Fejér Megyei Hírlap, 2017. május (62. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-27 / 122. szám
2017. MÁJUS 27. SZOMBAT HÉTVÉGE FEJÉR MEGYEI HÍRLAP Kortalanul harmóniában, TELJESSÉGET TEREMTVE V. VARGA JÓZSEF varga.jozsef@fmh.pk.hu „Próbáljuk kicsit több derűvel megélni az idősödést. Ma is meg holnap is.” Jól tudjuk: szemléletmódot nem lehet parancsszóra váltani - hangsúlyozza a köszöntő szavak után Endrei Judit. Nem akar erőszakosan senkit más útra terelni, azok tartsanak vele, akik hiszik, minden nappal lehetünk éppen a korunk által magabiztosabbak, hitelesebbek, életrevalóbbak. A fotó tíz éve készült róla - hozza be beszélgetés közben Nagy Zsuzsanna könyvtárvezető a becses relikviát. No, akkor tíz év múlva megint találkozunk! - adja ki a verdiktet mosolyogva az elegáns, szép nő. Ne is keressetek kifogást! Korhatártalanul ezt a címet viselte a sárbogárdi Madarász József Városi Könyvtár hét eleji közönségtalálkozója. Endrei Judit beszélgetőtársaként Kálnay Adél költő, író vezetett végig bennünket korábbi tévés kedvencünk életének fordulópontjain, pályafutásának kulisszatitkain, könyvei, programjai üzenetein. Judit könyveket ír és ad ki, előadásokat tart, közönségtalálkozókra jár, tréningeket vezet. Energiája kifogyhatatlan, kedélye elbűvölő. Úgy tűnik, esetében az 1998-as nagy váltás is gondok nélkül zajlott le. - Csak hiszitek, drágáim! - közvetlensége magával ragadó. Mintha valamennyiünk régi, jó ismerőse lenne. Mint ahogy mindannyiunk régi, jó ismerőse... Nem volt egyszerű, és könnyek nélküli - fogalmazza meg. Törés volt, de soha nem érezte úgy, hogy a csúcsról a feneketlen mélységbe zuhant. Egy ajtó bezárult, de egy másik és megint másik kitárult. Csak észre kell venni a nyitott ajtókat, és be kell rajtuk lépni. Bátran, kíváncsian, tettre készen. - Szóljatok rám nyugodtan, ha túlságosan belevesznék barokkos körmondataim szövevényébe, és csorbát szenvedne a lényeg - kacsint ki közben ránk bájosan. Falusi kislányként érdekelte, izgatta, hogy mi van Következő könyve mindennapi történeteinkre fókuszál a helység határán túl. Mi van a világban, hogyan élnek mások. Hogyan élhetne ő? A vágy, hogy más és új helyzetekben is kipróbálja magát, azóta sem szűnt meg. Ha visszatekint az életére, nem esik kétségbe, hogy hány év múlt el, hanem arra koncentrál, milyen sokat tanult és tapasztalt. Televíziós korszaka 1976- tól 1998-ig tartott. Bemondóként emlékezhetünk rá, de közreműködött az Ablak, a Híradó, a Leporello vagy a Napközi készítésében is. Az Endrei Könyvek Kiadót 2003-ban alapította, a Perla Stúdiót 2006-ban. Hetedik könyve, a Korhatártalanul - 50 év után is aktívan című másfél éve jelent meg. Amint kifejti nekünk: az utóbbi években a könyvei kapcsán sokfelé megfordul az országban. Könyvtárakba, női társaságokba hívják, s ezekre a találkozókra leginkább nők jönnek el, fiatalok, vele egykorúak és idősebbek. Mindig jó érzéssel tölti el egy-egy kellemes hangulatú beszélgetés. Hálás a sorsnak, hogy olyan sokan megosztják vele örömeiket és bánataikat. Judit végül Albert Schweitzer örök érvényű gondolatát ajánlja figyelmünkbe: „Fiatal vagy, amíg befogadod a szépség, az öröm, a merészség, a nagyság - az Ember, a Föld, a Végtelenség hírnökeit.” Endrei Judit: Vegyük észre a boldog pillanatokat, órákat, napokat! Nem kell mindig a föld fölött lebegni! Fotó: V. Varga József A MAGYAR NÉPZENE inspiráló erejéről MAJER TAMÁS szerkesztoseg@fmh.pl. hu Soós János gyerekként kezdett citerázni, játszott latin zenét, Ki mit tud! közönségdíjas lett a Los Andinossal, majd a zenélést kicsit félretéve hosszú ideig dolgozott asztalosként. Tárnok Ákos hívására 2016-ban csatlakozott a Rákics zenekarhoz, de miután sehol se lelt igazán testhezálló citerára, úgy döntött, összeilleszti asztalos és zenei tehetségét, nekilátott a citerakészítésnek. Ma már nem magának dolgozik: hátrányos helyzetű gyerekekhez juttatja el a számára is sorsfordító hangszereket. Soós János tősgyökeres székesfehérvári. Gyerekkorában minden, a háztartásban fellelhető eszközzel zenélni igyekezett, 5-6 évesen fésűt pengetve és selyempapírt zizegtetve komponált, s fakanállal adta hozzá a ritmus, édesanyja edényeit fölfordítva. Talán a konyhai rend kedvéért, de nyolcévesen megkapta élete első hangszerét, egy citerát. Bár nemigen tudta, mi fán terem, a feszített húrok zengése elvarázsolta. Édesapja hamar elvitte a Tavaszi szél citerazenekarba. Jól muzsikálhatott, hiszen kevesebb, mint egy év alatt a gyerekcsoportból átkerült a felnőttek zenekarába. 1986-ban beállt az andoki népzenét játszó Los Andinosba. Megmaradt a feszes húroknál ott is: gitáros lett. Az 1988-as a Ki mit tud!-on közönségdíjat nyertek, majd megkapták a „Pro Urbe” Székesfehérvárért kitüntetést is. Ám egyszer csak szerszámokra cserélte a pengetőt. - A zene művelésén kívül nagyon vonzott a fa világa, ezért úgy döntöttem, inasnak szegődöm Bárány Tamás asztalos mester barátom mellé. Neki köszönhetem, hogy a neobarokk asztalok mellett ma már Népi Iparművészeti Alkotásoknak minősített citerákat is el tudok készíteni - mondta János, aki pár esztendeje csöppent bele újra a népzene sodrásába. Mint meséli, soha nem hagyta abba a muzsikálást, csupán nem ez lett a főfoglalkozása. Ahogy már írtuk, tavaly kereste meg Tárnok Ákos, a Los Andinos és a Rákics zenekarok vezetője, hogy a Ferenc Jóska fújatja a trombitát... című előadásukhoz éppen egy jó citerásra van szükségük. Elvállalta. Azóta végigjátszotta a zenekar 1956-ra emlékező műsorait is, játszott velük óvodákban, iskolákban, decemberben - olykor házról házra járva - betlehemezett az együttessel. A felkérés idején saját hangszere éppen nem is volt, a zenekarét használta, ám valahogy nem volt elégedett vele. Ekkor csináltatott magának új hangszereket, de azok sem kápráztatták el úgy, mint amelyiket gyerekkorában kapta. - Elhatároztam, hogy megvalósítom régi vágyamat, citerát készítek magamnak. A felületkezelő anyagot én állítom elő. Csak és kizárólag a természetben megtalálható anyagokat használok, mellőzve a vegyi, kémiai úton előállított mesterséges pácokat, lakkokat - mesélt kicsit a munkafolyamatról. Egy zenekari próbán Lendvai Tibor, Horváth Árpád és a többi zenésztárs elismerően szólt a citerái hangjáról. Mások is dicsérték. A kezei közül kikerült hangszerek azóta megkapták a Népi Iparművészeti Alkotás és a Magyar Kézműves Remek címeket. A zenéből táplálkozó energia azonban a gyalupadnál nem fulladt ki. A hangszerek létrehozása olyan elementáris erővel ragadta el Jánost, hogy nemrég jótékonysági mozgalmat indított. Nehéz sorsú, köztük határon túli gyermekeknek adományozza a műhelyében megszületett citerákat. Idén májusig nyolcvanöt gyermeknek készített és küldött el hangszert. A srácok megtalálásában Pavelcze László, illetve a Baptista Szeretetszolgálat is segítette. Azon dolgozik, hogy ezt a mozgalmat mindjobban kiszélesítse, újabb támogatókat, partnereket keres. A zene és a zene művelése lényegi eszköze a személyiség harmonikus fejlődésének. A zenei képzéshez jutó gyermekek között ritkán fordul elő kiközösítés, egészséges lelkületű felnőttek lesznek belőlük - mondta János, akinek hitvallása, hogy a népzene által erősíthető a gyermekekben a nemzeti identitás. Kodály elveit követve, amely szerint a zene mindenkié, célomnak és feladatomnak érzem, hogy a magyar nemzeti kultúránk átörökítése, fennmaradása érdekében a zenei nevelés a hátrányos helyzetű családok gyermekeihez is elérjen. Soós Jánost első citeráinak elkészítésére a Rákics első világháborús műsora ösztönözte Fotó: a szerző