közösségben he­lyét, ha képes hozzájárulni hagyományaihoz, szellemi hagyatékához, épített öröksé­géhez, mindezek mentéséhez, őrzéséhez, erősítéséhez. - Világossá vált számomra, hogy új értékek létrehozása lehet vállalásom mozgatója. Olyan értékteremtő szándékot kiteljesítve, amely joggal vált ki örömet és büszkeséget a közösség tagjaiban. És szület­tek, születnek a Kárpát-me­dence közösségeiben Tündér­kertjeink. Ma már legalább kétszáz hagyatékőrző kert ün­nepli elmentett örökségünket. A Tündérkert-mozgalom elindítóinak - Kovács Gyula erdésznek, Szarvas József színművésznek és Ambrus Lajos írónak - legfőbb célja az őshonos magyar gyü­mölcsfajták megőrzése. Nincs megállás, még nincs itt a pihenés ideje - hangja­Szarvas József színmű­vész, a Magyar Művé­szeti Akadémia rendes tagja (Színházművé­szeti Tagozat) Debre­cenben született, 1958. június 5-én. Dí­jai, kitüntetései: Jászai Mari-díj (1992), mon­­te-carlói Ezüst Nimfa­díj (1998), Kaszás Attila-díj (2008), Érde­mes Művész (2012), Magyar Arany Érdem­kereszt (2014), Ma­gyarország Kiváló Mű­vésze (2017). Pálya­futását a debreceni Csokonai Színházban kezdte, majd a buda­pesti Vígszínház, azután a kaposvári Csiky Gergely Színház tagjaként folytatta, két évig volt szabadúszó, majd 2002 óta a Nem­zeti Színház tagja. Ígazta. Az örömteli dolgok lé­­lekgyógyítóak. Mindennapjait a feladatok, a tennivalók hatá­rozzák meg: amikor energiát ad, egyben kap is. A színházi próbákon, a Pajtaszínház szervező munkája során, a Vas megyei Tündérkert ifjú gondnokai között. Vagy ép­pen beszélgetésünk helyszí­nén a seregélyesi iskolában, a gyerekek és szüleik, elhivatott tanítóik körében. Visszatérő vendégnek számít a faluban. Szarvas József azonos in­tenzitással járja hármas útját. Igen, jól tudja, hogy ki ő, honnan jött, és mit akar. Hite­les és őszinte színészként és emberként. Természetes Sütő András Kolhaas Mihályaként és az Üvegtigris Cingárjaként ugyanúgy, mint civilben. Amikor a seregélyesi gye­rekek a versdélutánon szerep­lésükhöz készültek, ő fogta a székét, és az előadói asztal­tól a közönség soraiba telepe­dett. Szomszédjaival hamar megtalálta a szemkontaktust, az első sorban ülő, ünneplőbe öltözött fruskák lopva rá­rápillantottak. Nem véletle­nül, érezték, hogy erőt ad ne­kik, amint biztatóan mosoly­gott rájuk, és sorban megtap­solta a verselőket. Szarvas Józseffel a pályájáról, Kaszás Attiláról, a Tündérkertekről beszélgettünk Fotó: V. Varga József Film a Szent Korona kalandos történetéről Bokros Judit bokros.judit@plt.hu Mitől ferdülhetett el a ke­reszt? Miért ásták el a Szent Koronát tartalmazó ládát 1848-ban? Ezekre a kérdések­re is választ ad egy ismeret­terjesztő film. A Szent Korona és koroná­zási kincseink nyomában cí­mű ismeretterjesztő film Bá­rány Krisztián és testvére, Bárány Dániel munkája, a szakértő Pálffy Géza törté­nész, a „Lendület” Szent Ko­rona kutatócsoport vezetője. A legfőbb nemzeti ereklyénk­re és a magyar felségjelvé­nyekre vonatkozó kutatások eddigi eredményeit, felfede­zéseit bemutató alkotást Fe­hérváron a Szent István Hit­oktatási és Művelődési Ház­ban mutatták be. A vetítést beszélgetés követte, amelyen Smohay András, az Egyház­­megyei Múzeum igazgatója kérdezte Bárány Krisztiánt és Pálffy Gézát. A bő egyórás alkotás igé­nyesen kivitelezett, a nézőt Pálffy Géza és más szakértők megszólalásaival kalauzolja el a koronázóvárosokba: Esz­tergomba, Fehérvárra, Po­zsonyba, Budapestre és Sop­ronba. Megismerhető belőle, hogyan tárolták a Szent Koro­nát és a koronázási ékszere­ket, és ezek milyen kalandos úton kerültek egyik helyszín­ről a másikra. Elhangzik: a fejeket a 13. század óta hív­ják Szent Koronának, amely államiságunk, szuverenitá­sunk legfőbb szimbólumává vált. A többi ékszerrel együtt 1608-tól az 1930-as évekig egy vasládában tartották, amit egyszer, III. Ferdinánd koro­názása előtt fel is törtek, mi­vel nem volt kéznél a kulcsa. Ekkor ferdülhetett el a korona tetején látható kereszt. Izgalmas adalék az is, hogy a ládát 1848-ban Sze­mere Bertalan döntése nyo­mán elásták, az pedig már tu­dott tény, hogy a koronával utoljára IV. Károlyt koronáz­ták meg 1916-ban. Erről az aktusról filmfelvétel készült. Sok tény és érdekesség hangzik tehát el a filmben a Szent­ Koronáról, mégis, az emberben marad valamiféle hiányérzet mind a 16. század előtti korszakra, mind a 20. századra vonatkozóan. Min­dent természetesen nagyon nehéz lenne egy órába belesű­ríteni, így érthető, hogy a film készítői a rejtélyesebb szto­rikra helyezték a hangsúlyt. Arra pedig a beszélgetésen kaphatott választ a közönség, hogy Székesfehérvár és a ko­rábbi időszak miért nem sze­repel részletesen a filmben. Pálffy Géza elmondta: az ok egyrészt az, hogy ő a 16- 17. század kutatója, ezért arra vállalkozott, hogy erre és az ez utáni időszakra helyezze a hangsúlyt. Másrészt a korona legkorábbi hiteles ábrázolása a 16. századból való. Nincs azonban kizárva, hogy a jövő­ben többet tudhatunk majd meg a korábbi, fehérvári ko­ronázási időszakról is, ha még több dokumentum kerül elő. A korona kalandos történetű tárgy, egyetlen ember nem tudja kutatni. Ezért jött létre a Lendület csoport - tette hozzá a szakértő, rámutatva: szük­ség lenne olyan szakértőkre is, akik a koronával mint mű­tárggyal foglalkoznának. Kérdésre válaszolva Pálffy Géza kifejtette: a mai állapot­ban látható korona biztosan nem volt Szent István fején. Fontos, hogy a kutatók elvá­lasszák a tárgy valós történe­tét és a hozzá kapcsolódó le­gendát. Bárány Krisztián szabadú­szó filmrendezőtől egyebek mellett megtudhattuk: filmjei­ben a magyar történelemmel szeret foglalkozni. Ennél az alkotásnál fontosnak tartotta az eszmeiséget, azt, hogy megmutassák: a korona so­sem maradt sokáig illetékte­len kezekben, mindig meg­menekült, hazatalált. A filmvetítés után Smohay András (középen) beszélgetett Bárány Krisztiánnal (balra) és Pálffy Gézával. Az alkotók az eddigi kutatások eredményeire építették a filmet Fotó: Igazi Balázs

Next